VIVIEN HOLLOWAY: MOIRA

EREDETI CÍM: MOIRA - A SZÖRNYETEG BENNEM (MORRIGHAN I.)
KIADÓ: FŐNIX KÖNYVMŰHELY
OLDALSZÁM: 288
KIADÁS ÉVE: 2015
MŰFAJ: URBAN FANTASY

FÜLSZÖVEG:
„Nem változott semmi – talán ezzel volt a legnehezebb szembesülni. Tegnap éjjel még láttam (láttam!) a gyilkost, aki visszanézett rám, ott bujkált bennem, az én álarcomban, az én testemet viselve. Ma nem. Ma ugyanaz a nő voltam, aki előző reggel munkába indult. Moira voltam, csak így egyszerűen. Azt kívántam, bár változott volna valami – nem tudom, de valaminek nyomot kellett volna hagynia rajtam. Aki embert öl, az többé nem lehet ugyanolyan.”

Moira élete abban a pillanatban véget ér, mikor egyik este odalép hozzá egy idegen férfi, és ismeretlen , ősi szavakat suttog a fülébe. Mire magához tér, egy sikátorban áll, holttest hever a lábánál, csurom vér, és fogalma sincs, mi történt vele, vagy hogyan került oda egyáltalán. 

Elindul egy lavina, melyet nem képes megállítani, kiszállnia pedig lehetetlen. Belecsöppen két ősi kelta nép évezredek óta tartó háborújába, elveszítve a választás lehetőségét. Az élete többé nem az övé. 

Ő lesz a Morrighan...

És a szörnyeteg életre kel. 

A kis tejeskávé felrázott, talán mégis lesz valami ebből a bejegyzésből. 

Akkor kezdjük a legelején... nem Ádámmal és Évával, (az Lilith lesz, ha majd eljutok odáig) de azért kicsit visszanyúlok az időben. Nem győzök elég hálás lenni Annie04 -nek, hogy odamanőverezett engem a moly berkeibe. Hamar rájöttem,  mennyivel szegényebb lennék most, ha nem lépek be a mániákus könyvmolyok közé. Az ember életében muszáj maradnia egy káros szenvedélynek minimum. Az olvasást megtartottam. Szintén hálával tartozom Lisie87 -nek, aki megalapította a mini TMK-t, a mi kis privát tatabányai ajándékozós-dumálgatós összejövetelünket, ami havonta esedékes. A sort alexa19900726 zárja, aki megajándékozott először a Mesterkulccsal, aztán pedig a Moirával. (köszi köszi köszi, kitűnő választás volt!) Így most teljes a Vivien Holloway gyűjteményem. Hála-áradatom felsorolását berekesztem idő hiányában, hiszen ha csak erre térnék ki, azt hiszem, ma nem készülne el ez a beszámoló. 

Írország és a kelta mondavilág már egyetemista korom óta vonz, és azon szerencsések közé tartozom, akik testközelből megtapasztalhatták a Smaragdsziget varázsát. A varázs itt szó szerint értendő, hiszen ott tényleg úgy éreztem magam, mint aki újjászületett. Életre kelt a mondavilág, a dolmenek, kelta keresztek, a Burren és a kastélyok, mind mind némaságba burkolózva meséltek. Egyszerre rám szakadt a sok száz éves történelem; egy olyan érzés, mintha időutazáson mennél keresztül, de nem egy valós történelmi korba érkeznél, hanem a mítoszok világába. Mindezek után egyáltalán nem esett nehezemre beleolvadni egy újabb kelta isteneket és harcosokat idéző történetbe. 
A Főnix Könyvműhely kiadványaival szégyen-nem szégyen, csak az idei, 2015-ös Könyvfesztiválon ismerkedtem meg behatóbban, Vivien Holloway művei által. A kiadó inkább az ifjúsági fantasy-ra szakosodott, szóval pont nekem való történeteket forgalmaznak. (be is szereztem párat saját használatra) – Ugye jó lenne, ha már a Moiráról is írnék, nem? Ez a kávé... csodákra képes, talán a későbbiekben is alkalmazom majd ihletforrásként. Mindenesetre megfontolandó. 

A Morrighan könyvciklus első része, a Moira nem az a kifejezetten tiniknek szánt, lájtos fantasy, a könyv hátulján fellelhető 17-es karika sem véletlen. Ne olyan világra számítsunk, amilyen a Winie történetekben tárul elénk. A Moira sötétebb, az árnyoldalt úgymond „anitablakesen” tárja elénk. Nem horror könyvről van szó, sőt még dark fantasy-nak sem nevezném, hanem egy olyan urban-fantasy-t tarthatunk a kezünkben, mely az izgalmak mellett vérrel is színezi a sorokat, ebbe viszont nem fulladunk bele, hisz nem ezen van a hangsúly. Vivien az arányokat nagyon jól kezeli, így regénye nem lett sem túl erőszakos, sem túl érzelgős, sem túl unalmas, sem túl kiszámítható. Sok múlik az előadásmódon is, mert hiába jó egy történet, ha úgy van tálalva, hogy közben a falat kaparod unalmadban, vagy épp az ideg feszít szét, miközben arra gondolsz, hogy lehetett elcseszni így egy remek sztorit. Sajnos találkoztam már hasonló esettel. Nem Vivien munkásságán belül. 

Moira Wizan

A szóban forgó regény középpontjában egy olyan női karakter áll, aki makacsságával, önfejűségével, akaratosságával képes kivívni tiszteletünket. Nem tökéletes, vannak hibái, melyeket néha beismer, néha nem, össze is omlik olykor, ha már azok a bizonyos hullámok csapkodnak a feje felett, és mégis... erős tartású, magabiztos jellem. Nem hagyja, hogy irányítsák, még akkor sem, ha tudja, nincs más választása. Nem törik darabokra, ha lát olyasmit, ami az ingerküszöböt már erősen súrolja, és nem menekül pátoszos szerelembe egy olyan fickó mellé, aki zsebre vágja, hogy még véletlenül se essen bántódása. Moira ezt nem is tehetné meg, már csak a foglalkozásából adódóan sem, hiszen a rendőrségnél dolgozik, először járőrként, aztán –nem hivatalosan – nyomozóként, mivel felettese, Logan lát benne fantáziát. 

Mitch Logan

Rhiannon

A regénybe kevert romantikát úgy kapjuk kézhez, hogy azt hihető szituációhoz tudjuk kötni. Nem szerelem ez első látásra,  sőt még betervezve sincs, csak úgy jön magától. Evan és Moira csak szórakoznak, ha már a tv nem válik be, nem éreztem úgy, hogy lenne köztük valami bensőségesebb is a vonzalmon kívül. Aztán jön Mitch Logan... csak kicsit későn. Ekkor Moira már nem az, aki volt. Minden megváltozik, mikor feltűnik a színen Lainn, és életre hívja a lányban a Morrighant. (Mórrígan a háború és a pusztítás istennője a korai Írországban, gyakran emlegetik őt határozott névelővel) (forrás: James MacKillop: Kelta mítoszok és legendák) – De rajta kívül még számos ismert kelta hírességgel találkozhatunk a műben, képviselteti magát többek közt (mini SPOILER) Rhiannon, Cú Chulainn, (az ulsteri hős), Callatin, és még sokan mások. A druidák és vatisok is elmaradhatatlan elemei a történetnek, akárcsak a holló és a varjú jelképek, szimbólumok. Ez nagyfokú tájékozottságot sejtet, és bizonyítja, hogy Vivien otthonosan mozog a kelta mitológia világában. Szereplői egy olyan mitikus világ részesei lesznek, mely a régmúltba nyúlik vissza, de gyökereitől nem képes elszakadni, és a jelent is megfertőzi létezésével. Bizony, minden ami hihetetlennek tűnik, értelmet nyer és realizálódik. Feltámadnak a legendák, velük együtt pedig a régen feledésbe merült istenek, harcosok és eszmék is ébredeznek. Moira lesz az egyik szenvedő alanya ennek a mechanizmusnak. 

Cú Chulainn az ulsteri hős

Az is nagyon tetszik a könyvben, hogy senkire sem lehet ráhúzni a pozitív és negatív jelzőt, hiszen mindenki álláspontját meg lehet érteni. Háború dúl az ellenséges felek között, melynek hajtóereje sokszor a bosszúvágy. Morrighan a vatisokat erősíti, könyörtelen és kegyetlen az ellenségeivel szemben, viszont gyengéd és gondoskodó, ha a saját népéről van szó. Ugyanez tapasztalható a druidák oldalán is. Hogy ki a jó és ki a rossz, az csupán nézőpont kérdése. 
Moira lelki erejét az is bizonyítja, hogy mikor akaratlanul gyilkossá válik, mikor feléled benne a szörnyeteg, nem omlik össze érzelmileg, hanem hűvös önuralommal tudomásul veszi, hogy ő már sosem lesz ugyanaz a Moira Wizan, aki azelőtt volt... mielőtt is? Mielőtt életre kelt benne a Morrighan, és a rég feledett háború újraéledt. Némi kettősség jellemzi a lányt, egy része legbelül megmarad olyannak, aki mindig is volt, viszont ha elindul a bamm-bamm... nincs megállás, a metamorfózis elkerülhetetlen. Ő jól kezeli ezt a kettősséget, de még van mit tanulnia, ha nem szeretné, hogy a vérszomj teljes egészében eluralja a tudatát. 

Morrighan

A pasik is nagyon a helyükön vannak a regényben. Evan, a féltékeny és kissé tenyérbemászó járőr, ugyanúgy tökéletes ábrázolást nyert, mint Logan nyomozó, aki nem szíves desszerttel és szép szavakkal próbálja becserkészni Moirát, hanem őszinte nyersességével, ami imponálóbb, mintha folyton szerelmes szavakat suttogna a fülébe, és oldalakon keresztül próbálná meggyőzni őt arról, hogy mióta csak meglátta, más lányra rá sem tud nézni, ő az egyetlen, igaz szerelme. Még belegondolni is rémes... jajjj. A közeledés művészete fontos szempont mind az életben, mind a regényekben. Vivien ezt is remekül megoldotta. A megismerés varázsa a tettekben, gesztusokban rejlik, nem az üres szavakban. Ne haragudjatok, hogy elkalandoztam errefelé, de nagyon sok regényt – ami egyébként szuper lehetne –, tönkrevágnak az ilyen nyáltengerrel. Ezekért nagyon kár. Lehet, hogy csak én látom így, de engem zavar, és nem tudok szemet hunyni felette. 

A Moira cselekménye nem egysíkú, tartogat meglepetéseket, és fokozatosan derülnek ki a dolgok a szereplőkről. Mikor olvastam a regényt, nem tudtam elvonatkoztatni a Tündérkrónikáktól, sem az Anita Blake sorozattól. Lehet érezni a könyv stílusán, hogy Vivien nagy Moning-rajongó, és Laurell K. Hamilton köteteit is lapozgatta. Ezt a dolgot nem helyezném a hibák polcára, hisz nem másolásról van szó. 

Kelta kereszt - Írország

Szeretem az E/1-es előadásmódot, mely kezd egyre inkább teret hódítani az irodalomban. Könnyű belezavarodni, de ebben az esetben ezzel nem volt probléma.
Olyan apróságok előfordulnak, hogy egy-két szófordulat vagy mondat-töredék gyakrabban ismétlődik, és nyomtatási hibákra is bukkantam itt-ott, de ezek semmit nem vonnak le a regény értékéből, ha a teljes egészet nézzük kompletten. A legnagyobb hibája a Moirának, és ez szinte megbocsáthatatlan, hogy a folytatásra még nagyon nagyon sokat kell várni... 
Bátran ajánlom a Morrighan első részét azoknak, akik kedvelik a kelta mondakört, barátságban vannak az urban-fantasy-val, és már edződtek a Cat & Bones, Anita Blake valamint a Tündérkrónikák kötetein. Ha még nem, akkor mindenképp tegyék meg, hiszen egy fantasztikus utazásra hív minket mindegyik, itt felsorolt regény-ciklus. 
KALANDRA FEL!

5 / 5

VIVIEN HOLLOWAY: WINIE LANGTON TÖRTÉNETEK

Winie Langton a 2900-as évek New Yorkjában él, száz évvel az ötödik nagy világégés után. Egy nagy és befolyásos tolvajcsalád leszármazottja, akit már egészen kiskorától apja tanított a mesterség fortélyaira. Ebből kifolyólak Winie már kamaszként jobban verekedett, mint a fiúk többsége és mindent tudott a fegyverekről. 

Amikor a legendás Mesterkulcs felbukkan a városban, a Langton család azonnal a nyomába ered, s természetesen Winie-re is fontos feladat hárul a titokzatos műtárgy megszerzésére kiötlött akcióban... 

Tudom, hogy nagyon nehezen fog beindulni ez a bejegyzés is, pedig tényleg szeretek írni. Sajnos az ihletet gátolja, hogy lüktet az arcom, valószínűleg a buszba szerelt légkondi helytelen működésének köszönhetően. Olyan hideg volt, mintha nem is augusztus, hanem az október közelegne. Jó kifogás sose rossz! Miután ezt lekörmöltem, ami egyébként többnyire fedi a valóságot, megpróbálok a tárgyra összpontosítani, ne csússzak ismét napokat a magamnak beígért határidőhöz képest. Bár tudom, hogy lehetetlenséget kísérelek meg ezzel, de talán mégis összejön...  hadd szóljon. 

Dedikált példányom a 2015-ös Könyvfesztiválról

A steampunkkal történő szorosabb ismeretségem a közelmúltra tehető. Ahhoz, hogy belecsöppentem ebbe a világba, van némi köze egy Sasvári Vivien nevezetű (könyv)molynak, aki kitűnő idegenvezetőnek mutatkozott, így az eddig ismeretlen birodalomban, – nagyon rövid idő elteltével – már teljesen otthonosan mozogtam. Egyszerre két világ tárult elém, miközben Winie Langton kalandjait olvastam: egyrészt a tágabb értelemben vett steam-punk kissé borongós világa, majd pedig az ebben gyökeret vert tolvaj-nemzedék kis univerzuma. 

Vivien Holloway

A borítóknak köszönhetően – amik nagyon jól sikerültek – könnyű dolga volt a fantáziámnak. A történet, az ötödik nagy világégés után játszódik, ezt elképzelni is gáz. Az emberiség kitett magáért, és szépen átrendezte bolygónkat. Romos épületek mindenhol, melyek szellemváros fílinget sugároznak. Bár fantasy könyvről van szó, most mégsem a tündérek és az angyalok célozzák meg érdeklődésünk középpontját, hanem inkább a technika és maga az ember, valamint annak leleményessége. Winie – azaz Edwina Russell Langton – még ebben az egyáltalán nem hétköznapi világban is próbál eredeti lenni, és általában sikerül is neki. A tolvajok iskoláját kitűnőre végezte – ez már családi hagyomány –, és hihetetlen karriert futott be, olyannyira, hogy Robin Hood-nak sokat kéne talpalnia, hogy visszaszerezze a fejedelmi címet. A csávót erősen lekörözték. 

Edwina rögtön magyarázatot is ad különleges nevére, melyet hiába keresnénk az utónévkönyvekben, bár most már ki tudja... a divat (és nyugat) nagy úr. Elvileg fiúnak készült, de minden igyekezete ellenére lányként jött a világra, így a szülőknek rögtönöznie kellett. Az apát, Woolf-ot cseppet sem aggasztja ez a tény, (na jó, kicsit azért mégis, icipicit) fiúként neveli fel lányát, akinek inkább a mentalitására mintsem a kinézetére illik a fiús „jelző”. Az igazsághoz hozzá tartozik, Winie viszonya a szoknyához és a magassarkúhoz eléggé mostoha. Ahol a női bűbáj szakértelmére van szükség, nem Winie-t hívják, hanem Audrey-t, aki történetesen a nővére. Tolvajlásban a két lány szerintem ugyanolyan profi, csak a stílusuk és a módszerük eltérő. 

Audrey karaktere egyébként nagyon jópofára sikerült, akárcsak Winie-é. Tetszett, hogy a könyv nem durrogtatja el a már megszokott kliséket, mint a féltékenység és veszekedés a testvérek között. Akad ugyan nézeteltérés, de ez is viccesen van megoldva. Audrey és Winie nagyon jól megvannak, nem versenyeznek egymással, csak egy dologban: ki tud a nagyinak szebb ajándékot lopni a szülinapjára. Ez vérre megy, nem tréfa! 

Audrey Langton

Egy bevetésen azonban, mely épp a
Mesterkulcs körül mozog, fordul a kocka, és aprót másként alakulnak az események, az előre eltervezetthez képest. Feltűnik a színen William Conrey úrifiú, – az áldozat szerepét húzták rá tudtán kívül – akit hidegen hagynak Audrey bájai, de ne tessék félreérteni a szituációt. Ez azért történik, mert nem úgy gondolkozik és értékel, mint a többi ficsúr, akik Audrey idomainál tovább nem jutnak, így agyuk szétkapcsol. Őt a személyiség vonzza, így nem képes leakadni Winie-ről. No para, nem az a tipikus mágnes-effektus, nyállal zanzásítva. Hűvösen intelligens szépfiú. Winie-nek éppúgy lövése sincs arról, mit eszik rajta Will, mint Audrey-nak, de ha már így alakult, ki kell használnia helyzeti előnyét. Az idősebb nővér tehát más célpontot keres. Winie többször is bizonygatja, hogy mennyire pocsék színésznő. Ezt nem esik nehezünkre elhinni neki. Esélytelen az Oscar-ra. A míting során is hamar eldől, egyszerűbb, ha önmagát játssza el, így a pisztolyával karöltve valódi tolvaj énje is előkerül. Hogy tovább bonyolódjon a helyzet, a Mesterkulcs alku tárgyává válik, William és Winie pedig cinkostársakká. Ha Winie segít Will-nek visszalopni édesanyja ékszereit, cserébe megkapja a Mesterkulcsot. Tiszta ügy. Vagy mégsem annyira?

Miközben Winie az amatőr William-nek tart gyorstalpalót tolvajlásból, és elmagyarázza neki mi a különbség a bátorság, merészség és az őrültség között, addig édesanyja már unokákról álmodik. 

Will figurája is roppant szórakoztató, bár megmarad úri tartása, mégis lazul és egyáltalán nem olyan kellemetlen jelenség, mint egy-két könyvben tapasztalható a hasonló karaktereknél. Nem, Will stílusosan kétbalkezes, de mindenképpen fejlődő jellem. És még humora is van. Hogy ne maradjunk negatív megítélésű antihős nélkül sem, a szél elénk sodorja – pontosabban Winie és Will elé – Tony-t, aki a lány három évvel ezelőtti előéletének szereplője. Nagyon tudjuk utálni őt, de egyben hálásak is lehetünk neki, hiszen ha nincs, a történet is csavarok nélkül kullogna előre. Ettől egyáltalán nem kell tartanunk. Vivien tökéletesen ura a helyzetnek, és mindig tudja, hol kell abbahagyni a sztorit, hogy utána tűkön üljünk a folytatást várva. Ejjnye! 

Nem az a szándékom, hogy ellőjek egy csomó spoilert, ezért a sztorit nem is ragozom tovább. Egy nagyon jól megrajzolt világ tárul elénk, melyben az emberi aljasság éppúgy körvonalazódik, mint a családi összetartozás, a testvéri szeretet, az emberi értékek. Megtudjuk azt is, milyen az igazi tolvajbecsület, és a bajtársiasságról is fogalmat alkothatunk. A Mesterkulcs, a Tolvajbecsület és A hóhér kötele egy olyan utazásra hív minket, mely finom humorának és szerethető karaktereinek köszönhetően örök élményt nyújt azoknak, akik képesek kiszakadni a szürke hétköznapok karmai közül, és hagyni, hogy feltáruljon előttük az ismeretlen varázsa.  Őszintén, már alig várom a Tolvajok kézikönyvét.

5/5 

POKOLI TEREMTMÉNYEK, ÖRDÖGI SZERKEZETEK

EREDETI CÍM: POKOLI TEREMTMÉNYEK, ÖRDÖGI SZERKEZETEK

KIADÓ: FŐNIX KÖNYVMŰHELY

OLDALSZÁM: 460

MEGJELENÉS: 2015

MŰFAJ: FANTASY NOVELLA GYŰJTEMÉNY

ILLUSZTRÁLTA: HERTELENDY ANNA

A Főnix Könyvműhely egy különleges antológiával kedveskedik olvasóinak. A kötetben alkotóink arra vállalkoztak, hogy egy-egy novella erejéig kóstolót adjanak a steampunk univerzumából, természetesen a saját szemszögükből. 

A könyv hozzám kerülésének előtörténetéről, mindenképp szeretnék ejteni pár szót. Igen, már megint a Kildara a ludas a dologban... ezért bátran kijelenthetem, puszta tévhit, hogy minden út Rómába vezet. Azért is vagyok annyira biztos ebben, mert az örök városban még nem jártam, de a kildarás és molyos rendezvények, barátok, ismerősök valahogy mindig az utamba esnek, bárhova induljak is. (micsoda véletlen)  Már többször kezet ráztam a sorssal ez ügyben. Milyen ügyben is? Ja igen, a dolog ott kezdődött, mikor úgy döntöttem, hogy irodalom szakra jelentkezem az egyetemre. Rájöttem ugyanis arra, hogy az idő és bármilyen más utazásnak van egy sokkal kényelmesebb, egyszerűbb formája is, minthogy szerkezeteket barkácsoljunk, melyek eljuttatnak minket A-ból B-be, ha szerencsénk van, épségben. Ki sem kell mozdulnunk otthonról, szobánkból is elérhetjük a világmindenséget, mely könyvsorok rejtekéből nyújtja felénk karjait. Hát nem? Aki úgy olvas, hogy közben megszűnik körülötte a tér-idő kontinuum – ziherszáz, hogy rengetegen vannak ilyenek –, biztosan tudja, hogy miről beszélek. Hiába, a moly kötelez. :) De még mindig nem tudjuk, – tisztelet a kivételnek – honnan is származik, gőzerővel hajtott, sokak által dedikált tisztelet-példányom.

A. M. Aranth, becsületes moly-nevén Disznóparéj_HVP, azaz Holló-Vaskó Péter nyomta a kezembe, a második kildarás rendezvényen. A mosolyom persze a fülemet verdeste, de mondhatnám, örültem, mint majom a banánnak. Ígéretemhez híven, most próbál megszületni egy iromány erről a nagyon szórakoztató novelláskötetről. Kényszerszabimat mivel is tölthetném... A munkaerőpiacon bölcsész diplomám nem épp az élmezőnyben szárnyal, ezért írásaimmal próbálom elhitetni, talán mégsem csak eszmei értéke van szegénynek. Bár ez lehet, hogy csak önámítás. Nem mindig akkor jön az ihlet, mikor szükségem lenne rá. 

Négy szerzőt személyesen is ismerek azok közül, akiknek művei szerepelnek a Pokoli teremtményekben. Az ő novelláikat emelem most ki elsősorban, de ez nem jeleni azt, hogy a többi nem tetszett, és róluk nem fogok megemlékezni majd későbbi bejegyzésekben. Azt még muszáj hozzátennem, hogy teljes legyen a kép; az értékelés maximuma, mely a molyon öt csillagot jelent, az írók kitűnő világalkotásának, humorérzékének, stílusának szól, nem pedig a szerkesztői munkának. Ezt különválasztottam, mert ha egy kalap alá veszem a többivel, akkor bizony lett volna hullócsillag-eső. Rengeteg a felesleges névelő, az elírás, szavak összecsúszása, helytelen elválasztás... nagyon rossz volt olvasni. A Végtelen horizontnál már jelentősen javult a helyzet (ugye ugye ugye ?????)  :D

A Pokoli teremtmények elején, a nem olyan régen emlegetett A.M. Aranth köszönt minket a steampunk világában. Rögtön meg is tudjuk, hogy a steampunk ... „egy zsánereken, műfajokon és művészeti ágakon átívelő, végtelen lehetőségeket magában foglaló alternatív történelmi stílusirányzat. A kérdés, amit felvet: mi lett volna, mi lenne, ha a technológiai fejlődés megtorpan a gőzgépek szintjén – ott viszont az élet minden területére határtalanul kiterjed? Így születnek olyan teljesen képzeletbeli, ám mérhetetlenül érdekes találmányok, mint a gőzhajtású exoskeletonok, mindent nyitó, önmódosító álkulcsok, óriási vagy éppen aprócska géppókok ... a steampunk nagyon szeret kalandozni. A legtöbb inspirációt a második ipari forradalom (kb. Kr. u. 1840-1914) korszakából meríti. ... a steam ugyebár gőzt jelent, a punk fordítása már egy kicsit zűrösebb. ... Bajkeverő, vagy még inkább vandál lehet talán a helyes kifejezés, de nem csak a szó negatív értelmében. A gőzvandál nem veri szét a várost, a gőzvandál átépíti saját szájíze szerint. Méghozzá gőzmeghajtású XIX. századi megapolisszá:”

Ha már ilyen remek vezérfonalat kaptunk eme világhoz, akkor rögtön annak a szerzőnek novellájával kezdem, aki felvázolta, körülbelül mire is számítsunk. Holló-Vaskó Pétert volt szerencsém személyesen is megismerni, és a steampunkkal való kapcsolatomat is bensőségesebbé varázsolta azáltal, hogy megajándékozott a Pokoli teremtmények, ördögi szerkezetek egy példányával. Többet ígérem, nem említem ezt, mert tudom, hogy erős szövegromláshoz vezet a sok ismétlés. Na de akkor is... nem, most nem kezdek litániába az események sors-szerű összekapcsolódásáról, mert csak egy nap szabit kaptam.

Miután Malleus Maleficarum novellája dedikációjának részeként lelkemre kötötte, hogy óvakodjak az anyóstól... el is indultam Roberttel és Ulrik atyával a boszorkányvadászatra. Beismerem, sajnos a Holdárnyék-sorozatot még nem olvastam, A Liliom Korát viszont már igen, csak akkor még nem tudtam arcot társítani a szerzőhöz, de mostanra a puzzle teljesen összeállt. Hogy így összeraktam az információ-morzsákat, körülbelül tudtam, mire számíthatok, és nem is csalódtam. Rögtön egy olyan képpel indul a történet, melyet filmben már láttam megvalósítva, de leírva... jókat derültem rajta. A boszorkányvadász Robert, aki képes utazni az időben – egy félresikerült vadászat következtében –, igyekszik úgy alakítani a dolgokat, hogy azok minél optimistább jövőképet láttassanak. Társa a kissé hirtelen Ulrik atya. A humor, mellyel elő van adva a történet, kétszer is könnyet csalt a szemembe, úgy nevettem. Olyan jól előkészített jelenet volt az alábbi komikus csattanó... szerintem sokan vannak velem azonos véleményen. 

„- Nem viselt meg – bólintott közömbösen a férfi, és a tisztás felé indult, ahol ledobták a felszerelésüket a lányt üldözve. – Egyáltalán nem viselt meg. 

(kicsivel később)

- Azok a szép kék szemei! – zokogta Ulrik arcába Robert...”  

Filmszerűen pergett előttem a jelenet. 

A másik részt nem idézem, hadd legyen meglepetés. A váz a következő szituáció: Robert és Ulrik megpróbálják előadni, miért is vannak ott, ahol. Nehogy rájöjjenek inkvizítor mivoltukra, ami csak úgy üvölt róluk. Fő az inkognitó. 

A boszorkányszombatra is meghívást kapunk, csak azt sajnáltam, hogy az utazás és a kalandok sora ilyen hamar véget ér, mindössze 32 oldal alatt lecseng a történet. Úgy hiányzik még vagy 300 oldal a teljes kielégüléshez. :)  Így is egy teljes, kompletten megalkotott és lezárt történetet kapunk, amibe csavarok is belefértek. Biztosan nem ez volt az utolsó iromány, amit A. M. Aranth-tól olvastam. Bátran ajánlom mindenkinek a műveit. A Liliom Korát is újraolvasom, úgyis kevés bejegyzés szerepel még a blogomon. 

A következő szerző, akinek aláírása szintén a könyvem lapját díszíti: Holden Rose azaz Kovács Attila. Szégyen és gyalázat, tőle eddig még semmit nem olvastam, de tágul a horizont... ezután biztosan másképp lesz. Mivel a moly a barátom, utána is néztem sorozatának, mely a Howard Matheu különös esetei címet viselő ifjúsági regényfolyam. Első része 2014-ben jelent meg a Főnix Könyvműhely gondozásában; kicsivel később, már 2015-ben napvilágot látott a folytatás is, A Nyúl akta.  

A Chloé ezzel szemben nem tűnt ifjúsági tini-novellának, mert nem is az. Holden Rose egy egyedülálló világot teremtett, mely Forlov és Randuszk városokban játszódik, Nagy Carmin Birodalmának esztendeiben. A kötet indító története. A főhős Chloé, egy tízenegynéhány éves kis rabszolgalány, aki egy napon elszökik kegyetlen gazdáitól, az álszent Joshua tiszteletestől és feleségétől Renatától. A projectet egy lord gőzautójának segítségével hajtja végre, bár a fickó erről semmit nem tud, ugyanis, hamarosan átlényegül élőből halottá. Erről viszont a lánykának nincs fogalma, mivel nem ő a tettes. Chloé vezetési technikáján van még mit csiszolni, de a cél szeme előtt lobog, eljutni bármi áron Randuszkba. Ez többé kevésbé sikerül is neki, de nem úgy, ahogy azt elképzelte. Közvetett állomásként ott a Magas ház... a halál háza... legalábbis ezzel ijesztgették a gyerekeket.

Állítólag „ezer éve ott áll, senki sem lakik benne, mégis minden éjjel ég bent a lámpa”. A kislány legyőzve félelmeit, minden mindegy alapon mégis szerencsét próbált a házzal, veszítenivalója nem nagyon akadt. Kísértetek helyett a Fejszekezű ragadványnévvel illetett Marshell ezredes várja, aki kedves öregemberként realizálódik először, és megismerteti Chloét a vendég szó fogalmával. Ám kiderül, hogy nem fából faragták, ezért a női – még ha kislányról is van szó – közelség előhozza belőle rejtett vágyait, tehát nyomokban pedofíliát is tartalmaz a fickó. Konzerváltan. Bár steampunk fikcióról van szó, ez a novella mégis jobban tapad a valóság talajához komor, világképével. Chloéból minden érzelmet kiöltek, egyedül a már halott lord kislányához fűzik rejtett szálak. Tükörként áll előtte, hiszen ha csak kis ideig is, de ő lett az aberrált lelkész házaspár rabszolgája, Chloé helyett. Ez a novella is hordoz fordulatokat, de mégis olyan, mintha csak egy nagy egész része lenne. Várnánk, hogy a zárlat után történjen még valami. Simán ki lehetne bővíteni egy teljes kötetté, hiszen nagyon jó az alap-sztori. Látjátok... ezért nem szeretek novellákat olvasni, mert mindig ott a még! még! még! érzése. Örülök, hogy ezt a világot is felfedezhettem.

Következzen Patrick J. Morrison, azaz Bukros Zsolt, akihez szintén a moly és a Kildara volt a kalauzom. Kezdem komolyan érezni – mármint eddig is éreztem, de most jobban és jobban – milyen szegény lenne a világ írók, és irodalom nélkül. Sok emberrel beszéltem, akik azzal büszkélkednek, hogy ők a Kötelezők röviden rövidített változatát olvasták csak, meg egy-két olyan regényt, ami véletlenül az útjukba került, és valamennyire fenntartotta az érdeklődésüket addig, míg vége nem lett. Bevallom, a kötelezőkkel nekem is akadtak gondjaim, de legalább nem ezt hozom fel erényként tulajdonságaim repertoárjából. Mindegy... eltértem a tárgytól... megesik az ilyesmi. Így születnek nálam a novellák, amiket még nem mertem közölni a nagyérdeművel. De most már tényleg vissza a lényegre...

Patrick J. Morrison Aki késik, az nem múlik novellája talán az egyik leghosszabb a kötetben, aminek igazán örültem, ugyanis az a stíl, mely a sorokat körüllengi, egyszerűen megunhatatlan. Zseniális! A történet is egyedülálló, van itt komikum, krimi, akció, kaland, csavarok, minden, ami olvashatóvá és letehetetlenné tesz egy regényt vagy novellát. A humoráról már ne is beszéljünk. Mivel még sajnos a Nostradamus Leveleit nem olvastam, az Aki késik... alapján kell ítélkeznem. Engem kilóra megvett. Tényleg. Egyszer volt, hol nem volt... még a Nagy Villanás előtt, úgy köbö a 2040-es években egy Alfa, aki tökéletesen kiképzett harcos. Mindenféle elektromos kütyüt tud kezelni, amivel kárt lehet tenni egy másik személyben, repülőtől űrrepülőn keresztül bármit elvezet, szóval a technika nem igazán az ellensége... egészen a Nagy Villanás utánig. Egyéb erőssége – illetve inkább gyengéje, hogy nem tud önkezével véget vetni életének, töretlen hűséggel tartozik feletteseinek, és addig küzd az ellenséggel, míg az meg nem semmisül, vagy pont nem kerül az ügy végére. Sajna néhány ügybuzgó terroristának köszönhetően, akik „valamiféle elvetemült neoludditák voltak, akik tudatosan eltervezték, hogy akár az életük árán is a legújabb kori barbárság káoszába taszítják az emberi civilizációt.” Siker! Tehát a világot lefokozták 19. századi színvonalra, és hogy ez jó vagy rossz, azon érdemes elfilozofálni. Majd. Valamikor.

Egy Alfa karrierjét is megtépázta a nagy változás, ezért kénytelen volt testőrként elhelyezkedni Joseph Lexonnál, és leendő feleségének, Marshának a testi épségére vigyázni. A lány nem könnyíti meg a dolgát... több szempontból sem. A játékos kedvű, majdnem-házastársak fura játékot játszanak egymással. Míg a lány állandó késéseivel ingerli a bosszús Josy-t, addig a fickó próbál kreatívabb ötletekkel előállni, mígnem... egyszer csak holtan bukkannak rá a szobájában. A történet oldalról oldalra tartogat meglepetéseket számunkra. Mivel az elkeseredett Alfa önmagát hibáztatja megbízója halálért, ezért felbérel egy Bétát, hogy segítse át őt a másvilágra. De ne ítélj elsőre... sőt néha másodjára se... A novella nagyon jól kidolgozott történés-sorozattal rendelkezik, a világ, melyben peregnek a képsorok tökéletesen fel van építve. Sokat nevettem míg olvastam, jólesett a lelkemnek, talán fiatalodtam néhány évet. Még egy-két ilyen mű, és újjászületek.

Tágul a horizont... mígnem végtelenné válik. Igaz Wee? Gondolom, mindenki kitalálta, miről szeretnék írni utolsóként. (a többiekről sem feledkezem meg, ígérem!!!) csak a mai bejegyzésbe több már nem fér. Magamat is jóval túlszárnyaltam mennyiségileg, pedig ha ez lenne a minimum, esetleg még egy könyv is beleférne az utókornak. Nagyon dolgozom a határok, korlátok tágításán... végülis épp most beszélnék arról, mennyire végtelen is a horizont. Ja... ez még nem az az írás, de azért eljön annak is az ideje. Még szép... az első könyv, melyet megjelenés előtt olvashattam és picit szerkeszthettem. Ez jólesett, és remélem, a későbbiekben is megszavazzátok a bizalmat. :) Már megint nem ott járok, ahol kellene. 

Vivien Holloway az egyetlen olyan szerző – mármint azok közül, akiknek írásai megtalálhatók a Pokoli teremtményekben –, akinek eddig minden művét olvastam. Novellája, a Táguló horizont tulajdonképpen a Végtelen horizontot egészíti ki néhány olyan információval, melyek a könyvben csak említésszerűen szerepelnek. Megismerkedhetünk a későbbi főhősökkel: Nick Mattock-al és Becky Dwyer-el, általuk pedig a léghajók és kalózok világával. Erről a könyvről külön szeretnék majd értekezni, ezért most csak nagyon érintőlegesen bonyolódtam bele a témába. Annyit azért mondhatok... Wee csak így tovább!

Első lélegzetvételre most ennyit szerettem volna írni erről a novelláskötetről, persze a teljesség igénye nélkül. Folytatása következik. Ez a bejegyzés most azokhoz szól elsősorban, akik ott voltak a Kildarán, molyokhoz, bloggerekhez, írókhoz, olvasókhoz, különösen A. M. Aranth-hoz, Holden Rose-hoz, Patrick J. Morrisonhoz valamint Vivien Holloway-hez, akiknek aláírása még értékesebbé tette számomra ezt a könyvet.

Még több ilyen találkozót, regényt, novellát!

5 / 5