ANGELA MARSONS: ELFOJTOTT SIKOLY

EREDETI CÍM: SILENT SCREAM
KIADÓ: GENERAL PRESS KÖNYVKIADÓ
OLDALSZÁM: 360
KIADÁS ÉVE: 2015
MŰFAJ: KRIMI, THRILLER
FORDÍTOTTA: SZIEBERTH ÁDÁM

FÜLSZÖVEG:

Öt alak áll körbe egy sekély sírhantot. Mindannyian kivették a részüket az ásásból. És egy életre némaságot fogadtak... Csakhogy a végzet és Kim Stone felügyelőnő elől nem lehet elbújni. 

Egy letehetetlenül izgalmas krimi, sokrétű figurákkal. 

A krimi és thriller iránti szenvedélyem a Tetovált lány című svéd sorozattal kezdett el fellángolni, és a tűz tartósnak bizonyult.

Az Elfojtott sikoly karácsonyi ajándékaim egyikeként került fel könyvespolcomra. Mivel szeretem minél több műfajban otthon érezni magam, az angol krimi világát is muszáj bebarangolnom. 

A regény 2015-ben jelent meg Angliában, egy debütáló szerző: Angela Marsons műve. Ez első blikkre hihetetlennek tűnik, mivel olyannyira tökéletes, hibátlan, komplexen összetett történet tárul elénk, ami azt sugallná, hogy már egy kiforrott stílussal van dolgunk, és mintha ez az írónő sokadik alkotása lenne. A látszat bizony néha csal.

Angela Marsons

A könyvet felkarolta a General Press Könyvkiadó, és rekordsebességgel lefordították magyarra, mely olyan jól startolt hazájában, hogy rögtön a brit Amazon sikerlistájának az élére került.

Sokszor úgy vagyok vele, hogy már bosszant, ha egy egykének tűnő könyvről kiderül, hogy mégis érkezik majd a folytatás, de ebben az esetben kimondottam vágyom arra, hogy Kim Stone nyomozónő minél hamarabb belevesse magát egy újabb bűntény bogozgatásába. 

Személyével egy újabb krimi-ikon született, aki könnyedén a kedvenc karaktereknek fenntartott helyen végzi.

Az Elfojtott sikoly főhősnője, a 34 éves Kim Stone – ha a felszínt pásztázzuk, akkor – „rideg, társaságkerülő nő hírében áll, akinek talán nincsenek is érzelmei”. Kollégáival szemben is megtartja a három lépés távolságot, nagyon ügyel arra, hogy senki ne léphessen be privát szférájába. 

A könyvnek E/3 elbeszélésmódra volt szüksége ahhoz, hogy ne essen szét a történet, itt kevés lett volna, ha csak Kim szemszögéből fókuszálunk az eseményekre. A prológus maga a fülszöveg, mely egy régmúlt gyilkosságról rántja le a leplet. 

A történet azért is ragadott meg annyira, mert nem kizárólagosan azon a folyamaton volt a hangsúly, hogy a gyilkos személyére mindenképp fény derüljön. Azért tűntek nekem kicsit üresnek Agatha Christie regényei, mert ott nem tudunk meg semmit a szereplőkről, csakis a tényekre, bizonyítékokra és a végkimenetelre van kihegyezve az egész cselekmény-szál. 

Angela Marsons viszont fontosnak tartotta, hogy igenis ismerjük meg azokat az embereket, akikkel együtt kezdünk el nyomozni, az egyre több és több rejtély ügyében. Még a mellékszereplőket is kiemelte az általánosság ködéből. Az „ásatáson” – azaz bűnügyi helyszínen segédkező archeológus, Cerys Hughes és dr. Daniel Bate törvényszéki antropológus is gyorsan elnyerheti szimpátiánkat. Pedig csak asszisztálnak a nyomozáshoz.

Ami még egyedivé teszi ezt a regényt, az a szarkasztikus, néhol morbid, de Kim személyiségéhez éppen passzoló humor. A párbeszédek nem erőltetettek, és nem torzítják a felépített jellemrajzokat, hanem inkább kiegészítik, akár az aláfestő zene egy filmrészletet.
„... - Doktor, maga most viccelődni próbált? Ugye jól sejtem? (...) 

- Mindenkivel ilyen szarkasztikus hangot üt meg, nyomozó?

Kim ezen gondolkozott két másodpercet. – Igyekszem – felelte végül.

Daniel Bate szembefordult vele. – Hát, akkor nem volt hiábavaló az igyekezete, mert ilyen udvariatlan, arrogáns, ellenszenves...

- Na, azért lassan a testtel, doki. Vannak rossz tulajdonságaim is.” 

A nyomozás nem a helyszínelők stílusában zajlik, a válaszok sosem érkeznek olyan gyorsan, mint azt a sorozat esetében megszokhattuk. 

A puzzle darabkáinak kirakása igazi csapatmunka, valamint türelemjáték. Az is nyilvánvalóvá válik, hogy a nyomozók néha nem tudják szétválasztani a munkát a magánélettől, mert a szörnyűségek akarva-akaratlan is belopódznak a bőrük alá, és nem hagyják nyugodni őket.
Kim így működött: „a rossz dolgokat légmentesen lezárt dobozokba pakolta, és attól kezdve csak arra kellett vigyáznia, hogy azokat a dobozokat véletlenül se nyissa föl. Egyetlenegy dolgot nem értett ezzel kapcsolatban: azt, hogy miért nem így csinálják mások is.” 

Bryant, Kevin Dawson, Stacey Wood alkotja Kim kis csapatát, lelkiismeretesen végzik dolgukat. Miután a rájuk szakadt ügy kezd túlnőni rajtuk, motivációjuk mégsem lankad. A feltárult szörnyűségek elkövetője ezt egyszerűen nem úszhatja meg. Kimtől többször próbálják elvenni az ügyet, de ő már elég dörzsölt nyomozó ahhoz, hogy megkapja, illetve megtartsa azt, amit akar. Improvizatív módszerei hagynak némi kívánnivalót maguk után, de mivel mindig helytállóak a megérzései, megússza egy durvább ejnyebejnyével. Konoksága, akaratossága és kitartása miatt sikerül előbbre araszolni az adott, patt-helyzetnek ígérkező ügyben is. 

A nyomozásban nem zavar minket egyetlen szerelmi szál sem. Nem is tett volna jót a történetnek, ha ilyen mellékutcába is betévedünk. Bryant és Kim barátsága, a kollégákkal való egyre nyitottabb kapcsolat, sokkal meghatározóbb, és sokkal magasabb érzelmi szintre emeli a regényt, mintha egy románc bontogatásába kezdene az írónő, elterelve figyelmünket a bűneset(ek)ről. Jó ez így, ahogy van. Sok minden kiderül a regény során, magáról Kimről is. Erős akaratú, kemény lánynak akar tűnni, de múltja mázsás súllyal nehezedik a vállára. Az acél-kemény felszín felolvad, és lelkileg sebezhetővé válik. 

A regényben a fordulatok jó helyen vannak elrejtve, a csattanók ott robbannak, ahol ez szükséges. Gyanúsítottunk lesz néhány, de hogy ki az igazi hunyó, az szerintem mindenkit meglepetésként fog érni. 

Az izgalom egy percre sem szűnik meg, mindvégig mágnesként tart fogva a könyv. Már csak azért is, hogy a brutális, kegyetlen gyilkos személyére minél előbb fény derüljön. 

Kétségkívül a krimi irodalom egyik gyöngyszemét tartja kezében az az olvasó, aki bemerészkedik Kim Stone világába.

5 / 5