BÖSZÖRMÉNYI GYULA: NÁSZ ÉS TÉBOLY

EREDETI CÍM: NÁSZ ÉS TÉBOLY

SOROZAT: AMBZÓZY BÁRÓ ESETEI – IV. KÖNYV

KIADÓ: KÖNYVMOLYKÉPZŐ 

OLDALSZÁM: 492  

EREDETI MEGJELENÉS: 2017

KIADÁS ÉVE: 2020

MŰFAJ: TÖRTÉNELMI ROMANTIKUS, KRIMI

FÜLSZÖVEG: 

1894 kora tavaszán a fiatal Ambrózy Richárd báró elveszítette bal karját, és vele lelkének azon részét is, mely gyöngéd érzelmekre tette képessé. Ama borzalmas éjszaka hét esztendővel később még mindig sötét árnyat vet az Osztrák-Magyar Monarchia legismertebb magánzó detektívjének életére, és ha ez még nem volna elég, a múlt kísértetei ismét felbukkannak.

1901-ben Ambrózy báró nősülni készül, ám az oltárhoz vezető utat hátborzongató gyilkosságok sora szegélyezi. Vajon képes lesz-e Mili kisasszony, a detektív hű társa és tanítványa egyszerre megküzdeni a régmúlt és a jelen szörnyetegeivel?

Nem kétséges, hogy igen, hisz rafinériája és makacssága végtelen – ám az már közel sem tudható ily biztosan, hogy közben ő maga mit veszít el.

A békebeli bűn- és szívügyek végső titkai, melyek a Leányrablás Budapesten, A Rudnay-gyilkosságok és az Ármány és kézfogó című regényekben nem fedték fel magukat, a sorozat eme záró kötetében végre kilépnek a fényre.

Hűha...! Elsőre csak ezt tudom mondani. A hosszú utazás során, amit eddig megtettem Miliékkel, kétségkívül ez a „kaland” volt a legizgalmasabb, legagyafúrtabb, legdurvább. A thriller kőkeményen jelen van, ám az egyre sötétebb és baljóslatúbb hangulatot a szereplők szeretetreméltó jelleme, párbeszédei eloszlatják. 

De akkor vissza az elejére... Az Ármány és kézfogó utolsó mondata után nem egészen erre számítottam, úgyhogy már az első oldalakon sikerült meglepnie az írónak. A kínosból titokzatossá – vagy épp fordítva – váló szituáció bravúros csavar már a regény legelején. És ezután csak úgy berobbannak az események, melyek két idősíkon zajlanak. Végre kapunk múltidézést is 1893-ból, mikor Richárd tartása, méltósága igencsak romokban hevert összetörve az ivókban, de még két karral rendelkezett. Természetesen a végtag elvesztésének történetére is fény derül, ahogyan sok minden másra. Választ kapunk rengeteg bennünk megfogalmazott kérdésre, mely jó ideje foglalkoztat minket. Legalábbis én már tűkön ülve vártam, hogy megvilágosodjon előttem, ki is az a titokzatos Rózsalány a festményen, és milyen szerepe van az egyre többször előkerülő Kaméleonkának a háborgó események tengerében. Ebben a kötetben sok titokról lehull a lepel, némelyiken pedig erősen ledöbbenünk. 

Pilisy Róza

Visszatérő ismerősként üdvözölhetjük Mück Márikát is, immáron komornai minőségben, és én nagyon örülök annak, hogy mitsem változott a Tabánban „csiszolódott” természete. (...) „Márika komornává való kiképzésén fáradoztam. Ez sem tűnt kisebb feladatnak, mint fülön csípni egy többszörös öldöklést elkövető, ravasz gyilkost, mivel a kislánynak egészen egyedi elképzelései voltak frissen szerzett munkaköréről.” Neki köszönhetjük a legviccesebb pillanatokat. Volt, hogy hangosan felnevettem egy-két lereagált mondatán. A korát messze meghaladó szellemiségű Erdős Renée és a minden rosszból-jóból kihagyhatatlan Tarján Vili sem marad elfeledve, sőt a kissé lazább erkölcsű de igazságos és jószívű Pilisy Róza is képviselteti magát; ő kimondottan erős szállal kötődik a cselekményhez, a múlba visszanyúlón. 

Erdős Renée

Ebben az esetben nincs könnyű dolga Milinek és Richárdnak, mivel egy kimondottan intelligens, művelt de igen kegyetlen gyilkossal van dolguk, aki bevonja őket egy bizarr társas-játékba. Rózsaszín borítékban érkező levelei tartalmazzák az utasításokat, és ha ezek nem teljesülnek, akkor mindig meghal valaki, titokzatos körülmények között. 

Az idősík mindig akkor vált át, mikor a legizgalmasabb fordulat kerül előkészítésre. Ambrózy báróval még nem vagyok teljesen kibékülve, próbálom én megszeretni, de ebben nem segített az a fajta életvitel, amit leművelt „gyász” címszó alatt. Ég és föld a korábbi és jelenbeli Richárd, és mindegyiket más miatt nem kedveljük. A nők iránt tanúsított elutasítása némileg megalapozottá válik, viszont Milivel szemben nem teljesen indokolt. Ám szerencsére némi enyhülés tapasztalható ezen a téren is, a bizarr eseményektől függetlenül, vagy talán épp azok hatására? Ezt a végén majd átgondolva mérlegeljük. Mili továbbra is megtartja makacsságát, de vigyáznia kell önfejűségével, mert komoly a tét. Hangay Emma most kevesebbet szerepel sajnos, de az ő alakuló sorsát is felvázolja Böszörményi Gyula. Jelenleg nem túl fényes a helyzete Marosvásárhelyen a sok tudatlan és rosszindulatú pletykafészeknek köszönhetően. „A testvérem sok év keserves bujkálás után végre hazatalált, mégsem érezte magát otthon. ...róla is rút pletykák terjedtek szerte, így Emmát egykori barátnéi levegőnek nézték, meghívást pedig sehová nem kapott.” Az Ármány és kézfogó kézfogójához hasonlatosan a címbeli nász is olyan szituációt eredményez, melyre nemigen számítunk. 

Mili próbálja méltósággal viselni a megpróbáltatásokat, amikből lelkileg is kijut neki bőven. Nem könnyű a külvilág felé vetített, igaznak hazudott hamis illúziót fenntartani, főleg úgy nem, hogy ő a lelke mélyén igaznak szeretné elfogadni azt. Ambrózy Richárd báró közelebb kerül hozzánk, mikor önmaga dönt úgy, hogy elég volt a borgőzös tébolyból, és ideje jó útra térnie. Nem mellékes persze az sem, hogy saját szemével tapasztalja, milyen alakok közé keveredett. Leleplezésükkel meg is alapozza detektív karrierjét, elvégre mindenkinek szüksége van olyan elfoglaltságra, hobbira, amiben kiteljesedhet. A szerelem is megérkezik életébe, ami aztán olyan lavinát indít el, melynek következménye a jelenbeli állapot. Nagy a kontraszt a két Richárd között, de legalább kiderül, miért is olyan morc Mili detektív-mestere. Nem merem tovább fűzni a szót, mert a Nász és téboly egy olyan regény, ami hullámzik a fordulatoktól, csattanóktól, és szinte minden fejezetben kapunk olyan információt, mely vezérfonalként szolgál a végkifejlethez. Nincsnek elhúzott, felesleges részek. Szükség volt a múlt részletes bemutatására ahhoz, hogy megértsük a jelen eseményeit, valamint a báró tartózkodó természtét. 

Zárásként annyit írnék még, hogy úgy érzem, ez a könyv sorozat részről-részre egyre izgalmasabb, és a bűnügyi szálak is egyre mélyebbek, kidolgozottabbak, csavarosabbak, összetettebbek lesznek. A romantika óvatosan bújik elő, megmutatja magát, de még nem ragadja el a fősodor. 

TÖRTÉNET: Igazi thrillerbe oltott történelmi romantika, ahol csak úgy peregnek az események, és mi alig győzzük kapkodni a fejünket. Igényesen megírt, kidolgozott eseménysorozat bontakozik ki előttünk abszolút korhű stílusban. Izgalmas, néhol sokkoló, néhol vicces, szórakoztató és letehetetlen. 

BORÍTÓ: Az igényes jelző illik rá leginkább, de ez annyira alap a Könyvmolyképző kiadónál. Milit még mindig nem ilyennek képzelem, de a külső nem akadályoz meg abban, hogy a saját elképzelésem szerint alakítsam a szereposztást. 

KARAKTEREK: A már ismert kedvenceink semmit sem váloztak, bájos, szókimondó, őszinte csevegésük miatt egyszerűen nem tudjuk őket nem szeretni. Természetesen kapunk a gonosz oldal képviselőiből is egyedeket, de ahogyan azt Böszörményi Gyulánál megszokhattuk, kapnak előtörténetet és motivációt, így levezetésre kerülnek a kialakult személyiségek és ezeknek torzulása is. Semmi és senki nem céltalan. Az összetett és ellentmondásos jellemek terén is gazdagságot tapasztalunk, a fejlődés pedig folyamatos. 

Csillagos ötös: 🌟🌟🌟🌟🌟

ANNE FRASIER: A TESTOLVASÓ

EREDETI CÍM: THE BODY READER

SOROZAT: JUDE FONTAIN – I. KÖNYV

KIADÓ: KÖNYVMOLYKÉPZŐ

OLDALSZÁM: 360

EREDETI MEGJELENÉS ÉVE: 2016

KIADÁS ÉVE: 2020

MŰFAJ: PSZICHO-THRILLER, LÉLEKTANI

FORDÍTOTTA: BENKE ZSOLT

FÜLSZÖVEG: 

A halottak arcán ott a történetük.

Jude Fontaine nyomozót három évig tartották fogva egy földalatti cellában, az egyetlen kapcsolata a külvilággal a fogvatartója volt, az ő arcvonásainak olvasása adott értelmet az életének. Az tartotta életben, hogy megtanulta mit jelent a férfi minden egyes ránca, mozdulata, a tekintetén átfutó gondolata.

A magány és a kínzás után Jude-ot az igazság utáni vágy hajtja – valamint az a fantasztikus képessége, amellyel képes nem csak az élők, de a holtak testéről is olvasni. A kollégák hezitálása ellenére Jude visszatér a gyilkosságiakhoz, és miközben új társa, Uriah Ashby nyomozó is kételkedik az alkalmasságában, sőt a férfinek is megvannak a maga titkai. Ám amikor egy sorozatgyilkos fiatal lányokra kezd vadászni, a nyomozók kénytelenek együttműködni, hogy megállítsák a veszélyes őrültet, mielőtt újból lecsap.

Az őrülteket pedig senki nem ismeri annyira, mint Jude.

Nem is olyan rég fejeztem be a könyvet, és még mindig a hatása alatt vagyok. Engem a regény furcsa címe fogott meg, és nem kellett sokat agyalnom azon, hogy tegyek vele egy próbát. Amúgy is nagyon szeretem a krimiket, thrillereket. Amikor elkezdtem olvasni, az első gondolatom az volt, hogy én nem teljesen erre számítottam. Ez az érzés azonban nem negatívumként értendő. Anne Frasier írónő 

Anne Frasier írónő

 különlegesen egyedi hangulatot teremt, ami eltér a megszokott krimik légkörétől, amelyek a nyomozásokra helyezik a hangsúlyt, ahol az a fontos, hogy minél csavarosabb utakon jussanak el hőseink a gyilkos(ok)hoz. A testolvasó esetében kicsit megváltozik az alapszituáció, és ezzel borul a sablon felállás. Nem kell megijedni, kapunk itt is rendesen levezetett ügyeket, melyeknek a végére pont kerül, és az elkövető személyére sem jövünk rá két sor után. Én úgy éreztem, a regény Jude Fontain lelkére fókuszál, hogyan képes helytállni három évig tartó fogsága és kínzása után. Nagyon tetszett, ahogyan kibontakozik előttünk a jelleme. Sokakban szánalmat ébreszt az, hogy miket kellett elviselnie, azonban ő teljes, hideg lelki higgadtsággal néz szembe a mindennapokkal, és előfordul, hogy ő vigasztalja társait, akiknek lelkiismeret-furdalásuk van, mert nem sikerült megtalálniuk őt. 

Jude erős nő, aki magában hordozza a látens őrületet, és már ő sem tudja néha, hogy bízhat-e az ítélőképességében. Mivel három évig fényt nem nagyon látott, érzékszervei kiélesedtek, és rettentően érzékenyen reagál a szagokra, érintésekre, és képes olvasni az emberek gesztusaiból, arcokból, rezdülésekből, és remekül lát a sötétben. Egyfajta Sentinellé változik. Mivel alig négy hónap után visszatér a gyilkosságiakhoz, neki a holttestek is képesek elmesélni a történetüket. Uriah Ashby, akit Ortega főfelügyelő jelöl ki számára társnak, bolondnak tartja emiatt a képessége miatt, pedig Jude próbálja elmagyarázni:  „Nem a halott lány elméjében olvasok. Nincs ebben semmi okkult. Három évet töltöttem a magánzárkámban, könyvek, zene, filmek, színek nélkül. Csak annak a szemétládának az arca és a teste maradt, és a rezdüléseinek olvasása volt a létezésem egyetlen célja.”.

Bár mindenki félteni akarja, Jude megáll a saját lábán, de már nem tekint önmagára úgy, mint arra a nyomozónőre, aki a fogvatartása előtt volt. Az a nő meghalt. Egy új Jude született, aki kitörölt magából minden érzelmet. Üres lett. Mindent újra kell tanulnia. Legfőképpen saját magát, hogy beilleszkedhessen újra a társadalomba. A gondolatai pszichológiai mélységűek.

Ahhoz, hogy mindez sikerüljön, el kell engednie azt a sötétséget, ami kitörölt belőle mindent. Három évig senki mással nem kommunikált, csak az az egy ember jelentette számára a világgal való kapcsolatot, aki elrabolta. Ő mégis így gondolja: „Vágytam a látogatásait, mert legalább valami hatott az érzékeimre. Láttam minden ráncát, minden apró mozdulatát, minden izom-összerándulását, minden gondolatát, ami átfutott az agyán.”  Jude gyűlölte ezt az embert, mégis biztos pont volt. Amíg eljön, addig kapszkodhat az életbe. Reménykedhet. Érezhet. Ez az ambivalencia ráhúzódott a lelkére. „Korábban nem tudta felfogni, hogyan nem képesek emberek feljelentést tenni olyan személy ellen, aki megérdemelte volna, hogy lecsukják. Most már megértette a gondolkodásukat. Azáltal, hogy elismerik, mi történt velük, minden borzalom újra felidéződik. Nem lehet elsétálni előle, nem lehet a nulláról újrakezdeni. Egyfelől legszívesebben hazaszaladt volna. ... Az énjének egy másik része viszont meg szerette volna kerülni a házat, visszamenni a pincébe, és magára zárni a cellát.”  Mindaz a gondolat, emlék, ami életben tartotta és motiválta Jude-ot arra, hogy tartson ki, minden átértákelődött, amint kiszabadult. Már nem úgy nézett azokra a dolgokra, mintha hozzá tartoztak volna. Ami nem tetszett a regényben az a kollégák Jude-hoz való viszonyulása, Uriah-val az élen. A nyomozó nem nyerte el a szimpátiámat, idegesített az a fajta hozzáállás, ahogyan a partnerét kezelte. Védeni akarta, közvetlenül elfogadni, mégis bizalmatlan volt a képességeivel szemben és nem állt ki mellette. Nem akarta meglátni, mi van az őrület fátylán túl. 

Jude higgadt beletörődése a dolgokba eleinte furcsa volt számomra, de aztán megértettem őt. Lassan nyílik a külvilág felé, és csak azt fogadja be, amit új énje fontosnak tart vagy gondol. Nem próbálta ott folytatni, ahol minden abbamaradt. A történet vége felé már elő-előtört belőle a régi Jude egy-két jellemvonása. Amint képes volt elszámolni múltjával, a trauma emléke is halványodott. Az érzések, amiket elzárt egyfajta  gát, lassan szivárogtak át újra a szűrőn. Jude Fontain remek nyomozó, aki nem hagyta, hogy végleg elnyelje az őrület, és magánszorgalomból felgöngyölítette az aktuális gyilkossági ügyeket, sőt még az elrablásának miértjére is rájön. Ő máshogy látja a dolgokat, kizárja a felesleges érzelmeket, amik hátráltathatnák. Hideg nyugalma, tartása mindvégig megmarad. Érdekes, megnyerő személyiség, aki szépen lassan kezd magára találni. Nem válik rögtön bombanővé, a külseje is a személyiségével együtt alakul. 

Nem könnyű olvasmány A testolvasó. Bár azokat a témákat feszegeti, amik sok krimiben előfordulnak – emberrablás, bántalmazás, családon belüli erőszak, öngyilkosság –, de mindezeknek a lélektani hátterére és következményeire helyezi a hangsúlyt. Nem az akcióra és a csavarokra – bár azok is akadnak a történetben – hanem Jude Fontain újrakezdésére. A múlt és a jelen különbségeire. Zseniális a karakterábrázolás lelki mélysége. A Stockholm-szindróma-féle helyzet ilyen részletes ábrázolásával még nem is nagyon találkoztam. 

Azért nem adhattam rá maximális pontszámot, mert a végén nekem hiányzott valami. Amint belesodródunk a végkifejletbe, hirtelen sokminden történik egyszere, és túl gyorsan oldódik meg minden. Főleg Uriah és Jude kapcsolatánál ütközött ki a hiányérzetem. A férfit egyáltalán nem tartom olyan jó embernek és nyomozónak, amilyennek a többi kollégája. Egy bocsánatkérés a részéről beleférhetett volna a zárlatba, de ez nem történt meg. Ráadásul neki tulajdonítják a gyilkossági ügyek megoldását, holott Jude volt az, aki mindent kibogozott.  Ezt egy kicsit igazságtalannak érzem. 

Mindent összevetve remekül működik a regény, mivel mer egyedi lenni. Az írónő nem külön fejezetenként kezeli nyomozóinak magánéletét és vívódásait, hanem beleágyazza a történetbe, ami együtt mozog a dolgok alakulásával. 

Nem rossz! Szokatlan, furcsa, de nem rossz! 

TÖRTÉNET: Egy igazi pszichológiai krimi, ami  nem hagy izgalmak és akció nélkül. Olyan elemeket emel hangsúlyossá, amik egy hagyományos krimiben járulékos epizódok szoktak lenni. Szerves egészet alkot a múlt sötétségével való küzdelem, a jelen ridegsége és a még képlékeny jövő ígérete. Emellett persze történnek rendesen a dolgok, jönnek a csavarok és döbbenetek. Minden higgadtan és lassan, mélabús nyugalommal alakul.  

BORÍTÓ: Kimondottan tetszik, hogy nem látszik a nő arca, mert így mi képzeletjük el Jude-ot. A címmel nem vagyok teljesen kibékülve – azt hivatott kifejezni, hogy Jude képes a legapróbb jelekből is olvasni, mivel kiélesedtek az érzékei – , a borító figyelemfelkeltő.  

KARAKTEREK: Az írónő nem eszményíti őket, nem domborítja ki a hős-státuszt. Ezt inkább mi érezzük legbelül. Jude Fontain jelleme szépen lassan bontakozik ki előttünk, fejlődik és formálódik. Megkapjuk a kellő lélektani alapot,  így képesek vagyunk őt elfogadni mindenféle furcsaságával együtt. Néha már csodabogárként tekintünk rá, de ettől válik rokonszenvessé a szemünkben. A többiek nem lettek olyan erősen kiszínezve, de azért ők sem maradtak egydimenziósak. 

🌟🌟🌟🌟

THEODORA GOSS: KÜLÖNLEGES HÖLGYEK EURÓPAI UTAZÁSA

EREDETI CÍM: EUROPEAN TRAVEL FOR THE MONSTROUS GENTLEWOMAN

SOROZAT: ATHÉNÉ KLUB – II. KÖNYV 

KIADÓ: METROPOLIS MEDIA

OLDALSZÁM: 894

EREDETI MEGJELENÉS ÉVE: 2017

KIADÁS ÉVE: 2021

MŰFAJ: TÖRTÉNELMI FANTASY, KALANDREGÉNY

FORDÍTOTTA: SZENTE MIHÁLY

FÜLSZÖVEG: 

Az alkimista lányának különleges esete folytatásában Mary Jekyll, Beatrice Rappaccini, Catherine Moreau, Justine Frankenstein és Diana Hyde, miután segítettek Sherlock Holmesnak és dr. Watsonnak a Whitechapel-gyilkosságok megoldásában, békésen éldegélnek a londoni Jekyll-házban.

Ám amikor Mary táviratot kap arról, hogy Lucinda van Helsinget elrabolták, az Athéné Klubnak az Osztrák–Magyar Monarchiába kell utaznia, hogy megmentsenek egy újabb, rettenetes kísérlet alatt álló fiatal nőt.

Hol van Lucinda, és mit csinált Van Helsing professzor a lányával? Meg lehet még menteni őt időben? Marynek és barátainak új szövetségeseket kell találniuk, szembe kell nézniük régi ellenségeikkel, és meg kell akadályozniuk, hogy a titkos Alkimista Társaság megvalósíthassa terveit.

Itt az ideje, hogy a szörny-leányok legyőzzék a múltat, és kezükbe vegyék saját sorsukat.

Mivel az első rész nagyon tetszett, azonnal belevágtam a folytatásba, még a hossza sem riasztott vissza. És aztán csak azt vettem észre, hogy vége lett... Régen olvastam már olyan fantasy könyvet, ami ennyire beszippantott volna. Ami ennyire szórakoztató és tanulságos egyszerre. Ami úgy ismerteti meg veled a világirodalom híressé vagy épp hírhedtté vált ikonikus karaktereit, hogy észre sem veszed. Úgy tanít, hogy nem is tudsz róla. 

A különleges hölgyek a második felvonásban meghódítják Európát, különös tekintettel Bécsre és Budapestre. Természetesen úgy vonzzák a bajt, ahogyan az elvárható a hősnőktől. Nem okoznak csalódást. Egy ideig külön válnak útjaik, de így is sikerül a figyelem középpontjába verekedniük magukat a szó szoros értelmében. Az írónő nagyon alapos volt, és tovább bővítette a szörny-gárdát, hogy véletlenül se maradjon ki senki. Kellemes meglepetésként ért, hogy Vlad Tepes – Drakula gróf – mellett Carmilla (Mircalla) Karnstein grófnő és Laura Jennnings is csatlakozott a lányokhoz (rájuk nem számítottam, de örültem nekik). Kész enciklopédia ez a könyv. Végigkalandozzuk a 19. századi Londont, felülünk az Orient-Expresszre, és az Osztrák-Magyar Monarchiát is bejárjuk, közben izgalmasan várjuk, hogyan sikerül, illetve sikerül-e megmenteni Lucinda Van Helsinget, aki szintén az Alkimista Társaság transzmutációs kísérletének egyik áldozata lett. 

Izgalmasabbnak és mozgalmasabbnak éreztem a folytatást, tetszett, hogy mindenki elmeséli a saját történetét, illetve Catherine mindenkinek adományozott saját szemszöget – gondolok itt a főbb mellékszereplőkre – mert továbbra is ő írja a regényt, amit továbbra is meg-megszakítanak a főszereplők kommentárjai. Az is jópofa, ahogy elspoilerezik néha a történetet. Ezeken olykor jókat nevettem. Morognak és szidják egymást, folyton beszólogatnak a másiknak, de mégis összetartanak. Catherine nem is olyan rejtett hirdetései is megmosolyogtattak. (én is elolvasnám azokat az Astarte-könyveket) 

A kalandokba ágyazottan kapunk betekintést a népi babonákba, hogyan és miként alakult ki a vámír-kultusz, honnantól tudomány és honnantól fantázia? Vajon minden levezethető pusztán tudományos alapon? Ezek a hipotézisek tényleg gondolkodásra késztetik az embert. 

A leírások hátborzongatóan élethűek, komolyan néha azt éreztem olvasás közben, mintha filmen is látnám az eseményeket. Mintha én is részese lennék a történéseknek. A kalandok mellett egy kis sejtelmes romantikát is kapunk, csak icipicit, de ennyi épp elég ahhoz, hogy megízesítse a nagy egészet. A sok szálon futó történet nem zavaros, mindig tudjuk, éppen hol – vagyis kinek a fejében, szemszögében járunk. Nincs semmi vészesen túlmagyarázva, politikai fejtegetésekbe nem bonyolódunk.

Itt aztán tényleg senki nem tudhatja pontosan, ki kicsoda valójában, így sorra érnek a meglepetések, nem csak minket, olvasókat, hanem a lányokat is. Még egy-két jellem is megkérdőjeleződik az ok-okozati összefüggések alapján, így további gondolkodnivalóval lát el minket az írónő. A tegezési forma valóban közvetlenebb, ezzel közelebb kerül hozzánk mindenki. 

Az egyik legjobb karakter szerintem Irene Norton, akit semmitől sem kell félteni Bécsben, olyan ügyesen tartja kezében a dolgokat. Hagyja Dianát is kibontakozni, aki ismét bebizonyítja, hogy bár örök lázadó, fegyelmezetlen vadóc, de vészhelyzetekben képes olyan döntéseket hozni, mellyel ledöbbent mindenkit. Mary, akinek születéséről szintén kideül néhány érdekes dolog, próbál továbbra is jó szervezőnek biztonyulni, néha azonban kicsúsznak a dolgok az irányítása alól. Sok erkölcsi kérdés is terítékre kerül, mint példásul: ki az igazi szörnyeteg? Megbocsáthatunk-e annak, illetve bízhatunk-e abban, aki végig hazudott nekünk, de ezt nem ártó szándékkal tette. 

A lezárás szép, kerek egész, de Theodora Goss a folytatást is előkészíti nekünk, tehát további izgalmak várnak az Athéné Klub tagjaira.   

TÖRTÉNET: A nyomozás háttérbe szorul, és a kaland veszi át a helyét. Izgalmakban és fordulatokban nincs hiány, ahogyan a misztikum is képviselteti magát, szépen keveredve a történelmi alapokkal. Több helyszínt megismerhetünk, köztük Stájerország erdőit, Bécset és Budapestet. A 19. század vége tapinthatóvá válik számunkra. 

BORÍTÓ: Az előzőhöz hasonlóan egyszerű mégis sokatmondó, és szervesen kapcsolódik az elmesélt történethez. 

KARAKTEREK: Mindegyik lány mélyül egy-két újabb jellemvonással, ami még színesebb egyéniséggé formálja őket. Különbözőbbek már nem is lehetnének, de mégis kitűnő csapatot alkotnak így együtt. Az új szereplők is hamar testet öltenek, ők sem maradnak jellem nélkül. Mindenki külön kis egyéniség, még azok is, akik a háttérből mozgatják a szálakat, nem pedig a fősodorban vívják a küzdelmet.   

🌟🌟🌟🌟🌟

 

THEODORA GOSS: AZ ALKIMISTA LÁNYÁNAK KÜLÖNLEGES ESETE

 

EREDETI CÍM: THE STRANGE CASE OF THE ALCHEMIST'S DAUGHTER

SOROZAT: ATHÉNÉ KLUB – I. KÖNYV

KIADÓ: METROPOLIS MEDIA

OLDALSZÁM: 504

EREDETI MEGJELENÉS: 2017

KIADÁS ÉVE: 2020

MŰFAJ: TÖRTÉNELMI FANTASY, KRIMI

FORDÍTOTTA: SZENTE MIHÁLY

FÜLSZÖVEG:

Miután ​nagybeteg édesanyja elhunyt, Mary Jekyll kénytelen szélnek ereszteni házanépét. Hajdan jónevű orvos-tudós édesapja, dr. Henry Jekyll tisztázatlan körülmények között távozott az élők sorából, így az ifjú hölgy szűkös időknek néz elébe. Ám hamarosan ennél is több fejtörést okozó problémákkal kerül szembe, kezdve nyomban egy vadóc leányzóval, és a gyanúval, hogy apja hajdani barátja, a gyilkossággal vádolt Edward Hyde talán még életben van. Mary már csak megélhetési okokból is kénytelen a rejtély nyomába eredni, s ehhez nem mástól kap segítséget, mint a híres detektívtől, Sherlock Holmestól, és az ő krónikás hajlamú társától, dr. Watsontól. Ahogy nyomozásuk kibontakozik, úgy lépnek a színre újabb, a viktoriánus kor krimi- és természetfeletti horror irodalmából ismerősnek tűnő szereplők, hogy ki-ki megpróbálja megfejteni vagy épp elfedni a szálakat, melyek egy hajmeresztő dolgokra képes, titkos társasághoz vezetnek.

A magyar születésű, de Amerikában felnőtt Theodora Goss trilógiájának első része letehetetlenül izgalmas, ám nemcsak kalandokban, de emlékezetes szereplőkben, humorban és egyéb rabul ejtő elemekben is gazdag történet, mely 2018-ban megkapta a legjobb első regénynek járó Locus-díjat, és jelölték a Nebula- és World Fantasy-díjakra is.

A könyvet ajándékba kaptam, és mivel már a fülszöveg felkeltette az érdeklődésem, előre vettem a listámon. Kezdetben tartottam tőle kicsit, mert az a horror címke ott virít az adatlapján, én pedig ilyen regényeket nem szoktam olvasni, de félelmemet elnyomva mégis győzött a kíváncsiság. És ezt egyáltalán nem bántam meg. Ebben a vikroriánus kort idéző történetben szépen összegyűltek a rémirodalom ismert alakjai. A főszerep azonban a második generációé, az Athéné Klubot megalkotó lányoké. 

Érdekes és mindenképpen egyedi, ahogy a magyar származású írónő a Whitechapel-i gyilkosságokat összekapcsolja az Alkimista Társaságnál ténykedő tudósokkal, ráadásul még Sherlock Holmest is felvonultatja Dr. Watson társaságában. A leírások egyfajta gótikus horror hangulatot teremtenek, így elevenedik meg a Whitechapel, ahol egyébként jártam személyesen is. Persze nem mélyülünk el az előbb említett műfajban, inkább a kaland és a rejtély válik dominánssá. Theodora Goss precízen, fantáziadúsan turmixolta össze a már létező regényalapokat és alkotott egy új történetet, melynek nem csupán narrációja egyedi. Az egész egyfajta bizarr meeting-partivá alakul, mely végig tökéletesen működik. Az akkori és mostani társadalmi problémák mellett a nők helyzete is bemutatásra kerül, a nem túl kényelmes divatra külön kitér a regény, és a feminizmus, valamint a női egyanjogúságért való küzdelem is megmutatkozik foszlányaiban. 

Mindegyik lány külön egyéniség, csupán abban hasonlítanak egymásra, hogy a tudomány áldozatai – csúnyább szóval termékei – akiknek nem volt beleszólása a dolgok alakulásába. A legfiatalabb, szinte még gyerek Diana Hyde egy kis vadóc, aki a leglátványosabban lázad szinte minden ellen. Mary Jekyll megfontolt lady, akinek hirtelen szakadt nyakába megannyi felelősség. Catherine Moreau írói vénával rendelkező hiperintelligens magányos farkas puma, aki rájön, mégsem teljesen jó egyedül. Beatrice Rappaccini gyönyörű, művelt de épp ennyire mérgező szerény botanikus tudós lány. Az óriásnő, Justine Frankenstein magával hozta előző életéből az alázatot, bár fogékony a hitre és vallásra, mégis művelt és okos, reálisan látja maga körül a dolgokat. Mi történik, ha ez a kompánia összefog, és belevetik magukat egy nyomozásba?  

Theodora Goss

A regény előadásmódja is egyedi, ahogy fentebb már említettem. Catherine írja a történetet, melyet meg-megszakítanak a résztvevők kommentárjai. Engem ez nem zavart, még jobban ráerősített a jelenlétükre. A cívódások és beszólógatások közvetlenebbé teszik a szereplőket, és mi is érezzük, hogy kezdenek tényleg csapattá kovácsolódni. 

Külön bravúr, ahogy Mary Shelly is beleszövődik ebbe a kusza történetbe a Frankenstein-vonal kapcsán. Nem semmi képzettársítások és elméletek látnak napvilágot sorról sorra. Hogy jutott ez az írónő eszébe... nem tudom, de le a kalappal! Még a nevek választása sem véletlen, a Catherine tetszett a legjobban: cat in here / cat here in. És tényleg :)

Bár megmutatkozik Sherlock Holmes zsenialitása, de a regény erőssége nem a krimi-szálban rejlik, mivel a Hasfelmetsző-rejtély megoldása annyira nem bonyolult, mint amilyennek elsőre tűnik, és nem kell az utolsó oldalig várnunk, hogy kiderüljön, kinek a véres keze van a dologban. A világ- és karakteréptés a lényeg, a lányok kalandos egymásra találása és boldogulása, valamint mindegyikük történetének megismerése. A regény vége epilógus jelleggel meséli el a klub megalakulását, de előre is vetíti az újabb kalandok ígéretét, hiszen Lucinda van Helsing még hiányzik a csapatból. A levele viszont már megérkezett... 

Theodora Goss humora finoman ivódik a regénybe. Annyira talán nem ütős és robbanékony mint Jodi Tayloré, de mindenképpen kellemes. 

Összhatásként most jöjjön az icipici feketeleves – (ezt @Lione is megemlítette már, de én sem tudom tovább magamban tartani) –, ami nem a fordítást illeti, mert az remek, se nem az írást és szerkesztést, mert az fantasztikus, hanem a kivitelezést... mert ott van még hová fejlődni. Tényleg nagyon szeretem a Metropolis Media kiadót, a St. Mary-ért nem győzök elég hálás lenni, de... akkor is ott az a de... Olyan érzésem volt/van mind a St. Mary-krónikák, mind a mostani regény esetében, mintha korrektúrázóval egyáltalán nem találkozott volna a regény. Erre jobban oda kellene figyelni, ugyanis sokban rontja az olvasás élményt az, ha alig találunk oldalt, ahol ne lenne kisebb-nagyobb szembeszökő hiba. Megérné az a kis plusz energia az igényesség jegyében.  

TÖRTÉNET: Elsőosztályú kalandos, nyomozós, vicces, izgalmas és elgondolkodtató crossover, mely az általunk eddig azt hittük, hogy ismert rémtudósok és egyéb elhíresült alakok új szemszögű bemutatása. Megtudjuk, hogy a fókuszban ténykedő „szörny” lányok, hogy boldogulnak felmenőik rajtuk nyomot hagyó öröksége árnyékában. Szerintem nem kell félteni őket. Én az arányokat is megfelelőnek éreztem, nem fulladt unalomba sehol az elbeszélés. 

BORÍTÓ: Nincsen túlcsicsázva, nekem tetszett az egyszerűsége. Minden látható a fedőlapon, amit a regényben megtalálhatunk és kulcsfontosságú. Tetszik, ahogy a puma a címen sétál. Végül is Catherine az írója, nem? 

KARAKTEREK: Sok erős, határozott jellemű nőt ismerhetünk meg, akik mindegyike színes egyéniség. A jellemábrázolás teljes ívű. Gyorsan meg lehet szeretni a lányokat, mindegyiküket más-más miatt zárhatjuk a szívünkbe. 

🌟🌟🌟🌟🌟