VIVIEN HOLLOWAY: WINIE LANGTON TÖRTÉNETEK

Winie Langton a 2900-as évek New Yorkjában él, száz évvel az ötödik nagy világégés után. Egy nagy és befolyásos tolvajcsalád leszármazottja, akit már egészen kiskorától apja tanított a mesterség fortélyaira. Ebből kifolyólak Winie már kamaszként jobban verekedett, mint a fiúk többsége és mindent tudott a fegyverekről. 

Amikor a legendás Mesterkulcs felbukkan a városban, a Langton család azonnal a nyomába ered, s természetesen Winie-re is fontos feladat hárul a titokzatos műtárgy megszerzésére kiötlött akcióban... 

Tudom, hogy nagyon nehezen fog beindulni ez a bejegyzés is, pedig tényleg szeretek írni. Sajnos az ihletet gátolja, hogy lüktet az arcom, valószínűleg a buszba szerelt légkondi helytelen működésének köszönhetően. Olyan hideg volt, mintha nem is augusztus, hanem az október közelegne. Jó kifogás sose rossz! Miután ezt lekörmöltem, ami egyébként többnyire fedi a valóságot, megpróbálok a tárgyra összpontosítani, ne csússzak ismét napokat a magamnak beígért határidőhöz képest. Bár tudom, hogy lehetetlenséget kísérelek meg ezzel, de talán mégis összejön...  hadd szóljon. 

Dedikált példányom a 2015-ös Könyvfesztiválról

A steampunkkal történő szorosabb ismeretségem a közelmúltra tehető. Ahhoz, hogy belecsöppentem ebbe a világba, van némi köze egy Sasvári Vivien nevezetű (könyv)molynak, aki kitűnő idegenvezetőnek mutatkozott, így az eddig ismeretlen birodalomban, – nagyon rövid idő elteltével – már teljesen otthonosan mozogtam. Egyszerre két világ tárult elém, miközben Winie Langton kalandjait olvastam: egyrészt a tágabb értelemben vett steam-punk kissé borongós világa, majd pedig az ebben gyökeret vert tolvaj-nemzedék kis univerzuma. 

Vivien Holloway

A borítóknak köszönhetően – amik nagyon jól sikerültek – könnyű dolga volt a fantáziámnak. A történet, az ötödik nagy világégés után játszódik, ezt elképzelni is gáz. Az emberiség kitett magáért, és szépen átrendezte bolygónkat. Romos épületek mindenhol, melyek szellemváros fílinget sugároznak. Bár fantasy könyvről van szó, most mégsem a tündérek és az angyalok célozzák meg érdeklődésünk középpontját, hanem inkább a technika és maga az ember, valamint annak leleményessége. Winie – azaz Edwina Russell Langton – még ebben az egyáltalán nem hétköznapi világban is próbál eredeti lenni, és általában sikerül is neki. A tolvajok iskoláját kitűnőre végezte – ez már családi hagyomány –, és hihetetlen karriert futott be, olyannyira, hogy Robin Hood-nak sokat kéne talpalnia, hogy visszaszerezze a fejedelmi címet. A csávót erősen lekörözték. 

Edwina rögtön magyarázatot is ad különleges nevére, melyet hiába keresnénk az utónévkönyvekben, bár most már ki tudja... a divat (és nyugat) nagy úr. Elvileg fiúnak készült, de minden igyekezete ellenére lányként jött a világra, így a szülőknek rögtönöznie kellett. Az apát, Woolf-ot cseppet sem aggasztja ez a tény, (na jó, kicsit azért mégis, icipicit) fiúként neveli fel lányát, akinek inkább a mentalitására mintsem a kinézetére illik a fiús „jelző”. Az igazsághoz hozzá tartozik, Winie viszonya a szoknyához és a magassarkúhoz eléggé mostoha. Ahol a női bűbáj szakértelmére van szükség, nem Winie-t hívják, hanem Audrey-t, aki történetesen a nővére. Tolvajlásban a két lány szerintem ugyanolyan profi, csak a stílusuk és a módszerük eltérő. 

Audrey karaktere egyébként nagyon jópofára sikerült, akárcsak Winie-é. Tetszett, hogy a könyv nem durrogtatja el a már megszokott kliséket, mint a féltékenység és veszekedés a testvérek között. Akad ugyan nézeteltérés, de ez is viccesen van megoldva. Audrey és Winie nagyon jól megvannak, nem versenyeznek egymással, csak egy dologban: ki tud a nagyinak szebb ajándékot lopni a szülinapjára. Ez vérre megy, nem tréfa! 

Audrey Langton

Egy bevetésen azonban, mely épp a
Mesterkulcs körül mozog, fordul a kocka, és aprót másként alakulnak az események, az előre eltervezetthez képest. Feltűnik a színen William Conrey úrifiú, – az áldozat szerepét húzták rá tudtán kívül – akit hidegen hagynak Audrey bájai, de ne tessék félreérteni a szituációt. Ez azért történik, mert nem úgy gondolkozik és értékel, mint a többi ficsúr, akik Audrey idomainál tovább nem jutnak, így agyuk szétkapcsol. Őt a személyiség vonzza, így nem képes leakadni Winie-ről. No para, nem az a tipikus mágnes-effektus, nyállal zanzásítva. Hűvösen intelligens szépfiú. Winie-nek éppúgy lövése sincs arról, mit eszik rajta Will, mint Audrey-nak, de ha már így alakult, ki kell használnia helyzeti előnyét. Az idősebb nővér tehát más célpontot keres. Winie többször is bizonygatja, hogy mennyire pocsék színésznő. Ezt nem esik nehezünkre elhinni neki. Esélytelen az Oscar-ra. A míting során is hamar eldől, egyszerűbb, ha önmagát játssza el, így a pisztolyával karöltve valódi tolvaj énje is előkerül. Hogy tovább bonyolódjon a helyzet, a Mesterkulcs alku tárgyává válik, William és Winie pedig cinkostársakká. Ha Winie segít Will-nek visszalopni édesanyja ékszereit, cserébe megkapja a Mesterkulcsot. Tiszta ügy. Vagy mégsem annyira?

Miközben Winie az amatőr William-nek tart gyorstalpalót tolvajlásból, és elmagyarázza neki mi a különbség a bátorság, merészség és az őrültség között, addig édesanyja már unokákról álmodik. 

Will figurája is roppant szórakoztató, bár megmarad úri tartása, mégis lazul és egyáltalán nem olyan kellemetlen jelenség, mint egy-két könyvben tapasztalható a hasonló karaktereknél. Nem, Will stílusosan kétbalkezes, de mindenképpen fejlődő jellem. És még humora is van. Hogy ne maradjunk negatív megítélésű antihős nélkül sem, a szél elénk sodorja – pontosabban Winie és Will elé – Tony-t, aki a lány három évvel ezelőtti előéletének szereplője. Nagyon tudjuk utálni őt, de egyben hálásak is lehetünk neki, hiszen ha nincs, a történet is csavarok nélkül kullogna előre. Ettől egyáltalán nem kell tartanunk. Vivien tökéletesen ura a helyzetnek, és mindig tudja, hol kell abbahagyni a sztorit, hogy utána tűkön üljünk a folytatást várva. Ejjnye! 

Nem az a szándékom, hogy ellőjek egy csomó spoilert, ezért a sztorit nem is ragozom tovább. Egy nagyon jól megrajzolt világ tárul elénk, melyben az emberi aljasság éppúgy körvonalazódik, mint a családi összetartozás, a testvéri szeretet, az emberi értékek. Megtudjuk azt is, milyen az igazi tolvajbecsület, és a bajtársiasságról is fogalmat alkothatunk. A Mesterkulcs, a Tolvajbecsület és A hóhér kötele egy olyan utazásra hív minket, mely finom humorának és szerethető karaktereinek köszönhetően örök élményt nyújt azoknak, akik képesek kiszakadni a szürke hétköznapok karmai közül, és hagyni, hogy feltáruljon előttük az ismeretlen varázsa.  Őszintén, már alig várom a Tolvajok kézikönyvét.

5/5