2021. június 29., kedd

NEAL STEPHENSON - NICOLE GALLAND: A D.O.D.O. FELEMELKEDÉSE ÉS BUKÁSA


EREDETI CÍM: THE RISE AND FALL OF D.O.D.O.
KIADÓ: FUMAX
OLDALSZÁM: 616
EREDETI MEGJELENÉS: 2017
KIADÁS ÉVE: 2018
MŰFAJ: SCI-FI, FANTASY
FORDÍTOTTA: KODAJ DÁNIEL

FÜLSZÖVEG:

„Kegyelmed ​az mennyeknek országába készűl, de lehet, hogy ott fele annyi se az csodáknak száma, mint az huszoneggyedik században.”

A mágia nem több, mint dajkamese gyermekeknek. Meg titkos ügynököknek.
Ugyanis a mágia nem létezik…
Már.

Pucér vikingek túszejtő akciója a Walmart mirelit-osztályán, kormányszervekbe beépülő boszorkányok, a mágiától megfiatalodott magyar szépség, Kárpáthy Erzsébet – köszöntlek a világban, amit a D.O.D.O. adott nekünk!

Minden rendben volt, amíg Melisande Stokes nyelvész professzor le nem fordította a dokumentumokat, amelyek szerint a mágia igenis létező, működő jelenség volt 1851-ig. Meg is alakul a Diakrón Operációk Döntéshozó Osztálya, hogy építsenek egy szerkezetet, ami újra lehetővé teszi a varázslást, és annak segítségével többek közt az időutazást is.

A kormány azonban megvonja az anyagi támogatást, pedig az egyre nagyobbra duzzadó szervezet működtetéséhez pénzre van szükség. Sok pénzre. Ezt a múltban elrejtett, a jelenben kiásott ereklyék értékesítésével kívánják előteremteni. De ez nem olyan egyszerű, mint ahogy elképzelik. Mert ha belepiszkálsz a múltba, sosem tudhatod, mivé alakul a jövő…

Ez az egyedi, humorral és nyelvi leleménnyel átitatott fantasztikus regény a sokszorosan díjnyertes, és New York Times-sikerlista-vezető Neal Stephenson műveire jellemző őrült komplexitást és ötletességet ötvözi Nicole Galland közvetlen, emberközeli stílusával.

Kétségkívül ez a könyv az év eddigi legnagyobb meglepetése számomra, bár még csak a felénél járunk 2021-nek. A regény sok helyen összecseng a St. Mary krónikákkal. Nem csak az időutazás miatt vonható párhuzam a két történet között, más ponton is asszociálhatunk. (Én találtam hasonlóságot Melisande és Max személyiségében is, és ott a dodo... ha nem is ugyanabban a kontextusban...) Van egy olyan érzésem, hogy a D.O.D.O. szerzőpárosa ismeretséget kötött már Jodi Taylor múltjáróival. Szerintem. Na de ki az a Melisande? Ideje rendezni a soraimat a kicsit hirtelen in medias res után...

Én teljesen így képzelem Erzsébetet
Kezdjük a történelemmel. A history visszavág, ha belepiszkálnak, nem jó szórakozni vele. Azonban... „A történelem önmagában nem gonosz, még ha egyes szereplői gonoszak is.” Ez Kárpáthy Erzsébet – fiatal és egyben ősöreg boszorkányunk – álláspontja. (Max lehet, hogy tiltakozna fél strófányit az állítás ellen, de ez most Melisande Stokes és a dodonauták története.) A D.O.D.O. – Destruktív Óvodások Degenerált Osztálya Diakrón Operációk Döntéshozó Osztálya – mixeli az időutazást a mágiával, így kicsit eltolódunk a fantasy felé, de ez épp hogy előnyére válik a regénynek. Mondhatjuk, hogy lerágott csont az időutazás, és újat nem igen lehet már írni róla... és akkor ér a meglepetés. Mert igenis lehet. A könyv egyedisége kétségkívül a stílusában rejlik, mely először az 1851-es viktoriánus Angliában ragadt Melisande Stokes elbeszélése – írása – nyomán bontakozik ki, aztán később, ahogy terebélyesedik a D.O.D.O. szervezete, egyre többen válnak elbeszélővé. Hol dokumentációkból, hol netes információs csatornákon keresztül, hol pedig Gráinne levelei által folynak előttünk a történések. A tudományos – főként jogi – szakzsargon, a bürokrácia és a nem megfelelő táplálkozás is kap kis fricskát a szerzőpárostól. Kitűnő szatíra ez a könyv a társadalomról – „hájasok földjéről” – amit többek közt a Walmart Ének is erősít. „Walmartnak hívják a kincses kazamatát, / Hőbörgő hájpacni mutatta meg nekem”. 
Már említettem néhány szereplőt, akit be is mutatnék néhány mondatban. Dr. Melisande Stokes nem történész, mint Max, hanem nyelvész, aki főként a holt nyelveket vágja perfektül. Van egy mentora, Blevins, aki bár nagy koponyának hiszi magát, mégis csak egy idegesítő parazita, aki miatt nagyon sok esemény olyan fordulatot vesz, amitől a történelem joggal lesz durcás. És sajnos demonstrálja is, hogy még mindig ő az erősebb. Azt hiszem, ezt nevezik diakrón nyírásnak, aminek senki sem szeretne szem- fül és egyéb tanúja lenni. Tristan Lyons alezredes felbukkanásával – akinek személye körül minden államtitok – fordul ki négy sarkából Melisande világa. Ezután kénytelen elhinni azokat a dolgokat, melyek hihetetlenek. Léteznek boszorkányok, létezik mágia – pontosabban létezett, csak most dögrováson vegetál – és ha már homár... az időutazás is lehetséges. Bizonyos keretek között. ... „az derült ki, hogy a tudományos forradalom hajnalán (Kopernikusz 1543 és a többi) a mágia lényeges és mindennapos társadalmi jelenség volt, a boszorkányokat pedig a legtöbb helyen ugyanolyan félelem és tisztelet övezte, mint a hadvezéreket...” Oda szenszei, miután eldiskurál Tristanékkal és velünk Schrödinger macskájáról – hazudnék, ha azt mondanám, minden egyes szavát és elméletét kristálytisztán értettem – tudtán kívül lerakja a dodo alapköveit. Aztán betoppan Erzsébet, aki régi ismerőseként tartja számon Mel-t, holott még nem is találkoztak. Melisande-nak legalábbis nem rémlik. 
Gráinne...?
Vagy mégis? Szerintem Kárpáthy Erzsébet a legerősebb és legkarakánabb személyiség a regényben, aki kihasználva érzi magát, de motiválja, hogyha teljesíti a kéréseket – mert parancsokat nem fogad el, illetve csípőből elutasítja azokat – hazamehet Budapestre, és leköpheti az ellenségei sírját. Ám Erzsébet mellett ott van még egy olyan színes egyéniség, aki az egész regény aromáját adja. Ő nem más, mint Gráinne, az ír boszorkány, Grace O' Malley kéme, aki álcázásul kurtizánként tevékenykedik az Erzsébet-kori Londonban, és meg kell hagyni, nagyon jó benne. Leveleihez először nehezen szokhat hozzá a szemünk, megbotlunk minden sorban, de aztán hozzáidomulunk a stílushoz, ami fergeteges. Nem tudok mást írni. A fordító – Kodaj Dániel – egy zseni! Emelem kalapom tehetsége előtt, ugyanis maximálisan kihasználva édes anyanyelvünket, élénkebbre varázsolta a szöveget, mint amilyen az valójában. Nem mintha az eredeti rossz lenne. Gráinnét azonnal megkedveltem, nem csak azért mert ír származású, hanem azért is, ahogyan flegma eleganciával kezeli dolgait. Mindenkit lehengerel, néha a szó legszorosabb érelmében. Ő az, aki a legtöbb meglepetést okozza a múltjáróknak dodonautáknak. A regény nyelvezete több réteget foglal magába, a könnyed cinizmuson keresztül a kissé archaikus stílusban megnyilvánuló nyers és sikamlós naturalizmusáig. Van itt minden: tudományos elmélkedések, egyszerű elbeszélés, kicsit bonyolultabb elbeszélés, levelezés, naplójegyzetek, pergő vita hevítette párbeszédek mai és kevésbé mai nyelven előadva. A könyv egy komplett enciklopédia, mely dokumentálja a címben említett szervezet ténykedéseit. A sok mozaikszótól már zsongott az agyam, de a humor még ezekben is megjelenik. A történet keretbe foglaltan tárul elénk, az eleje lesz a vége, és utána, ami elkezdődik, azt a képzeletünk jegyzeteli tovább. Az időutazásos dolgokba én hajlamos vagyok belezavarodni, mert mindig továbbgondolom, de ha ennyire nem merülünk bele a részletekbe, nem akadunk fenn rajta. A töredezettség néha zavart kicsit, mikor Melisande elbeszélését megszakították a különféle naplójegyzetek, és egyéb helyről szivárgó információ áramlás. Aztán hozzászoktam. Szerintem teljesen követhető, rekonstruálható a történetfolyam. Még így is. Be tudunk kapcsolódni, sőt azonosulni is tudunk a szereplőkkel. Egy-kettővel különösen nem nehéz. 
Úgy érzem, a dodonauták felelőtlen időutazók, ugyanis esetükben az interakcióknak direkt, látható nyomaik vannak, mármint olyanok, amiket szándékosan idéznek elő. Ez veszélyes. Ami még érdekes, az a több szálon zajló időfolyam, melybe könnyű belezavarodni. Ez Melisande-nak is sikerül. Ha változtatni akarsz –  icipicit csalni, hogy vagyont szerezz – azért keményen meg kell dolgozni! 
Mindent összegezve egy kellemes olvasmány a D.O.D.O. mely egy újabb szemszögből közelíti meg az időutazást, és újabb szabályokat állít fel erre vonatkozóan. Mit szabad és nem szabad megtenni, mik a következmények, ha a „nem szabad” mégis becsúszik. Az anakron boszorkányok különféle módokon illeszkednek be a társadalomba, ez sok helyen humorforrás. Nagyon jól sikerült érzékeltetni a régmúlt és a jelen különbözőségét, a tudományról alkotott nézeteket. Előny-e vagy hátrány? Néhány hipotézis összecsap egymással, és mindegyikben van némi igazság. De nem is fűzöm tovább a szót... szerintem mindenképp megérdemel egy esélyt :) 

TÖRTÉNET: Izgalmas dokumentáció egy szervezetről, mely kezdetben a mágia feltámasztását tűzte ki célul, de aztán a dolgok valahol félrecsúsztak. Miért épp a boszorkányokat ne használják ki a felsőbb hatalmak, ha napirendre kerül egy újfajta meggazdagodási lehetőség? Finom humorral átszőtt kritika a társadalomról és a minden egyszerű dolgot túlbonyolító bürokratikus rendszerekről. Mindez fogyasztható formában tálalva, erősen ironikus-szatirikus éllel. 

BORÍTÓ: Én azonnal beleszerettem, amint megláttam. Igényes, figyelemfelkeltő, jólesik kézbe venni. Az idő szálai, a dúcpontok, és középen természetesen a dodo. Úgy gondolod, érted a világot? Gondold ezt át. Igen, ez mindent elmond.  

KARAKTEREK: Igazán színes kis társaság gyűlt össze a könyv lapjain, akik közül néhányan a tudatunkba égnek. Találkozunk átlagemberekkel, kissé szórakozott tudósokkal, anakron utazókkal, akik úgy érzik magukat a 21. században, mint Alice Csodaországban. Én gonosznak egyiküket sem nevezném, csupán megrögzött célorientáltnak, akik eszközeiket úgy válogatják, hogy sikerüljön az, amit elterveztek. 

5 / 🌟🌟🌟🌟🌙

1 megjegyzés: