Na ez egy igazán érdekes téma, TAG-ek formájában már találkoztam vele, de akkor sokkal könnyebb dolgom volt, mert célirányosan, kérdésekre kellett válaszolni. Ó, az nekem nagyon megy. :) No de így összeszedegetni magam pontokba szedve, kicsit nehezebb. De nem adom fel! Lássuk csak, mit érdemes tudni rólam.
Kezdjük rögtön a Nem adom fel! ponttal.
Alapvetően küzdő típusnak számítok, aki ha valamit a fejébe vesz, attól nem tágít, és tűzön-vízen keresztül harcol érte. Természetesen reális célokat támasztok magam elé, és a küzdelem előbb-utóbb sikerrel zárul. Így voltam az egyetemmel. Hiszek abban, ha kitartóan és teljes szívvel menetelsz célod felé, végül eléred azt.
Az előzőből adódik, hogy nagyon makacs vagyok, nehéz meggyőzni engem valaminek az ellenkezőjéről. Meg kell várni, amíg mérlegelek, magamba szállok, és önmagamtól jövök rá, hogy hoppá, mégis van igazság abban, amit a másik állít. (ilyen is előfordul)
Lelkiismeretes és aggódó típusnak számítok.
A lelkiismeretesség a munkámban éppúgy kiütközik, mint a hétköznapi életben, mikor például egy kegyes hazugság hagyja el a számat. Rossz érzés, de akkor úgy érzem, meg kell tennem. Még a legapróbb dolgok miatt is órákig tudom emészteni magam. Túlaggódom a dolgokat, és hajlamos vagyok rágörcsölni mindenre. Ebben szerencsére fejlődést értem el, és már közel sem olyan drámai a helyzet, mint korábban, ugyanis rájöttem, ha csak engedem a dolgokat a maguk útján, minden könnyebben megy, és még stresszelnem sem kell.
Szerelmes vagyok Írországba :)
Nehéz szavakba önteni azt az érzést, amikor egyik álmomból valóság lett, és eljuthattam Írországba, pontosabban Galway-ba. Azóta is visszahúz a szívem. Csak ülni a padon, és hallgatni az óceán morajlását. Ekkor aztán elszabadul a képzelet.
A kávéról végleg leszoktam, helyette teát iszom, és nem bánom a váltást.
A koffeinnek búcsút intettem, igyekszem mással doppingolni szervezetem. Az az érdekes, hogy nem is hiányzik, és még krónikus fejfájás sem gyötört, mikor egy napon úgy döntöttem, hogy többé nem élek a kávéval.
Nagyon szeretek úszni, a víz közelsége felélénkít.
Régebben szinte elválaszthatatlan voltam az uszodától, és már azon gondolkodtak barátaim, mikor nő ki az uszonyom. Mindegyik úszásnemet elsajátítottam, és felváltva alkalmaztam őket. Amúgy az óceánnak már csak a látványa is elbűvöl, vonz magához. Az Atlanti-óceánban már gázoltam térdig, de azért beljebb is merészkednék legközelebb. És egy melegebb vízű szakaszt is felfedeznék szívesen :)
Lovagolni is szeretek
Igen, ezt a sportot is kipróbáltam, megtanultam és megszerettem. A lovak imádnivalóak, értelmesek, okosak és partnerek veled, ha nagyon odafigyelsz. Begyűjtöttem pár klasszikus esést, szép folt-kollekcióval büszkélkedtem akkoriban, de szinte meg sem éreztem. Imádtam csinálni. Vágtáztam folyó és tóparton. Ez az élmény is kipipálva.
Az olvasás újra fókuszba került
Nagyon izgalmas mindig ellátogatni egy új világba, melyet egy könyv tár eléd. Felfedezni azt, megismerni és megszeretni vagy épp meggyűlölni a karaktereket, együtt harcolni velük. Az olvasás a film mellett azt a plusz élményt adja, hogy te képzelheted el a világot, melyben épp barangolsz.
A filmeket sem hanyagolom
Kicsi koromban, mikor még csak azért kellett aggódnom, hogy a házi feladatom meglegyen, rengeteg filmet, sorozatot néztem. Ismertem a színészeket, az életüket, és egy-két képkockából már vágtam is, melyik moziról van szó. Azóta eltelt némi idő. Most is szeretem a filmeket, de már nem olyan szenvedéllyel, mint egykoron.
Anime-fan lettem
Még egy éve sincs, hogy magába szippantott az animék világa. Sailor Moon, Sora, és sokan mások váltak a kedvencemmé, és észre sem vettem, hogy a filmeknél sokkal jobban lekötnek ezek a történetek. Persze szelektálni itt is szoktam, és van ami nem megy át a rostán, de eddig pozitívak a tapasztalataim.
Szeretek tanulni, új dolgokat megismerni
Ez a szenvedélyem sosem szűnik meg, egyre tágul előttem a világ, és mindig akad olyan dolog, mozzanat, amire rácsodálkozom. Most a természetgyógyászat kezdett el érdekelni.
Szeretem a falusi életet, légkört
Falun nőttem fel, sokáig kertes házban éltünk, és azt szoktam meg igazán. Volt sok állatunk, és mezítláb szaladgáltunk az udvaron, csoporba verődve játszottunk az akkor még meglévő homokbányában, és nyakig koszosan ballagtunk haza este. Hiányzik, bevallom őszintén.
Igazi állatbarátnőnek számítok
Ahogy fentebb említettem is már, régebben nagyon sok állatunk volt, és kóbpor jószágokat is befogadtunk szép számmal. Nagy volt a kert, az udvar, elfértek. Anyuval sok apró cicát is megmentettünk. Volt kettő kicsi, akiket szinte a szemünk láttára dobtak ki az autóból a szakadó esőben. Ez a látvány belém égett. Most közvetve segítek az állatokon adományokkal, mert jelenleg panelban lakom, és itt nem érezné jól magát egy állatka sem.
Szeretek sétálni, közben pedig szárnyal a képzeletem
Sokszor csak úgy egyedül elmegyek sétálni a tó-partra, és ekkor igyekszem nem gondolkodni, hanem azt a világot felépíteni magamban, melyet a könyvemben szeretnék viszontlátni. Elképzelem, vizuálisan kivetítem, és életre keltem a karaktereket. Ez egy nagyon jó módszer, és működik. Csak az idő kevés... mint mindig.
Jó érzés, ha segíthetek másoknak
Ez valóban szuper érzés, amibe rengeteg minden beletartozik. Én nem vagyok zárkózott típus, szeretem a gyerekeket nagyon, az embereket, a barátaimat. Ha megkérnek valamire, örülök, hogy megcsinálhatom. Egy jobban sikerült recenzió is már fel tudja dobni a napom, és érkezik a pozitív visszacsatolás. Ezzel is lehet segíteni, nem is keveset. A szívesség sosem kárba veszett idő.
Pszichológus szerettem volna lenni.
Ez majdnem össze is jött, magyar szakon sok pszichológia tantárgyunk volt, és sikerült is felvennem magát a szakot is, de aztán úgy voltam vele, kezd sok lenni egyszerre a kettő, így a magyart befejeztem, a pszichológia pedig megmaradt hobbinak. Ezt nem bántam meg (annyira), mert úgy érzem, bár nem praktizálok hivatalosan, de sokan megfogadják tanácsaimat. Úgy érzem, értek az emberekhez. Azonban az önmagunknak adott tanácsokat a legnehezebb megfogadni.
Most már elhiszem, hogy van őrangyalom :)
Már nyitottá váltam az angyalok befogadására :) A közelmúltban annyi esemény történ, ami ha csak egy kicsit is másképp alakul, bizony lehet, hogy most nem írnék húsz tényt magamról a blogomra., hanem... uhhh, rossz is belegondolni... de résen voltak az őrangyalaim, és nagyon hálás vagyok. :)
Szeretek írni
Az olvasás és a filmnézés mellett az írás izgalma is erőt vesz rajtam mostanában elég gyakran. A blogom mellett van jó csomó ötlet-töredék is a fejemben, amit vizuális formába kellene önteni. Már megalkottam azt a világot, melyben karaktereim léteznek. Arra lenne szükség, hogy az ihletem, a szabadidőm, a kedvem és a laptopom egyszerre legyenek egyazon helyen. A recenziók írásába azt hiszem, már belejöttem, no de egy saját regény már más tészta.
Dolgoztam Londonban
Mint sokan mások, én is kipróbáltam magam külföldön. Naivan azt hittem, London talán olyan élményt ad, mint Galway. És akkor ott voltam... és sosem csalódtam még akkorát. Erről nem is ejtek több szót, mert külön bejegyzésben foglalkozom londoni életemmel. :)
Van egy kisebb halláskárosodásom
Ez talán egy olyan dolog, ami nyíltan vállalható. Valami vírus rátelepedett a jobb fülemre, mikor úgy négy éves lehettem. Anyu hiába vitt orvostól orvosig, sajnos nem tudták megmenteni; a hallásom romlani kezdett a jobb oldalon. Ettől eltekintve én talpra álltam, és teljes értékű embernek érzem magam, csak jobban oda kell figyelnem mindenre. Még a tanítási gyakorlatot is megejtettem az egyetemen, de aztán rájöttem, az a pálya nem nekem való. Szeretem a gyerekeket, és külön-külön sokkal jobban tudok figyelni és foglalkozni velük, mint egyszerre 36 kis lurkóval.
Hú de nehezen jött össze ez a húsz tény rólam... mindig számolnom kellett, hogy mennyi van még. Az az igazság, nem szeretek magamról sem beszélni, sem írni. De ennyi talán még belefér. Most egy mély sóhaj, és képzeletbeli pipa egy újabb teendő mellé. Jöhet a következő :)
Kösznöm szépen a figyelmet! :)
