J. R. WARD: ÉJSÖTÉT SZERETŐ

EREDETI CÍM: DRK LOVER - SOROZAT: A FEKETE TŐR TESTVÉRISÉG I.

KIADÓ: ULPIUS-HÁZ

OLDALSZÁM: 528

MEGJELENÉS: 2009 (eredeti: 2005)

MŰFAJ: EROTIKUS FANTASY

FORDÍTOTTA: LUKÁCS LÁSZLÓNÉ

FÜLSZÖVEG:
Az éjszaka sötétjében halálos küzdelem folyik a vámpírok és a vadászok között. A Fekete Tőr Testvériség hat vámpírharcosa felesküdött rá, hogy megvédi a vámpírokat a rájuk törő ellenségtől. Vezetőjük, a jóképű, emberfeletti erővel bíró Wrath maradt az egyetlen tisztavérű vámpír a Földön. Szülei gyilkosait keresi, hogy végre kiegyenlítse a számlát. Küldetése során találkozik a gyönyörű Beth-szel, aki mit sem tud származásáról: nem sejti, hogy félig vámpír. Wrath-nak be kell vezetnie a lányt a halottak világába, hiszen ez az öröksége, a sorsa… Egy új érzés, a testét gyötrő nyugtalanság miatt Beth képtelen ellenállni a veszélyesen vonzó férfinak, aki éjszakánként meglátogatja, ám történetei a Testvériségről és a vérről megijesztik. A férfi érintése lángra lobbantja Beth-t, ám ez egy fenyegető, mindkettőjüket felemésztő vágy…

Kettejük szerelméről, erotikus szenvedélyéről szól a Fekete Tőr Testvériség sorozat lebilincselő első könyve, mely az elmúlt évek legnagyobb romantikus bestsellere lett világszerte.

Sokan ajánlották már nekem a Fekete Tőr Testvériség maraton soriját, míg végül rá is feküdtem a témára. Mondjuk rengeteg minden segített ebben a döntésben, mert későbbre volt betervezve az olvasás. Először is, megkaptam az Éjsötét szeretőt ajándékkönyvként az Ulpiustól (Köszi @Tyna) következő lépcsőként, véletlenül bent hagytam a munkahelyemen a Vis Majort. Ki is tört a frász, de hát nagyon olvasni akartam valamit, J.R. Ward könyve pedig ott szemezett velem, a polcomról.kacsintgatott felém. Hiányzott a Fable sztori, de hát az olvasás is. Nem mintha több búkom nem lenne, csak hát belső ecpeckimehetsz-el ezt sorsoltam ki. Mire másnap visszakerült birtokomba a túlórázó könyvecske, az Éjsötét szerető kétszázadik oldalán jártam, és gondoltam, akkor már végig is zongorázom. Nem tartott sokáig.
J. R. Ward neve a közelmúltig sajnos semmit nem mondott nekem. Aztán egyszer csak belebotlottam írásaiba a vámpíros sztorik kapcsán. Tulképp a Cat és Bones kivégzése után újra ezekre a vizekre akartam evezni. Aztán rájöttem, jó sok különbség van vámpír és vámpír között.

Néhány barátom esküszik rá, hogy a széria jobb, mint a Cat és Bones, de én ezt az állítást  nem tudom támogatni. Nem azért, mert elfogult lennék vagy ilyesmi (na jó, talán icikét) hanem más miatt gondolom úgy, hogy a két sorozat között, még ha vámpírok fókuszálnak is az oldalakon, lényeges különbség van, mind tartalom, mind stílus tekintetében. Beth és Wrath erománcos története, az alantasok és a vámpírok küzdelme megfogott, számomra még egyediség volt, az újdonság erejével hatva. Az E/3-as elbeszélőmód kissé zavart, mert már annyira hozzá szoktam az E/1-hez.
Igazából hiányoltam a párbeszédek pattogósságát, az egymással való cívódást, a humort. Sok helyen monotonnak és semmitmondónak éreztem az előadásmódot, a szereplők közti kommunikációt. A Cat és Bones ezért is beelőz, ott Hoppán Eszter / Jeaniene Frost gondoskodott az érdekfeszítésről. Itt meg csak meséltek. Egyszerűen, tupír nélkül.
Sokkal jobban el tudtam képzelni és át tudtam élni Cicuska és Crispin szerelmét, mert az elő volt készítve, végigrobogott egy fázison, aztán szépen kialakult. Itt meg csak megtörtént. Nyersen, elvakultan, vágyba fúltan. Beth olyan semmilyen, és Wrathról sem állítanám, hogy olyan mélyen belőtte magát a szívembe. A Vak Király. Érdekes, eddig gyengén látó vámpírral még nem meetingeltem. Mondjuk történetről történetre változnak. Itt öregszenek, csak lassabban, tudnak teleportálni de napérzékenyek. Kivéve Beth-t, ő félvér. Még akár rokonlelkek is lehetnének Cat-el, de nincsenek azonos súlycsoportban.

Cat klasszisokkal eredetibb csaj. Bones és Wrath megítélésében is az előbbi felé billen a mérleg. Oké, nem lenne muszáj összehasonlítgatni, de hát folyton ezzel a sorival állították párhuzamba az FTT-t. Na meg az Alkonyattal, de azt a borulatot csak filmen szemrevételeztem egy rész erejéig, a könyvformára eleddig nem volt kapacitás. Szóval csak a Cat és Bones-al tudom egybevetni, ami bizony lenyomja keményen. Sajnos róla még nem értekeztem.
Ez a Mr. X, a főkretén, ha nem vesszük, hogy halhatatlan, tökéletesen beleillik Denisáék és Kyráék aberrált szubhumán gyűjteményébe. (Halkirálynő, Vis Major sori) Totál alantas, le vele! Bár ez a kívánságunk csak sokára teljesül, van egy olyan sanda gyanúm. Az első epizódot túlélte, mert csak agyveretet kapott szívszúrás helyett. Keblence azonban csúnyább véget ér.
A Testvériség többi tagja is felvonul előttünk, de mindegyikük külön könyvben fog főszerepelni. Ezt a sztorit most Wrath és Beth nyerte meg magának.
Szerettem volna szeretni, de valahogy nem sikerült. Fentebb említettem, miért is. Ám nem adom fel, hisz már a második rész is a polcomon álldogál, alig várva, hogy elolvassák. Sajna még ácsingóznia kell aprót, mert A Vis Major sori most minden egyéb másnál előnyt élvez. Aztán jöhet Rhage és Mary Luce kettőse.

5 / 3,5

JEANIENE FROST: AZ ELSŐ VÉRCSEPP

EREDETI CÍM: FIRST DROP OF CRIMSON
KIADÓ: ULPIUS-HÁZ

OLDALSZÁM: 396

MEGJELENÉS: 2012 (eredeti: 2010)
MŰFAJ: URBAN FANTASY

FORDÍTOTTA: GYŐRI DÁVID

FÜLSZÖVEG:

Éjszaka a halandók nem érezhetik magukat biztonságban. Denise MacGregor jól tudja ezt, hiszen a legjobb barátnője a félvámpír Cat Crawfield, és a nő már többet vesztett, mint amit egy átlagember elviselni képes. A családja múltját titkok övezik, és egy démon már prédának jelölte ki Denise-t. Ám a túlélése most egy halhatatlantól függ, aki viszont csak arra vágyik, hogy megízlelje a nőt.
Ez a halhatatlan pedig nem más, mint Bones barátja, Spádé, az erős, titokzatos vámpír, aki évszázadok óta bolyong a földön, és most védelmeznie kell a veszélyben lévő csábos halandót még azon az áron is, ha ezzel meg kell tagadnia önnön mivoltát. Bármennyire vágyik is Denise-re, Spádé tudja, le kell győznie sóvárgását, hogy együtt szállhassanak szembe a lidércnyomással.
Máskülönben, amint lehull az első vércsepp, mindketten elvesztek…

A nagy sikerű Cat és Bones vámpírvadász sorozat egy újabb vérfagyasztó epizódja.

Eléggé vegyesek az érzéseim Jeaniene Frost mellékszálon futó könyvével kapcsolatban... no de félre a hivatalos szöveggel ;) Hosszú volt az út, de végre a blogomon is elérkeztem egyik kedvenc témámhoz.
Tény és való, hogy a szórakoztató irodalom egyik legklasszabb párosa, minden kétséget kizáróan Cat és Bones!!!! Egyszerűen nem tudok betelni ezekkel a könyvekkel. Most mégis az egyik melléksztorival indítom a sorozat élménybeszámoló részét azért, mert ez a legfrissebb olvasmányom.
Az első vércseppet majdnem félretettem, mert annyira semmilyen volt az elején. Denise MacGregor karakterét megfosztották korábbi jellemétől, csak az üres váz maradt, és a nyavajgás meg a néha rátörő pánikrohamok. Oké, meg lehet érteni őt, hisz a szerelmét, azaz férjét Randy-t elég brutálisan gyilkolták meg a „természetfelettiek” ha nem is a szeme láttára, de azért többet látott, mint kellett volna. Ezért mindent megtett, hogy elzárkózzon a vámpírok világától, és begubózott.

Viszont szegény még szenvedni sem szenvedhet nyugodtan, mert jön egy alakváltó démon, Raum, aki elkezdi gyilkolászni a rokonságát bosszúból. Nathaniel kell neki, egy lélektolvaj, aki szegről végről Denise rokona. A démon a csajszit megpecsételi egy jellel, és kénszagú esszenciáját is beleplántálja, ezáltal paranormalizálja kicsit. Ösztönzésként azért megfenyegeti olykor szülei halálával, hogy iparkodjon előkeríteni bosszúja fő tárgyát.

Mivel Cat és Bones házon kívül van, Denise egyedül Spádét éri el, aki eléggé vonakodva bár, de rábólint a segítségkérésre. Igazi úriember, meg hát Denise is tetszik neki régóta.
Közös erővel vetik bele magukat a kutatásba, és hogy teljes legyen a színskála, hamarosan bekapcsolódik Ian is, és két régi kedvencünk, Cat és Bones is visszatér Újzélandról. Crispin aprót dühös Spádé magánakciója miatt, mert kezdetben félreértelmezi a helyzetet, de aztán rájön, Spádé és Denise valóban szeretik egymást.
A lány vámpíriszonya időközben némileg mérséklődik, hiszen egy egész csapat vérszívó segíti őt démoni küldetésében. (meg hát már legjobb barátnője, Cat is vámpirzálódott) Közben belülről mardossa magát, mivel nem szeretne átváltozni, Spádéba viszont nagyon belezúgott. És az érzés kölcsönös. Gondolom ezzel akkora poént nem lőttem le. Számítani lehetett erre a fordulatra.
Apróbb nagyobb veszekedések, félreértések és egyebek után Denise kompromisszumot köt önmagával, ha iszik Spádé véréből, sokáig fog élni, de nem változik át. Ez oké, tetszik a srácnak is. Ám a démon kicsit keresztülhúzza a számításait. Úgymond megoldja helyette a halhatatlanság problémáját, ám a lány nem épp így tervezte.
Denise a démoni kontakt után kezd furán viselkedni. Nem akarom telespoilerezni a beszámolómat, csak röviden, tömören. ;) A vére vámpírdrogként is elmegy, ő pedig  néha érdekesen alakulgat ha felhúzza magát. Szóval nagyot fordult vele a világ. És szerintem minden az előnyére vált.

Most már abszolúte nem zárkóznék el egy esetleges folytatástól, amiben a Denise - Spádé páros akciózik immár férj és feleségként. De csak úgy, hogy Cat és Bones is asszisztál nekik, hisz nélkülük valóban elég üres a történet. Ian pofátlanságát is bírom, főleg a „visszavágó” tetszett nagyon, jót nevettem rajta. Jöhet természetesen Vlad és Mencheres is, akiket szintén a szívembe zártam, Dave-el, Cooperrel és Juan-al együtt. Tate-t és Don-t ki nem állhatom. No de róluk majd a megfelelő könyveknél írogatok, amiben szerepelnek is. Jó lenne minél hamarabb. ;)  

Az első vércseppet azért is éreztem kicsit „idegennek”, mert már annyira hozzászoktam Hoppán Eszter fordításához és az E/1-es előadásmódhoz. Mostanában, a Csontváros után ez volt talán az egyetlen az olvasmányaim között,  ami ebben az elbeszélésformában, tehát E/3-ban íródott. A fordítóval sincs semmi problem, Győri Dávid korrekt munkát végzett, csak hát Cat „Cica” lett az alapértelmezett „Cicuska” helyett. Nehezen tudtam átváltani erre a stílusra, de aztán csak sikerült. Olyan jó szófordulatokkal nem találkoztam mint korábban, de poén azért csurrant-cseppent. Viszont akkor sem az igazi.

Illene már írnom a többi Cat és Bones könyvről is, hisz már az összeset „kivégeztem”, mármint a Sírig hű szerelmed-ig bezárólag, és már szépen díszítik a könyvespolcomat ;) – köszi Ulpius!!! ;)

Az értékelésem két csillagról indult, de úgy a négyesnél meg is állt. Érdemes elolvasni ezt a történetet is, mindenképpen ajánlom, de sajnos messze ne számítsatok akkora színvonalra, mint a Fél úton a sírhoz, Karó és sírhant, Síri csendben és a Sírig hű szerelmed esetében.

5 / 4