GREGUS GÁBOR: MEGJELÖLTEK

 

EREDETI CÍM: MEGJELÖLTEK 

KIADÓ: MOGUL 

OLDALSZÁM: 252

KIADÁS ÉVE: 2021

MŰFAJ: MISZTIKUS, NEW ADULT

        

FÜLSZÖVEG: 

A szürke város szélén egy titokzatos társaság gyűlik össze minden évben, hogy tagjai megmérkőzzenek egymással, életre-halálra. Miért teszik ezt? Miért pont ők? Mitől mások, mint a hétköznapi emberek?

Egy fiatal férfi is e közösség tagja. Rég leszámolt már minden illúzióval, és feladta reményét, hogy valaha normális életet élhet. A bosszú hajtja csupán. Egészen addig, amíg meg nem pillant egy lila hajú lányt társai között. Talán ő jelentheti számára a menekvést kiüresedett életéből. De az ősi ceremóniák szerint működő gyülekezetet nem olyan egyszerű otthagyni.

Egy történet barátságról, szerelemről, gyűlöletről, bosszúról, párbajokról, és az élet értelméről. A titokzatos erővel megáldott, vagy épp megvert alakok, mindannyian keresnek valamit, ami számít. Éppen úgy, mint az átlagos emberek. Vannak köztük jók és rosszak, illetve olyan is akad, aki a világ végét hozhatja el az ezeréves energiával.

Először is szeretném megköszönni Gregus Gábornak, hogy gondolt rám, mint előolvasóra, és még megjelenés előtt megismerkedhettem legújabb regényével.  

Gregus Gábor

Két krimi-thriller között jó volt meglátogatni más műfajt is, ami ráadásul még az újdonság erejével is hatott, és a képzeletemet is igénybe vehettem, amivel tovább színezhettem a történetet. Gregus Gábor regénye egy érdekes világba kalauzol, ahol a halhatatlanok – azaz megjelöltek – nem annyira halhatatlanok, és nagy ára van annak, hogy évről-évre megőrizzék fiatalságukat, kortalanságukat. Rejtélyes pisztoly-párbajokat kell vívniuk egy rejtélyes helyszínen, egy rejtélyes gép pöfékelése mellett, egy rejtélyes játékmester felügyelete alatt. Szabályok is vonatkoznak a bizarr megmérettetésre, melyeknek megszegése megtorlással jár. A természetfeletti ránk kacsint, és velünk is marad, egészen a zárlatig. A történet nem bonyolult, de annyira szépen van megírva, hogy képtelenek vagyunk abbahagyni. Kapunk drámát, sőt tragédiát is, bosszút és szerelmet. Kalandot, akciót, és mosolygunk is néha. A Megjelöltek ereje nem a párbeszédekben rejlik, hanem a leírásban. A karakterábrázolást az író kezdi el, és mi kiegészítjük magunkban, felépítjük a szereplőket és jellemet is társítunk hozzájuk. A történet magyar közegben van elhelyezve, de bárhová elképzelhető. Ez pedig az idősíkokra is igaz. Honnan indul és hol ér véget? 

Szikra jellemileg hanyag és nemtörődöm, olyan „minden mindegy” alapon éli életét, mígnem ez egycsapásra megváltozik, mikor megismerkedik Indigóval, a lila hajú szépséggel. Bár én nem hiszek ebben, de ez akkor is szerelem első látásra. A sokat megélt, mégis kölyökképű srácnak végre van motivációja, és kezd az élete újra színekbe öltözni. Persze aki oly régóta halhatatlan, nem maradhat ellenség nélkül. Itt van mindjárt Herceg – az egoista, „mindent magamnak akarok”, dúsgazdag és szívtelen „ember” prototípusa, aki hatalmánál fogva mindent megtehet. Gátlástalanul gázolhat át életeken. Ez nem maradhat megtorolatlanul. Igaz?

A regény számba veszi az emberi értékeket, úgy mint a barátság és a szeretet elsöprő erejét. Ezek hogyan képesek megváltoztatni egy „kiégett” embert? A bosszú és harag miértjeit is megvizsgálja az író: a kiváltó ok lehet féltékenység, vagy csupán unott kíváncsiság, hogyan is reagálna a másik, ha ezt vagy azt megtenné az ellensége. Szikra nem válik olyan monumentális hőssé, mint a Bosszúállók, ő csendesebben helyezi fel az i-re a pontot. Úgymond kikényszerítik belőle a cselekvést. Itt nem is a katarzison van a hangsúly, hanem azon, hogy felépíthetünk és továbbgondolhatunk egy világot, melynek alapköveit az író lefektette. Képzeletünk megalkotja a jövőképet, ami számomra kicsit steapunkosra sikerült. Nekem nagyon tetszett ez a szösszenet, mert sok kérdést is felvetett, úgy mint: érdemes-e kihívni magunk ellen a Sorsot? Érdemes-e feloldani eskünket azért, hogy bosszút álljunk valakin, aki nem csupán a mi életünket tette tönkre, hanem zsarnokká válva már a világot fenyegeti elborult elmével. És a sok mi lenne, vagy mi lett volna, ha… Egy szigorú szabályok közé szorított élet-halál játszmában mennyire számít a lelkiismeret? Mennyire a taktika? Mennyire, hogy a családtagod válik az ellenfeleddé? A szerelem vajon tényleg legyőz mindent? A könyv fedőlapján megjelenő választási lehetőség: élet vagy halhatatlanság? rengeteget elmond a tartalomról. Mi is az, amit életnek nevezünk? Élet az, ha a halhatatlanságunkért cserébe olyan dolgokat kell megtennünk, melyek előbb-utóbb kikezdik a lelkiismeretünket? 

Én mindenkinek ajánlom ezt a regényt, mert szépen megszerkesztett, olvasmányos kis történet, érdekes karakterekkel egy különös, mégis valóságosnak tűnő világban.

TÖRTÉNET: Egyszerű, mégis sok mindent magába foglaló. Egy egész világot ad nekünk szép leírásaival, amiben azonnal feltaláljuk magunkat. Táplálja képzeletünket és fantáziánkat. 

BORÍTÓ: Épp az a két dolog szerepel a fedőlapon, aminek ott kell lennie. A spirál és az a néhány szó. Ha belesüppedünk a történetbe, látni fogjuk, mennyire beszédes és sokatmondó a borító.  

KARAKTEREK: Érdekesek mind egy szálig, a nevük pedig egy jellemző tulajdonságukat vagy jelzőjüket foglalja magába. Én legalábbis így láttam. Konfliktusok, érzelmek feszülnek egymásnak és bontakoznak ki általuk. Talál mindenki olyan szereplőt, akivel képes azonosulni. 

                                                                              

KRENCZ NÓRA: A KÖTELÉK

EREDETI CÍM: A KÖTELÉK – SOROZAT: MEGSZÁMLÁLHATATLAN III.

KIADÓ: MOGUL KIADÓ

OLDALSZÁM: 340

MEGJELENÉS: 2019 

MŰFAJ: FANTASY

FÜLSZÖVEG: 

Te mit tennél, ha egy rossz döntés miatt megváltozna az életed? Képes lennél meghozni egy újabbat, amelyben az egyik lehetőség, hogy meghalsz, a másik pedig egy egész faj pusztulása? Bölcsen választanál?

Yuwae-Lynn egyszerű halandó, akit tolvajnak neveltek. A királynő foglyaként azonban feltárul előtte egy új világ, melynek hamarabb a részévé válik, mint hinné...

A kötelék és én különös módon találkoztunk, még hivatalos megjelenése előtt. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy előolvasóként én is bepillantást nyerhettem abba a világba, melyet a regény feltár előttünk. Nem ismertem a könyvet, és mikor kézhez kaptam, még azt sem tudtam, hogy ez már egy sorozat harmadik része. Rögtön fejest ugrottam az események közepébe. Így kell ezt :)
Ahogy olvastam és olvastam, sikerült összeraknom körülbelül a vázat, hogy mi és hogyan történt, és minek mi a következménye. Így még izgalmasabb volt számomra ez a kaland, mert megspékeltem kis nyomozással is. Az már biztos, ha már mindennek a végkifejletét ismerem, muszáj lesz a kezdetekkel is megismerkednem rendesen, mert elég fércesre sikerült a kirakós. A várólistám tehát a filmek mellett könyvekkel is bővül. Már csak az idővel kell megbirkóznom valahogy, és ügyesen zsonglőrködni a sok tennivalóval. Mert unatkozni még mindig nem sikerült ennyi év alatt :)
No de akkor nyitok egy ablakot én is A kötelék világára, hogyan láttam, hogyan éltem át. Kövessetek :)

Krencz Nóra írónő

Mikor tudatosult, hogy ez mégiscsak harmadik rész, elkezdtem tanulmányozni a könyvben szereplő térképet, és a fantáziám segítségével vizualizáltam a világot. Nagyon tetszett, hogy az írónő két szemszöget használ a történet elmeséléséhez, mindkettőben E/1 személyben szólaltatja meg a két elbeszélőt, akik szép lassan kedvenc karaktereimmé is váltak. Miután a férfiak is feltűntek a színen, és gyanítottam, hogy fókuszban is maradnak, kicsit tartottam attól, hogy belegabalyodunk újra egyfajta szerelmi sokszögbe, és innentől a lendület alábbhagy az érdeklődésemmel együtt. Ám hamar kiderült, aggodalomra semmi ok, Nóra nagyon jól kikerülte ezeket a csapdákat, és bebizonyította, érzéseket karakterek között úgy is lehet közvetíteni, hogy azok ne oltsák ki egymást, és olyan bonyodalmakba sodorta szereplőit, amiknek központja nem a szerelem. Mert a világ megmentése közben jobb, ha nem arra koncentrál a főhős, hogy éppen ki kit szeret vagy nem szeret. Olyan fantasy világba csöppentem, ahol először Yuwae-Lynn kalauzolt, és ismertetett meg a Mendin-erdő népével. Őt pár oldal után már szívembe is zártam. Mesterségét tekintve tolvaj – oké, néha beugrott egy-két jelenet a Robin Hood-ból –, de ezt nem ész és rendszer nélkül űzi. Meg vannak a szabályaik, törvényeik, és nagyon tetszett a legfontosabb: gyilkolni sosem szabad, még csak megsebezni sem. Amúgy is, „jobb félni, mint megijedni” alapon az ijesztés is elég hatásos módszernek bizonyul. Máris emelkedett még egy kicsit a regény a szememben. Yuwae barátságos embereknek mutatja be népét, akikről nem a rettegés és félelemkeltés ugrik be elsőként. Megismerhetjük Kendallt Yuwae „majdnem-vőlegényét” is, aki a történet legunszimpatikusabb karaktere. Legalábbis számomra. Nagyon akar talpalni a srác, hogy Yuwae férje lehessen, de a lány nem kér belőle, és kifejezésre is juttatja nemtetszését. Mégis elmegy a fickóval egy potya turnéra. Ő megbánja, mi nem, hiszen ekkor indul be igazán a cselekmény. Mert persze, hogy nem úgy sikerül minden, ahogy azt Kendall eltervezte.
Közben Margar – a Mendin-erdő népének vezetője – elbeszéléséből körvonalazódik számomra halványan, ki az a Corinna. Gondoltam, hogy főbb szál fog kötődni a nevéhez, ezért igyekeztem mindent megjegyezni, hátha... és tényleg...
Dorian megjelenésével már gőzerővel robogtak az események előre. És hipp-hopp, megtörténik a szemléletváltás, és máris Autumn történetében találjuk magunkat. És nyakamba szakad egy csomó információ-töredék, melynek egészét a korábbi kötetekben kell keresnem. Meg is találom, ez már biztos :)
Nagyon tetszett a karakterek jellemábrázolása. Dorian például nem kezd el feleslegesen hősködni, ő bevallja, hogy nem katona, hanem egy művészlélek. Így nem is haragudhatunk rá, tőle karakteridegen lenne, ha előbújna belőle a vérengző harcos. Corinna-Yuwae-Autumn kapcsolata is oly módon jelenik meg, hogy közel kerülhetünk a szereplőkhöz, és egyikük sem vált ki belőlünk ellenszenvet. A fogollyal azt éreztetik, hogy családtag, és a „ne ítélj elsőre” számos módon bebizonyosodik. Autumn és Yuwae sem kezd el rivalizálni, persze nem is borulnak rögtön egymás nyakába. Nóra hagy időt arra, hogy megismerjék egymást a szereplők, és nem közvetít hamis érzelgősséget. Nem varázsütésre változnak a dolgok, hanem minden szépen felépül, lépésről lépésre.

Ami a kedvencem volt, és az újdonság erejével hatott, az Autumn Lélekország-beli követ-szerepe. Annyira megtetszett az, amit csinál, és az egésznek a mechanizmusa. Az álom világában realizált valóság, ahogy a kettő összekapcsolódik. Lélekország és az újraéledők világa engem is rögtön beszippantott. Sejtelmesen misztikusan jelenik meg, szinte álomszerűen, ködbe burkolózva. Vajon Yuwae álmai sem véletlenül olyanok, amilyenek? Mi köze van neki Lélekországhoz, és az eltűnt Főlélekhez? Sárkányok, árulás, jóslatok, melyek bekövetkeznek. És egy remek lezárás, mely könnyet csal az ember szemébe. Nóra nem marad adósa senkinek, mert szépen elvarr minden szálat, és úgy tesz pontot a történet végére.
Ebben a regényben minden együtt szerepel, ami az olvasó számára fontos lehet: van váratlan fordulat, szerelem is, varázslat, misztikum, sárkányok és még a jó és gonosz harca is megjelenik. Mégsem válik sablonossá, mert az írónő a kliséket igyekezett elkerülni. Ami még kedvemre való volt, az a nevek választása. Főleg Autumn-é és Yuwae-é tetszett a legjobban. Ezáltal még egyedibbé vált ez a kis világ.
Sajnálom, hogy még nem tudtam egy komplex képet alkotni a trilógiáról, de igyekszem ezt a hiányosságot pótolni, és visszatérni a kiindulási pontra, ahol minden elkezdődött.
Krencz Nóra írónő stílusa idomul az ízlésemhez, csak úgy sodródunk a szereplőkkel, és észre sem vesszük, mennyi utat tettünk meg. Az idő, mint fogalom megszűnik. A regény tempója dinamikus, és az egyensúly sem borul fel. Nincsenek unalmasan hosszú leírások, a párbeszédek is stílusosak. Az eszményített főhős-mítosz is elmarad, helyette hús-vér karaktereket kapunk, akik emberien gondolkodnak és cselekszenek.
Lassan mindent elmondtam, amit szerettem volna. Spoilerezni nem akarok, a történetmesélés pedig nem az én dolgom, ezt az írónő már megtette helyettem.
Még egyszer köszönöm a bizalmat! :) Örülök, hogy olvashattam a regényt, és írhattam róla!

LEDA D' RASI: VÉGZET

EREDETI CÍM: VÉGZET

KIADÓ: MOGUL KIADÓ

OLDALSZÁM: 226 

MEGJELENÉS: 2019

MŰFAJ: MISZTIKUS

FÜLSZÖVEG: 

Warrick Johnson nagybetűs rosszfiú: hivatásszerűen hazudik, csal, károsít meg másokat. Ez a munkája, napjai sikerét a másoktól kicsalt bankók száma határozza meg. Számára semmi sem szent, nincsenek álmatlan éjszakái, nincs lelkiismerete. Van viszont egy szép hosszú bűnlajstroma, ami felkelti Végzet figyelmét. 

Nina Andrews jó ember. Az a típus, akit a Warrick-félék imádnak: kedves, segítőkész, naiv és egy balek. Tehát épp olyan, akit a világon a legkönnyebb becsapni. 

Egy napon, a három szereplő élete összefonódik, a történet végére pedig mindenki számára egyértelművé válik a láthatatlan igazságszolgáltatás alapszabálya: Ha rossz ember vagy, ne bízd el magad! Mert menekülhetsz, de ugyan minek? Végzet végül úgyis megtalál téged! 

És mi történik, amikor Végzet nem csak megtalálja célpontját, de még piszkosul dühös is rá? A válasz egyszerű: csúnya dolgok…

„Ne bízd el magad... A bűnös mindig megkapja, amit érdemel!”

Kezdhetném ezzel az idézettel beszámolómat, ami nagyon szépen és tömören összefoglalja, miről is szól jelenlegi olvasmányunk. Leda D'Rasi visszatért... és ezúttal egy újabb írói oldalát mutatja meg nekünk. Végzet című kisregénye a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon debütált :) 

A jóság hatalma

Gondolom, Ti is jártatok már úgy, ahogyan Nina Andrews, aki jóhiszeműségének áldozata lett egy csaló által, aki mások kárán akart meggazdagodni. Sajnos nem példa nélküliek azok az esetek, mikor valaki adománygyűjtőnek adja ki magát egy szervezet nevében, ami persze nem is létezik. A legtöbb esetben a segítőkész adakozó rá sem jön arra, hogy csalás történt. Itt viszont Ninának „szerencséje” volt. Ezáltal be is indul a gépezet, mely sok történés mozgatórugója lesz. De ne szaladjunk előre. Ismerkedjünk meg előbb a becsempészett misztikummal, mely kicsit fantasybbá változtatja az eseményeket, így több zsáner is keveredik egy könyvön belül. 

Miután a Mindenség Teremtője megalkotta Világunkat, azaz „a lét körforgásának alappilléreit”, szüksége volt segítőkre, akik figyelik a dolgok alakulását, és ha kell, közbeavatkoznak. Ők voltak: Élet, Halál, Sors és Végzet. Mindegyikük hatalmas erővel bírt / bír, de konkrét (főbb)szerephez csak ketten jutnak jelen regényben. A cím ad némi támpontot, ki lesz egyikük, a másikat pedig megsúgom: ő Sors. 

Végzet pihenni készül, de Nina sorsa megérinti, mert szegény lány teljesen magába zuhan a történtek után. Rászakad a balek-érzés, ez erősödik benne, míg nyílt szíve köré egyre nagyobb páncél húzódik. Új érzésként megjelenik lelkében a félelem és a bizalmatlanság. Végzet pedig közbelép, nehogy elveszítsen egy érző szívet, mert azokra hatalmas szüksége van a világnak. Warrick Johnson sorsa pedig ezennel megpecsételtetett. 

Az írónő, eddigi szokásától eltérően, most férfi-szemszögből fókuszál az eseményekre, és egy antihőst tesz meg főszereplőnek, akit nem kímél, és megérdemelten zúdítja a nyakába mindazt, amit ő, Warrick, a viselkedésével kiérdemelt. 

Tehát jól vigyázz! Mindaz, amit az életben adunk, azt visszakapjuk, a jót épp úgy, ahogy a rosszat is.  Rajtad áll, hogy melyik utat választod. Végzet és Sors elől nem menekülhetsz. Sajnos Warricknak akkora az egója, mint a Világegyetem, és minden figyelmeztetés ellenére, ami sugallatként jut el hozzá, ott folytatja, ahol abbahagyta. Gátlástalanul gázol át másokon. 

Leda D' Rasi írónő

Az írónő az eset tanulságát Nina és Warrick szemszögéből is szépen levezeti, a lélektani vonal is átível az egész regényen. Sok igazságot kimond, mégsem szájbarágósan teszi mindezt, hanem példákon keresztül illusztrálja, mi lesz, ha letérsz a helyes útról. Egyben fogódzót is nyújt, hogyan lehet visszatalálni; Végzet és Sors senkivel sem igazságtalan, mindenkinek megadják az esélyt, hogy jóvá tegyék azt, amit elrontottak. Igyekeznek fenntartani az egyensúlyt, ami embertelenül nehéz. Warrick ténykedése sok mindenki sorsára kihatással van. Lépten-nyomon a rosszat vonzza, egy kedves szava sincs senkihez, önmagán kívül nem szeret senkit, és lelkileg elpusztítja azokat, akik így vagy úgy közel állnak hozzá. Végzet akcióba lendül, hogy Warrick már kezdje érezni a törődést. És érzi is. Nemsokára. Feltűnik neki, hogy az események nem épp úgy alakulnak, ahogyan azt ő eltervezte, és a helyzet napról napra egyre rosszabb. Fogy a pénze, hatalma, de egója töretlen. És logikai bravúrokra sem képes, mert még csak fogalma sincs arról, mért kezdtek a feje tetejére állni a dolgok. Ő nem hisz a Sorsban, csak magában, és magasról tesz az erkölcsre. Mindegy, más hogy jár vagy él, csak neki jó legyen. Kit érdekelnek mások? Ha azok olyan hülyék voltak, hogy bedőltek neki, megérdemlik, hogy szenvedjenek. Még ő maga is lenézi azokat, akiket átver. A pénzen kívül semmit nem tart értékesnek. Üres, lélektelen szociopata, akit csak az hajt, hogy mindene meglegyen. Hogy ehhez lelki dolgok is társuljanak? Az mellékes. A párkapcsolata is váz-szerű, és össze is omlik. Az érdek-barátságok is szertefoszlanak. Marad ő, és a nagy kérdés: miért? Miért száguld rakéta-sebességgel a gödör alja felé? Hát még mindig nem érti?

Nina lassan de biztosan visszatalál útjára, és barátai segítségével képes újra kinyílni. Leda nagyon szépen ábrázolja az ellentéteket, melyek a karakterek stílusában is megjelennek. Warrick vulgáris szóhasználata is önnön felsőbbrendűség-érzetét sugározza, míg Nina visszafogott, bátortalan de egyenes és őszinte mondatai az angyali jóságot vetítik elénk. Embertípusok jelennek meg előttünk, akiket a való élet alkotott. Kinek mit jelent a barátság fogalma? A lánynak nincs sok barátja, de akik igen, ők őszinték, és ott vannak mellette, ha segítségre van szüksége. A sötét oldalon Warrick gárdája lassan eltűnik a ködben, a szívességek egyoldalúak maradnak, az érdek szétfeszít mindent. Ha nem áll mögötte semmi haszon, a segítség elmarad. Ilyen talapzatra építeni világunkat elég nagy felelőtlenség. A stabilitás hiánya miatt bármikor ránk dőlhet az egész. 

Az írónő egy tanulságos mesét hozott nekünk ezúttal, ahol megszemélyesíti számunkra azokat, akik a helyes útra próbálnak terelni minket. Konkrét alakja se Sorsnak, se Végzetnek nincs, csupán embereken keresztül érintkeznek antihősünkkel és Ninával. Próbálnak instrukciókkal rávezetni, merre kellene indulni. Nina fogékony a tanításra, de Warrick hajthatatlan, épp ezért saját maga áldozatává válik. A történetet Leda keretbe foglalja, a kezdet és a vég összekapcsolódik a zárlatban, feloldva a feszültséget. Nem emel senkit erkölcsi magaslatokba, de Warrick karaktere kap egy-két ironikus fricskát Sorstól és Végzettől. Ezután az olvasó fantáziája léphet működésbe, hogy tovább gondolja: vajon Warricknak sikerül megtalálnia a legelső lépcsőfokot, mely a gödör pereméhez vezet? Hogyan tovább? Csak egy dolog biztos, és ezt saját bőrén tapasztalta meg: „A bűnös mindig megkapja, amit érdemel.”

Nagyon jól kiemeli az írónő, hogy itt nem a céltalan bosszú a lényeg, hanem az, hogy az illető tanuljon a hibájából. Néha drasztikus módszerek szükségeltetnek, de ezek közül egyik sem öncélú kínzás. Mindennek megvan a szerepe a történések láncolatában. Elismerem, egy kis részletet én is túlzásnak ítéltem, de ha tovább gondolom, szimbolikus célzattal bír, mikor (de inkább ahogy) a dicső oroszlánt megfosztják hatalmától. Hogy Végzet kegyetlen lenne? Nem hiszem, mert próbált ő hatni páciensére, de szavai elszálltak a széllel. Ahol a szó kevés, beszéljenek a tettek. 

Az írónő egy esetleges folytatás lehetőségét is meglobogtatja előttünk, ugyanis Végzet és Sors elindul következő célpontja felé, egy építő-jellegű útmutatásra. 

Remélem, ez az életszerű misztikus-fantasy kisregény eléri a célját, és mindenkit sikerül a helyes úton tartania! 

„Nekünk tehát nincs más dolgunk, csak jónak lenni.”

Köszönöm a figyelmet! :)

5 / 5

LEDA D' RASI - BOSZORKÁNYDINASZTIA HARMADIK KÖNYV - TALÁN TÜNDÉRMESE

EREDETI CÍM: TALÁN TÜNDÉRMESE – SOROZAT: BOSZORKÁNYDINASZTIA III. KÖNYV

KIADÓ: MOGUL KIADÓ

OLDALSZÁM: 482

MEGJELENÉS: 2018.10.22.

MŰFAJ: ROMANTIKUS FANTASY

FÜLSZÖVEG:

Van, hogy a múlt gúzsba köt.

Fairy a Dinasztia legtitokzatosabb tagja. Jéghideg, távolságtartó, érzelemmentes. Saját bevallása szerint előbb ugrana fejest az első működő vulkánba, semhogy egy férfihoz legyen kötve. Igen ám, csakhogy az Égieket nem érdekli a boszorkány véleménye. Ők úgy szövik a szálakat, ahogy a legjobbnak tartják, így Fairy sem kerülheti el a sorsát. Vagyis a férfit, aki – akarja vagy sem – a párja. A kérdés csak az: mit tenne meg, hogy szabaduljon a helyzetből?   

Ruehl, az alakváltók koronahercege vadászatra indul. Prédája a számára rendelt nő, akit udvarlás helyett becserkészéssel kell elejteni. A férfi számára nem kis kihívás a boszorkány, ő azonban nem adja fel. Ahogy a múlt darabkái lassan a felszínre kerülnek, Ruehl megérti, mi lapul az ellenséges pillantás mögött, és felveti a fejét a kétség. El tudja-e feledtetni a nővel az élet rémségeit?

Míg ők ketten egymás kitartását teszik próbára, a háttérben az Ítélőszék sem tétlenkedik. Vezérük meggyöngült egészsége sötét felhőként borul a szövetségre, és felbukkan egy ifjú katona, aki vakmerő tervvel áll elő, hogy visszaállítsa mestere egykori hatalmát.

A sorozat harmadik részében az írónő a vadregényes Afrikába kalauzolja az olvasót, és miközben megmutatja, mire képes a vak gyűlölet, bebizonyítja, hogy a szerelem még a legmélyebb sebeket is képes begyógyítani. Mert attól, hogy egy történet rémesen indul, még lehet tündérmese a vége.

Még észbe sem kaptam... máris megjelenés előtt a Boszorkánydinasztia harmadik része, a Talán tündérmese. Már nagyon vártam, hiszen egyik kedvenc karakterem, Fairy történetét meséli el, aki végre főszerepet kap, és kilép a kulisszák mögül.

Fairy – ahogy a cím is mutatja – igazi tündér a megjelenését tekintve, aki körül megfagy a levegő, olyan rideg és távolságtartó. Ha Elsa épp nem ér rá, nyugodtan helyettesíthetné – a jég varázsa bűvkörébe von.

Fairy Sommers

Ám Fairy nem csak heccből olyan, amilyen. Stílusa és egyénisége már a legelső Dinasztia-epizódban megmutatkozik, és meg is ragad az olvasók tudatában. Mikor a hideg szépség legelőször színtérre lép, már akkor motoszkált bennem, ó de milyen szívesen látnám őt az események középpontjában! Aztán ha ez megtörténik, vajon melyik hímnemű lesz elég bátor ahhoz, hogy megpróbálja becserkészni ezt a makrancos Tündért? A korábbi részek felvezetéséből kiderül, az Égiek Ruehl-t szemelték ki a feladatra, aki nem más, mint Lazarus ikertestvére. A bátyus, mint tudjuk, már boldog házasságban él Angellel, aki valóban igazi angyal. Tehát Ruehl sem adhatja alább, neki egy tündért kell meghódítania. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű dolga a srácnak... ezt ő is tudta, sőt az egész halhatatlan birodalom tudomást szerzett a „kapj el, ha tudsz” morbid valóság show indulásáról.

Hajrá, lykae, rajtad a világ szeme!

Mint köztudomású, Fairy igencsak férfigyűlölő egyéniség, tele ambícióval és motivációval, melyek nem épp Ruehl malmára hajtják a vizet. A gyönyörű boszorkány minden kreativitását összekaparva próbál megszabadulni az őt üldöző „vadállattól”, mert az ösztön és a csaj magaviselete még a birka türelmű lykae-ből is előhozza a vadat. Bizony ám!

Fairy mazochizmusa nem ismer határt, még a boszorkány-átok sem tartja vissza attól, hogy a mágnesként tapadó Ruehl-t távol tartsa. Vajon ki fárad el előbb? Ez volt az első kérdés, ami foglalkoztatott. Aztán persze ez – az események előrehaladtával – megváltozik.

Tudjuk, mindennek megvan az oka és következménye az események láncolatában. Fairy-ről is kiderül, hogy amit a külvilágnak mutat magából, az nem teljesen fedi a valóságot, csak egy szerep, egyfajta védekezési mechanizmus. No de mitől fél a világ egyik legerősebb boszorkánya? Erre is választ kapunk, ahogy sok minden más is nyilvánvalóvá válik.

Távol a nagyvárosok zajától, messze-messze egy eldugott dzsungel kellős közepében, ahol a szegénység és nyomor az úr, ahol ádáz betegségek szedik áldozatukat, egy orvosokból álló kis csoport próbál helytállni, és jobbá tenni az emberek életét. A misszió elkötelezett tagja Dr. Fairy Sommers is, aki meleg mosolyával és őszinte szeretetével próbál lelket önteni a nyomorba taszított emberekbe. Hová tűnt a jégbe fagyott szívű tündérlány? Mindvégig előttünk volt, csak nem mindenkinek fedte fel személyiségének ezt az oldalát. Ahogy foggal-körömmel védi a pici, beteg Nyinivét, mindannyiunk szívét melegséggel tölti el. Ruehl – hát persze, hogy rátalál – hirtelen nem is tudja összeegyeztetni ezt a valóságot az előzőekben tapasztalttal, akkora a kontraszt. Az ő „tündérkéje” igazi érző lélek, bármennyire is próbálja bebizonyítani ennek ellenkezőjét.

Fairy személyisége oldalról oldalra bontakozik ki előttünk, és ez bizony a „hű” meg a „ha” kategória. Mivel imádom az ellentmondásos személyiségeket, Fairy nagy kedvenc lett kis idő leforgása alatt. A „kemény csaj vagyok” fílinget próbálja fenntartani trágár szóhasználatával, amit be is bizonyít egy-két Lunával folytatott párbeszédben például. Oh, igen, a holdboszorka is tiszteletét teszi, de hát nélküle nem is lenne igazi a Boszorkánydinasztia sorozat. ;)

Időközben már Fairy számára sem világos, hogy ki elől menekül pontosan. Önmaga, az őt marcangoló, múltból támadó rémálmok elől, vagy a férfi elől, akit neki szánt a Sors? Egyre inkább az első verzió tűnik valószínűbbnek. Mert boszorkányunk megjárta a hadak útját, és mire sikerült megalkotnia szobor merev, tekintélyt parancsoló személyiségét, aki már gyönyörű tekintetével is mar és lelkedig hatol, bizony sokat szenvedett, és a múlt árnyai még a jelenben is kísértik. Azért akart sebezhetetlennek tűnni, mert pont az ellenkezője jellemzi. De titkát csak két boszorkány ismeri, a még mindig nem százas Luna, és Una, a dinasztia feje. 

Leda D'Rasi hozza megszokott formáját, és egy kalandokkal átitatott, romantikával átszőtt felnőtt mesét tár elénk ismét, ahol a lélektani hadviselésnek épp úgy főszerepet szán, mint karaktereinek. Ismét bebizonyítja, hogy a dolgok nem csupán feketék és fehérek, és a lényeg épp az árnyalatokban rejtőzik, melyek csak akkor fedik fel magukat, ha kitartóan, de őszinte szándékkal próbálunk a felszíni rétegek alá ásni. Nem is hinnénk, hogy a boszorkányok és egyéb halhatatlanok „fantázia világa” mennyi valóságot rejt magában, és mennyi tanulságul szolgál. Például első benyomásunk az lehet, teljesen jogosan, hogy Fairy gyűlöli a lökött holdboszorkát, de valójában az életét is odaadná érte. Ha nem adunk esélyt annak, hogy a dolgok valódi arcukat tárják fel előttünk, akkor a vesztesek közé sodródunk, saját türelmetlenségünk áldozatává válva. Néha megéri várni.

Ruehl

Fairy története szolgál számos helyzetkomikummal is, melyek leginkább ehhez a morbid bújócskához köthetők. Sokszor hangosan felnevettem, mikor vizualizáltam egy-két epizódot. Az az igazság, hogy Fairy minél elviselhetetlenebbnek próbál tűnni, annál szerethetőbbé válik számomra és Ruehl számára egyaránt. A srácot is megkedveltem a végére. Korábban kicsit idegesített ez a „széltől is óvni akarlak” mentalitás, de miután Fairy mindenki számára bebizonyítja, erre ugyan semmi szüksége, a lykae is visszavesz a lendületből, és egyszerűen önmagát adja, ösztöneit háttérbe szorítva. Akkor vált igazán szimpatikussá, amikor Fairy egyik próbálkozását a tündérlány ellen fordítja. A „hogyan lettem kurva” magánszámával a csaj hatalmas öngólt lő; ez az epizód a könyv legviccesebb részlete, melynek utórezgései az egész regényt végigkísérik. De hát ő akarta, nem? ;)

Az, hogyan zárul a „kapj el, ha tudsz” show nem árul el olyan nagy meglepetést, hisz ismerjük az írónőt ;) Nem is az előre borítékolt happy end a lényeges, hanem az út, melynek során a szereplők eljutnak idáig. Megismerik önmagukat, valódi félelmeiket, vágyaikat, érzéseiket.

Nem csupán egymással, önmagukkal is megküzdenek, bebizonyítva a nagy igazságot: attól, hogy egy történet rosszul indul, vagy valahol rossz fordulatot vesz, még lehet tündérmese a vége. :)

BORÍTÓ: Ízléses, találó, figyelemfelkeltő. Kötődik a tartalomhoz, viszont engedi, hogy te alkosd meg saját fantáziád szerint a főhősöket. 5 pont

KARAKTEREK: Mindenképpen fejlődő jellemeket tár elénk az írónő, és ez a jellemfejlődés keresztül ível az egész történeten. 5 pont

TÖRTÉNET: A lélektani vetület talán ennél a résznél mutatkozik meg leginkább, de a visszafogott humor is jobban kiérződik. A múlt és jelen síkjának kombinálása is jó megoldás, segít megértenünk a miérteket. A romantika is visszafogottabban van jelen, a főhősnő karakteréhez igazítva bontakozik ki szépen lassan. Van időnk a megértésre és elfogadásra. 5 pont 

LEDA D' RASI - A DÖG

EREDETI CÍM: A DÖG

KIADÓ: MOGUL KIADÓ

OLDALSZÁM: 250

MEGJELENÉS: 2018 június

MŰFAJ: MISZTIKUS LÉLEKTANI REGÉNY

FÜLSZÖVEG:

Érezted valaha a megcsalás fájdalmát? A hazugság kínkeservét? A porig alázás szégyenét? Akkor ez a könyv neked íródott, és mindenkinek, aki hasonló emlékek közt őrlődik, azon gondolkodva: Miért tette ezt velem?
A kérdés azonban szerintem inkább az: Számít a miért? Nem! Kit érdekel? Van, amire nincs magyarázat, nincs bocsánat! Kapard össze magad, lépj túl a dolgon és válj azzá, akivel ezt soha a büdös életben nem teheti meg többé senki!
Abigail – élete legpocsékabb napján – saját sírjában ébred. 35 éves, elhagyott, kiközösített, naiv… egy szóval: balek. Neki már mindegy. Úgyis épp feladni készül. Nem úgy a segítője, aki sajátos szemlélettel viszonyul az emberszabású vagy emberarcú férgekhez. Ő minden csak nem nebáncsvirág, és akkor is kirángatja Abby-t a lelki posványból, ha az beledöglik is. Ez is egy opció. A másik pedig az, hogy Abby kihantolja magát, lelke mélyéről előhívja Dög-énjét, és olyan bosszút áll, hogy a fal adja a másikat.  
Jól hangzik? Akkor tarts velem! 
Én vagyok a Dög! És van számodra egy történetem…

A szakítás mint olyan, senkinek nem tartozik kedvenc élményei közé, ám mégis az életünket végigkísérő szükséges rosszak egyike. Ezer százalék, hogy mindenki átélte már valamilyen szinten; van akit mélyebben, van akit felszínesebben érintett lelkileg. Nincs két egyforma ember, tehát a feldolgozási mechanizmus is eltérő lesz. De ne is kerülgessük a forró kását, csapjunk rögtön a lecsóba. 

Leda D' Rasi picit szabadságra küldte a boszorkányokat, és most a lélek legmélyére kalauzol minket, hogy nézzünk szét ott is, hátha a jövőben még hasznát vesszük ennek a kalandnak. Amiben én cseppet sem kételkedem!

Leda D' Rasi írónő

Főhősnőnk Abby, a történet kezdetekor nincs a legjobb passzban, ugyanis éppen saját sírjában próbál felébredni, több kevesebb-sikerrel. Hogy mi juttatta ide? A probléma tárgya Jeremy, aki nem túl kíméletesen közölte vele, hogy visszavonulót fúj, hát szia, vége van... Sem a szituáció, sem a mód, sem az idő nem volt alkalmas erre, de a fickó mégis meglépte, ő túl akart esni a dolgon, mert a nő már csak koloncot jelentett neki. És ez is jött le a stílusából. Ezt Abby teljesen normálisan reagálta le: sokkot kapott, utána sírógörcsöt, majd néhány centi földet maga fölé. Eltemették az érzelmei. No de ha csak egy depressziós pipiről szólna A Dög, nem is lenne érdemes recenziót pazarolni rá. Induljunk ki a címből... hogy is kapcsolható össze az alapszituációval?
Az nyilvánvaló, Abigail nem képes kimászni az önmagának felállított „lúzer státuszból”, és olyan szerepet ölt magára, ami kifelé azt mutatja, ő márpedig erős csaj, de ez a máz hamar lemállik. Amint hazaér, már sehol sincs a kőkemény nő, átveszi helyét a sírógörcsökkel küszködő, depresszió felé sodródó – ebben az esetben a valós – szerepkör. És ugye ez így nagyon gáz...
Abby az a fajta érző lélek, aki minden sejtjével a kapcsolatára koncentrált, tehát a hiány elemi erővel lökte a padlóra. Vajon merre van a kiút? És van egyáltalán? Jogos kérdések egy ilyen helyzetben. De az olvasóban is felmerülhet néhány, mondjuk ez: mi a fenét keres Abby a föld alatt, és hogy került oda? Nem képletesen, szó szerint...
Tehát... mikor a csaj feje felett a hullámokkal egyetemben a föld is összezáródik, megérkezik az Égi segítség D személyében, aki csakis krónikus esetekkel foglalkozik. Hát Abby helyzete über krónikus. Miután a lányt kirángatja a sírjából és megkezdi vele a para-pszichológiát, egy egész érdekes utazás veszi kezdetét a lélekben, tudatban és a valóság síkján egyaránt. Az írónő ezzel a regénnyel bebizonyítja, hogy egy ilyen fájdalmasan érintő témáról is lehet felszabadultan, viccesen, ám mégis tanító szándékkal értekezni. Mert A Dög stílusa gördülékeny, optimista, és végig előre visz, tanácsokkal lát el, felkarol. És mire a végére érsz, már kétséged sem marad afelől, ki is D valójában. No de ennyire nem sietek, szedjük kicsit darabjaira a művet.
Leda D' Rasi írónő karakterábrázolása és jellemfejlődése árnyalt, kirajzolódik a vonal: honnan hová szeretnénk eljutni. A célegyenest is felfesti, több megoldással is szolgál a zárlat bekövetkezte előtt. A Dög nem egy mély-depresszióba süllyedt nő sirám-csokra. Épp ellenkezőleg. Bemutatja azt az utat, melynek során Abby „látóvá” válik, és minden átértékelődik a számára.
Meg kell hagyni, D módszerei eléggé sokkolók; mert ki szeretné vetítővásznon viszont látni szakításának legkeservesebb pillanatait? Aztán meg a leggyönyörűbbeket? Kegyetlen? Nem kicsit. Viszont mindennek ott a miértje. D nem más, mint tudatalattink kivetülése, „Dög” énünk, aki akkor robban felszínre, mikor el kell simítanunk néhány lelki sérülést, és rá kell vennie a gyengébbik ént, hogy a gödör mélyén szíveskedjen már abbahagyni az ásást. És tényleg... Abby oldalról oldalra hagyja hátra sötét gondolatait, és egy új érzés is kezdi befészkelni magát tudatába.
Mondogatják ugye, a bosszú nem boldogít... ez is attól függ, milyen. Abby karakteréhez méltatlan lenne egy munkahelyi mészárlás, és ettől tartanunk sem kell, viszont egy lélektani visszavágó már nem hangzik olyan rosszul. Mivel Abigail írói álmokat dédelget, D kibontja benne ezt a vágyat, és olyannyira feltüzeli, hogy a lány már nem is ér rá azon gondolkodni, mi mennyire volt szép azelőtt. Jeremy és a kedves, segítőkész kollégák csak azt kapják, amit érdemelnek, ráadásul teljesen stílusosan, gyönyörű köntösbe burkolva.
Abby megváltozik, énjei szerepet cserélnek. Valljuk be, elég stresszes szitu, ha épp a főnököd az, akivel szakítottál, de minden nap el kell viselned a látványát a munkahelyeden. Nos, a lány megbirkózik a feladattal, és D-nek hála, valóban megerősödik. Kilép a gödörből, és itt nem áll meg, hanem építeni kezd: önmagát és vágyai birodalmát, mely szép lassan kibontakozik előtte és előttünk is. Talpra állt, de nem is akárhogy!
Az írónő kisregénye keveri a valóságot a misztikummal, helyzet és jellemkomikumokat is felvonultat, ezzel varázsolva kellemessé az olvasmány légkörét. Az írás tanító jellege is megmutatkozik, és a végére vésett Dög-parancsolatokkal válik teljessé.
Így kapunk egy viccesen-komoly, stílusos bosszúba ágyazott regényt, ami mindenkinek segít abban, hogy megtalálja a kivezető utat a sötét felhők közül! Hajrá!

BORÍTÓ: Egyszerűen tökéletes! Figyelemfelkeltő, csalogató, és a tartalommal tökéletesen összhangban van. Ezek után ki ne várná az olvasást? 5 pont 

TÖRTÉNET: Hétköznapi problémák elevenednek meg előttünk, misztikus köntösbe burkolva, pikáns humorral fűszerezve. Hogy éld túl! Hogy vágj vissza! Miért ne add fel! 5 pont

KARAKTEREK: Ahogyan a történet, a karakterek is hétköznapiak, egy kivételtől eltekintve, aki természetfeletti mivoltánál fogva sorozatosan rúgja fel a szabályokat, segítve ezzel az érvényesülést a nagyvilágban. A regény végére lelki szféránkat is helyrerántja.  5 pont 

LEDA D' RASI - BOSZORKÁNYDINASZTIA MÁSODIK KÖNYV - LIDÉRCFÉNY

EREDETI CÍM: LIDÉRCFÉNY – SOROZAT: BOSZORKÁNYDINASZTIA II. KÖNYV

KIADÓ: MOGUL KIADÓ

OLDALSZÁM: 430

MEGJELENÉS: 2017

MŰFAJ: ROMANTIKUS FANTASY

FÜLSZÖVEG:

A boszorkányok élete nem egyszerű. 

Una, a Dinasztia vezére – hogy legfiatalabb boszorkányát megmentse –, kénytelen nem kívánt szövetséget kötni a lidércek királyával. Évezredek óta ismerik egymást, de ismeretségük ellenszenv volt első látásra. Most azonban segítségre szorul, és pont az a férfi segíthet rajta, akitől a legkevésbé szeretne bármit is kérni. A segítségért cserébe pedig csak egyetlen dolgot adhat. A legnagyobb titkát… és vele az életét. 

Litch büszke uralkodó, aki versenyt fut az idővel. Hatalmát trónbitorló fenyegeti. A támadások visszaveréséhez vérvonala megszilárdítására van szükség, ehhez pedig mielőbb egy királyné és egy örökös szükséges. Fajtája átka miatt azonban a számára rendelt asszonyt nem egyszerű megtalálni. Aztán az utolsó pillanatban úgy tűnik, mégis van remény. A győzelem lehetőségét azonban pont az az aranyszemű boszorkány villantja fel, akinél bosszantóbbat elképzelni sem lehet. A nő ajánlata több mint kecsegtető. De vajon igazat mond?

Kettejük közt feszültséggel terhes egyezség köttetik, és mintha az egész világ szövetkezne ellenük. Árulók, merénylők lesik minden lépésüket. És ott vannak ők ketten is, harcban állva.

A Boszorkánydinasztia története folytatódik. Az írónő tovább szövi a lehengerlő misztikus mese szálait és megmutatja, miként fér meg a halhatatlan világban a két ellentétes pólus: vérpezsdítő romantika és éjsötét intrika.

Kedvenc múzsám és kritikusom, küldd az ihletet! Valahogy nehezen alakulnak a szavak mondatokká. Segítesz? Hát persze... Akkor kezdjük el... :)  Köszönöm! :) 

Ismét érkezik egy regény, amiről szintén nehéz elfogulatlanul írnom, de mivel az őszinteség fontos szempont, minden tőlem telhetőt elkövetek annak érdekében, hogy reális képet fessek a Lidércfényről, ami a Boszorkánydinasztia második köteteként jelenik meg hamarosan.

Leda D'Rasi írónő

Aki olvasta az elsőt, az már tudja, hogy körülbelül mire is számíthat Leda D' Rasi írónőtől: pikáns humor, néhol erotikába játszó romantika, belső morális, és külső konfliktusok, melyekkel meg kell birkózniuk a szereplőknek ahhoz, hogy normális kerékvágásban folytatódhasson az életük. Normális? Ez a jelző vajon hol állja meg a helyét a mai világban? Kezd erősen relatívvá válni, tehát óvatosan kezelem. Akkor újra... a halhatatlanok közel sem normális és hétköznapi világa ismét megnyitja kapuit, ezúttal a boszorkányok mellett a lidércek is főszerephez jutnak, ami némi újdonságot is jelenthet, hiszen ez a faj nem annyira népszerű a fantasy történetében (vagy csak én olvastam keveset róluk).  

Itt több szót nem ejtenék már az Utolsó kívánságról, arról is készült egy egész estés recenzió :)

Na szóval... ezúttal Una, a kissé makacs és önfejű boszorkányvezér kerül érzelmi zsákutcába Litch, a lidércek királya által. Ismét egy nemszeretem, de eleve elrendelt párkapcsolat van kialakulóban, amivel a felek egyszerűen nem tudnak mit kezdeni, és így egymáson vezetik le a feszültséget, néha szó szerint kirobbanó stílusban. A halhatatlanok már csak ilyenek, semmit sem tudnak kicsiben csinálni. 

Ám ez csupán egy konfliktus a sok közül, van nagyobb problémája is Litch-nek Una „agybajánál”. Unokaöccse trónt bitorolni készül, és állítólag utódja is van hozzá, ami elég nagy gáz, legalábbis a lidérckirály számára. Litch-nek is szüksége lenne örökösre, egy kis lidércre, hogy meg tudja szilárdítani hatalmát. Az utód csakis „törvényes” frigyből származhat, tehát kizárólag „igazi” párjától. Ajjajj... 

Litch akkor döbben csak rá, mibe vágta ... hát na... a fejszéjét, mikor Una kényszer vendégségbe átruccan hozzá, egy korábban kért szívességért cserébe. Nagy ár ez... az udvartartás már belső fogadásokat köt, vajon melyik fél bolondul meg először. Litch kezdi kapisgálni, hogy még a holdraszállás is elérhetőbb cél számára, mint Una „betörése”. A boszorkány pedig felveszi a csakazértse magatartást, és hozzáállásával az őrületbe kergeti a lidérckirályt. Mindez pattogó és humoros párbeszédekben nyilvánul meg, amikből azért kiérezni a feszültséget. Ez a „valamit valamiért” elv lassan bomlik ki a regényben, és sok szemszögből közelíti meg az írónő. Statisztaként természetesen felbukkannak régi ismerősök is, úgy mint a minden lében kanál, öntörvényű, férfifaló Luna: az őrült holdboszorka, Angel és Lazarus, valamint a titokzatos Fairy, aki szintén tartogat meglepetést... 

Tetszett a regényben, hogy bár látványosan az első részből nő ki, mégsem használja ugyanazokat a fordulatokat, hanem önálló vázra épül. 

Bár a stílus hasonló, érezni lehet, hogy az írónő folyamatosan fejlődik, már jóval kevesebb a szóismétlés, és a karakterábrázolás is kisimultabb, összetettebb. Leda szereplői oldalról oldalra bontakoznak ki, van időnk megismerni őket. Az írónő egyikük mellett sem foglal állást, nem szorítja őket a „jó” és „rossz” kategóriákba, hanem az olvasóra bízza, hogy eldöntse, morális síkon vagy éppen tettei alapján hová sorolható az adott szereplő.

A Lidércfénnyel már könnyebb dolgom volt azonosulás terén, bár néhol azért még sikerült falakba ütköznöm. Sajnos nem vagyok híve a papírra vetett erotikának, ezért ezek a részek nagyon hamar kizökkentenek, és csak nehezen találok vissza a regény világába. Leda most vigyázott arra, hogy ne essen túlzásokba, és az említett jeleneteket nem nyújtotta el, és igyekezett befogadhatóvá stilizálni még azok számára is, akik hasonlóképpen gondolkodnak, mint én. A kevesebb néha több... 

A Lidércfény – bár az alapszituáció itt is az egymásra találás körül mozog – mégis több csavart és akciót tartalmaz, mint az első rész. Szükség is van egy kis adrenalinra ahhoz, hogy elnyomja az esetlegesen unalmassá váló romantikát. Ezzel a műfajjal vigyázni kell, mert könnyen unalomba fulladhat, és a sablonok csapdájában találhatja magát. Leda D'Rasi írónőnek sikerült az egyensúly fenntartása, mindenből annyi van, amennyi kell. A leírások is alakulnak szépen, talán az Ítész – a szükséges rossz – epizódjait lehetett volna még szűkszavúbbra venni, mert bár a karakter megformálásra nagyon jóra sikerült, váratlan vagy éppen célzott megjelenései még kicsit megakasztják a történet menetét és lassítják a kibontakozást. 

Una és Litch párharca tartogat igazán vicces pillanatokat, nagyon jókat derültem egy-két párbeszéden. 

Úgy érzem, az írónő stílusa egyre kiforrottabb. Még tapasztalok kis bizonytalanságot a szóhasználat terén, de hamarosan ez is elsimul majd. 

A Lidércfény egy igazi felnőtt-mese, és mi nyomon követhetjük, hogyan alakul ki a kalandokkal és cselszövésekkel teli zűrzavarból a boldog befejezés, melynek kicsengése: semmi sem lehetetlen, ha igazán akarod, és képes vagy küzdeni érte!
Egyszer volt, hol nem volt... talán igaz sem volt... oh, de... ha igaz volna...

BORÍTÓ: Igazi fantasy köntöst kapott a regény, ami a tartalommal is összeköthető. Szépen kidolgozott, ízléses, öröm lesz kézbe venni. 5 pont

TÖRTÉNET: Egy vérbeli fantasy románc alakváltókkal, boszorkányokkal és lidércekkel, humorral, párbajokkal, szócsatákkal és megérdemelt happy enddel. 4 pont

KARAKTEREK: Sikerült élővé varázsolni őket, tehát tudunk azonosulni velük, ha éppen ez a szándékunk. Szórakoztatóak és elrettentőek – mindenki olyan, amilyennek lennie kell. 5 pont

LEDA D' RASI - BOSZORKÁNYDINASZTIA ELSŐ KÖNYV - UTOLSÓ KÍVÁNSÁG

EREDETI CÍM: UTOLSÓ KÍVÁNSÁG – SOROZAT: BOSZORKÁNYDINASZTIA 1. KÖNYV
KIADÓ: MOGUL KIADÓ
OLDALSZÁM: 478
MEGJELENÉS: 2016
MŰFAJ: ROMANTIKUS FANTASY

FÜLSZÖVEG:
Te mit tennél, ha egy nap kiderülne, hogy boszorkány vagy? Képes lennél egy korábban mesének hitt világról elfogadni, hogy az mégiscsak valóság?

Angel Ivy Stanford élete – csodával határos módon túlélt balesete után –, 180 fokos fordulatot vesz. Hirtelen egy olyan közösségben találja magát, amiről eddig csak fantasy könyvekben olvasott. Kezdeti lelkesedése és csodálata azonban addig tart, amíg rá nem döbben, hogy a halhatatlanok élete bizony nem habos torta. Véres leszámolások keresztezik útjukat. Hamarosan azt is meg kell tapasztalnia, hogy a boszorkányüldözés sem csak a történelemkönyvek lapjain létezik. Az Ítélőszék évszázasok óta a nyomukban van. Lehet, hogy a halhatatlanságnál mégis jobb a halandó élet?

Lazarus a halhatatlanok egyik legnagyobb királya, az alakváltók ura. Életét immár négy évszázada gyász uralja, szíve és lelke a rég elhunyt kedvesét, Liliant siratja. Majd egyszer csak jön egy fiatal boszorkány, aki a megszólalásig hasonlít egykori szerelméhez, és Lazarus halottnak hitt érzelmei újra életre kelnek. Ez a hasonlóság a véletlen műve, vagy a sors akarata? Lazarus vajon meg tudja védeni a nőt az őt fenyegető veszélyektől? És vajon képes őt meggyőzni, hogy válassza a halhatatlanságot, és vele együtt a szerelmét?

Két világ életszemlélete feszül egymásnak, de lassan kiderül, hogy nincs is akkora különbség közöttük. Mert lehet egy lény bár halhatatlan, bírhat végtelen erővel, nagyon is emberi gondolatok, és érzelmek szerint éli mindennapjait. Igazán csak a halhatatlanok tudják megadni a választ az emberek állandó kérdésére: Valóban örök a szerelem?

Egyszer volt, hol nem volt... nem is tudom, hol kezdjem ezt a mesét... a Boszorkánydinasztiáról recenziót írni nem azért nehéz, mert képességeim szabadságra mentek, mikor épp szükségem lenne rájuk. Azért speciális eset számomra ez a könyv, mert a kulisszatitkok sem hagytak érintetlenül, tehát úgymond a keletkezés egész folyamatát végigkísértem, és nem csupán külső szemlélőként. De mindezt most félreteszem, és átalakulok azzá a bloggerré, aki objektíven alkotja meg véleményét elemzése tárgyáról. Mielőtt még túlbonyolítanám a dolgokat, bele is ugrok – in medias res –kezdődjék hát az Utolsó kívánság :)

Leda D'Rasi írónő

A fantasy világ eléggé sokszínű és érdekes. Mostanában a vámpíroké és a farkasembereké volt a főszerep, de egy csavarral a helyzet megváltozik, és a boszorkányok lépnek át a fókuszba, értük izgulhatunk, őket ismerhetjük meg Leda D'Rasi első regényében, az Utolsó kívánságban.
Korábban foglalkozott velük sok mozifilm, kisebb-nagyobb történetek fő és mellékszereplőiként is előbukkantak a boszorkányok, hol pozitív hol pedig negatív minősítésben. Van, hogy az őket üldöző vadászok a „jók” van, hogy egyszeriben megváltozik a felállás. Ezért jó annyira a fantasy, mert nincsenek kőbe vésve a szabályok, és mindennek az ellentéte is igaz lehet.
Leda egy olyan világot teremtett, melyben első sőt talán második látásra-olvasásra sem könnyű eligazodni, de ez ne rettentsen el senkit, mert minden szépen a helyére kerül a cselekmény kibontakozása során. A halhatatlanok világára nyílik rálátásunk, ami be van ékelve a halandók világába, de saját politikával, erkölcsi és szabályrendszerrel rendelkezik, melyeknek betartását szigorúan ellenőrzik. Valóban olyan jó dolog halhatatlannak lenni? Ez mekkora felelősséggel jár?

Angel Stanford // (Amy Acker) 

Az írónő rengeteg fajt pakolt egymás mellé, de hangsúlyt csak néhány kap a regény első részében. A vámpírok egy ideig mellőzve lesznek, őket ne keressük, vagy ha keressük, máshol... helyettük színre lépnek a boszorkányok, a lykae-k és a démonok, de találkozhatunk lidércekkel is.

Lazarus

Leda oly módon szövi a szálakat, hogy a régi, már megszokott halhatatlan tulajdonságok mellett újakkal is bővül a paletta a főszereplők esetében. Mivel ez egy romantikus – némi erotikus beütéssel – felruházott fantasy történet, természetesen egy „pár” áll a középpontban, de hogy előrevetítsem, a mellékkarakterek épp annyira érdekesek, viccesek és szórakoztatóak, mint a főszereplőknek kikiáltott Angel és Lazarus – merthogy imígyen hívják őket. Semmiképp sem lenne teljes értékű a cselekmény, ha nem nyüzsögnének a közelükben az olyan karakterek, mint Luna vagy Una, a két legerősebb és legősibb boszorkány, vagy Fairy, a férfigyűlölő szépség... nagyon sok egyéniséget vonultat fel az írónő, akiknek kibontása remélhetőleg egy esetleges következő epizódban megtörténik.
Ebben az esetben szerencsére nem egy kikényszerített románcról van szó, illetve Angel egy ideig így érzi, de aztán hamar felkapcsolódik a lámpa, és a tudatunkat megvilágítja: mi miért történik. A sors irányítja a dolgokat, szóval a „hagyjuk őket megtörténni” kicsit direkt módon van levezetve, úgymond célirányosan. Ez is egy újítás Lédánál. Az Égiek útmutatása a boszorkányok számára. Mindenesetre humorérzéküknél vannak, mert tudnak úgy sakkozni, hogy olyan képletet hozzanak össze,ami sokak számára képtelenség és irracionális :) Igaz, Fairy? (no de nem spoilerezünk.

Fairy Sommers

Leda tudatosan törekedett arra, hogy a már sok helyen meglévő fantasy elemeket újakkal bővítse, ilyen módon elhatárolódva az esetleges ismétlésektől. A regény dinamikája megfelelő lett, bár a leírások néhol icipicit talán monotonabbra sikerültek, de ezt bőven ellensúlyozzák a pattogó, szarkasztikus és pikáns humorral átitatott párbeszédek és az olyan karakterek, akik a legtermészetesebb módon élik életüket, abszolút nem foglalkozva azzal, a külvilág milyen véleményt formál róluk. Ez egy rejtett üzenet is lehet, ami célba talál: mindig légy önmagad, és ne próbálj megfelelni senkinek! Luna, aki szerintem az egyik legerőteljesebb, legellentmondásosabb de egyben az egyik legrokonszenvesebb karakter, lehet tükör a világnak: bár nem százas, és ezt a véleményt szinte mindenki osztja, aki akárcsak egy percet is találkozott vele, ám mégis a „bohóc-váz” mögött egy olyan nő rejtőzik, aki bármit megtenne a testvéreiért. Ő így kötött barátságot a világgal, így számolt le a képmutatással. A megfontolt Una lehetne az ellenpólus, aki szigorúan szabálykövető, hozzáállása mindenhez protokolláris, nem kedveli, ha a dolgok oly módon vannak „lekezelve” ahogy Luna intézné őket. Mégis tökéletesen kiegészítik egymást. Aztán ott van a több szempontból titokzatos Fairy, akinek a karaktere pár sor után már az egyik legszimpatikusabb szereplőm volt, és újra meg újra vártam a felbukkanását.
Tetszett a fokozatosság, ahogy megismerjük a szereplőket, a kapcsolatokat, a konfliktusokat. A történet nyelvezete könnyed és szókimondó, egyáltalán nem érződik rajta a prűd naivitás. Én úgy érzem, ez egy erős indítás, és szépen körvonalazódnak azok a kisebb hibák, amik a későbbiekben már kiküszöbölhetők. Angel például, a legfiatalabb boszorkány úgymond prototípusnak tekinthető, az első modell, akinek jellemrajza majdnem tökéletesre sikerült. Szeretem az erős női karaktereket, de benne mintha éreztem volna némi önellentmondást, ami naivitással párosult. Persze többször előtérbe lépett „tökös” határozottsága, ami azonban hipp-hopp eltűnt, és újra visszasüllyedt abba a színtelen, felemás állapotba. Ez főleg azoknál a jeleneteknél tapasztalható, melyekben közösen szerepel Lazarussal.

Una

Akkor most kapjon néhány szót az alakváltók királya, az igazságos és kissé depis Lazarus, aki már kismillió éve halott szerelmét siratja. Nos, sajnos ez a karakter nagyon nem lett a kedvencem, és bár sokat változik a történet folyamán – többnyire előnyére –, megszeretni nem sikerült. Nem találtam fogódzót rajta. Talán bennem is kereshető a hiba néhány százalékban, ugyanis sosem rajongtam az olyan hősszerelmes férfi karakterekért, akik szinte tárgyként kezelik a nőt, hogy még a széltől is képesek legyenek megóvni. Miután Angel lerombolta Laz hasonló imidzsét, amaz próbálta új alapokra helyezni tekintélyét vele szemben, és egy másik unszimpatikus tulajdonsága kúszott előtérbe, méghozzá a birtoklásvágy. Lehetnék elnézőbb vele szemben, mert végső soron, ha nagyon lesarkítjuk a dolgot, ő egy ember bőrbe bújt lykae – farkas – tehát genetikailag félig meddig állat, és mint olyan, a nőt nőstényként kezeli. Nem ez a baj, számomra az ő karaktere nem hordozott annyi egyediséget, egyéniséget, mint a boszorkányoké, hanem egy bizonyos sablon szintjére süllyedt. A jellemfejlődés azonban szépen megfigyelhető nála is, mert a kezdeti morc, büszkeségében sértett uralkodóról kiderül, hogy egy érző lény a felszín alatt, és még humora is van, amin ugyan még csiszolni kell, de mégsem reménytelen eset.
Ha a férfi karaktereket nézzük, itt is egy mellékszereplőt emelnék ki, akit rögtön megszerettem: ő nem más, mint a démonok királya, Aghrimon. Az ő karaktere messze nem hordozza azt a színpadiasságot, mint Lazarusé. A flegma, laza, de azért mégis tekintélyt parancsoló démon úgy uralja a sorokat abban a fejezetben, ahol felbukkan, hogy mindenki más szinte láthatatlanná válik.
Az írónőtől nagyon jó ötlet volt, hogy itt-ott elszórtan megjelentet olyan karaktereket, akik  ha nem is uralják a cselekmény egészét, mégis rájuk irányul a figyelem és bevésődnek a tudatunkba; a történet kohéziója szempontjából meghatározó alakok. Az olvasókban pedig felmerül a kérdés: felbukkanásuk vajon véletlenszerű, vagy előre generál bizonyos eseményeket? Ebben a világban sosem lehet tudni.

Luna

Bár a kerettörténet a hepi endbe zúduló romantikus egymásra találás – az alakuló konfliktusok, a különböző szituációkból kialakuló helyzetkomikumok, melyekhez az olyan szereplők asszisztálnak, mint mondjuk a minden lében kanál Luna, tartalmassá, pergőssé és élvezhetővé varázsolják ezt a világot. Hogy ne maradjunk ellenség nélkül sem, feltűnnek a boszorkányvadászok is, más szóval Ítészek, akik a középkori inkvizíció kártékony eszméit kincsként őrzik, és sajnos alkalmazzák is őket, ami a legszörnyűbb, hogy immáron modernebb eszközök is rendelkezésükre állnak. Ábrázolásuk a regény elején még középkori keretek között történik, aztán, mikor átváltunk a jelenbe, már csak a vezetőjük szemszögéből kísérhetjük nyomon ténykedésüket. Jó megoldás volt beiktatni az Ítész főnök véleményét a modern világról, de ez mehetett volna kicsit pergősebben, ám lélektanilag teljesen rendben volt ez a réteg, az eldeformált világnézetükkel. Kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle. Leda olyannak ábrázolta őket, amilyeneknek el is képzelhetjük az inkvizítorokat: akik képtelenek a logikus gondolkodásra, ehelyett a begyöpösödött dogmáikhoz tartják magukat, amit nem kell megmagyarázni csak elfogadni. (egy pattogó szópárbajra mondjuk kíváncsi lennék az Ítész vezér és Una között) :)
Lassan a mondandóm végére érek, és már csak az összegzés van hátra.
Őszintén mondhatom, Leda első könyvével méltán foglalhatja el helyét az írónők táborában, és büszke lehet erre a regényére. Bár érezni rajta, hogy szárnypróbálgatás, hogy még nem forrt ki teljesen ez a stílus, de az erős alapokat lefektette, és van mire építkeznie. Humora egyedi, nem erőltetett, kellemes és hangulatos légkört teremt. Karakterei abszolút vállalhatóak, mindenkit szívesen látnak, aki bemerészkedik a Dinasztia világába. Mindenki meg fogja találni a számára rokonszenves személyeket, hiszen széles a kínálat. A boszorkányok megérkeztek... mi pedig izgatottan várjuk a további kalandokat!

BORÍTÓ: Első osztályú, nagyon szépen kidolgozott, figyelemfelkeltő és a tartalommal is szoros összefüggésben van. A színek is megfelelőek, nem túl élénk, de ez a sötétebb sejtelmesség illik a történet hangulatához. 5 pont

TÖRTÉNET: A fantasy világ egy szegletébe enged betekintést, sodrása dinamikus, de a cselekményt néhol megszakítják rövidebb, erotikába hajló romantikus epizódok. Érdekes keverékét alkotja a kalandnak és romantikának. Mindvégig útitársunk marad a pikáns humor, mely fellazítja a történet szerkezetét és még élvezhetőbbé varázsolja. 4,5 pont  

KARAKTEREK: Sok karakterrel megismerkedhetünk, vannak összetett személyiséggel rendelkező, dominánsabb szereplők, de vannak olyanok, akik bár nem rendelkeznek bonyolult jellemrajzzal, mégis élővé varázsolja őket az írónő. A sokszínűség jellemző a főbb és mellékszereplők ábrázolására. Az olvasó otthonosan érezheti magát a társaságukban. 5 pont

JOHN CURE - A FEKETE ESERNYŐS FÉRFI

EREDETI CÍM: A FEKETE ESERNYŐS FÉRFI

KIADÓ: MOGUL

OLDALSZÁM: 464

MEGJELENÉS ÉVE: 2016

MŰFAJ: MISZTIKUS SCI-FI THRILLER

FÜLSZÖVEG:

1980-ban Dobogókőn egy magra hagyott gyereket találnak az erdőben. A kisfiú állami gondozásba kerül, ahol - a nevelők legnagyobb döbbenetére - furcsa dolgokat produkál: alvás közben lebeg az ágya felett, előre megjósolja a közeljövő eseményeit, valamint csupán az érintésével képes halott állatokat visszahozni az élők sorába. Aztán egy hideg, téli napon három öltönyös férfi elviszi magával...

2015-ben több magyar nagyvárosban - ahogy a világ számos pontján - különös hangokat lehet hallani. Az apokaliptikus hangról (Apokalipszis Harsonái) készült videók elárasztják az Internetet. A hangokat követően az esetek helyszínén minden alkalommal felbukkan egy titokzatos férfi, aki a legnagyobb melegben is fekete, jól szabott öltönyt és kalapot visel, kezében pedig egy fekete esernyőt tart. Azok, akik találkoztak vele, az arcvonásaira egyáltalán nem emlékeztek, de az feltűnt nekik, hogy a kortalannak tetsző, kifogástalan modorú és öltözetű férfi lábán mindig poros volt a cipő. 

Egy kelet-magyarországi kisvárosban öt különös alak figyeli és elemzi titokban a város lakóit: Kristálygyerekeket keresnek. Egyik célpontjuk Szofi, a fiatal hobbifotós újságírólány, aki legjobb barátjának segítségével kutat a különös hangok után. Nyomozásuk során nem csak elfojtott, egymás iránti érzelmeikkel kell szembenézniük, de hamarosan üldözött vadként az életükért kell küzdeniük, mert egy távoli galaxis katonái, és a magyar titkosszolgálat is rájuk vadászik. 

Elképzelhető, hogy idegen civilizációk titkos bázisai találhatók a Földön már az idők kezdete óta? Kik azok az elnyűtt ruhájú alakok, akik minden helyzetet pár lépéssel előttünk már ismernek? Akik érintésükkel vagy tekintetükkel képesek fájdalmat okozni, teljesen lebéníthatnak, és az emlékeinket is törölhetik? 

És mi van akkor, ha a dinoszauruszokat elpusztító aszteroida egy űrhajó volt, és a Földön mi magunk vagyunk az idegenek? 

A népszerű szerző, John Cure új regénye, izgalmakkal és különös eseményekkel teli misztikus sci-fi thriller, ami torkon ragadja, és egy pillanatra sem ereszti az olvasót.  

Erről a regényről rengeteg mondanivalóm van, közvetve és közvetlenül egyaránt. Mert mit tagadjam, A fekete esernyős férfi papír-formájához is volt némi közöm, tehát bennfentesként is tudok / tudnék nyilatkozni róla, de előveszem objektív énemet, hogy egy olyan kritika szülessen, ami méltóképpen tükrözi véleményemet. Hogy is látom én, mint mezei olvasó, A fekete esernyős férfi történetét. Kicsit nehéz lesz kizárnom a kulisszák mögötti epizódokat, de minden tőlem telhetőt elkövetek. 

A kávé hatni kezdett, úgy tűnik, az író-gének is ébredeznek. Soha jobbkor, mert már kezdtem mélykómába süllyedni. Tehát akkor a fekete esernyős, igen... John Cure ismét hű maradt önmagához, és egy olyan regényt alkotott, ami ébren tartja az olvasót bármely napszakban. Jobb, mint a koffein. Hogy miért? Mert egy olyan csavaros történettel állt elő, amit minél gyorsabban meg szeretnénk fejteni, ehhez viszont át kell rágnunk magunkat a több, mint 400 oldalon, hiszen a megoldás nem pottyan ölünkbe félúton. Nem ám! Ezért meg kell dolgozni keményen! 

Sok olyan véleménnyel találkoztam, akik azt állítják, jobban szeretnek olyan könyveket olvasni, melyeknek hősei idegen országokban élnek, és ebből következően a neveik is idegen hangzásúak. Szégyen, nem szégyen, én is ezt a tábort erősítem. De... ettől függetlenül A fekete esernyős férfi az elejétől a végéig lekötött, és egyáltalán nem keltett elidegenítő hatást, hogy a cselekmény nagy részének színhelye Nyíregyháza, ami különös helyet foglal el az író szívében. Az sem zavart, hogy a főszereplőket Szofinak, Marcellnek, Nórának, Andrásnak és Simonnak hívják... a díszletek maximálisan dekoratívak voltak, felvehetnék a versenyt bármely „idegen ajkú”  ellenféllel. Tökéletesen ki tudtam vetíteni magam elé a történetet. 

Sokszor említettem már, hogy számomra akkor éri el egy könyv a maximális hatását, ha bele tudok bújni egy szereplő bőrébe, akit különösen megkedvelek, és az ő szemén keresztül látom az eseményeket. Ebben az esetben kicsit nehezebb dolgom volt, mert itt inkább történet-központú oldalról vezettem végig magam a regényen. A karakterek közül egyik sem volt olyan, akivel azonosulni tudtam volna száz százalékosan... az elején. Aztán végül Szofi nyert. A talpraesett, kissé már merész lány egyre szimpatikusabb lett szókimondó stílusa miatt. Az ugyan nem tetszett, hogy bagózik, viszont ha efölött szemet hunyok, azért mégiscsak több pozitív tulajdonsággal rendelkezik. 

De ne csapongjunk. John Cure nagyon szépen megrajzolta a karaktereket, és velük együtt egy olyan világot, mely körülvesz minket, karnyújtásnyira van, és mégsem tudunk róla semmit. Vagy csak félünk beismerni, hogy hiszünk a létezésében? John misztikus síkra emeli az idegenek létezését. Tudományos-fantasztikus elemeket kever történetébe, ily módon a krimi-thriller vonalat megszórja egy kis romantikába ágyazott, teljesen hihetőnek tűnő tudományos magyarázattal. Mert tényleg mi van, ha a Földet mi csak kölcsön kaptuk, és nem is mi vagyunk itt az őshonos faj, hanem csak vendégségben élünk a bolygónkon? Vajon ezt bizonyítja az is, hogy nem vigyázunk rá eléggé? Hogy nincs a vérünkbe kódolva a Föld védelme, ezért pusztul a környezet napról-napra? Ami nem a miénk, azt nem is kötelességünk védelmezni? John rengeteg érdekes kérdést felvet, melyek szereplői szájából hangzanak el.  

Nagyon tetszett, ahogy a valóság szinte észrevétlenül játszik át misztikumba. Magyar András karaktere segítségével számos olyan dologba is bepillantást nyerhetünk, melyeknek létezéséről biztosan fogalmunk sem volt mindaddig, míg kezünkbe nem vettük ezt a regényt. A barátságos „nagy maci” sajnos épp kitartásának, de úgy is mondhatnám: önmaga áldozatává válik. Bebizonyosul, ha rossz embernek tesszük fel kérdéseinket, és ha ezekből túl sok van, amik ráadásul félelmetes titkokat fedhetnek fel, könnyen szerezhetünk magunknak ellenségeket, és könnyen találhatjuk magunkat olyan helyzetben, melynek következményeként még valós személyiségünk is a homályba veszhet. Viszont nagyon becsültem Andrást belső motivációjáért – egy egész életén át hajszolt álomért, mely valóság volt egykor, de a külső körülmények szinte legendaszerűvé szőtték tudatos befolyás alatt és hatására.
A regény kétségkívül egyik legösszetettebb és legkedvelhetőbb karaktere Simon. Ő a sok kérdőjel mögött megbújó megoldást is jelenti, de önmaga is egy hatalmas rejtély. Szép fokozatosan ismerjük meg – oldalról oldalra deríthetjük fel személyiségét. Ahogy egyre jobban belebonyolódunk, közvetlen hatásként magával vonzza az ismeretlent. Ahol Simon megjelenik, ott elszabadulnak a természetes és természetfeletti indulatok. Mégis, mi történik a világunkban?

Az Apokalipszis Harsonáinak említése is kisebb sokkhatással ért fel. Rá is gugliztam, de a jutúbon kiadott találatok egyikét sem mertem meghallgatni, mert féltem, hogy annyira berágná magát a tudatomba, hogy azt hallanám még akkor is, mikor már rég csend vesz körül és nyugalom... ahogy Szofival is történt. 

Az események érdekes szövedékét kapjuk, és bár látszólag sok szálon fut a történet, lassan azért egymásba kapaszkodnak a rétegek, és szép, masszív egésszé kovácsolódnak. 

Mikor már teljesen biztossá válik, hogy az UFO már annyira nem is azonosítatlan... látóterünkbe kerülnek a titokzatos idegenek, akik meghatározott céllal látogattak a bolygóra, Végzet vezetésével. Nem tudom, de van egyfajta különös vonzalmam a nagyon jól felépített, intelligens gonoszok irányában. Nos, Végzet, az Éberlények vezére is kategóriába eső. Most lehet, hogy sokan elítélnek ezért, de én őt is nagyon kedveltem a regényben, mert zseniális szemétláda, és az egyik legnagyobb csattanó épp az ő nevéhez fűződik.

Bizony, nagyon résen kell lennünk. Minden, ami rögzült, lehet, hogy mégsem valóság? Látszat-világban élünk, melyet mesterségesen generáltak körénk? Ki tudhatja...? Hát az, aki végigolvassa a regényt; egyik szál sem marad elvarratlan, erre ígéretet teszek. Olyan mesterien jönnek a megoldások és a bukfencek, hogy nem győzzük kapkodni a fejünket, és emészteni az olvasottakat. És miután kiderültek a miértek, a hogyanok, elkezdhetjük felépíteni magunkban a vázat, előre és visszagondolva, egyfajta logikai struktúrát követve. 

A fekete esernyős férfi másképp lovagolja meg a misztikum világát, mint ahogyan azt a Hontalan lelkek vagy A Gonosz új arca tette. Ebben az esetben az a félelmetes, hogy nem tudjuk eldönteni, a valóság, vagy csak a képzeletünk durva tréfája az, ami a szemünk előtt zajlik. Logikusan következhet ebből a kérdés: ez valóban megtörténhet? Hol húzódik a határ a realitás és a misztikum között? És van ilyen egyáltalán? 

Én úgy érzem, az író személyes véleményét is belecsempészte regényébe, énje sok kis darabkájával együtt, melyek karaktereiben öltenek testet. John egy kicsit Marcell, egy kicsit Simon... egy kicsit... (vagy teljes egészében) a fekete esernyős férfi... 

Igazi élmény volt számomra, mikor a regényben szépen megrajzolt helyeket saját szememmel is láthattam. Nyíregyházán csak a könyv elolvasása után tettem látogatást. A Sóstói-tó is csak ezután vált vizualizációs élménnyé. 

Nagyon sok mindent köszönhetek A fekete esernyős férfinak... :)

Zárom soraim... de roppant kíváncsi vagyok, még mit rejteget tarsolyában John... 

Ítélet:

BORÍTÓ: Első osztályú! Tökéletesen tükrözi azt a misztikumot, mely a lapokról köszön vissza. Sejtelmes, gondolatébresztő, és a kíváncsiságunkat is rögtön éberré változtatja. 5 pont

TÖRTÉNET: Egy igazán hazai kaland-túrára invitál minket az író, mely nem várt fordulatokat generál főhőseink életében. Van itt minden, ami egy jó könyvnél elengedhetetlen: akció, romantika, borzongás, misztikum, sok éles csattanó, és mindez magyar viszonylatban tárul elénk. Erőteljes, dinamikus, néhol kicsit „szájbarágós”, de mindenképpen eredeti. 5 pont

KARAKTEREK: Szépen kialakított jellemrajzokat kapunk, talán kicsit túl éles kritikai szemlélettel megáldva. Egyikük sem köntörfalaz, mikor őszinte véleményt kell nyilvánítani a világunkat egyre jobban fenyegető aktuális problémákról, a hétköznapokban lappangó rejtélyekről. Kitartóak, őszinték, emberiek. Az árnyoldal esetében sem elnagyolt a kontúr, az Éberlények méltó ellenfélnek bizonyulnak... 5 pont