Mikor a helyi katedrálisban egy nő holttestét találják, majd néhány órával később egy férfiét, amint a saját udvarának fájáról lóg, Lottie Parker nyomozót hívják az ügyhöz. Mindkét áldozat combján elmosódott, de határozottan hasonló tetoválást találnak. Nyilvánvaló, hogy a két áldozat közt van kapcsolat. De mi?
A nyomok a Szent Angélába, egy régi gyermekotthonba vezetnek, mely intézethez Lottie múltja is kapcsolódik. Az eset hirtelen személyessé válik…
Úgy tűnik, hogy a gyilkosságok egy több évtizedes, megfejtetlen bűntényhez kapcsolódnak. Két kamaszfiú is eltűnik. Lottie-nak meg kell találnia a gyilkost, mielőtt az újra lecsaphatna, de hogy tehetné, ha ezzel a saját gyermekeit is veszélybe sodorja?
A gyilkosnak meglehetősen torz véleménye van az igazságszolgáltatásról…
Rachel Abbott, Karin Slaughter és Robert Dugoni rajongói különösen izgalmasnak találják majd ezt a borzongtató, hosszú éjjeleket ígérő thrillert.
Újévi fogadalmaim egyike, hogy több időt szentelek az írásnak és az olvasásnak is, mert az előző két év az animék jegyében telt. Jól esett azt a világot is felfedezni, új ismereteket szerezni az ázsiai kultúráról. Ám most visszamerészkedtem az írott illetve nyomtatott sorok közé. Nem hittem, hogy a visszaszokás ilyen egyszerű lesz, és ennyire magával ragad a könyvek világa. Olyan jól esett újra érezni azt az izgalmat, amit a regények rejtenek magukban.
A privát kis mozivászon azonnal aktiválódott, amint elkezdtem nyomozni
Lottie Parkerrel. Megjelent előttem Írország és a nyomozók kis csapata. A casting is szépen felépült, a karakterek életre keltek, és én kizárva a külvilágot, beléptem a történetbe, részévé váltam. Nem esett nehezemre az azonosulás, viszont nem tudtam kikapcsolni régebbi krimi-élményeimet, különös tekintettel Angela Marsons regénysorozatára, és akarva-akaratlanul felsejlett előttem
Kim Stone felügyelő személye. No de nem szaladok ennyire előre.
Jelen könyv szerzője,
Patricia Gibney rendesen elvégezte házi feladatát, ugyanis első könyvként ilyen színvonalú krimit produkálni nem kis teljesítmény.
 |
| Patricia Gibney írónő |
A történet szépen fel van építve, nem csapong és nem húzza felesleges részletekkel az időt. Főszereplőnek egy olyan nyomozónő lép elő, aki szintén küzd a múlt démonaival, és lelki sérüléseit itallal valamint tablettákkal próbálja gyógyítani inkább kevesebb, mint több sikerrel. Igen, nyomozónak lenni nem könnyű, főleg ha három kamasz gyerek (
Sean, Chloe, Katie) várja haza minden nap.
Lottie Parker próbál megfelelni felügyelőként és anyaként is, de nagyon nehéz fenntartani az egyensúlyt, és kezd kicsúszni a lába alól a talaj. Tetszik, hogy ez sem személytelen, pusztán tény-orientált nyomozós regény, hanem lélektannal, személyiség és jellemrajzokkal felszerelt történet, ahol élnek a karakterek, így könnyebben el tudjuk képzelni őket. Az írónő egy illúzióktól mentes, rideg világot ábrázol. A helyszín Írország egy kitalált városa,
Ragmullin. Ez az Írország kissé különbözik attól, amit 2014-ben volt szerencsém megismerni, de az erős kontraszt nem riasztott el attól, hogy folytassam a nyomozást.
Lottie Parker és csapata egy olyan ügybe tenyerel, ami a tabukat feszegeti. Az írónő kendőzetlenül tárja elénk a katolikus egyházon belüli pedofília és gyerekbántalmazások eseteit, melyek (többnyire) a
Szent Angéla nevelőotthonban zajlottak. Persze fikcióként van feltűntetve minden, csak sajnos eléggé valóságszagú az egész, hiszen leleplező filmek is készültek arról, mik zajlottak a világban eme zárt közösségen belül.
 |
| Elhagyott nevelőotthon |
Egy gyermekkori trauma az egész életen át végigkísér. És akkor elgondolkozunk, ki is a valódi szörnyeteg? Az elkövető vagy a bosszúálló? Ezek az átélt események olyannyira mélyen gyökereznek az áldozatok lelkében, hogy némelyek személyiségét teljesen eltorzítják, és olyanná formálják őket, amilyenek sosem lettek volna. Így védekeznek a múlt ellen? Így kevésbé fog fájni, ami történt? Érdekes kérdéseken rágódhatunk a történet olvasása közben. De akkor elemezzük kicsit magát a stílust, a nyomozás felépítését és részletességét. Érződik a regényen az írónő kriminalisztikai tudása, felkészültsége, noha direkt leegyszerűsít dolgokat, bár ezt bevallottan teszi. A nyomozás alig két hét alatt lezajlik, a valóságban azonban pusztán a DNS-vizsgálatra több hetet kell várni. De nem baj, nem zavaró ez a gyorsaság. Nem ezen van a hangsúly, hanem a szálak kapcsolódásán, a bizonyítékok feltárásán, hogyan sikerül lépésről-lépésre közelebb kerülni a megoldáshoz. És akkor itt jön a képbe Kim Stone felügyelő
. Amiken
Parker nyomozó figyelme átsiklott, azt Kim egyből kiszúrta volna. Ilyen apróságokra fel is figyeltem. Bár megmagyarázza
Lottie, hogy ezt így meg úgy kellett volna, mégis bennünk marad a tüske, hogy akkor miért nem úgy csinálta elsőre, ha tudta, hogy így kellene, hiszen emberéletek forognak kockán. A csapatot nem érzem még eléggé precíznek, összeszokottnak, és
Lottie sem. A kirakós darabkái lassan állnak össze. A könyv hatszáz oldalas, mégsem érezzük vontatottnak, minden a helyén van, csak néha az az érzés éled fel bennünk, hogy ezt én másképp csináltam volna, és bizonyítást is nyer ez a későbbiek során. Úgy gondolom, mivel minden ügyetlenkedés meg lesz magyarázva,
Lottie direkt ilyenre faragott karakter, hogy később tanuljon a hibáiból, jobban odafigyeljen, ahogyan az emberei is. Önkritikát gyakorol. Semmi sem véletlen.
Boyd, a nyomozócsapat tagja, az egyik legrokonszenvesebb szereplő számomra, és ő ad hozzá a legtöbbet a nyomozáshoz
Lottie mellett. A többiek egyelőre még eléggé színtelenek.
A krimiknél megszokott karaktertípusokkal természetesen itt is találkozunk, gondolok például az igazságtalan, bunkó főfelügyelőre, és a szimpatikus patológusra, a tenyérbemászó újságíróra. Ezt sem tartom hátráltató tényezőnek, és a sablonosság veszélye sem fenyeget. Attól, hogy érződik más művek hatása egy regényen, az még egyáltalán nem másolás, hanem egy teljesen önálló, eredeti stílusban felépített történet. Ahogyan Patriciáé is.
Gyorsnak éreztem a tempót, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy két és fél nap alatt elolvastam a könyvet. A magánéleti dolgok sem szakítják meg a nyomozás menetét, szinkronban vannak a szálak egymással. Némi önéletrajzi azonosság is fellelhető az írónő és Lottie között, hisz mindketten elvesztették férjüket, akit nagyon szerettek, és egyedül nevelik gyermekeiket. Azért is hatott annyira őszintének a kétségbeesés és lelki fáradtság, mert a fikció átszivárog a valóságba.
A feszültséget fokozza az írónő azzal, hogy az 1970-es években történt eseményeket is beszúrja, megszakítva kicsit a jelent, ezáltal kulcsfontosságú információkhoz juttat minket. Már az indítás is figyelemfelkeltő ebből a szempontból. Agyunk azonnal elkezd dolgozni.
A humor csak nyomokban fellelhető, a párbeszédek, dialógusok olyanok, melyeket az adott szituáció megkíván. Úgy érzem, lesz még idő megismerni karaktereinket.
Összegzésként elmondhatom, hogy egy újabb olvasási élménnyel gazdagodtam. Igazán minőségi krimi-thriller akadt a kezembe, és biztosan tovább nyomozok Lottie-val, Boyddal, Lynch-el és Kirby-vel. Remélem, a többiek sem maradnak statiszták, ők is kapnak saját kis történetet a regényeken belül.
Azért nem teljesen öt csillag
– moly.hu értékelési skála szerint
– , mert némi bizonytalanságot éreztem a nyomozási logikában, és még ha később el is lett magyarázva, miért maradt ki az a lépés, furcsának találtam, hisz annyira magától értetődő. Van, ahol a tényekre kell alapozni, ilyenkor nem jó, ha a szívünkre hallgatunk, mert sokszor megtévesztő az elénk táruló „valóság”.
TÖRTÉNET: Pergő, mozgalmas, a tényszerűség mellett a környezetet és a szereplőket is részletesen megismerjük. A lélektan, magánélet és az akció aránya megfelelő. Nehéz már eredetit alkotni bármilyen műfajon belül, hiszen vannak vissza-visszatérő motívumok, karakter-típusok, akarva akaratlanul is hatást gyakorol egyik mű a másikra, mégis sorra születnek újabb és újabb lebilincselő történetek.
BORÍTÓ: A könyv külseje egyszerű, mégis összekapcsolható a történet hangulatával. A középen szereplő nőalak háttal áll nekünk, és így saját képzeletünk alkothatja meg a karaktereket, nem erőszakol ránk egy „kötelező sablont”, hogy az rögzüljön, elrontva ezzel fantáziánk játékát.
KARAKTEREK: Hús-vér szereplőkkel van dolgunk, akik éreznek, örülnek, szomorúak, sírnak, nevetnek és próbálnak megbirkózni a mindennapok gondjaival. Nem csak színtelen gyalogok a sakktáblán.
ÉRTÉKELÉS: 5 / 4,5
Gratulálok, csak így tovább! :)
