WELCOME TO LONDON - PART TWO



Uff mindenkinek ;) ugye mondtam, hogy visszajövök. Mondanivalóm van bőven, és még idő is akad hozzá, de azt hiszem, csak holnapig. Aztán zutty, bele a munkáséletbe. Turistaként jobb ténferegni a nagyvilágban, de szerintem ezzel mindenki így van. Hááááát London engem még mindig nem győzött meg. Rábeszélni senkit nem fogok arra, hogy ideköltözzön, én is sikeresen lebeszéltem magam róla, ami nem tartott sokáig. Azért 3 hónap nem a világ... ;) És ma már sokkal jobb kedvem volt, a tegnapi spleenes írás után már enyhén élettel telibb lesz a mostani. Azért a tegnapi napról, azaz 05.18-áról is mesélek kicsit. Mivel Anita szobatárs dögrováson volt, délelőtt pihiztünk és tudtam értekezni. Aztán nagyon délután elcsatangoltunk a mostani lakhelyem másik végébe, mert arra még nem jártunk. A térkép szerint lennie kell itt egy parkocskának. Háát jól elrejtették, de nem hazudott. Megtaláltuk. Annyi park van Londonban, de lovarda... hol rejtegetik az angol telivéreket? Na de nem? A legendák homályába burkolóznak. Amivel Londonban biztosan találkozhatsz, az a park, a szemét és a dugó.

No bemutatom nektek a Burns Road mögött rejtőző parkocskát.

Roundwood Park

Cuki. Ez a környék barátságosabb egy fokkal, mint ahol mi lakunk, de azért a biztonságérzetem nem szívesen biztat a letelepedésre. A kétségbeesés lila köde után némileg lecsillapodtam, és most tartok köbö a szimplán izgatott állapotnál. Ez a park nagyon klassz, de egy tenger jól mutatna mellette. Az angolok kicsi parkokat nem tudnak csinálni, mert ez is elég hatalmas volt ahhoz, hogy az egészet bejárjuk. Ez az elgondolás azonban nincs ellenemre, hisz itt, ezekben a zöld övezetekben friss a levegő, gyönyörű és barátságos a környezet, viszont a népsűrűség is elég óriási, főleg hétvégén.  De nagyon romantikus. Rám is szállt ez a fíling. Egy madárházat is bepasszoltak ebbe a parkba, de a röppentyűk köbö úgy érezhették magukat, mint én néha. (jól kicseszett velünk ez a város...) Azt hiszem a május 18-áról ennyi elég.
Az izgi rész az ma volt, azaz 19-én. A napok annyira összefolynak, hogy már elvesztem néha a fonalat. Abszolút szórakozott üzemmódban működöm, átmenetet képzek a zakkant turista és a megszeppent munkavállaló között. Mert én azért élvezni is akarom az ittlétet, a pénz ugyan nem fog boldogítani, hiába jó, ha van. Pusztán az, hogy lesz munkám, dolgozom és ezt megfizetik, baromi kevés, ha nem tudsz életet vinni bele. Én nagyon ezen vagyok, max fordulatszámon pörgök. Ma feltöltöttük az Oyster kártyát, ami buszbérlet akar lenni. Heti rendszerességgel karmolja le a pénzt. Ma 25 fontot kebelezett be, de ezért korlátlanul utazhatunk 1 hétig össze meg vissza. Ez ma is sikerült.  

Igeeeen végre bejutottunk a centerbe. Totál azt hittem egyszer-kétszer, hogy amcsiban ténfergek. Bazinagy üveg épületek, posztmodern dizájn, tömegnyomor, és nonszensz közlekedés. Az utóbbi szerintem önkényesen műkszik, találomra, mert én semmi logikát nem véltem felfedezni benne. Segáz, kórház is van bőven, bizti nem unatkoznak az orvosok. Jól ki van ez találva, kérem szépen. Naivan azt hittük, a busz-közlekedés klafán működik, fel is avattuk frissen szerzett Oysterünket. De ugye túl szép lett volna, ha elsőre klaffol minden. A célunk természetesen a Tower és London Bridge lett volna. A busz, amire szálltunk, a megállónál fennen hirdette, hogy bizony odaszállít. Nos, Stratfordnál már erős kétségeim támadtak a menetrend szavahihetőségében. Totál másfelé ment, mint ami ki volt írva, és nem csak mi méltatlankodtunk, hanem elejtett szavakból elcsippentettem ezt-azt. És nem az elégedettség szólt azokból az emberekből sem. Pedig nem... nem néztük félre a busz számot. A másik... ott álltunk a megállóban arra várva, hogy megjelenjen végre a piros járgány, mikor felbukkant, megállt úgy köbö 60 méterrel a kijelölt helye előtt, leszállt mindenki, és a vezető, mint aki jól végezte dolgát, szépen túlhajtott a megállón, nem törődve az ott tartózkodók anyázásával. Ezt eljátszotta úgy is egy sofőr, hogy ott integetett egy csávó, hogy álljon már meg... de ugye minek? Basszus, ez komoly? Nem hiszem el... Az angolok sajátosan értelmezik a liberalizmust. Ezek szerint szimpátia alapján döntenek a sofőrök, ez a megálló okés, itt leparkolok, a másik szenya, szívassuk a jónépet. Az agyamat eldobom. A sírás vagy nevetés alternatívájából az utóbbit választottam inkább. Mert ez tényleg röhej. Poénos egy város London City. Mire végre eljutottunk a Tower Bridge-hez, már kirojtosodtak az idegeim. Mert nem gondoltam volna, hogy még aznap meglátom a Temzét. Deeeeee sikerült!!!!!! ;)

The Tower

Fülig ért a szám, mikor odatrappoltunk. Ám hozzá kell tennem, ez nem a buszok érdeme, mivel gyalog sokkal könnyebben elnavigáltuk magunkat a célponthoz. Mondjátok, hogy nem közlekednek jól a nők. Mi egyszer sem tévedtünk el... bezzeg az összes buszsofőr... ;) Egy sokkal szimpibb és rövidebb úton jutottunk el a Towerhez, mint azt elmagyarázták nekünk. Ha ilyen a közlekedés, tényleg bringával fogok bejárni melóba. Akkor legalább tudom, merre megyek. Az, hogy buszsáv, az autósoknak nem mond semmit. Legalábbis ezt szűrtem le a látottakból. Szerintetek mekkora energiába kerül megcsinálni az angol jogsit? Minél zavarosabb a képlet, annál frankóbb vagy? Ááááá lapozzunk.

Jah, a Temze... mekkora megkönnyebbülés volt, mikor megpillantottam ;) Csodaszép!!! Az igaz, hogy a tengernek jobban örültem volna, de aki a kicsit nem becsüli... én már ettől is nagyon boldog voltam ;) A tenger mellől is fogok jelentkezni – ezt nevezik abszolút optimizmusnak. Itt akkora tömeg volt, hogy gombostűt sem lehetett volna leejteni. Angol szót nagyon keveset lehetett hallani, volt itt orosz, japán, kínai, arab, indiai... nem mintha ezt az összes nyelvet perfekt vágnám, csak az embertípusokból következtettem. Itt kicsit lecsüccsentünk, megkajáltuk egy szem szendvicsünket, és a tűző naptól a Tower Bridge-re menekültünk, ahol az áramlat jótékony hatást gyakorolt a hőgutámra. Fent a hídon szemeztem a széllel, néztem a hajókat és ábrándoztam.

Nem a holnapi állásinterjúról, annál azért magasztosabb dolgokról tudok álmodozni, főleg a Temze felett. ;)  Ami furi volt, az a körítés. Itt a történelmi híd, a téglaépületek, erre ezek között hirtelen kinőttek olyan posztmodern üveg valamicsodák, amik szerintem elrondítják az összképet. Ettől érzi úgy az ember, mintha nem is Angliában járna. Vagy már ez a föld is megfertőződött a haladás eme förmedvényeitől? Bocsi azoktól, akiknek ez tetszik... de szerintem borzalmasak. Ízlések és pofonok. Én igazán igyekszem megtalálni Londonban a szépséget, de mikor valami fellelkesít, rögtön lelombozódom más miatt. Tök jó az egyensúly. Viszont nagyon élvezem ezeket a kiruccanásokat. Ha víz van a közelemben, máris vibrálni kezdek az energiától. A Temzét nem tudtam nem szeretni. Úgy kigyalogoltam volna mellette a tengerig, de ha ezt megejtem, még most sem értem volna vissza, és ti szegényebbek lennétek egy „élmény”beszámolóval. Meg tök jól mutattam volna zombi fejjel a holnapi interjún. London ezen része azért tetszett, na... nem is kicsit. Meg a Tower Bridge. Ha jobban kiismerem magam a városban, tuti elmegyek más szép helyekre, oda, amik még gimis koromból derengenek. No hát ez volt a célállomás, innen indultunk vissza a lakásunkhoz. Útközben mit láttunk... ami demonstrálta a faja közlekedést. Egy csávó akkorát szaltózott cajgával egy kocsi előtt, hogy homlokon csókolta az aszfalt. No és akkor ki volt a hibás... ? Naaaa? A vezető, aki a dugóból tekergett kifele, vagy a bicós, aki azt hitte, hogy a piros az zöld? Én már nem tudom. Mielőtt megállna bennetek az ütő, becsületszavamat adom, hogy vigyázok magamra! Nekem továbbra is zöld lesz a zöld és piros a piros. Frankón!
Köbö ennyi érdekes történt a mai napom. Ezért zárom is soraim. Holnap olyan 14 körül visznek interjúzni. Plíííz fokozottan drukkoljatok. Még nyomok pár képet, ami remélem szintén tetszik. (itt lakunk egy reptér mellett, és tök élesen lehet hallani, ahogy a repcsik elhúznak felettünk... én is húznám már innen a kondenzcsíkot... de nemsokára megyünk a tényleges szállásunkra...)



Ennyi lett volna mára a helyzetjelentés. Minden okés eddig, bár már jobban szeretném, ha előremozdulnának a dolgok legalább annyira, hogy meglegyen az NI és a számlaszámom. Akkor majd keresek mást, amin idegeskedni tudok. ;) Azt mondták az intézők, hogy csigavér, minden rendben lesz. Na de csoda, hogy szkeptikussá válik az ember Londonban? 



 No bye... ne feledjétek, ismét visszajövök!!!!!!! Jöjjek? ;)

 

Come back soon...