JOHN CURE - A FEKETE ESERNYŐS FÉRFI

EREDETI CÍM: A FEKETE ESERNYŐS FÉRFI

KIADÓ: MOGUL

OLDALSZÁM: 464

MEGJELENÉS ÉVE: 2016

MŰFAJ: MISZTIKUS SCI-FI THRILLER

FÜLSZÖVEG:

1980-ban Dobogókőn egy magra hagyott gyereket találnak az erdőben. A kisfiú állami gondozásba kerül, ahol - a nevelők legnagyobb döbbenetére - furcsa dolgokat produkál: alvás közben lebeg az ágya felett, előre megjósolja a közeljövő eseményeit, valamint csupán az érintésével képes halott állatokat visszahozni az élők sorába. Aztán egy hideg, téli napon három öltönyös férfi elviszi magával...

2015-ben több magyar nagyvárosban - ahogy a világ számos pontján - különös hangokat lehet hallani. Az apokaliptikus hangról (Apokalipszis Harsonái) készült videók elárasztják az Internetet. A hangokat követően az esetek helyszínén minden alkalommal felbukkan egy titokzatos férfi, aki a legnagyobb melegben is fekete, jól szabott öltönyt és kalapot visel, kezében pedig egy fekete esernyőt tart. Azok, akik találkoztak vele, az arcvonásaira egyáltalán nem emlékeztek, de az feltűnt nekik, hogy a kortalannak tetsző, kifogástalan modorú és öltözetű férfi lábán mindig poros volt a cipő. 

Egy kelet-magyarországi kisvárosban öt különös alak figyeli és elemzi titokban a város lakóit: Kristálygyerekeket keresnek. Egyik célpontjuk Szofi, a fiatal hobbifotós újságírólány, aki legjobb barátjának segítségével kutat a különös hangok után. Nyomozásuk során nem csak elfojtott, egymás iránti érzelmeikkel kell szembenézniük, de hamarosan üldözött vadként az életükért kell küzdeniük, mert egy távoli galaxis katonái, és a magyar titkosszolgálat is rájuk vadászik. 

Elképzelhető, hogy idegen civilizációk titkos bázisai találhatók a Földön már az idők kezdete óta? Kik azok az elnyűtt ruhájú alakok, akik minden helyzetet pár lépéssel előttünk már ismernek? Akik érintésükkel vagy tekintetükkel képesek fájdalmat okozni, teljesen lebéníthatnak, és az emlékeinket is törölhetik? 

És mi van akkor, ha a dinoszauruszokat elpusztító aszteroida egy űrhajó volt, és a Földön mi magunk vagyunk az idegenek? 

A népszerű szerző, John Cure új regénye, izgalmakkal és különös eseményekkel teli misztikus sci-fi thriller, ami torkon ragadja, és egy pillanatra sem ereszti az olvasót.  

Erről a regényről rengeteg mondanivalóm van, közvetve és közvetlenül egyaránt. Mert mit tagadjam, A fekete esernyős férfi papír-formájához is volt némi közöm, tehát bennfentesként is tudok / tudnék nyilatkozni róla, de előveszem objektív énemet, hogy egy olyan kritika szülessen, ami méltóképpen tükrözi véleményemet. Hogy is látom én, mint mezei olvasó, A fekete esernyős férfi történetét. Kicsit nehéz lesz kizárnom a kulisszák mögötti epizódokat, de minden tőlem telhetőt elkövetek. 

A kávé hatni kezdett, úgy tűnik, az író-gének is ébredeznek. Soha jobbkor, mert már kezdtem mélykómába süllyedni. Tehát akkor a fekete esernyős, igen... John Cure ismét hű maradt önmagához, és egy olyan regényt alkotott, ami ébren tartja az olvasót bármely napszakban. Jobb, mint a koffein. Hogy miért? Mert egy olyan csavaros történettel állt elő, amit minél gyorsabban meg szeretnénk fejteni, ehhez viszont át kell rágnunk magunkat a több, mint 400 oldalon, hiszen a megoldás nem pottyan ölünkbe félúton. Nem ám! Ezért meg kell dolgozni keményen! 

Sok olyan véleménnyel találkoztam, akik azt állítják, jobban szeretnek olyan könyveket olvasni, melyeknek hősei idegen országokban élnek, és ebből következően a neveik is idegen hangzásúak. Szégyen, nem szégyen, én is ezt a tábort erősítem. De... ettől függetlenül A fekete esernyős férfi az elejétől a végéig lekötött, és egyáltalán nem keltett elidegenítő hatást, hogy a cselekmény nagy részének színhelye Nyíregyháza, ami különös helyet foglal el az író szívében. Az sem zavart, hogy a főszereplőket Szofinak, Marcellnek, Nórának, Andrásnak és Simonnak hívják... a díszletek maximálisan dekoratívak voltak, felvehetnék a versenyt bármely „idegen ajkú”  ellenféllel. Tökéletesen ki tudtam vetíteni magam elé a történetet. 

Sokszor említettem már, hogy számomra akkor éri el egy könyv a maximális hatását, ha bele tudok bújni egy szereplő bőrébe, akit különösen megkedvelek, és az ő szemén keresztül látom az eseményeket. Ebben az esetben kicsit nehezebb dolgom volt, mert itt inkább történet-központú oldalról vezettem végig magam a regényen. A karakterek közül egyik sem volt olyan, akivel azonosulni tudtam volna száz százalékosan... az elején. Aztán végül Szofi nyert. A talpraesett, kissé már merész lány egyre szimpatikusabb lett szókimondó stílusa miatt. Az ugyan nem tetszett, hogy bagózik, viszont ha efölött szemet hunyok, azért mégiscsak több pozitív tulajdonsággal rendelkezik. 

De ne csapongjunk. John Cure nagyon szépen megrajzolta a karaktereket, és velük együtt egy olyan világot, mely körülvesz minket, karnyújtásnyira van, és mégsem tudunk róla semmit. Vagy csak félünk beismerni, hogy hiszünk a létezésében? John misztikus síkra emeli az idegenek létezését. Tudományos-fantasztikus elemeket kever történetébe, ily módon a krimi-thriller vonalat megszórja egy kis romantikába ágyazott, teljesen hihetőnek tűnő tudományos magyarázattal. Mert tényleg mi van, ha a Földet mi csak kölcsön kaptuk, és nem is mi vagyunk itt az őshonos faj, hanem csak vendégségben élünk a bolygónkon? Vajon ezt bizonyítja az is, hogy nem vigyázunk rá eléggé? Hogy nincs a vérünkbe kódolva a Föld védelme, ezért pusztul a környezet napról-napra? Ami nem a miénk, azt nem is kötelességünk védelmezni? John rengeteg érdekes kérdést felvet, melyek szereplői szájából hangzanak el.  

Nagyon tetszett, ahogy a valóság szinte észrevétlenül játszik át misztikumba. Magyar András karaktere segítségével számos olyan dologba is bepillantást nyerhetünk, melyeknek létezéséről biztosan fogalmunk sem volt mindaddig, míg kezünkbe nem vettük ezt a regényt. A barátságos „nagy maci” sajnos épp kitartásának, de úgy is mondhatnám: önmaga áldozatává válik. Bebizonyosul, ha rossz embernek tesszük fel kérdéseinket, és ha ezekből túl sok van, amik ráadásul félelmetes titkokat fedhetnek fel, könnyen szerezhetünk magunknak ellenségeket, és könnyen találhatjuk magunkat olyan helyzetben, melynek következményeként még valós személyiségünk is a homályba veszhet. Viszont nagyon becsültem Andrást belső motivációjáért – egy egész életén át hajszolt álomért, mely valóság volt egykor, de a külső körülmények szinte legendaszerűvé szőtték tudatos befolyás alatt és hatására.
A regény kétségkívül egyik legösszetettebb és legkedvelhetőbb karaktere Simon. Ő a sok kérdőjel mögött megbújó megoldást is jelenti, de önmaga is egy hatalmas rejtély. Szép fokozatosan ismerjük meg – oldalról oldalra deríthetjük fel személyiségét. Ahogy egyre jobban belebonyolódunk, közvetlen hatásként magával vonzza az ismeretlent. Ahol Simon megjelenik, ott elszabadulnak a természetes és természetfeletti indulatok. Mégis, mi történik a világunkban?

Az Apokalipszis Harsonáinak említése is kisebb sokkhatással ért fel. Rá is gugliztam, de a jutúbon kiadott találatok egyikét sem mertem meghallgatni, mert féltem, hogy annyira berágná magát a tudatomba, hogy azt hallanám még akkor is, mikor már rég csend vesz körül és nyugalom... ahogy Szofival is történt. 

Az események érdekes szövedékét kapjuk, és bár látszólag sok szálon fut a történet, lassan azért egymásba kapaszkodnak a rétegek, és szép, masszív egésszé kovácsolódnak. 

Mikor már teljesen biztossá válik, hogy az UFO már annyira nem is azonosítatlan... látóterünkbe kerülnek a titokzatos idegenek, akik meghatározott céllal látogattak a bolygóra, Végzet vezetésével. Nem tudom, de van egyfajta különös vonzalmam a nagyon jól felépített, intelligens gonoszok irányában. Nos, Végzet, az Éberlények vezére is kategóriába eső. Most lehet, hogy sokan elítélnek ezért, de én őt is nagyon kedveltem a regényben, mert zseniális szemétláda, és az egyik legnagyobb csattanó épp az ő nevéhez fűződik.

Bizony, nagyon résen kell lennünk. Minden, ami rögzült, lehet, hogy mégsem valóság? Látszat-világban élünk, melyet mesterségesen generáltak körénk? Ki tudhatja...? Hát az, aki végigolvassa a regényt; egyik szál sem marad elvarratlan, erre ígéretet teszek. Olyan mesterien jönnek a megoldások és a bukfencek, hogy nem győzzük kapkodni a fejünket, és emészteni az olvasottakat. És miután kiderültek a miértek, a hogyanok, elkezdhetjük felépíteni magunkban a vázat, előre és visszagondolva, egyfajta logikai struktúrát követve. 

A fekete esernyős férfi másképp lovagolja meg a misztikum világát, mint ahogyan azt a Hontalan lelkek vagy A Gonosz új arca tette. Ebben az esetben az a félelmetes, hogy nem tudjuk eldönteni, a valóság, vagy csak a képzeletünk durva tréfája az, ami a szemünk előtt zajlik. Logikusan következhet ebből a kérdés: ez valóban megtörténhet? Hol húzódik a határ a realitás és a misztikum között? És van ilyen egyáltalán? 

Én úgy érzem, az író személyes véleményét is belecsempészte regényébe, énje sok kis darabkájával együtt, melyek karaktereiben öltenek testet. John egy kicsit Marcell, egy kicsit Simon... egy kicsit... (vagy teljes egészében) a fekete esernyős férfi... 

Igazi élmény volt számomra, mikor a regényben szépen megrajzolt helyeket saját szememmel is láthattam. Nyíregyházán csak a könyv elolvasása után tettem látogatást. A Sóstói-tó is csak ezután vált vizualizációs élménnyé. 

Nagyon sok mindent köszönhetek A fekete esernyős férfinak... :)

Zárom soraim... de roppant kíváncsi vagyok, még mit rejteget tarsolyában John... 

Ítélet:

BORÍTÓ: Első osztályú! Tökéletesen tükrözi azt a misztikumot, mely a lapokról köszön vissza. Sejtelmes, gondolatébresztő, és a kíváncsiságunkat is rögtön éberré változtatja. 5 pont

TÖRTÉNET: Egy igazán hazai kaland-túrára invitál minket az író, mely nem várt fordulatokat generál főhőseink életében. Van itt minden, ami egy jó könyvnél elengedhetetlen: akció, romantika, borzongás, misztikum, sok éles csattanó, és mindez magyar viszonylatban tárul elénk. Erőteljes, dinamikus, néhol kicsit „szájbarágós”, de mindenképpen eredeti. 5 pont

KARAKTEREK: Szépen kialakított jellemrajzokat kapunk, talán kicsit túl éles kritikai szemlélettel megáldva. Egyikük sem köntörfalaz, mikor őszinte véleményt kell nyilvánítani a világunkat egyre jobban fenyegető aktuális problémákról, a hétköznapokban lappangó rejtélyekről. Kitartóak, őszinték, emberiek. Az árnyoldal esetében sem elnagyolt a kontúr, az Éberlények méltó ellenfélnek bizonyulnak... 5 pont