EREDETI CÍM: CODE NAME HÉLÉNE
KIADÓ: AGAVE KÖNYVEK
OLDALSZÁM: 528
EREDETI MEGJELENÉS: 2019
KIADÁS ÉVE: 2021
MŰFAJ: TÖRTÉNELMI, ROMANTIKUS, KÉMREGÉNY
FORDÍTOTTA: TÖRÖK KRISZTINA
FÜLSZÖVEG:
Ariel Lawhon lenyűgöző, igaz történeten alapuló történelmi regénye a társasági hölgyből kémmé avanzsált Nancy Wake életéről.
Nancy Wake 1936-ban Párizsban él, és a Hearst konglomerátum újságírójaként dolgozik. Itt ismeri meg a dúsgazdag francia iparmágnást, Henri Fioccát, akinek hamar elcsavarja a fejét, és ráveszi, hogy vegye őt feleségül. Nem sokkal később a németek megszállják Franciaországot, és az újdonsült Mrs. Fiocca kénytelen máris egy újabb nevet felvenni: egy háborús fedőnevet.
A Fedőneve Hélène Nancy Wake második világháborús krónikája, akinek a nevét a világon mindenkinek ismerni kellene. Megtudjuk, hogyan csempészett iratokat a Vichy szabad zónában, hogy az üldözöttek Spanyolországon át menekülhessenek a nácik elől. Végigkövethetjük a saját menekülését a Pireneusokon át, miután a Gestapo ötmillió frankos vérdíjat tűzött ki a fejére. Megismerhetjük az angol SOE (Különleges Hadműveletek Végrehajtó Egysége) soraiba való csatlakozásának körülményeit, és hogy hogyan lett ezután a francia ellenállás egyik legbefolyásosabb vezére.
A Fedőneve Hélène fordulatokban gazdag, izgalmas kémregény a második világháború idejéről. Ariel Lawhon a történelmi hűséget betartva, de az ismeretlen részekben a képzeletére hagyatkozva mutatja be Nancy Wake lebilincselő és mozgalmas történetét szerelemről, önfeláldozásról és megingathatatlan eltökéltségről.
... „eljön majd a nap, amikor felidézzük barátaink emlékét, és összegezzük, kiket veszítettünk el.”
Sosem gondoltam volna, hogy valaha ennyire érdekelni fog a második világháború egy bizonyos szeglete, de sajnos vagy sem, az Elvesztek Párizsbannal eldőlt, hogy mi lesz a legújabb kutatási irány, amit belövök magamnak. A háborús filmek általában mind férfi központúak, közülük kerültek ki a szuperkémek, akik akár egyedül is képesek megbirkózni egy egész hadsereggel. A fókusz eltolódott ebbe az irányba, így nem volt rálátásunk arra a sok bátor, önfeláldozó, talpraesett nőre, akik szintén ott munkálkodtak a veszélyzónában, az ellenség orra előtt. A második világháború ellenállási mozgalmainak hátterében bizony sok kémnő mozgatta a szálakat titkosügynökként, vállalva a lebukás veszélyét, hogy győzelemre segítse Franciaországot az áruló Vichy kormány és a megszálló németek felett. Egyik volt közülük az 1912. augusztus 30-án Új-Zélandon (Wellington) született, de Ausztráliában felcseperedő, brit állampolgárságú, Franciaországban élő Nancy Wake.
 |
| Nancy Grace Augusta Wake |
A nácik figyelmének középpontjába kerülő lány fején már ötmillió frankos vérdíj volt – „...la Souris Blanche nemcsak Franciaországban, de az egész német birodalomban a legkeresettebb személy” – ám a Fehéregér mindig ügyesebb és gyorsabb, mint a német besúgó gépezet. „Egy kis púder és kedélyes italozgatás az úton épp elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy amikor a papírjaimat kacsintva átadtam a németeknek, megkérdeztem tőlük, hogy engem keresnek-e?” (idézet: Origo) Ez a regény róla szól. Az írónő, Ariel Lawhon élt némi írói szabadsággal, de ettől még az életrajzi háttér biztos talpakon áll. Nancy megelevenedik előttünk, és képzeletünk színezheti tovább az ő lényét, karakterét. Erős, határozott jelleme nagyon korán megmutatkozik, és csak úgy fröcsög belőle a temperamentum. Magabiztossága és céltudatossága példaértékű társai szemében, akik mindannyian tisztelik. Az ellenállók soraiban is kivívja a tiszteletet. Gaspard például nehezen bírja elviselni, hogy egy fiatal lány parancsolgasson neki, ám kénytelen lesz behódolni, mikor látja, ezt a nőt ajánlatos komolyan venni. Mert Nancy „vidám szellemiségével és jellemének erejével megszégyenítette a férfiakat” (wikipedia) De ne szaladjunk ennyire előre. Mit is adott nekem ez a regény. Mivel vizuális típus vagyok, szinte testközelből tapasztalhattam meg a második világháború poklát, a barnaingesek elborult cselekedeteit, azt a vérszomjat, ami eluralkodott azokon, akik szabad kezet kaptak a vérengzéshez. A szabályok megszűntek. A borzalmak csepegnek a sorokból, mégis fogva tartja az olvasót a történet. Hogy miért? Mert az írónő remekül ért a feszültség fokozásához, a történetmeséléshez, és a jellemek építéséhez. Nem elfogult senkivel szemben, mindenkinek vannak hibái és erősségei. A humor fontos eszköze a túlélésnek, ezt hívja segítségül Nancy-n át Ariel Lawhon, így máris könnyebben emésztjük meg az amúgy súlyosan tragikus eseményeket. Török Krisztina ismét kitűnő munkát végzett fordítóként, meghajlok tehetsége előtt. Annyira nagyon jól sikerült megfogni Nancy csípős, karakán, pattogó személyiségét! Csak úgy izzanak a párbeszédek, és szánk mosolyra görbül egy-két visszavágás olvasása után. 
A rúzsát páncélként magán viselő Nancy-t azonnal sikerül megkedvelnünk. Én összemostam magamban a róla korábban olvasott életrajzi riportokat, fényképeket, a regényben szereplő lánnyal. Így az azonosulás még gyorsabb volt. Szinte hihetetlen, amit ez a fiatal nő véghez vitt, és valóban, mindenkinek ismernie kellene az ő nevét! Szégyen és gyalázat, én is csak néhány hónapja szereztem tudomást a SOE létezéséről és arról, hogy miket köszönhetünk azoknak a bátor kém-lányoknak, akik minden erejükkel az ellenállást segítették. A szóban forgó könyv nem tömény életrajzi írás, hanem egy feszültséggel teli, izgalmas kémregény, ami bemutatja a maga őszinte valóságában ezt az aljas korszakot. Rengeteg érzelmet vált ki belőlünk a történet, én voltam dühös, kétségbeesett, boldog és végtelenül letört. A könnyeim és a mosolyom gyakran váltogatták egymást. Az igazságtalanság elemi erővel, gejzirként robbant fel bennem, a nácik tomboló őrülete, valamint a kollaboráns franciák árulása miatt. Nem is tudtam eldönteni magamban, melyiküket vessem meg jobban. A könyv nem esik az előítélet rabságába, hagyja, hogy az olvasó foglaljon állást. Mindkét oldalon vannak szörnyetegek, akiket a háború nevelt ki. Nancy-nek nem egyszer kell olyan döntést hoznia, amivel kénytelen példát statuálni. „A háború előtt a legkevésbé sem voltam erőszakos, még egy pókot se ütöttem agyon. De valami megváltozott bennem. Felébredt bennem valami mélyen lapuló, félelmetes ősi ösztön. Már nem ódzkodom attól, hogy akár a puszta kezeimmel szolgáltassak igazságot. Már nem félek. És megnőtt bennem a gyűlölet. Heves és erőteljes érzésként lobog bennem a németekkel és az őket kiszolgálókkal szemben. Már nem vagyok kedves ember. De cseppet sem zavar. Így könnyen meghozom a döntést.” Bár a bosszú létjogosultsága megalapozpott, Nancy nem híve a kínzásnak. Legyen vége minél előbb. A szenvedés nem hozza vissza azokat, akik elvesztek. 
A történet szépen keretbe zárja a cselekményt, ott kezdődik minden, ahol véget ér. Két idősíkon mozog a regény – a fejezetek pedig Nancy személyazonosságai alapján vannak elnevezve, mikor épp kinek a bőrében tevékenykedik: Hélène, Madame Andrée, Nancy Grace Augusta Wake, Nancy Fiocca, Madame Andrée – ami szép lassan utóléri egymást. Tanúi lehetünk a háború előszelének, előttünk bomlik ki lépésről-lépésre. Nancy már a Heasrt szabadúszó újságírójaként tapasztalja Bécsben, hogy van valami kibontakozóban, valami szörnyűség, amit egy újságcikk sem lesz képes megállítani. Sajnáltam Nancy-t és Henri Edmond Fioccát, hogy a szerelem pont ilyen vészterhes időben szökkent szárba köztük. 1937-ben találkoztak, és 1939. november 30-án házasodtak össze. Nagyon szép volt és őszinte. De a németek mindent tönkretettek. Henri, bár nem lesz énelbeszélő, szintén kap E/3-as szemszöget. Néha nehéz volt az átállás, de aztán megszoktam. Ezen kívül mindent Nancy mesél el nekünk. Henri igazi francia úriember, aki bár gazdag, mégis levizsgázott előttünk emberségből. És könnyes a szemem, mikor ezt írom. Ő és Nancy igazán megérdemelték volna a boldog befejezést, de sajnos közbeszólt a féltékenységbe burkolózó gyűlölet. Marceline az egyik legellenszenvesebb karakter a regényben, akit az írónő eképpen jellemez: „Az ő alakja, legalábbis ahogy a regényben megjelenik, nem létezett a valóságban. Azokat a nőket gyúrtam egybe a személyében, akikkel Henri Nancy előtt viszonyt folytatott, meg akit Nancy a kivégzőosztaga elé állított. Azok az arcok olvadtak össze az elmémben Marceline-né, a két lábon járó francia kollaboráns alakjává, aki összeadta magát a németek ügyével.” Mindenki egy ilyen szerelemre vágyik. Egy olyan társra, mint amilyen Henri is volt. „... Henri Fiocca a lehetséges legnagyobb szeretetről tett tanúbizonyságot.” Sosem árulta el feleségét a Gestaponak. 
 |
| Nancy Wake és Henri Fiocca |
A háborún kívül sok minden másról is szól ez a regény. Egy tiszta szerelemről, igazi barátságokról, olyan erős kapcsolatokról, melyek szétszakíthatatlan köteléket alkotnak. A háború egymás mellé sodor olyan embereket, akik különbözőbbek már nem is lehetnének, mégis kialakul köztük egy kapocs, mely ott marad láthatatlanul az idők végezetéig. Hubert, Ian Garrow, Patrick O' Leary, Tadivat, Jacqes. Az írónő közel emeli hozzánk őket. Tetszett Nancy fokozatos átalakulása, a benne buzgó tenniakarás. Hogyan jutott el odáig, hogy SOE ügynök vált belőle. Nancy Wake feladata Maurice Buckmaster tolmácsolásában a következő: „Maga fogja ellátni, felszerelni és kiképezni az auvergne-i ellenállást. Magát küldjük át Auvergne térségébe, hogy mire a szövetségi erők partra szállnak, a francia ellenállók is készen álljanak a harcra.” És mindezt mi is átéljük vele együtt. Nancy több mint hétezer ember tevékenységét irányította Franciaországban. A kiképzését is megismerhetjük kissé tömörítve, és azokat az embereket, akik a regény elején már Nancy társai. Egy bizonyos küzdési technika alkalmazását is – hogyan lehet puszta kézzel embert ölni – láthatjuk fordított sorrendben, előbb élőben, aztán a kiképzésen. Fellázadt igazságérzetünk – Nancy-vel együtt – elégtételt követelt. Legalábbis én így éreztem. Nancy csupán egyszer alkalmazta élesben, és önmaga is meglepődött hatékonyságán. A valóságban más volt a célpontja, mint a regényben, de a végeredmény ugyanaz: egy taggal csökkent az SS alakulat száma. Tudom, hogy a bosszú nem boldogít, de az az ember igencsak rászolgált a sorsára! Magának köszönhette azt, amit kapott!
 |
| A Maquis – francia ellenállócsoport |
Zseniális írói bravúr, ahogyan a kezdet és a vég összekapcsolódik. „A személyiségem a körülményekhez alkalmazkodó, folyton változó valami. Ma éjjel Hélène vagyok, és hazamegyek” ... „mélyen Franciaország szívében, többezernyi bátor hazafi várja a segítségünket. Nem hagyhatjuk magukra őket ezzel a háborúval. Én felkészültem... Köszönöm, hogy hazamehetek.”
Az 1944. augusztus 15-i Dragoon hadművelet – D-nap, a normandiai partraszállás – után az ellenállási csapatok megszorongatták a visszavonuló németeket. Nancy egy vichy-i ünnepségen értesült férje haláláról, ami a végtelenségig letörte őt. Miután feladatuk véget ért, szeptember közepén ő és csapata többi tagja visszatért Nagy-Britanniába.
Közvetlenül a háború után Nancy Wake megkapta a György-keresztet (GC), az Egyesült Államok Medal of Freedom érdemérmét, a Médaille de la Résistance kitüntetést, és háromszor a Croix de Guerre-t is. Nancy-t 1970-ben a Legion of Honour lovagjává (Chevalier) nevezték ki, 1988-ban pedig a Legion of Honour tisztjévé léptették elő. 2006 áprilisában részesülhetett a Royal New Zealand Returned and Services' Association legmagasabb elismerésében is.
Kitüntetései a canberrai Australian War Memorial második világháborús galériájában vannak kiállítva.
Mindenképp érdemes Nancy Wake-t végigkísérnünk ezen a regényen, kalandjai a mi szívünket és lelkünket is megedzik, kitartásra ösztönöznek, arra, hogy: sose add fel! Még akkor se, mikor látszólag a legkilátástalanabb helyzet zárul össze körülötted.
 |
| Madame Andrée (Nancy) |
„Iratokat, rádiót, csempészárut élelmiszerjegyet és embereket szállítok a Szabad zóna egyik végéből a másikba. Három különböző személyi igazolványom van. Az igazi, mely szerint a marseille-i Madame Fiocca vagyok; egy második szintén Madame Fioccáé, aki Marseille-ben él, csakhogy ebben már nincs feltüntetve, hogy nem mellesleg brit állampolgár is volnék, mert ennek a kellemetlen ténynek következtében minden ellenőrző ponton feltartóztathatnak és kifaggathatnak, márpedig ezt bizonyos helyzetekben épp kerülni szeretném. Ezt egy megbízható rendőrtiszt szerezte. A harmadikat pedig Patrick O' Leary. Az okmányban foglaltak szerint Mlle. Lucienne Suzanne Carlier vagyok, egy francia orvos titkárnője.”
TÖRTÉNET: A sok néven ismert Nancy Wake elevenedik meg előttünk, és magával ragad a bő sodrású események rengetegébe. Illúziók nélkül, őszintén mesél nekünk a háborúról, amiben sokan az emberségüket is elvesztették. A szerelméről, ami a sok mocsok közepette is tiszta maradt. A bántó igazságtalanság érzéséről, melyet a valódi árulók generálnak benne azáltal, hogy az ellenállókat tekintik hazaárulónak sőt terroristának. Annak ellenére, hogy mivel valós személyekről és eseményekről lévén szó, előre ismerhetjük egyes dolgok végkimenetelét, az izgalom mindvégig adott. Nem ül le és válik vontatottá a cselekmény. Csak úgy forr és izzik.
BORÍTÓ: Szépen kidolgozott és igényes, nem mutat arcot, ezáltal nem befolyásol, így gondolhatunk akárkire, egy nőre a tömegből, aki az ellenállást segíti. Viszont a „láthatatlanságot” Nancy-nek úgy sikerült elérnie, hogy biciklivel közlekedett, volt is egy hosszabb tortúrája ily módon, ami nem semmi teljesítmény, így én egy ködbe burkolózó biciklis képpel is el tudnám képzelni a fedőlapot. De ez csak az én véleményem.
KARAKTEREK: Olyan embereket ismerhetünk meg a francia ellenállás és a SOE köreiben, akik nem szuperhősök, nincsenek extra képességeik, mégis olyan tetteket visznek véghez, amikhez mi emberfeletti erőt társítunk. Kivívják tiszteletünket, rokonszenvünket és példaképpé lépnek elő. Számomra mindenképpen!
🌟🌟🌟🌟🌟🌟🌟🌟🌟🌟