VIOLET EVERGARDEN

EREDETI CÍM: VIOLET EVERGARDEN

MEGJELENÉS ÉVE: 2018. január 11.

MŰFAJ: ANIME, DRÁMA, LÉLEKTANI, ROMANTIKUS

EPIZÓD: 13

EPIZÓDHOSSZ: 25 perc

FŐSZEREPLŐK:

Violet Evergarden – Ishikawa Yui

Gilbert Bougainvillea – Namikawa Daisuke

Claudia Hodgins – Koyasu Takehito

Dietfried Bougainvillea – Kiuchi Hidenobu

Iris Cannary – Tomatsu Haruka

Cattleya Baudelaire – Endou Aya

Benedict Blue – Uchiyama Kouki

AHOGY ÉN LÁTOM

Sajnos, mikor próbáltam megfogalmazni gondolataimat erről a csodálatos animéről, hirtelen azt érzetem, amit Violet, hogy elvesznek bennem a szavak. 

A Violet Evergardenről azért olyan nehéz írni, mivel rengetegfajta érzelmet közvetít, és ezek mindegyike hatalmas intenzitással csapódik le bennünk. Az öröm, a vágyakozás, a gyász, a fájdalom, a lelkiismeretfurdalás, a ragaszkodás, mind-mind képviselteti magát, és gyönyörűen kibontva jelennek meg számunkra. Violettel együtt sok fájdalmas búcsúnak és örömteli kezdetnek lehetünk tanúi, miközben az önismeret ösvényét is bebarangoljuk főhősnőnkkel. Szeretem az olyan történeteket, melyekben a pszichológia áll a középpontban, és megszemélyesítve mutatják be nekünk, szépen levezetve a miérteket, melyekből egyenes ágon következik a „most” állapota. Hogyan jutunk A-ból B-be, és a jellem miként alakul, formálódik a külső interakciók során. 

Minek kell történnie ahhoz, hogy egy szociális készségeket egyáltalán nem mutató, a betűket és szavakat sem ismerő kis gyerekkatonából 'országos hírű' emlékíró marionett váljon, akinek értelmi és érzelmi intelligenciája szinte már átlag feletti? 

Az alkotólk egy steampunk-szerű világba kalauzolnak minket, ahol épp véget ért a Nagy Háború, és próbál magához térni az ország. Ebben az alternatív univerzumban már képesk robotizált végtagokkal helyettesíteni a sérült testrészeket. Ez azonban nem lényeges momentum, egyedül Violet Evergarden esetében fontos megemlíteni, ő ugyanis rehabilitációja után így tér vissza a társadalomba. Illetve nem is vissza, ez rossz kifejezés, hiszen ezelőtt nem volt része a társadalomnak. Ő egy névtelen árva volt csupán, akit a harc edzett, és senkit nem érdekelt, tud-e beszélni vagy írni, benne csak egy gyilkológépet láttak. Ő lett Gilbert Bougainvillea őrnagy „házörző kutyája”, aki parancsra öl. Hiába mondja Dietfried az öccsének, hogy ne tekintsen rá emberként, és ha már nem veszi hasznát, hagyja ott, ő erre képtelen. Gilbert a lánynak nem csupán lehetőséget ad arra, hogy igazi személyiséggé váljon, hanem egy névvel is megajándékozza. Ez a kapcsolat már megteremti az érzelmi alapokat, és láthatóvá válik az út, mely kivezet az érdektelenség aljas poklából. Violet kivirágzik, és nyer egy kis helyet a társadalomban.

A háború után a lányt Claudia Hodgins veszi pártfogásába, aki megígérte Gilbertnek, hogy vigyáz rá. Violet azért csatlakozik az emlékíró marionettekhez, hogy megtanulja, mit jelent a szó: „szeretlek”. Egyelőre csak bukdácsol, de akarva akaratlan lelke kezd megtelni mindenféle érzelemmel, melyeket szinte idegen nyelvként kell megtanulnia és értelmeznie.

Mikor elhangzik Gilbert szájából: „szeretlek”, a lány még nem tud érzést társítani hozzá, inkább összezavarodik. Ezernyi minden lappang lelkében elfojtva, mert a vad ösztönök eddig nem engedtek teret az érzéseknek. Blokkolva voltak a parancsszavak által, melyek engedelmességre késztették. Világa beszűkült és korlátozott volt, azonban egyre tágulni kezdett az őrnagy hatására.

Violet emlékíró marionettként kezdetben nagyon bizonytalan, és nem érti, miért nem jók azok a levelek, melyek a valóságot, mint olyat közlik a címzettel, tömören, velősen, mintha csak egy jelentés lenne a dolgok alakulásáról. Mi hiányzik akkor? Az érzelmek, amelyek kiszínezik a valóságot, és olyan formába öntik, hogy az megérintse az emberek szívét. Violet akkor kezdi csak megérteni, mit is várnak tőle, mikor saját maga tapasztalja meg az érzelmi skála sokszínűségét. Emberek között dolgozik, akik éreznek, sírnak, nevetnek, boldogok, szomorúak. Munkatársai is teljesen nyitottak és türelmesek vele. Még ha az elején nem is érezték úgy, hogy közéjük való, inkább segítettek neki, hogy ez minél előbb megváltozzon. Az egyik legrokonszenvesebb emlékíró számomra Cattleya Baudelaire, aki egyben a legtehetségesebb is. Ő kezdi tanítani Violetet, és a hibáiért is felelősséget vállal. Nem leszidja, hanem inkább megmutatja, hogyan kell jobban csinálni. 

Violet észre sem veszi, de napról-napra változik a jelleme, és az érzések is hatalmába kerítik. A könnyek az arcán értelmet nyernek, ahogyan a lelkiismeretfurdalás rémével is meg kell küzdenie, melyet múltja iránt érez. Hodgins szavai savként marnak lelkébe: „Észre sem vetted, hogy eddigi tetteid szikrát gyújtottak benned, és a lángok felemésztenek téged.” Violet kezdetben tagad, de aztán sírva mondja ki a nyilvánvalót: „Fegyverként használtak, hogy embereket öljek. Megérdemlem, hogy éljek? Sok embert fosztottam meg az ígéreteiktől. És még több életet vettem el a szeretteik mellől. Érzem, hogy felemészt a tűz, amit a bűneim lobbantottak lángra. És nagyon fáj.” 

Ezen már nem változtathat, de a jövő még előtte áll. A sorsok, melyek neki köszönhetően alakultak gyönyörűen, gyengíthetik a mardosó bűntudatot. 

Violet külsőre olyan, mint egy porcelánbaba. Gyengének és törékenynek tűnik, makulátlannak és tisztának. Az új élete pedig valóban ilyen. Lelkileg sebezhető, hiszen a frissen felfedezett érzelmek a mélybe rántják. Még nem tudja őket megfelelően kezelni. Amint tapinthatóvá válik szívében a szerelem, úgy azonnal a magány is rászakad, és a kétségbeesés, azonban a remény sugarai is égetik belülről. Violet megbízásai során sok olyan emberrel találkozik, akik különféle érzéseket váltanak ki belőle, adnak át neki, így magasfokú empátiája is kialakul; együttérez az íróval, aki elvesztette kislányát, de képes feltámasztani őt egy színdarabban. Violet aranyosan drukkol a boldog befejezésért. Életét kockáztatva vállalja a küldetést, hogy egy fiatal katona szavai még elérjenek szerelméhez, akit többé már nem láthat. Mindez mély nyomot hagy a fiatal lány lelkében, de belülről szépen építi a személyiségét. Sorsokkal találkozunk tehát az elmúlás üzeneteként és a jövő ígéreteként. Az együttérzés, gyász, újrakezdés, tagadás, szorongás, a múlt démonaival való küzdelem, mind-mind megjelenik Violet életében. A szavai pedig immáron csodás értéket közvetítenek, megkönnyítik mások számára a búcsút, illetve egy új, bimbódzó élet lehetőségét. Motivációt és erőt adnak a folytatáshoz.

Violet lassan megismeri önmagát és az emberi társadalmat egyaránt. Az értékeket és a háború értelmetlenségét. Mikor újra belekényszerül egy olyan szituációba, mely a háborús sebeket tépkedi, nem válik újra parancsteljesítő robottá. Nagyon tetszett, ahogy kijelenti: „Az őrnagy úr azt parancsolta, hogy éljek, nem azt, hogy öljek!”. Katonai tapasztalatait felhasználja ugyan, de új intellektusa már teljesen más irányba tereli az eseményeket. Ezen Dietfried Bougainvillea is meglepődik. Az ő érzelmei is zavarosak, haragudni akar Violetre, mert nem vigyázott Gilbertre. „Az öcsém azért halt meg, hogy megvédjen egy ilyen gyáva cafkát? ... És mégis mi haszna van egy olyan katonának, aki nem öl? Ezért nem tudtad megvédeni Gilbertet!” De ugyanúgy felszáll az érzelmi hullámvasútra, és belátja, Violet már nem egy érzéketlen báb, hanem képes felelősséget vállalni tetteiért, és önálló döntéseket hozni, olyanokat, melyek logikusan kövtkeznek a helyzetből. 

Az anime érzelemvilága gazdag és sokrétű. A romantikus drámai hangulatot a véres háború naturalizmusa töri meg, ahogyan emlékképeket kapunk az akkori állapotokról. A múlt és jelen kontrasztját az időbeli ugrások teremtik meg. Mivel a múlt a jelenben él tovább, így egyfajta melankólikus érzés lengi be az egész történetet. 

A gyönyörű animáció és a csodálatos zene még jobban segít minket elmélyedni Violet világában. A karakterek közül sajnos nem mindenkit ismerhetünk meg részletesen, előtörténetet is csak néhányan kapnak, például Iris Cannary; Cattleya Baudelaire-ről pedig sokat sejtető (fél)mondatok hangzanak el, ám mégis mindenkit olyan könnyű megszeretni. Elismerem, ez az anime sem hibátlan, olykor torzít a realizmuson 

(például egy alig 10 éves gyerek már attól összeesne, ha megsebesül, de Violet még akkor is az őrnagyot próbálja menteni, mikor már elvesztette mindkét karját – ezt magyarázhatjuk az adrenalinnal, ám mégsem túl hiteles), de a rengeteg pozitívum mellett elhalványulnak gyengeségei. A dramaturgia intenzíven működik, néhány résznél a hatást szinte a végletekig fokozzák, gondolok itt például Ann történetére: a régen nevetéstől hangos udvar üres és kopár, száraz falevelek borítják a padot, ahol korábban Ann az édesanyjával játszott. Ezeket a képsorokat egymás után kapjuk, hogy még jobban fájjon, és erre még a mélabús zene is rátesz egy lapáttal. Az opening és az ending teljesen idomul az anime hangulatához, összhangban mozognak a történettel. Mindegyiket szeretem, éppúgy pulzálnak az érzésektől, mint Violet Evergarden. 

Amikor lepergett az utolsó rész is, egy ideig csak ültem a fotelben szótlanul, és hagytam, hogy elsodorjon az érzelmi vihar. Végiggondoltam az egészet újra, egyes részeknél hosszabb ideig is elidőztem, miközben folytak a könnyeim.

Ezt az animét mindenkinek ajánlom, hiszen amint már említettem, érzelemvilága rendkívül összetett, akárcsak a szereplők lélek és jellemrajza. Aki jegyet vált erre az utazásra, készüljön fel arra, hogy rengeteg impulzus fogja érni. A végén pedig tiszta szívvel döbben rá, mit is jelent a szó: „szeretlek”.

  

NEON GENESIS EVANGELION

EREDETI CÍM: SHINSEKI EVANGELION

MEGJELENÉS ÉVE: 1995. október 4.

MŰFAJ: ANIME, SCI-FI, DRÁMA, LÉLEKTANI

EPIZÓD: 26

EPIZÓDHOSSZ: 25 PERC

FŐSZEREPLŐK: 

Ikari Shinji (harmadik gyermek) – Ogata Megumi

Ayanami Rei  (első gyermek) – Hayashibara Megumi 

Souryuu Asuka Langley (második gyermek) – Miyamura Yuuko

Katsuragi Misato százados – Mitsuishi Kotono

Akagi Ritsuko – Yamaguchi Yuriko

Ikari Gendou – Tachiki Fumihiko

Kaji Ryouji – Yamadera Koichi

AHOGY ÉN LÁTOM 

Megpróbálkozom a lehetetlennel, és írok egy blogbejegyzést a Neon Genesis Evangelionról. Most kezdem csak igazán érezni az anime utóhatásait. Remélem, sikerül leképeznem azt, ami bennem kavarog még kimondatlanul. 

A Neon Genezis Evangelion (szinte) véletlenül jött szembe velem, és úgy kezdtem bele, hogy semmiféle előismeretem nem volt róla a néhány szavas tartalomismertetőn kívül. Az pedig úgy vázolta fel, mint egy teljesen átlagos sci-fi mecha történetet a szokásos felállással klisésítve: 14 éves gyerekek kezében a világ sorsa, mert a támadó idegen lényeket csak ők képesek legyőzni egy hatalmas robotot irányítva, mivel minden más fegyver hatástalan ellenük. Ez így ismerős, ugye? 

Egy titkos katonai szervezet, amely ezúttal NERV névre hallgat, begyűjti a potenciálisan alkalmas jelölteket, és mintegy belekényszeríti őket ebbe a „világmegváltó” helyzetbe, függetlenül attól, hogy az alanyok szeretnék-e ezt vagy sem. Nem hagynak más választást számukra, pszichológiai terrorral gyakorolnak nyomást rájuk. Igen, itt már beköszön egy kis lélektan. Gondolhatjuk, ez így rendben van, végülis elég sok minden forog kockán.

Ikari Shinji

Aztán fellélegzünk, mikor a karaktereket is bemutatják nekünk. Elkezdődik a nagy kaland. Mivel rendkívül színes a személyiségtípus-felhozatal, biztosan találunk köztük olyat, akivel képesek leszünk azonosulni. Elsőként a szeretethiányos és hallgatag Shinjit ismerjük meg, aki magányosan éli életét, miközben édesapja iránti gyűlölete lángol szívében, melyet nem ért pontosan. Mivel két lábbal áll a depresszió mocsarában, egy olyan személlyel költöztetik össze, aki épp az ellentéte. Katsuragi Misato százados (később ezredes) megérzi a fiúból áradó lelki sivárságot, így a gyámjává válik. A lány extrovertált személyisége hatással is van a fiúra, és lassan kezd kinyílni. Szocializációját az iskola is felgyorsítja, ahol barátokat is szerez, és végre igazi gyereknek érezheti magát, aki olykor zárójelbe teheti felelősségteljes munkáját. Misato-t nem nehéz megszeretni, hiszen egy lökött, ámde tehetséges és jószívű nő, aki még elhiszi, hogy a világ valóban egy szebb hellyé válhat a kozmikus ellenség likvidálásával. Ayanami Rei megjelenésével egy kicsit már pislákolni kezd bennünk a kételkedés lángja, vajon milyen irányt vesz az anime. Az erősen introvertált, szótlan lány csupán egy ember társaságában mutat valódi érzelmeket, ez pedig nem más, mint Ikari Gendou parancsnok, Shinji apja. Aztán jön Asuka, és el is párolog kezdeti gyanúnk, mert a lány nem hagy minket filozófiai miért-téziseken töprengeni. A kis vörös tsundere letarol mindenkit, bájosnak épp nem nevezhető természetével. Mégis, van benne is valami, amitől megszeretjük (néha ugyan tényleg mélyre kell nyúlni ennek miértjéért). Bepakolják őt is Misato-hoz, hátha így hárman pozitív hatást gyakorolnak egymásra. Ez félig-meddig sikerül is. Aztán minden a feje tetejére áll.

Katsuragi Misato

Az anime a komolyságot sok vicces és képtelen jelenettel ellensúlyozza, tehát már-már a slice-of life fíling tör felszínre komikus behatásokkal. Az iskolai élet sok vidám percet eredményez, nem csak nekünk, kis hőseinknek is. Bár Rei kakukktojás marad a sorban, ő mintha saját elméjébe zártan élné mindennapjait. Mintha indikátorként jelezné előre, hogy valami olyasmi fog történni, amire eddig nem számítottunk. A kétely csírája ismét kihajt. Nem, ez nem egy hagyományos mecha. És egy idő után már nem is próbál az lenni, kinövi saját sablonjait és kliséit. A szórakoztató sci-fi-mecha átalakul szuggesztív pszichoalalízissé. Ugyan még így is szórakoztató marad, de a hatalmas pálfordulást nehezen emészti meg az ember, főleg az, aki nem ilyen típusú animére számított. Hanem olyanra, ahol a szolidan kibontott mondanivaló mellé elszórtan társul az enyhe pszichológiai tartalom. Itt azonban hatalmas dózissal érkezik, teológiai és filozófiai mélységekkel. A bibliai Teremtéstörténet bontakozik ki előttünk hirtelen, melyet az ember megfordít, és saját képére formál. Elkezdjük összerakni magunkban a képet: az EVA-projekt keretében a pilóták Unitokat használnak az Angyalok ellen, akik a végítéletet (lehalábbis nagyon így tűnik) akarják elhozni az emberiség számára.

Units

Miért hívják a támadó organizmusokat angyaloknak? Az angyalok nem gonoszak. Miért nevezik el őket a Bibliában szereplő angyalokról? Számos kérdőjel kezd villogni fejünk felett. Ez a fordított Teremtéstörténet a szívünkbe mar. Az emberi merészség és aljasság döntögeti a rekordjait. Az ember kilép korlátai közül, és mindenhatót játszva felhasználja az Angyalokat arra, hogy Istent teremtsen. A Unitokról kiderül, hogy biomechanikus alapon működnek, tehát félig élőlények. Azt már tudjuk, a projekt neve miért EVA. De ha Éva létezik, Ádám is itt van valahol? Félelmetes ebbe belegondolni, de az anime nagyon szépen levezeti az egészet, részletesen bemutatja és elmagyarázza, hogyan fogant meg az elképzelés, ami testet is öltött. Persze nem egyenes úton kapjuk a magyarázatot, hanem hazugságok sűrű hálóján átbukdácsolva. A hangulat egyre sötétebb és sötétebb lesz, és a korábban megismert karaktereink lelkivilága és személyisége is eképpen módosul.  Misato elől eltitkoltak sok mindent, még a legjobb barátnője, Ritsuko sem bízott benne annyira, hogy ezt a félelmetes titkot megossza vele. Mert nagyonis nyilvánvaló okból támadnak az Angyalok. És nem az egész Világ az ellenségük. Kaji, aki szerintem az egyik legrokonszenvesebb szereplő a történetben, fellebbenti a fátylat a NERV valódi céljáról. Persze azt csak később tudjuk meg, hogy egy személyes dolog áll a háttérben, melyről még a NERV sem tud. Csakis egyvalaki. 

És elindulunk egy pszichológiai hullámvasúton. Mindenki háttértörténetét megkapjuk, szép kórképet rajzolnak elénk az alkotók. Misato és Kaji románca kis melegséget csempész a komor valóságba, de ez is kihűl a lelki ridegségben. A lány elfojtott apakomplexusa elemi erővel tör elő amikor együtt vannak a sráccal. Misato utálta apját, mert csak a tudománnyal törődött, mégis ragaszkodik az emlékéhez, és mindenkiben őt keresi. Hová tűnt a korábbi, bohókásan lökött lány? Kiderül, amit amúgy is sejtettünk, hogy mindenki sérült lelkileg, és az okokat kendőzetlenül tárják elénk. A szorongás és a félelem válik főszereplővé, és gomolyog át a fókuszba. Mindenki másért növeszt áthatolhatatlan falat maga köré, és mindenki máshogy próbálja feldolgozni azt a traumát, ami jelenlegi állapotához vezetett.

Souryuu Asuka Langley 

A fejlődéslélektan fázisait is lemérhetjük, és a visszacsatolást is több szemszögből vizsgálhatjuk meg. Asukában lávaként forr a harag, és ezt környezetére vetíti ki, pedig csak magányos, akinek sok ideig semmije sem volt a büszkeségén kívül. Erős megfelelési kényszer hajtja, mert úgy érzi, csak akkor ér valamit, ha szem előtt van, ha bizonyíthat. Akkor beszélnek róla, és nem lesz egyedül. Paradox módon mégis eltaszítja magától azokat, akik törődni próbálnak vele. Labilis személyisége közel áll a teljes összeroppanáshoz. Shinji újra bezárkózik, kezdeti élénksége kifakul, és önbizalmát is elveszíti. Valamint hitét az emberekben és a világban. Egyúttal erősebb is lesz, még ha öntudatosnak nem is lehetne definiálni. Rei valóban egy mozgó bábura emlékeztet, ahogyan Asuka „nem túl bölcsen” meg is jegyzi, de könnyei mégis valódiak. Ő sem tudja, hogy ki valójában, és érzéseit mélyen elzárva, hét lakat alatt tartja. Nem ismeri őket.

Ayanami Rei

Amint fény derül az EVA sötét titkára, egyre több indulat feszül egymásnak, míg végül a helyszín teljesen megváltozik, és a szereplők tudatában találjuk magunkat, akik létezésük értelmét próbálják megfejteni. Ki vagyok én? Miért harcolok? Kell indok a harcra? Mi a boldogság? Magányos vagyok? Ha megölsz valakit, aki mások szerint az ellenséged, akkor bűnös vagy? Megéri szeretni? Hogy szeressek? Az önismeret mélyén tapogatóznak, és több világ is felépül a lelkükben, alternatív valóságok, melyek egy lehetséges jövőt láttatnak. Mit válasszak? Azt a világot, melyben egy kis mosoly is őszinte ajándék? Az utolsó Angyal megjelenésével ambivalens érzések születnek bennünk. Ők tényleg gonoszak, vagy valami más áll a háttérben? Itt még egy karakterről szeretnék ejteni néhány szót: Nagisa Kaworu kapta a legangyalibb ábrázolást a történetben, ő tényleg olyan, amilyennek elképzelhetjük az angyalokat: könnyen barátkozó, segítőkész és bátorító, csupa mosoly. Amikor kiderül, kicsoda ő valójában, megdöbbenve esik le az állunk. De ezt a készítők képesek tovább fokozni... mikor már elöntött minket a feltárt depresszió, Rei-ről is kezd körvonalazódni a valóság, a rébuszokból kibontja őt az anime, persze hagy még bőven nyitásra váró ajtókat. 

Összegzésként elmodhatom, hogy a Neon Genesis Evangelion címet utólag fogjuk tudni értelmezni teljes mértékben. Az anime grafikája részletesen kidolgozott, gyönyörű, egyáltalán nem éreztem „régiesnek”, pedig 1995-ös születésű. A zenéje éppoly hatásos, mint képi világa. Tetszett, hogy a hangsúlyos, epikusabb jelenetek komolyzenei aláfestést kaptak, így hatásuk fokozódott. Már több animében is hallottam felcsendülni az Örömódát, épp olyanokban, melyek ezer szállal kötődnek a pszichológiához. (Gunslinger Girl) 

„Bárhol megtalálhatod a Mennyországot, hogyha igazán megpróbálsz élni.”

Ez az anime tehát felcsigáz, szórakoztat, meg is nevettet, megajándékoz sok szerethető karakterrel, aztán kifacsar lelkileg, és összetör mindenkivel együtt. Nagyon szeretem a pszichológiát, és az ilyen jellegű történeteket, de a zárlatban már túlságosan direkt módon zúdították nyakunkba a freudi pszichoanalízist. Jobban örültem volna, ha konkrét lezárást kapunk, szájbarágósat, amitől megnyugszik a lelkünk, még akkor is, ha drámai az irány. De így csak egy csomó kérdés lebeg a levegőben, amelyekre vagy találunk választ, vagy nem, ez a kitartásunktól függ, és attól, kivel mennyire szimpatizálunk. Tudom, hogy készült folytatás, és anélkül a befejezés értelmezhetetlen és hiányos. Tehát szükséges az összkép megismeréséhez.

Ezért lett csak majdnem kedvenc.

BLACK LAGOON

EREDETI CÍM: BLACK LAGOON 

MEGJELENÉS ÉVE: 2006 április 9. 

MŰFAJ: ANIME, AKCIÓ, DRÁMA

EPIZÓD: 12

EPIZÓD HOSSZA: 24 PERC

SZEREPLŐK:

Revy (Rebecca Lee) – Toyoguchi Megumi

Rock (Okajima Rokurou) – Namikawa Daisuke

Dutch – Isobe Tsutomu

Benny – Hirata Hiroaki

Roberta (Rosalita Cisneros) – Tomizawa Michie

Eda – Karasawa Jun

AHOGY ÉN LÁTOM

Igazán itt volt már az ideje annak, hogy letörölgessem a virtuális port szegény blogomról. Elő is kaptam az elfekvőből, és most éledezik szegény. Élénkétísül egy olyan animéről szeretnék értekezni, ami nem egy romantikus kéjutazás, hanem sokkal inkább egy alvilági túlélőtúra, Revy-módra. Hogy miért pont a Black Lagoon lesz a nagy come back? Elég nagy hatást gyakorolt rám ahhoz, hogy szavakba öntsem érzéseimet. Persze nem ez az egyetlen anime, amivel így jártam, csak akkor sajnos még csupán az írás szándéka bimbódzott bennem, és lusta voltam belépni a bloggerbe, csak a Snittig jutottam. (az is valami, na... :-)

Egyébként a Black Lagoon-al is úgy jártam, ahogyan a recenzió-írással. Húztam, halasztottam, míg végül motivációs szinten szembe jött velem. Aztán durr, bele is csaptam, és pörgött előttem az alvilági játszma. Közben az idegeim is edződtek, mire a végére értem, már kötelekként feszültek bennem. 

Bár már viszonylag sok animét láttam, olyanhoz még nem volt szerencsém, ahol a főszereplő(k) mind bűnözők, gengszterek, maffiózók, tehát eléggé rosszfiúk a sötét oldalon. Viszont a jelzőkkel óvatosan kell bánni, a „gonoszt” direkt nem használom, mert én sem Revyt, sem Rockot, sem Bennyt, sem pedig Dutch-ot nem tartom eredendően annak. Még Balalaikát, az orosz maffiakirálynőt sem, és Roberta is kívül esik eme kategórián.

Benny, Dutch, Revy és Rock – a Black Lagoon csapata

Miről is szól ez a 12 részes anime? 

Itt nincs semmi fantasy, csak a véres... a nagyonis véres valóság. Mint már említettem fentebb, az alvilág üzelmeit követhetjük nyomon, és bepillantást nyerhetünk az orosz maffia ténykedéseibe, különböző nemzetiségű kartellek bandaháborúiba. 

A Black Lagoon tulajdonképpen (immáron négy tagúra bővült) vállalkozás a délkelet-ázsiai térségben, melynek központjául a thaiföldi Ronapur város szolgál. Itt koncentrálódnak a bűnözés szálai csomóponttá. Röviden: nem egy túristaparadicsom. A kis csapat mindenfélefajta munkát elvállal, ami pénzt hoz a konyhára. Ebből élnek-(és olykor majdnem)-halnak. 

Eda

Az alkotók nem spóroltak a vérrel, de azért olyan nagyon túlzásokba sem estek, épp csak anmyira, amennyire megköveteli maga a téma. A brutalitás könnyebben csúszik azzal az érdes, fanyar fekete humorral, melyet leginkább Revy és Eda személyéhez kötnék elsősorban. Ők majdnem-barátnők, mikor épp nincs kedvük egymásra lőni, jól ki is jönnek. És tényleg! 

Csapatépítő ;) 

Ebben a világban ingatag lábakon állnak az emberi kapcsolatok, a barátság és a szeretet eszménye más szintet képvisel, mint a slice of life felállásnál. Inkább partnerek léteznek, társak, akik bármikor elárulhatják a másikat. Ok akad bőven, lehet válogatni. Ebben a sötét világban csak magára számíthat az ember, és ügyesen kell zsonglőrködnie ahhoz, hogy életben maradhasson. Ha még hírnevet is szeretne szerezni magának, ahhoz bizony hullahegyeken és vérpatakon keresztül vezet az út. Revy nevét már jól ismerik, de később kiderül, hogy ő is csak egy gyenge amatőrnek számít Roberta mellett, aki kapott külön kiegészítő évadot is, mert kiérdemelte. De ennyire nem szaladok előre. 

Rock

Ebbe a bűnöző-paradicsomba csöppen bele Okajima Rokurou, azaz Rock, aki bár csalódott az emberekben, még sincs oda a gyilkolászásért. Ő még értékként tekint az emberi életre, és ez a nézete mindvégig megmarad. Bűnöző-tanoncként úgy próbál érvényesülni ebben a pokolban, hogy megtartja a másik világból hozott énjét, és ha a többieknek annyira nem is tűnik fel, segít azokon, akiknek szüksége van erre. Benny a szűkszavú hacker szintén inkább csendestárs, és a neten bogozza a szálakat és kavarja amit épp kavarni kell. Dutch és Revy vérszomjasabb fajta. Az előbbi a főnök, az utóbbi pedig a „rohanjunk fejjel a falnak.” prototípust képviseli. Ők négyen lassan, de bizonytalanul kezdenek összekovácsolódni. Revy elég nehéz és hirtelen természetű, akit kísért a múltja, nem akar érezni és emlékezni, gyakran bekattan, ha valami nem úgy történik, ahogyan ő azt korábban elképzelte. 

Revy 

Melancholikus hidegvérrel végzi el feladatait, nagyon jól tudja, hogy akiket elküld a másvilágra, mind rossz arc. Revy nem elvakult mészáros, ok nélkül sosem húzza meg a ravaszt. Áldozatai mind a bűnözők közül kerülnek ki. Mindezek ellenére mégis... mégis van benne valami, ami rokonszenvessé és szerethetővé teszi karakterét. Az „előbb cselekszem, aztán beszélek” típusú lánnyal ellentétben Rock megfontolt, nagyon ügyesen átlátja a helyzeteket. Ért az emberekhez, és az emberek nyelvén. Kitűnő stratéga. 

Aztán jön Roberta, akinek cselédlány külseje szinte önmaga iróniájává válik. Amint megismerkedünk képességeivel, átértékeljük az eddig látottakat. Ő sem kevésbé pszichopata, mint Revy, viszont hozzá társul az elegancia és az intelligencia is. Neki van lelkiismerete, és az érzelmeit sem palástolja. Én őt jobban kedveltem, mint Revyt, és sajnáltam, hogy az első évadban csak mellékszereplőként asszisztál. Megismerhetjük az ő múltját is, kapcsolatát Garciával és az ő édesapjával. Nekem ez az érzelmi szál nagyon szimpatikus volt. 

Roberta és Revy (epic fight)

Ebben a világban mindenki kezéhez kellő mennyiségű vér tapad, tisztelet persze a nagyon kevés kivételnek. A valóság mocskát, a világ árnyoldalát tökéletesen, illúziók nélkül mutatja be az anime. Egyáltalán nem túloz. Sajnos így működik a sötét oldal, amivel erős kontrasztban állnak azok az idilli képek, amiket néha – és roppant mód hatásosan – bevágtak a történetbe. Békés tenger, lagúnák, repkedő színes pillangók… aztán jön a puskaprszagú káosz és zűrzavar. 

Az anime végig izgalmas, mozgalmas, melyet remek zene kísér. Az opening nagyon összhangban van a történésekkel. Gyors, színes, pergő és kellően brutál, zúzós. Ezzel szemben az ending lassú, sötét és misztikus, ahogyan Revy sétál és sétál a semmibe. A grafika egy 2006-os animéhez képest szépen kidolgozott. A seiyuukra sem lehet panasz, tökéletes munkát végeztek. Ami nem tetszett, hogy mindenki bagózott (kivéve Robertát). Tudom, hogy ez illik az összképbe, de engem mégis zavart. Bár nem kedvelem a gyilkolászós, halomra lőjük egymást stílusú történeteket, ez az anime mégis mélyebben volt képes bemutatni ezt a világot, azt, mi rejlik az idill mögött. Nem minden olyan egyszerű, mint ahogyan azt néhány akciófilmben a képünkbe tolják.  Itt megkapja kegyetlen hátterét a bűnözés. Az anime rejtett mondanivalója ott villog előttünk: jól vigyázz, ha erre az ösvényre lépsz, innen nincs visszaút, hiába volt más életed, korábbi ismerőseid, barátaid, szerelmed számára meghaltál, és ez a sors vár a lelkedre is. 

Ha kíváncsi vagy arra, hogyan működik az élet a sötét zónában, mindenképpen nézd meg ezt az animét.

AZ ALVÓ LOVAGOK ÉBREDÉSE

* megjegyzés: Ez a novella Nerys Raven egy újabb kalandját meséli el, de vendégszereplőként jelen vannak a Sword Art Online anime második évadának aranyos kis sztárjai is, hiszen épp miattuk, főként Konno Yuuki miatt született meg ez a kis szösszenet. Az ő nevét, valamint az Alvó Lovagokét  kölcsönvettem néhány oldal erejéig ;) 

*****Ha esetleg még nem láttad a Sword Art Online második évadát és meg szeretnéd nézni, várj ennek a töténetnek az elolvasásával, mert némi spoilert tartalmaz!

Azonban önmagában is érthető a történet. 

Ez a kis iromány csak a blogomon elérhető, sehol máshol! 

Kellemes olvasást kívánok mindenkinek! 

Főbb szereplők:

Konno Yuuki –  eredeti világa: Sword Art Online II. 

Yuuki Asuna – eredeti világa: Sword Art Online 

Nerys Raven (saját karakter, egy most épülő új világ főszereplője, ami egyelőre csak novellákban létezik, de hátha tovább bővül...)

Bocsika, elnézést, sorry – soroltam vagy ezerféle nyelven, míg közeledtem a célom felé, bár hogy hű legyek az igazsághoz, ez a közeledés inkább ámokfutásnak tűnt a külső szemlélők számára. Joggal gondolhatták a fehérköpenyes nővérkék és orvosok, hogy ez a rosszindulatú lady, aki fellök mindenkit, aki az útjába kerül, biztosan kitört a mosolyosztályról. Nem hibáztatom őket, viszont nekem nem volt elvesztegetni való időm, így nem is lassítottam. Ja, igen, köpeny, nővérek, orvosok… én egy kórház folyosóján ámokfutok éppen, mely Kiotóban található, de jelen pillanatban ez is elhanyagolható információ. Csakis egyetlen dolog számít, méghozzá az, hogy időben odaérjek hozzá. Időben, mielőtt rövid kis élete végleg megszakad. Ezzel a befejezéssel nem tudok kibékülni. Neki élnie kell, tovább mosolyognia, és mindent kipróbálni, amire vágyik. Tovább erősíteni a környezetében élők lelkét. Yuukinak élnie kell! Az Alvó Lovagok nem alhatnak többé! Szárnyalniuk kell tovább… hiszen mindegyikük megtanult repülni. Vétek lenne elengedni őket egy olyan helyre, ahol már senki sem érheti el őket! Nem… ha törik, ha szakad, én ezt felülírom! Nem érdekel, utam végén hány fehérköpenyes fog a… hát oda kívánni engem. Miközben elmélyítettem gondolataimat, a könnyeim is áztatni kezdték az arcomat. Halkan a távolból valahonnan hallani véltem a nevemet. Gyorsan elvégeztem a képzettársítást, és mindjárt megjelent a hang gazdája is lelki szemeim előtt. Jena tehát utánam jött. Egy halvány mosoly görbült ajkamra. Végre itt álltam a terem előtt, ahova be kell majd hatolnom, ha lehet harmonikusan, nehogy tényleg őrültnek nézzenek, és kiüssenek elektrosokkal. Ha ez megtörténik, akkor az Alvó Lovagok sosem ébrednek fel. Ezt pedig nem engedhetem meg. 

Konno Yuuki ALO avatarja – Sword Art Online II. 

A külső, hófehér ajtón már beengedtem magam, mely a magán, elkülönített kórtermekre nyílt. És most itt állok az üvegfal előtt. A medicuboidot tesztelő helyiségek egyikében. Doktor Kurahashi furán nézett rám, de úgy tűnt, ő nem tart őrültnek… annyira. Néhány kérdés azért biztosan szorult belé, amint feltűntem a színen. Amúgy én is fehér köpenyben nyomultam előre, hogy ne tűnjek ki olyan nagyon a környezetből. Végül is gyógyító vagyok, csak nem abban az értelemben, mint itt mindenki ebben a kórházban. Kendra gondolom, most kezdi sorolni magában, még mennyi minden vagyok, és nem vagyok. 

– Mit keres itt, kisasszony? – csak ennyit kérdezett, és bánatos tekintetét visszafordította az ágyon fekvő kis betegre. Nem tűntem veszélyesnek a szemében, így nem is fenyegetőzött semmivel. Rontani nem nagyon tudtam volna tovább a helyzetet. Ebben a pillanatban egy asszisztensnő is megjelent kissé fújtatva, és ő válaszolt helyettem, mert én nem találtam a szavakat. Yuuki látványa belém fagyasztotta őket. 

– Ez az amerikai nő végigcsörtetett a kórházon, és fogalmam sincs hogyan, de az összes zárkódos ajtót kinyitotta. – Erre azért reagáltam. Visszafordultam a már lassan az intim szférámba tolakodó nővér felé, és szúrósan kezdtem ránézni, ahogyan egy rosszindulatúnak látszó ámokfutóhoz illik.  

– Mégis miért sérteget engem, én nem bántottam senkit, egy szóval sem! – láttam, hogy furán kezd el nézni, és lefuttatja magában az elhangzott mondatait, én vajon mit találhattam sértőnek. Megsajnáltam szegényt, így kisegítettem – Bennem egy csepp amerikai vér sincsen, tetőtől talpig európai vagyok. – Kacsintottam rá. – Viszont, ha megbocsátanak, majd később megbeszélhetjük ki honnan származik, de most erre nincs időm. Yuukinak sincs! Ezért jöttem. – Erre a kijelentésre mindenki rám fókuszált, még az a lány is, aki a kis Yuuki kezét fogta. – Asuna, ha nem tévedek! – léptem oda hozzá. – Kérdésre nyitotta a száját, de én a mutatóujjamat az ajkaira helyeztem. – Most ne, kérlek, segíts nekem! Örülök, hogy itt vagy, ketten talán gyorsabban sikerül őt meggyógyítanunk. 

Asuna szemében öröm, míg a többiekében valami más csillant meg. 

– Meggyógyítani? Konno Yuuki…

– Kérem, fejezze be, doktor úr! Ismerem a diagnózist. Én mégis képes vagyok őt meggyógyítani. De csak addig, amíg le nem áll a szíve. Halottakat sajnos nem áll módomban visszahozni, de amíg egy kicsi élet is pislákol benne, nyert ügyem van! 

Jena is befutott közben. Végigsuhant tekintetem az arcokon, amik felváltva tükröztek értetlenséget, reményt és még egy csomó más dolgot, ami az ilyen váratlan és szinte lehetetlen helyzetekben elvárható.
– Asuna, azt szeretném, ha visszamennél hozzá az ALO-ba! Ő még nem jelentkezett ki. Kérlek, maradj vele!

A lánynak nem kellett kétszer mondani, átrohant a szemben lévő szobába, és már létesítette is a kapcsolatot. Én pedig odatérdeltem az ágy mellé, és megfogtam azt a kis kezet, ami hideg volt, mint a jég. Viszont éreztem, hogy még nem késtem el teljesen. Ez az utolsó előtti pillanat. Becsuktam a szemem, és vettem egy mély lélegzetet, aztán még egyet és így tovább. Hagytam, hogy a gyógyító energiám buzogva áramoljon az ereimben. Vagy valahogy így. Kendra jobb gyógyító, mint én, és őszinte leszek magamhoz és mindenkihez, még sosem gyógyítottam ilyen súlyos és végzetes betegséget. De muszáj megtennem… megpróbálnom, és sikerülnie kell! Yuukinak még nincs itt az ideje. Az Alvó Lovagok annyit küzdöttek már az életben, megérdemlik, hogy a harc helyett normális élet várjon rájuk… még ebben a világban. Itt pihenjenek, és utána pedig fedezzék fel azt. Jena karját éreztem a vállamon. Az ő érintése mindig megnyugtat. 

– Nerys képes arra, hogy megmentse Yuukit. Az igaz, hogy nem lesz könnyű menet, de én bízom benne.

–  Ho… hogy…? – dadogott Kurahashi mellettem valahol, de a szavak kezdtek elhalkulni számomra, és csak azt az enyhe zúgást éreztem a fejemben, amit a gyógyító energiám okozott. Valószínű, hogy az orrom is elkezd majd vérezni, de ez megint csak elhanyagolható probléma. Minél nagyobb a baj, annál hevesebb a zúgás. Egyik kezemben Yuuki kis keze pihent, a másikat a mellkasa fölé helyeztem. Már beborított minket az az aranyszínű, néhol tejfehér vibrálás, ami ilyenkor számomra megszokott, azok pedig, akik még nem láttak ilyet, szóval majdnem mindenki, pedig próbálják összerakni, melyik fantasy filmben is lehetnek épp. Jena, most rád bízom őket. Te pedig, kicsi lány, harcolj még egy kicsit, hogy aztán többé már ne kelljen. Éreztem, hogy jó nagy fába vágtam a fejszém. Meg is ijedtem, de ezt nem mutattam senki felé. Mintha valami rádió lenne, maximumra kapcsoltam a zúgás hangerejét. Gejzírként tört fel belőlem az energia, és áramlott át Yuukiba. Tudtam, hogy a vérem patakokban folyik már, nem csak az orromon, de a fülemen is, mégsem érdekelt. 

– Nerys, el fogod veszíteni az eszméleted – tört a zúgásba egy hang telepatikusan, mivel Jena képes erre is – de tudom, hogy sikerül. Mindketten harcosok vagytok! Együtt tértek vissza! 

Körülöttem megszűnt a tér és az idő. Csak a zúgás létezett, semmi más. Eggyé váltam Yuuki testével, és éreztem a szervezetében a tombolást, amit a vírus küzdelme okozott azzal az erővel, amivel hirtelen szemben találta magát. A lány mellkasa emelkedni és süllyedni kezdett. Erre vártam. Mi állunk győzésre. Csak maradjon annyi erőm, hogy az összes rohadt parazitát kisöpörjem a testéből. Nem tudom, mennyi idő telt el, csak azt éreztem, hogy a testem remegni kezd, az izzadság a szemembe folyik homlokomról, és elkezdi csípni azt. A pólóm és a hajam lucskos a véremtől. Szédülök. A hófehér és arany energia-erőteremet meg-megszakítják azok a fehér kis pöttyök, amiket látni vélek, ha kinyitom a szemem néhánytized másodpercre.  

– Nerys, csak egy kicsit tarts még ki. Yuuki kezdi visszanyerni a színét és a légzése is kezd normálissá válni. A szívritmusa is egyenletes. Nem vagyok orvos, csak azt mondom, amit látok. Az arcáról leolvasható, hogy küzd. Tehát harcol ő is. Most futtasd le a végső ellenőrzést.

– Még nem tisztult ki teljesen, érzem. Az immunrendszere kezd felépülni újra, de még nem mentes a vírustól. Nem időt akarok nyerni neki, hanem azt akarom, hogy a HIV eltűnjön, mintha ott sem lett volna. 

– Szerintem így rendben lesz Yuuki, van ereje, hogy várjon kicsit. Holnap folytatod. Addigra összeszeded magad, és biztosan…

– Nem, Jena! Ha csak egy olyan izé is marad benne, elkezdi újra a rombolást. Most fejezem be. 

Összeszorítottam az állkapcsom, hogy szinte csikorogtak a fogaim. A zúgást a fejemben a maximum fölé toltam, és egy olyan energiahullámot indítottam el, ami a végső tartalékom volt, és cunamiként söpört végig a sejtjeimen, hogy aztán ugyanezt megtegye Yuuki sejtjeivel is. És most… most már éreztem, láttam a fényt az alagút végén… valami fényesen világító pont jött velem szembe, ami egyre erősebb és nagyobb lett, míg a végén már teljesen átölelt. Annyi erőm még maradt, hogy lefuttassam az ellenőrzést, egy gyenge energiaszálat eresztettem útjára, ami jótékonyan simult végig a szervezetünkön. Édes lüktetést éreztem a mellkasomban. Ez Yuuki szívdobogása volt. Aztán örömet és megkönnyebbülést… majd hálát… ezek nem az én érzelmeim voltak. Az övéi. Még össze voltunk kapcsolódva. Az agyam, mint valami processzor megkapta a végső választ, az analízis eredményét. A csatánk győzelemmel zárult, ezzel megnyertük az egész háborút. Mély sóhajjal nyugtáztam, hogy vége, aztán következett a rövidzárlat. Mintha lekapcsolták volna a lámpát, vaksötét lett, én pedig elvesztem a térben valahol. 

A teremben mindenki néma döbbenettel figyelte, ahogy az egyik nő eldől, a másik pedig felül az ágyán. A medicuboid már nem volt aktiválva. Asuna támogatásával az Alvó Lovagok kis vezére önmagától hagyta el a virtuális teret, és lépett vissza abba a valóságba, ami eddig csak fájdalmat és szenvedést okozott számára. A lány már ott térdelt mellette újra, és fogta kis kezét. Nerys Raven pedig, ahogyan azt Jena bölcsen megjósolta, valóban elveszítette az eszméletét, és mint később kiderült, majdnem az életét is. De ezt nem tehette meg, hiszen még rengeteg munka várt rá. A többi lovag sem alhat többé! Ő akarta ezt a képességet, mondván nővérének, hogy így jobban hasznára lehet az embereknek, mint a pszichológia diplomájával. És ő választhatja ki a pácienst, világtól függetlenül. Az időben nem tud utazni, de a különböző világok kapui nyitva állnak előtte. 

Yuuki álmosan és kissé bágyadtan hordozta körbe tekintetét a körülötte állókon. Majd megállapodott Asunáén, akinek gyémántként csillogó könnycseppjei folyammá dagadtak. 

– Yuuki! – csak ennyit tudott mondani, és magához ölelte a hős kis lovagot. 

Asuna és Yuuki "best friends" ALO (Sword Art Online II)

– Most már örökké barátok maradunk, igaz? 

– Eddig is azok voltunk, és a legelső pillanattól kezdve örökre szólt a barátságunk! 

Asuna úgy szorította magához Yuukit, mintha attól félne, hogyha elengedi, szertefoszlik illúzióként. A másik lánynak is szokatlan volt az az erő, melyet teste újra birtokolt, és csak óvatosan próbálgatta a levegővételt. Jól érezte magát abban a valóságban, mely néhány perce szakadt rá. Egészen eddig azt hitte, hogy utazása véget ért, de most megtette első képzeletbeli lépteit abban a világban, aminek eddig is részese volt, amihez tartozott. Könnyei Asuna vállát áztatták. Nem tudni mennyi idő telt el, míg finoman kibontakoztak az ölelésből. Agyuk egy hátsó szegletében még mindig ott pislákolt az a rosszindulatú gondolat, mi van, ha ez az egész nem más, mint az ALO ábrándképe. De ahhoz túlságosan valóságosnak tűnt minden. 

Yuuki az ágy másik oldalára tekintett, ahol egy nővér, a doktor és Jena próbált életet lehelni Nerysbe, aki kis híján helyet, jobban mondva életet cserélt megmentettjével. A lány sápadt volt és falfehér, ugyanis nem csak az energiáját vesztette el, hanem rengeteg vére is elfolyt, miközben vívták közös csatájukat a vírus ellen. 

De mivel elég makacs vagyok és önfejű, nem kis vérszegénységem ellenére kinyitottam szemem, és acélszürke tekintetemet, mely elég homályosan érzékelte a kontúrokat, Yuuki tekintetébe olvasztottam. Egy félmosolyt is sikerült begörbítenem ajkamon, és a hüvelykujjam megemelése sem okozott olyan nagy nehézséget, mint elsőre gondoltam. A beszéddel már nehezebben birkóztam meg, a hangszálaim nem akartak engedelmeskedni, és amiről azt hittem, hogy normális mondat, a körülöttünk állók számára furcsa motyogásnak hatott. No mindegy, rengeteg alkalmunk lesz még beszélgetni, és sanda gyanúm, hogy mindenki várja a magyarázatot arra vonatkozóan, amit elkövettem. Még egyszer megpróbálkoztam a hangképzéssel, ezúttal nagyobb sikerrel. Pátoszi arckifejezést öltöttem, olyat, ami illik az adott szituációhoz, és megszólaltam: 

– Yuuki-chan… kis álomszuszék. … Ideje volt felébredni… A világ… talán valamivel jobb hely lesz… ha… köztünk… maradsz. Még túl korai lett volna… elengedni téged. – Teljesen átadtam magam a drámai hangulatnak, melybe belerángattam magam. Őszinte voltam. És túráztattam még kissé hézagos japán nyelvtudásom is. Nem csak azért beszéltem szaggatottan, mert ki-be járt belém a lélek, hanem mert nehezen találtam a szavakat. Most épp nem a meghatottságtól – oké, nyilván meghatott is voltam – hanem mert a folyamatos japántól kissé messze jártam a tudásszintet illetően. 

Aztán ismét lekapcsolták a villanyt. Sebaj, majd folytatom. Már nem kell annyira sietni. Mindenre lesz idő.