PAM JENOFF: ELVESZTEK PÁRIZSBAN

EREDETI CÍM: THE LOST GIRLS OF PARIS

KIADÓ: AGAVE KÖNYVEK

OLDALSZÁM: 384

EREDETI MEGJELENÉS: 2019

KIADÁS ÉVE: 2021

MŰFAJ: TÖRTÉNELMI FIKCIÓ, KÉMREGÉNY

FORDÍTOTTA: TÖRÖK KRISZTINA

FÜLSZÖVEG:
1946, ​Manhattan: Grace Healey egy hétköznap reggel munkába igyekezvén átvág a New York-i Grand Central pályaudvar nagycsarnokán, és belebotlik egy gazdátlan bőröndbe. Kíváncsiságtól hajtva belekukkant, és egy borítéknyi fényképet talál benne. A tucatnyi női portré annyira megragadja, hogy a csomagot zsebre vágva sietve visszatuszkolja a bőröndöt a pad alá, és már szalad is a dolgára.

Hamarosan megtudja, hogy a bőrönd tulajdonosa Eleanor Trigg volt, aki a második világháború alatt az angol titkosszolgálatnál női ügynökök hálózatát szervezte. Az ügynöknőket a megszállt Európában vetették be futárként és rádiósként, közülük azonban tizenketten soha nem tértek haza, sorsukat homály fedi. Grace megpróbálja felgöngyölíteni ezeknek a nőknek a történetét. Nyomozása egy Marie nevű ifjú anyához vezet, aki veszélyes franciaországi küldetése során a barátság, hűség és árulás útvesztőjében maga is kis híján odaveszett.

Pam Jenoff regénye a második világháborúban tevékenykedő női titkos ügynökök köreibe repíti az olvasót. A valós eseményekre épülő történetben feltárul előttünk ezeknek a merész és hősies nőknek a háborúban betöltött fontos szerepe, miközben a szerző magával ragadóan mesél bátorságról, testvériségről és a legnagyobb vészben tanúsított túlélő erőről is. 

 Violette Reine Elizabeth Szabo (1921-1945) – SOE / F-szekció 1944

„Gyakran olyankor dereng fel előttünk a cél, amikor a legkevésbé vagy egyáltalán nem számítunk rá.” (Eleanor Trigg)

Nem is tudom, mi történt velem. Elolvastam egy fiktív történelmi regényt a második világháborúról, ami ráadásul annyira tetszett, hogy azonnal kedvenccé avattam. Holott a témát magát igyekszem kerülni. Ezt most mégsem hagyhattam ki. Van egy sorozat, az X Company, ami szintén eme borús korszak titkosügynökeiről szól, sokszor eszembe is jutott a sorokat olvasva. Már a címből tudtam, hogy egy olyan könyv akadt a kezembe, ami fájni fog. Nem tévedtem, Voltak oldalak, részek, amiket képtelen voltam úgy olvasni, hogy ne sírjam el magam. Már maga a háttér megadta a mélabús alaphangulatot. 

Pam Jenoff írónő

Békeidőben nehéz belegondolni abba, hogyan döntöttünk volna mi a lányok helyében. Hátrahagyjuk a családunkat és olyan küldetésre vállalkozunk, amit lehet, hogy nem élünk túl. Mégis megkockáztatjuk egy jobb jövő érdekében. Vagy a gyerekeinkért, vagy azok emlékére, akiknek sajnos nem sikerült. Ha ebből a szemszögből nézzük, megértem, Marie Roux miért hagyta, hogy beszervezze a Különleges Hadműveletek Végrehajtó Egysége, azaz a SOE – Special Operations Executive – , és miért hagyta ott ötéves kislányát, Tesst, hogy rádiós titkosügynökként segítse az ellenállás munkáját a nácik által megszállt Franciaországban. 

A végére értettem csak meg teljes igazából azt a Winston Churchill idézetet, mely a regény elején szerepel. „Háború idején az igazság olyan értékes kincs, hogy hazugságok testőrségével kell őriztetni.” De előbb néhány szó arról a három történetvonulatról és idősíkról, melyen elindulunk, hogy végül megérkezzünk oda, ahonnan kifejlődik a fentebbi idézet mondanivalója a tartalommal összhangban. Elsőként Grace Healey-t ismerjük meg, aki „ha nem követi el élete második legnagyobb hibáját, soha nem bukkan rá a bőröndre”, mely 12 lány fényképét rejti. Tehát véletlenül cseppen bele ebbe a kémtörténetbe, de ha már így alakult, igyekszik a legtöbbet kihozni az esetből. Ügyes nyomozónak bizonyul, és szépen felgöngyölíti a lányok ügyét. 

Aztán jön Eleanor Trigg, aki a SOE-nél dolgozik kezdetben titkárnőként, de átlagon felüli intelligenciájának köszönhetően végül ő felelhet a frontra küldött lányok  besorozásáért és kiképzéséért. Nagyon a szívére veszi a dolgot, és a zord felszín alatt egy lelkiismeretes nőt találunk, aki azért követeli meg a maximumot, azért szigorú annyira, hogy növelje lányai túlélési esélyeit. 1943, 1944 és 1946 között ugrálunk időben, és a helyszínek is váltakoznak (Skócia, London, New York, Franciaország, Németország) de nem zavarón, hanem szépen épülnek egymásra a fejezetek. A háború előtti és utáni kontraszt még nem túl éles, hiszen még nem sikerült eltűntetni a rombolás nyomait, és a lelkekből sem tisztult teljesen a fájdalom és rettegés. És nem is fog.

Marie a harmadik főszereplőnk, aki egyedülálló fiatal anyaként kénytelen boldogulni, és kitűnő franciatudásának köszönhetően kap egy lehetőséget az F-szekció rádiósaként. És elvállalja. Néha megkérdőjeleztem, ahogyan ő is, hogy jól döntött-e. Ő több esélyt kapott a megmenekülésre, és mégis mást választott, nem azt, hogy hazatér gyermekéhez. Sokszor bizonytalan, nem csak ebben az egy dologban. Ez a bizonytalanság egyébként az összes női karaktert végigkíséri a regényen. Eleanor sem bízik magában annyira, hogy vállalja a felelősséget a véleményéért. Amikor pedig már vállalná, késő, ugyanis megtörténik a baj. A kétségei mindvégig mardossák, hogy valami nem stimmel a rádióüzenetekkel, de konkrét lépést nem tesz, mikor elutasítják, belenyugszik kénytelen-kelletlen. Az igazság hajszolása akkor válik életcéljává és legfőbb motivációjává, mikor a németek Nacht und Nebel programjának keretében eltűntetett lányai halálának hogyanját és miértjét szeretné kideríteni. „Valami rémesen félrecsúszott a terepen, és nincsenek túlélők, akik elmondhatnák, hogy mi.” Minden követ megmozgat az ügy érdekében. Ezt a nyomozást teljesíti ki Grace és Mark. A romantika két szálon is megfesti az eseményeket. A Marie és Julian Brookhouse – fedőnevén Vesper – közt szövődő szerelmet annyira nem tudtam átérezni, mert nekem kicsit gyors volt, és hirtelen jött.

Lemaradtunk a kibontakozásról. Ettől eltekintve úgy érzem, megérdemelték volna egymást. Viszont volt olyan érzésem egy-két résznél, mintha Marie Tess elé helyezte volna a fiút. Ez egy konkrét szituációnál mutatkozott meg a legjobban. De háborúban másképp szeret és érez az ember. Minden felgyorsul és átértékelődik, ezért nem mondhat senki ítéletet kettejük felett. Grace és Mark kapcsolata lépésről lépésre alakulgatott, de ezt elnyomta a tények feltárása, így nem bonyolódtunk bele túlságosan. Nem tartotta az írónő lényegi szinten, aminek örülök. Grace is őrlődött, vajon a végére járjon-e ennek a kémtörténetnek, de úgy döntött, a lányok megérdemlik, hogy kiderüljön a teljes igazság. Ami arculcsapásként ér mindenkit a regény végén. Az én kedvenc karakterem nem a főhősök közül került ki, de aközött a tizenkét lány között volt, akik eltűntek Párizsban. Josie-t az indiai-zsidó lányt a kiképzőtáborban ismerjük meg, és rövidesen Marie legjobb barátnője lesz. Karakán személyiség, és mivel már kiskorától – önhibáján kívül – a túlélést tanulta, a terepen is sokak kedvencévé válik, motiváló ereje épp olyan, mint kisugárzása. Elsöprő erejű. Ő az egyetlen, akin nem éreztem a mindenkit átszövő bizonytalanságot. Ő az első perctől kezdve tudta mit akar és hogyan.

A következményekkel is végig tisztában volt. A lányok még az utolsó pillanataikban is megőrizték méltóságukat, és bár nyilván féltek, ezt nem mutatták a külvilág felé. Épp ezért volt olyan szomorú olvasni, hogy úgy tűntek el a többi áldozattal együtt, mintha soha nem is léteztek volna. Grace és Eleanor persze ezt nem engedhette. 

Voltak furcsa megoldások a történetben, mint például az a bizonyos vagon felrobbantása és a széf kulcsának előkerülése. Ebben az esetben az írónőnél éreztem bizonytalanságot, mintha nem tudta volna hogyan elvezetni az eseményeket a végső kibontakozásig, és ezért fordult ezekhez a „trükkökhöz”. Pedig kíváncsi lettem volna, hogyan sikerül elrejteni ilyen körülmények között egy gránátot és egy széfnek a kulcsát. Biztosan megoldható, hiszen képzett emberekről van szó. Ezért kellett volna kibontani még inkább. Szívem szerint többet olvastam volna a francia ellenállásról és a többi lány munkájáról a terepen. A kiképzés is el lett nagyolva. A rádiózás rejtelmeibe sem lettünk száz százalékig beavatva. Az izgalmat fokozhatta volna még Pam Jenoff, ha a sasfészekben elrejtett Marie interakcióba keveredik „szomszédaival”. De túl simán ment minden. Ez kicsit hihetetlen. Szegénynek nem akarok rosszat, de elkerülhetetlen szerintem egy-két találkozó ilyen esetben.

Minden hibája ellenére a regény izgalmas és mozgalmas, amit mindvégig áthat az a néma szomorúság és melankólia, amit a háttértörténet áraszt magából. Ez a regény emléket állít azoknak a kémeknek, rádiósoknak, titkosügynököknek, akik nyomtalanul eltűntek a második világháború alatt. A nevek és karakterek bár az írónő teremtményei, mindannyian tudjuk, hogy a valóság volt a minta, mely létrejöttüknél közrejátszott. Érezni a sorokon az alapos kutatómunkát. Az igazság pedig kikezdi idegeinket – legalábbis az én vérnyomásomat felvitte, még ha sejtettem is, hogy ez áll a háttérben – és elgondolkodhatunk a szükségességén, vagy mélyen elítéljük és a legocsmányabb árulásként bélyegezzük meg. Az írónő azért megjegyzi, hogy: „a végső magyarázat, amely a könyvem végén feloldja a rejtélyt, noha számos akkoriban megfogalmazott elméletből táplálkozik, szintén a képzeletem gyümölcse” nagyonis hihetően van tálalva. 

Bátran ajánlom mindenkinek, mert bár lelkileg nehezen emészthető olvasmány, mégis fordulatos, és olyan csodálatos, erős, kitartó emberekkel ismertet meg minket, akikre érdemes felnézni és emlékezni!

György-kereszt (GC) 1940

TÖRTÉNET: A második világháború borzalmait most néhány nő, fiatal lány szemén keresztül láthatjuk, akik mindent feladva csatlakoztak az ellenálláshoz rádiósként. Megtudjuk, mekkora súlya van az igazságnak, amint napvilágra kerül, és hogy a hazugság és félrevezetés hány emberáldozatot követel. Egy nemesebb cél érdekében... A SOE vezetőinek erkölcsi megítélése sokat változik szemünkben. A cél szentesíti az eszközt. Fáj a szívünk, amint kiderül, milyen módon és áron lehet megnyerni egy háborút. Minden valósághű, akár így is történhetett volna. 

BORÍTÓ: Nagyon szépen kidolgozott, nincs túlbonyolítva, mégis ezer szállal kötődik a cselekményhez. 

KARAKTEREK: Erős nőket ismerhetünk meg, akiknek határozottsága és magabiztossága néhol érthető módon inog meg a sok kegyetlenség láttán. Könnyű azonosulni gondolataikkal, elrejtett félelmükkel és egy jobb világba vetett reményükkel. A jellemfejlődéssel sincs probléma, de ezt mellékágon erősebbnek éreztem. 

🌞🌞🌞🌞🌞

BALATON BOOK TAG (2021)

Bár ez a kép nem épp a Balatont ábrázolja, de az egyik legemlékezetesebb nyaralásomat idézi, amikor nyolc csodálatos napot töltöttem Írországban :) Szóval Ő az Atlanti-óceán :) Olvasni nem nagyon volt időm, mert igyekeztem felfedezni ennek a varázslatos országnak minél több szegletét :) Kezdek ismét elkalandozni... akkor a TAG... :D

Köszönöm szépen @Lione , hogy gondoltál rám :) 

01. Palacsinta – egy könyv, ami csupa olyan dologgal van megtöltve, amit szeretsz

Rengeteg ilyen könyv van, és borzasztó nehéz választani közülük. Ott a Halkirálynő sorozat, tele a Nagyszerűekkel és Denisával, valamint a St. Mary krónikák szórakozott és lökött múltjárók seregével. 

02. Lángos – egy könyv, amit régen nagyon szerettél, és azóta is újra meg újra előveszed

Nagyon jólesett újraolvasni Marissa Meyertől a Cindert, és a Tündérkrónikák is előkerül sokszor, ahogyan a Quo Vadis? és Jane Austen regényei is. Most olyan nehezen jut eszembe bármi, ám amint kitöltöm és publikálom a tag-et, tuti jönnek a címek megállíthatatlanul.   

03. Úszás – egy könyv, amiben fontos szerepet kap a mozgás

Az első Fable élményem, amivel először hangoskönyv formájában ismerkedtem meg, és miközben adminisztráltam a dolgokat munkahelyemen, furcsa mosolyra görbült állandóan a szám, és volt, hogy nem is tudtam visszatartani a nevetésem. Többen megkérdezték, mit hallgatok, és el is kérték, mert a nevetés fertőző ugye, és Vavyan Fable előszeretettel terjeszti :)  Ja, a regény címe: Mesemaraton. Én is imádok lovagoloni, ahogyan Fable hősei közül úgy általában mindenki. Igaz, Denisa?  

04. Unikornisos úszógumi – egy könyv, ami annyira cuki, hogy el sem hiszed

Már volt hasonló kérdés egy korábbi Book Tag-nél, és itt is ragaszkodom ugyanahhoz a könyvhöz, ami nem más, mint Jodi Taylortól a Semmi lány. Annyira aranyosan csodálkozik rá a világra Jenny Dove, Russel pedig olyan természetesen, szerethetően idióta. 

05. Napszúrás – egy könyv, amiben fontos szerepet kap egy betegség

Nem szeretek olyan könyveket olvasni, melyek egy adott betegségre fókuszálnak. A Catwoman – Lélektolvajban közvetett szerepe volt Maggie – Selina húga – tüdőfibriózisának, mégis kihatott az egész regény ok-okozati összefüggéseire. 

06. Naptej – egy író, akit sokat bántanak, és te mindig késztetést érzel rá, hogy megvédd

Hmm ehhez hirtelen nem tudok mit írni. Vannak olyan írók, akik nagyon megosztják a közönséget stílusuk miatt. Ilyen például Vavyan Fable, ahogyan @Lione is említette. Én Imádom, anyu viszont túlzónak és erőltettnek tartja. Néhány regénye bennem is ambivalens érzéseket kelt, úgy mint a Ponyvamesék például. Nem tudtam eldönteni, ezt most szeressem vagy ne, mert voltak fordulatok és novellák, amiktől bizony forogni kezdett a gyomrom. De mindig kiállok Fable mellett, mert zseniális az, ahogyan a magyar nyelvet használja. 

07. És végül egy könyv, amit a legutóbbi nyaraláson olvastál

Mostanában sajnos nem voltam nyaralni – köszönjük, covid – ehelyett kifeküdtem az erkélyre a napozóágyra, és ott olvastam a Wonder Woman – A háborúhozót. Szuper érzés volt a csillagok alatt olvasni, és még a szúnyogok sem zargattak. 

LEIGH BARDUGO: WONDER WOMAN - A HÁBORÚHOZÓ

 

EREDETI CÍM: WONDER WOMAN – WARBRINGER

SOROZAT: DC ICONS

KIADÓ: KÖNYVMOLYKÉPZŐ

OLDALSZÁM: 480

EREDETI MEGJELENÉS: 2017

KIADÁS ÉVE: 2020

MŰFAJ: FANTASY

FORDÍTOTTA: FAZEKAS SÁNDOR

FÜLSZÖVEG:

„Harcos ​nővértársam, pajzsod és kardod vagyok.

Amíg én élek, az ellenségeid számára nincs menedék.

Számíthatsz rám az utolsó leheletemig, a te ügyed az enyém is.”

– AZ AMAZONOK ESKÜJE –

Diana, az amazonhercegnő leghőbb vágya, hogy kivívja legendás hírű nővérei elismerését. Amikor azonban dicsőséget szerezhetne magának, nem él a lehetőséggel, hanem a száműzetést kockáztatva megszegi az amazonok törvényét, és megmenti egy halandó életét. Ám ezzel az egész világot végveszélybe sodorja.

Alia Keralis csak egy rövid időre akar elmenekülni folyton atyáskodó bátyja elől a tengerre. Nem sejti, hogy az életére törnek. Ellenségei úgy vélik, már a puszta létezése kirobbanthat egy világháborút. Amikor Alia hajóján bomba robban, egy rendkívüli erejű, rejtélyes lány menti ki őt a vízből. Hamarosan szörnyű igazsággal kell szembenézniük: Alia Háborúhozó, a hírhedt trójai Helené leszármazottja, akinek az a sorsa, hogy elhozza a világra a Vérontás és Szenvedés korát.

A két lány egy seregnyi ellenséggel találja magát szemben, akiknek eltökélt szándéka elpusztítani a Háborúhozót. És csak együtt van esélyük megmenteni a világaikat.

New York Times bestseller

Vajon a jó most is győz, vagy ezúttal a világ pusztulását okozza?

Élvezd a történetet!

„A csatákat gyakran azért veszítik el, mert nem tudják, milyen célért vívják a háborút.” 

Mindig is nagy rajongója voltam a görög mitológiának. Az Istenek világa lenyűgöző. A Marvel és DC képregényeket és az ebből készült mozifilmeket eddig nem igazán kedveltem, de mióta a kedvenc hőseimet is fókuszba helyezték, kezd megváltozni a hozzáállásom.

Leigh Bardugo írónő

Bevallom őszintén, Wonder Womant kevésbé ismertem, és nem is gondoltam volna, hogy ennyi szállal kötődik kedvenc témakörömhöz, az ókori görög mitológiához. A filmek után a könyv sem maradhatott ki, mely a DC Icons sorozaton belül jelent meg. Legelőször a Catwomant olvastam, ami abszolút meggyőzött arról, hogy érdemes odafigyelni ezekre a YA eredettörténetekre. Sejtettem, hogy semmi köze nem lesz a regénynek a filmekhez, hogy Diana másképp ismerkedik meg a Halandók Világával, mint ahogyan azt mozgóképen szemléltették. De eleve szükségtelen kapcsolódási pontokat és hasonlóságot keresni. Ebben az esetben nem arról van szó, a könyvet vagy filmet ismertem-e előbb. Előfordul, hogy köze sincs a regényben szereplő karakternek a filmvásznon megjelenített verzióhoz, viszont most nem zavart, hogy Dianát Gal Gadot-ként képzeljem el... persze tizenhétéves kiadásban. Szerintem tökéletes amazon hercegnő. 

Tehát nekivágtam a nagy kalandnak, és beléptem a Themyscirán élő amazonok birodalmába. Talán azért is került közelebb hozzám ez a történet, mert kiemeli az Isteneket a legendák közül, és valóságossá teszi őket, ahogyan az amazonokat is. Az írónő, Leigh Bardugo, akit eddig sajnos nem ismertem, gyönyörűen mutatja be a szigetet annak minden szépségével együtt. Az amazonok törvényeit, a harcosok becsületét is megismerjük. Ez egy elzárt világ, melyet a béke, nyugalom ural mindaddig, amíg meg nem jelenik a színen egy újabb Haptandra, azaz Háborúhozó, és el nem kezdődnek a bonyodalmak. Helenéről is sokat olvastam már, és most kap egy újabb szemszöget. Az ő leszármazottai hozzák el a Földre a Vérontás Korát, amit nem ártana megakadályozni, ha ez lehetséges. Az Orákulum szerint az. És mivel Diana mindig is bizonyítani akarta, hogy jogos helye van az amazonok között, kapva kap az alkalmon. Viszont ehhez el kell hagynia a szigetet, és  belecsöppenni egy számára eddig csak könyvek lapjain látott világba. Amikor New Yorkban találja magát, minden képzeletét felülmúlja a látvány és zűrzavar, amit a város mutat számára. Diana bár erős, képzett harcos, emellett művelt, okos és intelligens, mégis gyermeki csodálkozással és némi naivsággal szívja magába ennek a világnak a benyomásait. Egy ilyen tisztán természetes, őszinte lányt vajon megérdemel a Halandók Világa, melynek lételeme az örökös háborúskodás? Alia, a megmentett Helené-leszármazott makacsul ragaszkodik életéhez, amit egyre többen próbálnak elvenni tőle, nemesebb célok érdekében. Azonban Diana ezt nem hagyja, és önként testőrévé szegődik. „A Háborúhozónak el kell jutnia a Therapnéban lévő forráshoz, még mielőtt Hekatombaión első estéjén lemenne a nap. Ahol Helené megpihent, a Háborúhozó megtisztul. Megtisztul a halál szennyétől, ami bemocskolta a családja vérvonalát. Az erejét onnantól meg tudja zabolázni, és soha nem száll róla tovább. ” Akkor hajrá! A feladat adott. A legendák és a valóság kettős játéka nagyon jól kiütközik a regényben. Hogy mi igaz és mi mese, megkérdőjeleződik.

Alia nem az a hisztis liba, aki csak azért kételkedik és tagad, hogy emelkedjen az oldalszámmal együtt a vérnyomásunk is. Hamar belátja, hogy nem küzdhet a sorsa ellen, ami így vagy úgy beteljesül. Kapunk még néhány főbb szereplőt Nim, Theo és Jason személyében, akik közül én mindenkit kedveltem, kivéve az utolsó számú jelöltet. A srác valamiért nem került közel hozzám. Éreztem végig az iránta való ellenszenvet. A viselkedése, a megnyilvánulásai, mind annyira taszítóak voltak. De el kell ismernem, mégis fontos szerepet tölt be a regényben. Egy olyan tézisen is elgondolkozhatunk, miszerint: születhetnek-e valódi hősök egy olyan háborúban, melyet ismert eszközökkel meg lehet akadályozni? Hősök-e azok, akik egy ilyen globális pusztításban kiemelkednek „dicsőséges” tetteikkel? Egyáltalán ki az igazi hős? Aki önző módon dicsőségért ácsingózik csupán, vagy önfeláldozó, és tisztában van azzal, igenis van veszítenivalója, mégis aszerint cselekszik, ahogyan azt becsülete diktálja? A történetben a múlt és a jelen értékei egyaránt felvonulnak, születnek hétköznapi hősök is, akik nem eszményképet formálnak, csupán alkalmazkodnak az adott helyzethez, és kitartanak a végsőkig. 

Themyscira

Kellemes meglepetés volt számomra ez a regény, ami csordultig van görög mitológiával, izgalommal, humorral és még elgondolkodtató is, de nem szájbarágósan kell levonnunk a tanulságot. Az akció dinamikus, mindig történik valami, és olyan meglepetések is érnek, amikre nem vagyunk felkészülve. A valóságos helyszínek keverednek a képzelet alkotta helyekkel, de minden olyan élethűen van megfestve, hogy akár létezhetne is. A szereplők közül találunk olyat, akivel könnyű azonosulni, de mindegyikük vált ki belőlünk ilyen-olyan érzelmet. A jellemek rendkívül jól sikerültek. Nimről kiderül, hogy a divattervezés mellett mennyire komplexen látja a világot, és képes apró jelekből is tűpontos következtetést levonni, pedig egy deka szuperereje sincs. Tűzrőlpattant, kemény csaj, aki nem roppan össze akkor sem, mikor a dolgok elég erős balfordulatot vesznek. Theo egy meg nem értett programozó zseni, aki nem kamatoztatja kellőképpen a tudását, de bizonyítást nyer, hogy vészhelyzetekben a szórakozott, vézna és esetlen ficsúrból megbízható bajtárs válik. Alia felelősségteljes lánnyá változik, aki nagyon is tudja, mi forog kockán, és életénél előbbre valónak tartja a világháborúk megakadályozását. Nem hisztizik, nem tesz direkt keresztbe Dianának, sőt még az amazon esküt is megkötik. A kapcsolatok alakulása is színes, és élvezhetően van megkomponálva. A párbeszédek sem erőltetettek, a humor végig ott bujkál a dialógusokban. Jason karakterét sótlannak éreztem, az őszinteség minden jele nélkül. Hiányzott az a kapocs, ami összeköt vele, és a bizalmamat sem sikerült elnyernie. Diana tiszta, nemes lélek, aki ösztönösen cselekszik, legyen szó akár egy egyszerű tóban fürdésről, vagy egy kevésbé egyszerű mentőakcióról. Nekem ő volt a legszimpatikusabb, tehát a kedvenc jelzővel is őt illetném. Az a természetes báj, ami sugárzik belőle, nagyon rokonszenvessé teszi. De mindenkiben mást szerettem.  

A Háborúhozó bár YA eposz, szerencsére nem domborítja ki a romantikát – igazából alig van benne – és nem alkot felesleges féltékenységi konfliktusokat. Jéé, enélkül is lehet működőképes egy történet! A klisésedés annyira nem mélyül el, jelen van ugyan, de nem zavarón. Nincs bajom azzal, ha egy karakter a saját neméhez vonzódik, én mindig fogadást kötök magammal, hogy melyik szereplő lesz az, és mikor bukkan fel. Tegyék meg tétjeiket! :) Itt viszonylag hamar kiderül. 

Romantika... azt az egy csókot igyekszem megbocsátani. 

Nem elfogultságból kap tőlem maximum csillagot – vagy napocskát –, hanem mert valóban megfogott az összkép. Ezt ritkán jegyzem meg, pedig gyakrabban kellene, alig találtam korrektúra hibát. Ez is sokat hozzáad egy könyv igényességéhez, és számomra fontos szempont. 

TÖRTÉNET: Pergős és izgalmas eredet történet Diana Prince-ről, aki igyekszik valódi amazonná válni. A bátorságról, hősiességről és felelősségvállalásról, valamint a tiszteletről és becsületről. Olvasmányos és izgalmas kalandok sorát élhetjük át, melyek során kísérőnkül szegődnek a görög mitológia alakjai is. 

BORÍTÓ: Ahogy azt megszokhattuk a Könyvmolyképzőtől, ismét igényes, szépen kidolgozott külalakkal büszkélkedik a könyv. Ami kimondottan tetszik, hogy Diana arcát nem látjuk, így nyugodtan olyanná formálhatja képzeletünk, amilyenné szeretné. A háttérben lévő sziklák és kitörni készülő vihar is sejtetni enged néhány történés-foszlányt. Jó érzés a kezünkbe venni. 

KARAKTEREK: A szereplők megformálása extrajól sikerült, és ez nagyban hozzájárul az élményhez. Az egyéniségek és jellemek rajza profi. Én nem éreztem annyira a sablonosság veszélyét érvényesülni az eredetiséggel szemben. Jól működnek együtt, csapatban és egyénenként is. Túlélnék még néhány kalandot velük... 

🌞🌞🌞🌞🌞