A. O. ESTHER: FRIGG ROKKÁJA

EREDETI CÍM: FRIGG ROKKÁJA – SOROZAT: FRIGG ROKKÁJA I.
KIADÓ: DECENS MÉDIA MAGAZIN

OLDALSZÁM: 442

MEGJELENÉS: 2015 

MŰFAJ: FANTASY

FÜLSZÖVEG:

VALAKI VÁR VALAHOL, AKIVEL ÖSSZETARTOZOL, ÉS AKIÉRT A HALÁLON IS ÁTKELNÉL, CSAK HOGY MEGTALÁLD.

A húszéves Sonja és hét évvel idősebb bátyja, Alex Sommerland rockzenészek. Norvégiában, a Stjerne-tó partján élnek, és ötfős bandájukkal telt házas koncertekkel szórakoztatják az egyre gyarapodó rajongótáborukat. Nem is sejtik, hogy hamarosan mindannyiuk élete megváltozik, ugyanis egy különös varázslat folytán az égen ragyogó csillagkép, Frigg rokkája működésbe lép, és összeköti a jelent a múlttal... 

A molyon fellelhető bejegyzésemet szeretném némileg bővíteni, új köntösbe öltöztetni, ahogy ez már megszokottá vált a blogomon. Illetve válhatna, ha gyakrabban foglalkoznék vele. De ezt mindig elsírom itt az elején, még a végén unalmassá „válok”.

Bele is csapok a lecsóba. 

Eszter nagyon elemében van, immáron harmadik sorozata debütált, melynek első része Frigg Rokkája néven vált / válik ismertté. A borító igényes, kemény-fedeles, gyönyörű, a kivitelezés elsőosztályú, jó érzés a kezünkbe venni a könyvet. (hát nem?) 

Jöjjön akkor a tartalom. Ennek véleményezésétől picit tartottam, mert az olvasás közben felemás érzések motoszkáltak bennem, akarva akaratlan. 

Sonja Sommerland korán megtapasztalja, hogy az élet bizony messze esik a habos tortától. A Sötét árnyak című nyitányt végigbőgtem. Ehhez bővebb kommentár nem szükséges. Eszter nem kímélte a lányt, szinte már az elején darabokra törte a lelkét. Nagymamája halála után kicsit idegösszeroppan, amely állapotot alkohollal próbálja kúrálni, nem túl eredményesen. 

Az „idillhez” csatlakozik bátyja, Alex is, aki illuminált állapotban lévő húgát azonnal magához költözteti. Ettől nem érzi topon magát Claire, az aktuális barátnő. Miután már minden összezavarodott, a két lány megmártózik a Stjerne-tó vizében, nem strandolási szándékkal... és hipp-hopp... képszakadás. Új dátumot írunk... welcome to the past... 

A történet elvérezik rögtön a kezdeteknél, ugyanis a középkor és a 21. század ütköztetése olyan kommunikációban nyilvánul meg, ami nem hiteles, még akkor sem, ha félig-meddig fantasy könyvről van szó. 

Einarr Sigurdsson

Sonja Sommerland

Egy 2024-ből származó lány bájosan elcseveg egy 924-ből származó viking harcossal, az Einarr Sigurdsson nevezetűvel. Igen, ő lesz a másik főszereplőnk, némi barbár beütéssel. Nem finomkodik Sonjával, egyből lerántja a leplet társadalmukról, és illúziók helyett a karjában ringatja a lányt, miután az besokkol. A vikingek valóban nem a könyörületességükről híresek, ezt demonstrálják is Sonjának, aki ettől nem lesz boldogabb. Még azt is megtudja magáról, hogy Kósza azzal a bizonyos napkereszttel a testén, ami nem engedi letagadni ezt a tényt. (mini spoiler) A belső feszültség fokozódik, ugyanis kiderül, áldozati bárány szerepét szánják a hasonló időutazóknak a középkorban. Az öngyilkosok a haláluk előtti pillanatban átkerülnek ebbe a másik világba, ami számukra lehet akár a pokollal is egyenlő. 

A cselekmény kicsit leül, miután megismerkedünk a Kószákkal, a miértekkel és az új világgal, ami ebben az esetben a régebbi. Előtérbe kerülnek azok a szentimentális elemek, melyek a főszereplők egymás közötti viszonyaira fókuszálnak. Ha türelmesek vagyunk, akkor tapasztalhatjuk, hogy egy idő után ismét felberreg a motor, és beindul a gépezet, majd annyi információ zúdul ránk, hogy nem győzzük kapkodni a fejünket. Amolyan hullámvasút, nehezebben és könnyebben emészthető részekkel. 

A zenekar többi tagja, Leif, James és Alex is jegyet vált a múltba. Elvégre úgy szép az élet, ha zajlik.

Ha már szóba kerültek a Kószák... az első igazán őszinte és eredeti figura az Laetitia, akit rögtön meg is szerettem. (Köszi Eszter!) :) A mellékszereplőkben valahogy mindig több az élet és kevesebb a szenvedély, mint a főhősökben, ezért könnyebben megközelíthetőek. Az empátia esetükben gyorsabban működésbe lép. 

Laetitia

A sokat tapasztalt modell lány is kapott hideget-meleget a sorstól, persze nem egyenlő arányban. Együttérzésünk az övé. Remélem, majd előtérbe kerül a későbbiekben. Voltak még szimpi egyedek a regényben, mint például Asa, Einarr húga, de őt szőrösen baromi nehéz volt magam elé képzelnem. (A 21. század átka...)  :) Hja, néha kifog rajtam a fantasy... A vizualizáció ebben az esetben veszélyes :) Na jó nem szőrszálhasogatok tovább. A fogkefe kezdetlegesebb formája már létezett. Ez is valami. 

Einarr sajnos még nem tartozik kedvenceim közé. Ez nem Eszter hibája, hanem a középkoré, ami olyanná tette, amilyen. Kissé hímsoviniszta világ tárul elénk, ahol a nőknek nem sok szavuk van. Naná, hogy bedühödtem egy-két résznél, amelyek megbirizgálták az igazságérzetemet.

Alex Sommerland

De nem is ez bántott igazán, hanem a naivság, melybe Sonja visszasüllyed. Az elején még vagánynak tűnő csajszi önmaga árnyékává változik, és szintén a nebáncsvirág-kategóriát kezdi súrolni. Kár érte. Remélem, képes lesz majd megbirkózni belső és külső démonaival. Én drukkolok neki! Az, hogy szerelme őrző-védő angyallá növi ki magát mellette, szintén nem használ jellemfejlődésének. Oké, aggódjon érte meg minden, na de levegőhöz azért hadd jusson a lány. A regénynek a sok ömlengés sem tesz jót, ezt minimalizálni kéne, és akcióval tömni be a réseket, vagy olyan párbeszédekkel, melyek eljutnak valahonnan valahová, és nem csak a szenvedély érzékeltetése a céljuk. Nem azzal van bajom, hogy szereti egymást Sonja és Einarr, hanem azzal, hogy állandóan ezen rugóznak verbálisan. 

A karakterek nagyon hasonlítanak Eszter korábbi könyveiben fellelhető szereplőihez. Érdekesebb lenne, ha új karakterek születnének, új jellemekkel. 

Nem szeretném azt sugallni, hogy a Frigg rokkája rossz, élvezhetetlen olvasmány; még előbukkanó hibái ellenére is, az igényesen megírt regények közé sorolnám. Olyan apróságba azért még hadd kössek bele, hogy Marcus néhol Magnussá kereszteltetik. Ami pedig megbocsáthatatlan, hogy Einarr egy barna lóra pattan fel, pej, fekete vagy sárga helyett. Nem létezik barna ló!!! Emiatt muszáj volt levonnom egy teljes csillagot, nem tehetek róla. A további fél csillag mínusz pedig a pontatlanságoknak, és a túlzott fellengzősségnek szól. Az összkép még így sem lesz rossz. A folytatásra természetesen kíváncsi vagyok, mert ebben az esetben is a legizgalmasabb résznél ereszkedett le a függöny, ami nem ér... 

5 / 3,5

A. O. ESTHER: GOMBNYOMÁSRA 2.

EREDETI CÍM: GOMBNYOMÁSRA – SOROZAT: GOMBNYOMÁSRA II.
KIADÓ: DECENS MÉDIA MAGAZIN

OLDALSZÁM: 494

MEGJELENÉS: 2014 

MŰFAJ: DISZTÓPIA

FÜLSZÖVEG:

Mia és Russel a megalopolisz egy távoli szegletében, Talbot házában raboskodva a szökésüket tervezik, ám minden rezdülésüket a ház intelligens számítógépe, Veronica figyeli. Elég egy rossz lépés, és a csuklójukon villogó bilincsen keresztül megbüntetik őket.
Liam és Dylan a cellájukban üldögélve várják a pillanatot, hogy a többi halálraítélttel együtt száműzzék őket a dzsungelbe, amikor megtudják, a mutánsokat előre beetették a kapu előtt, hogy senki ne élje túl a kivégzést. A két, mindenre elszánt vadásznak azonban sajátos terve van a szabadulásra…
A Hobbs-birtok feketébe öltözik, miután a fényújságban levetítik a kintieknek a 268-as kapunál történt mészárlást. Stella valósággal belerokkan a gyászba, amikor Hobbs dokiék hírt kapnak Russelékről. A lány végső kétségbeesésében Ryannel Manipurába utazik, hogy segítsen a bátyjának és Miának a szökésben, ám nem sejti, hogy ezáltal az ő élete is veszélybe kerül.
Doktor Cohen sem tud békében nyugodni: ismét Miához fordul, és arra kéri, segítsen megtalálni a mágikus követ, amelyet egy legendás, sumér királynő titka rejt, és amely megoldást jelenthet a Manipurában kialakult önkényuralom megdöntésére.
De vajon sikerül-e Miának és Russelnek elmenekülnie Manipurából? Hogyan élik túl a vadászok a kivégzést? Létezik-e olyan seb, amelyet nem gyógyít be az idő sem és valósággá válhat-e egy égben köttetett szerelem?

Hű, de rég is írtam a Gombnyomásra első részéről ;) Ha egyszer elkap a gépszíj... tudom, többször is lehetne ilyen. Pedig most abszolút nem vagyok jó passzban, mivel a bacik jelenleg ostromot indítottak ellenem. Úgy tűnik azonban, hogy kissé kábán mégis aktívabban működöm. Ebből persze senki ne vonjon le messzemenő következtetéseket, én sem teszem ;) Ehelyett próbálok egészségesebb állapotban is aktívabb maradni írás tekintetében. Sokkal könnyebb mindenről akkor értekezni, mikor még friss az élmény... de úgy kell nekem. Na, nem sírok többet, hanem a lényegre térek.

Mivel Eszter épp a zárlatoknál lövi tetőfokára a feszültséget, ezért mondhatnám, hogy minden ott folytatódik, ahol abbamaradt. Az első kötetben előforduló mellékszereplők közül számosan előtérbe lépnek, velük ezért is nem foglalkoztam a Gombnyomásra írásomban.
Hőseink bebizonyították, hogy valóban képes megváltozni a világ egyetlen gombnyomásra. Viszont azt nem látták előre, „mit hoz a holnap...” (első rész, 470. oldal) Miután a mintapolgárokról, amilyen Milton szenátor is, kiderül, hogy a manipulációkban ezerszer profibbak, mint az erkölcstanban, feje tetejére állnak a dolgok Manipurában. Ám amilyen körmönfontak, az auracsalás lelepleződését is sikerül a saját hasznukra fordítani. Kimosakodták magukat szépen a katyvaszból. Akiket összefüggésbe hoztak valamilyen módon az összeesküvéssel, száműzték a vadonba, lefordítva: kajának szánták a mutánsoknak.
Eszter egy nagy vérfürdővel indít, és miután kellőképpen kirojtozta az idegeinket, még akkor sem nyugodhatunk meg teljesen. A fordulatok nagyon gyorsan követik egymást.

Stella

Korábbi kedvencem, Amanda sajnos eltűnt a látómezőből, de legalább nem mutáns-kajaként, hanem kapott egy esélyt az élettől... azaz Liam-éktól. Róla most ennyi lábjegyzet elég is lesz.. később még úgyis felbukkan... Stelláról viszont muszáj többet körmölni, hiszen ő lett Mia mellett az abszolút női főszereplő. Szépen kiteljesedett a karaktere. Szegény lány kap hideget meleget Esztertől, hogy végül szívós amazonná válik, még ha látszatra törékeny kislány is marad, aki továbbra is ódzkodik az erőszaktól, viszont a sors „csakazértis”-alapon belekeveri olyan szituációkba, melyből csak úgy tudja kiverekedni magát, ha gyilkol. Ez is megy neki, de van egy olyan érzésem, nem szeretné, ha rutinossá válna ezen a területen. Ryan, aki korábban segítségére volt, kimutatja foga fehérjét, és tanúbizonyságot tesz arról, hogy a vér bizony nem válik vízzé. Aki gazdag manipurai ficsúr volt, az az is marad. Bizony, Stella számos olyan leckét kap az élettől, melyből sorozatosan vonogatja le a tanulságokat. Már könyvet is írhatna, annyi összejött neki. Sajátos bokszmeccset vív a sorssal, amelyben csak ő kapja a pofonokat. Úgy tűnik azonban, hogy előnyére válik a lelki stressz, hiszen szép lassan igazi, ön,- és céltudatos nővé érik.

Dylan

Ezt Dylan is észreveszi, aki nyomulna, ha nem értené félre folyton Stella érzéseit. Úgy bírom, hogy a szereplők próbálják kitalálni, vajon mit gondolhat vagy érezhet a másik, ahelyett, hogy megkérdeznék az illetőt. Ez néha nagyon bosszantó tud lenni. Ám minden szerencsére frankón van megírva abban a bizonyos Nagykönyvben, és egy újabb szerelem bontja ki virágait. A bimbózáson már túl voltak eddig is. Én nagyon drukkoltam nekik.

Mia mint Mrs Barlow  

Liam és Mia egy kis szünetet tart éppen. Úgy alakulnak a dolgok, hogy a lány kénytelen eljátszani Russel feleségét Manipurában.  Ők lesznek Mr és Mrs Barlow, akik Talbot lenyúlt pénzéből élvezik az életet. Látszólag... ugyanis nem ez a fő céljuk. Miának a szerep annyira nem esik nehezére, mert az öcsi jó fej, és nem esik kísértésbe. Sajnos a szíve nem Amandáért dobog, hanem ott van Kristen, Dylan húga, egyelőre plátói szinten. Pedig milyen jó lett volna, ha... Igen. Akkor kicsit vissza Amandához. Sajnálom, hogy ez a karakter félre lett söpörve... hiába, mindig azokat kedvelem meg, akik csúnya véget érnek a sötét oldalon. (na jó, ennyire azért nem drámai a helyzet). A manipurai lány nem tehetett arról, hogy olyan amilyen, ő ilyen nevelést kapott. Az áruló sem ő volt, hanem az anyja. Sok mindenben segített, Miának és Russel-nek egyaránt. Liam ezt mintha elfelejtette volna, nagyon közönségesen bánik a lánnyal. Ez nem tetszett a regényben. Amanda is mondott olyanokat, amiket nem kellett volna, de akkor is. Lehet, hogy elfogult vagyok vele szemben, a lényeg, Liam népszerűségi indexe kicsit zuhant a szememben. Ám nem leszek annyira szigorú férfi főhősünkkel, hiszen az akkori idegállapota épp nem tolerálta Amanda manipurai stílusát. Betudjuk ennek a hirtelenséget. Még nem esett ki a pixisből.

Russel mint Mr Barlow

A Gombnyomásra második részében mélyebb ábrázolást kapunk Manipuráról. Nem csupán a szenátorok süllyedtek nyakig a bűn mocsarába, hanem az átlagemberek sem olyanok, amilyennek elsőre tűnnek. Mián demonstrálja az egyik elvadult díszpolgár, hogy ez a város bizony eldobhatja minden illúzióját. Mia szavai által mi is láthatjuk a kontrasztot, a külső és belső világ között „Manipura a mai napig lenyűgöz a maga tökéletes szépségével. De magányos voltam itt és boldogtalan. Odakint minden olyan más. Az emberek figyelnek egymásra. Őszinték a mosolyok, igazak a szavak. Itt minden délibáb. ... Ez egy hamis világ ... a vakító fényesség mögött sötét titkok lappanganak.” 
Újabb szereplőkkel bővül a regényfolyam. Mia találkozik Charlotte-al, aki a biológiai édesanyja, de érzelmileg nem sok közük van egymáshoz. A lány nagyon várta már a vele való találkozást, de ez sajnos nem úgy sikerül, ahogy elképzelte. Az érzelmi többlet nem jelentkezik, a szeretet csak kis dózisban árasztja el. Csalódott ebben az asszonyban, és ezt nagyon nehezen képes feldolgozni. Szerintem ez így van jól, a tündérmesei feeling nem illett volna a képbe. Több idő kell a megbocsátáshoz.
Angyaldomb lakója, Ria mama, Dylan nagymamája is feltűnik a színen, és okoz meglepetést mind a Hobbs-birtok lakóinak, mind az ellenségeinek. A kettő végülis összefügg egymással.
A beharangozott Max is nagyon aranyos. Nem gondoltam volna, hogy a valóságban is létezik ;) (Azt tudtam, hogy hiúzok vannak, csak azt nem, hogy személy szerint ő is, no, dolog megmagyarázva.) :D Remélem, viszontláthatjuk még a folytatásban. Végig megőrzi a függetlenségét, de azért igyekszik kötődni valamennyire Stellához. Felvidítja a lányt. Igazi mókamester. Mintha érezné, hogy Stellának most nagyon nagyon sok szeretetre és törődésre van szüksége. Empatikus jószág.
Remekül szórakoztam a könyv olvasása közben, az első kötetben meglévő lendület kitart a folytatásban is, csupán a szerelmes részek puhítják fel néhol a magot, de kárt nem tesznek a nagy egészben. Vannak regények, melyeknél a túlcsorduló romantika, illetve az ezzel járó testiség ábrázolása már súrolja a jó ízlés határát, illetve kizökkenti az embert. Rossz az, ha kiesem a történetből az ilyenek miatt. Liam aggodalmaskodása talán kicsit eltúlzott, – hajaz nagyon Elijah-ra ebben is – ám Mia szerencsére tudja bizonyítani, hogy ő nem egy „talpraesetlen” csajszi. Bárcsak létezne a való életben is ilyen önzetlen, mindenen túlmutató szerelem. (fehér holló kategória, szkeptikus vagyok) Abban viszont egy cseppet sem kételkedem, hogy a Milton szenátorok és Ryanek bizony köztünk élnek, beolvadva a társadalomba, szívják az emberek vérét, kihasználják a gyengéket, manipulálják a hiszékenyeket, hamis illúzióba burkolják a valóságot. Mért, nem?

Hogy mégse ez legyen a végszó... Eszter, csak azt tudom ismételni, amit mindig: írj, írj, írj! A regényeidet minél több ország ismerje meg! Teremts sok szerethető karaktert nekünk! (az én ízlésemet már ismered ebben a tekintetben)  :D Az sem lenne ellenemre, ha a mozivászonról köszönnének vissza Liamék. ;)

5 / 5 

A. O. ESTHER: GOMBNYOMÁSRA

EREDETI CÍM: GOMBNYOMÁSRA – SOROZAT: GOMBNYOMÁSRA I.
KIADÓ: DECENS MÉDIA MAGAZIN

OLDALSZÁM: 470

MEGJELENÉS: 2014 

MŰFAJ: DISZTÓPIA

FÜLSZÖVEG:

A 19 éves Mia Milton élete fenekestül felfordul, amikor álmában megjelenik dr. Cohen, a halott tudós szelleme, és arra kéri, segítsen befejezni a munkáját, amely egy gombnyomásra megváltoztatja majd a világot…

2222-ben járunk, Manipura városában. A Föld már nem hasonlít régi önmagára. A húsz évvel korábbi Dimenzióváltás óta az emberek látják egymás auráját, így nem titok többé, kinek mit rejt a lelke. A „jók” megalopoliszokba gyűlnek és energiafalakkal veszik körül magukat, a „rosszakat” pedig száműzik a vadonba. Míg a fal egyik oldalán tengernyi luxusban élnek az emberek, a másik oldalon éhínség, nyomor és katonai vérengzés tizedeli őket.
Mia tisztában van azzal, mit kockáztat, amikor a szellem utasítására sírt rabol és betörést követ el, mégis jeges zuhanyként éri a hír, miszerint kettős gyilkossággal vádolják. Menekülnie kell hát a rengetegbe, holott ártatlan. A sors Liam Blackwood, a fejvadász karjába sodorja, aki zsigerből gyűlöli a manipuraiakat, miközben súlyos adósság nyomja a vállát bajba került öccse, Russel miatt. Döntenie kell, hogy a becsületére hallgat és a lány pártjára áll, vagy inkább a Mia fejére kitűzött vérdíjjal menti saját bőrét.
Eközben a rémséges vadonban, a Hobbs-birtokon élő két fiatal lány, Ruby és Stella arról álmodnak, hogy szerencsét próbálnak a csillogó nagyvárosban. Munkát vállalnak odaát, ám hamar rájönnek, hogy a mesés aurák fénye súlyos titkokat rejteget. A felismerés sajnos későn érkezik, és a lányoknak küzdeniük kell, ha élni akarnak.
A vadonban szüntelenül tart a vérontás, gyilkos mutánsok szedik az áldozataikat, akiket mesterségesen tenyésztett ki a katonaság a népesség-szabályozásra. Dylan, Mason és Liam gyerekkori jó barátok, akik a Hobbs-birtokon élők biztonságát vigyázzák, ám ők sem számítanak a lavinára, amit a Milton-lány üldözése eredményez, és ami mindannyiuk életére hatással lesz.
A halálesetek sorra követik egymást. Mia egyre mélyebbre merül a látomásokkal teli rejtélyben, miközben a világ véres valósága is fenyegeti. Öl vagy megölik – nincs más választása, miközben a fojtogatóan sötét múltjából előtörő démonjai is kísértik.
Hőseink útjai ezúttal két, egymástól merőben különböző világba vezetnek. Miközben a halál számolatlanul szedi áldozatait, és az élet oly szívbemarkoló csapásokat mér rájuk, mi más segíthetné őket tovább, mint az élet egyszerű szépségeibe vetett hit, a tábortűz hevében sistergő erotika és a latin ritmusra ringatózó szerelem?

Kedves Olvasóm, készen állsz a nagy utazásra?

Nem is tudom, hogy kezdjek neki az új blogbejegyzésemnek, amik igazán sűrűbben is követhetnék egymást. Eszter könyvéről már réges régen esedékes ez az értekezés, hiszen már kétszer is elolvastam a Gombnyomásra trilógiájának első részét.
Mikor haza értem Angliából, az éjjeliszekrényemen várt rám egy példány, méghozzá dedikálva. ;) (Köszönöm Eszter!!!!)
Így nem értem rá sokat búslakodni azon, vajon mi nem jött össze a briteknél, hanem kúrálati jelleggel fejest ugrottam a sztoriba. Volt mit bepótolnom könyvek terén.
Néhány szót a külcsínről is ejtek így az elején. Eszter könyveinél már megszokhattuk, hogy a kemény-fedeles borítók gyönyörű kivitelezésűek, szinte hívogatják az embert, hogy: Gyere, vegyél a kezedbe és olvass el! A beépített könyvjelző szintén tartozék. A Gombnyomásra sem lóg ki a sorból.

A Glóriák sorozat rekord idő alatt belopta magát a szívembe, és már nagyon kíváncsi voltam, hogy az angyalok minimális szabadságolása után, milyen új karakterek sétálnak be látóterünkbe, és töltik ki fantáziánkat. A Gombnyomásra egy teljesen új világot tár elénk, amelyet nevezhetünk éppúgy utópikusnak, mint ahogy disztópikusnak is, minden csak nézőpont kérdése. Eszter nem nagyon szakadt el a gyökereitől, a fantázia és a romantika ismét keretbe szabja történetét. Ám itt már inkább a tudományos-fantasztikus elemek dominálnak, nincsenek csodák, angyalok, démonok, csak emberek vannak, akiket felaggathatunk az utóbbi jelzőkkel, mert végülis passzolnak rájuk.
Az utóbbi időkben sok disztópia jelent meg, Eszter könyve nyugodtan beállítható a sorba, színvonal tekintetében semmivel sem marad el tőlük. Miközben olvastam, eszembe jutott sokszor az Éhezők viadala Suzanne Collins-tól, ahol szintén a szegényebb emberek élete zajlik a „Totál szívás”  szintjén. Mert a szóban forgó regényben mit tapasztalunk? Itt is - ott is két, egymástól merőben ellentétes világ kerül szembe egymással, és a kontraszt hatalmas.

Manipura

Először ott van Manipura, a féltve őrzött város, az arany kalitka, melynek polgárai jólétben és luxusban lubickolnak, robotok szolgálják ki őket, a megélhetésért a kisujjukat sem kell mozdítaniuk. Kreditpontok vannak pénz helyett, és még sorolhatnám. Minden embernek látszik az aurája, tehát ez az árnyoldala ennek a társadalomnak (többek között), ami azt eredményezi, hogy az embereknek nem lehetnek titkaik egymás előtt, hiszen az érzelmek mind lecsekkolhatók az aurák színeiből. (Oké, aki jó emberismerő, ezt aurák nélkül is vágja, de aki nem, Manipurában mélylélektan nélkül is boldogul mások tekintetében.) Ti élnétek egy ilyen világban? Szerintem egy idő után nagyon unalmas lenne. Minden céltalanná válik. Aztán ott van a másik véglet... a „vademberek” a falakon túl, akik – ha már a manipuraiak lenyúlták a  „jó” jelzőt –a „rosszak”. (Az örök ellentét csatája.)

A falakon kívül a vadon terül el, ami első blikkre nagyon szépnek tűnik, de ez senkit sem téveszthet meg. Ugyanis vérszomjas mutánsok csámborognak az erdőben, amik bizony nem vegetáriánusok. Az ide száműzött emberek számára  bizony nincs nyugi, ha életben akarnak maradni, keményen meg kell küzdeniük az elemekkel. A kaja nincs ingyen, a sültgalamb sem repked magától a terülj asztalkámra. Mégis, ők sokkal emberibbek, a városban rekedt társaiknál. Mivel a természet az otthonuk, megtanultak bánni vele. A Hobbs-birtok egy sokkal szimpatikusabb életstílust közvetít, leírásánál A Burok jutott eszembe, akarva akaratlan. Nem tehetek róla, mindig asszociálok. ;)

Mia Milton a vadonban

Most, hogy már a helyszínek bemutatásra kerültek, jöjjenek a főszereplők. Mia Milton manipuraiként éli mindennapjait, de kapizsgálja, hogy valami nagyon félrecsúszott ebben a városban. Ő közel sem olyan „mintapolgár”, mint apuci és társai. Örök lázadó, aki vagányságával bizony rossz mederbe tereli az eseményeket. Legalábbis azokat, amik vele hozhatók összefüggésbe. „Nem arra született, hogy beálljon a sorba és olyan életet éljen, amit mások határoznak meg neki, hanem arra, hogy megtalálja az útját, amely egy szebb világba vezeti majd.” Mindig is kíváncsi volt a külső világra. A vágya hamarabb teljesül, mint gondolta volna. Testközelből megtapasztalhatja a vadon vendégszeretetét. Mia karaktere nekem nagyon szimpatikus, ábrázolása néhol hasonlít Sophiel-re, de mégis teljesen másmilyen, mint az angyallány. Erős, határozott jellem, képtelen sírni, neki nem szabad összeomlani, ki kell tartania és tűrni a rászakadt sok sok igazságtalanságot és gorombaságot. Pánikrohamaival azonban képtelen megbirkózni, azok maguk alá gyűrik, ekkor előbukkan sebezhetősége.

Liam

Mivel véletlenek nincsenek, a sors útjába vezérli Liam-et, – vagy pont fordítva, ahogy tetszik – aki kezdetben kreditpontokért akarja begyűjteni a lányt, de aztán meggondolja magát. Ki hitte volna? Mia nagyon meggyőző tud lenni, ha akar. Az első párosunk tehát már ismert is. Liam szakasztott Elijah, szerintem nem véletlenül. Kitűnő vadász, a Hobbs-birtok aduásza, és egyben még jó fej is. Bár a túlzott aggodalmaskodása, amit szerintem Elijahtól örökölt, kicsit idegesítő, viszont efelett még szemet lehet hunyni.

Amanda

Az én kedvenc karakterem viszont Amanda, aki Mia legjobb barátnője, és le sem tudná tagadni manipurai származását. Elkényeztetett liba benyomását kelti, azonban érezni rajta, hogy van szíve, hiszen minden hülyeségben benne van, amire Mia megkéri, még a veszélyesebb küldetésekre is elkíséri. Azt hiszem, erre szokták mondani, hogy a látszat néha csal. Mert Amanda rendes ember, kár, hogy csak mellékszereplő. Mindig őket sikerül megszeretnem a legjobban. A beszólásai is eredetiek. Reménykedtem benne, hogy egy pár lehetnek Russellel, Liam öccsével. De... no ennyire nem szaladok előre.

Russel Manipurában

Ki is az a Russel, ha már szóba került. Ő egy tudós palánta, aki elvágyódik a vadonból, mert úgy érzi, hogy életét Manipurában tudná kiteljesíteni. A tudomány szolgálatába állna, hogy jobbá változtassa a világot. Ez a terv. De persze semmi sem úgy alakul, ahogy előre kikalkulálja. Itt meg is állok, hisz a dolgom nem a spoilerezés. Russel vágya is éppolyan furcsa módon realizálódik, ahogy Miáé. Helyet cserélnek. Mindegyikük boldogabb lesz a maga módján. Egyelőre.
Russel kezdetben ki nem állhatja Amandát, (és viszont) ám az ellentétek ebben az esetben is vonzzák egymást. Dumcsizás közben folyton marakodnak, de ez a stílus még jobban megszerettette velem kettősüket.
– Egy nőtől finomabb léptelet várnék. 
– Szóval még járni sem tudok szerinted...
– Hagyjuk már ezt, keresd inkább a követ. 
– Hogy néz ki?
– Mint egy kő.
– Te most szórakozol velem?
– Mért szórakoznék? Azt kérdezted, milyen. Hát olyan, mint egy kő. Mint egy sötét kvarckristály. Láttál már olyat? 
– Nem. Tudod, én nem érek rá köveket nézegetni. Egész nap a tükröm előtt ülök, és magamat bámulom.
Eszter különös gondot fordít a mellékszereplők jellemrajzára is, őket is olyan pontosan, körültekintően ábrázolja, hogy nem érezhetjük rajtuk a mellőzést, teljes értékű karakterei a történetnek. Így találkozhatunk a már említett Amandával is, de mellette mindenképp említést érdemel Stella, Liam kishúga, aki irtózik az erőszaktól, de képes meglepni az embert, nem is kicsit, ha a körülmények úgy kívánják. Márpedig gyakran adódnak ilyen körülmények. Ruby, – Stella legjobb barátnője – szintén egy kulcsfigura a történetben, hiszen személyes tragédiája sok meghatározó esemény kiindulópontjává válik.

A két világ ütköztetése számos belső és külső konfliktust eredményez. Néhány ebből a lélekben zajlik, viszont a fizikai tettlegességre is sor kerül, mert az ellentétek kikényszerítik a küszöbön álló harcot. A tökéletesség álcája leomlik, a hazugságok láthatóvá transzformálódnak. Az emberi kegyetlenség olyan megnyilvánulásaival kerülünk szembe, mint például a genetikai kísérletek által létrehozott mutánsok; vagy a felsőbbrendűségi komplexusban szenvedő, hatalommániás apa, aki állandóan veri a gyerekét. De ott van a gazdagokban elültetett tudat is, hogy ők bizonyosan felsőbbrendűek azáltal, mert vagyonosak, így bármit megtehetnek a szegényekkel. Ez már annyira nem is kitaláció, igaz? Különböző szemszögből nyílik rálátásunk a világokra. Látjuk Ruby szemével Manipurát, aki áldozatául is esik ennek a művi tökéletességnek. Jobb sorsot szeretett volna, de rosszul választotta meg az eszközöket, és mikor ez tudatosult benne, már túl késő volt. Stella valamivel megfontoltabb, és átlát a lila ködön. A fényes csillogás csak látszat, mert a felszín alatt minden rohad. Amanda pedig kellemesen csalódik a vademberekben, persze stílusilag azért még manipurai marad. Egy ideig...

Eszter frappánsan csűri, csavarja a dolgokat, dinamikus lendülettel halad a történet egészen a végkifejletig... amihez csak ennyit fűz: Vége az első résznek! :)  És jó sokat kellett várni a folytatásra... legalábbis nekem sok időnek tűnt, hiszen alig vártam már a Gombi 2-t.

Összegezve: a Gombnyomásra egy kitűnő disztópikus kalandregény, amely nem nélkülözi az izgalmakat és a romantikát sem. A kettőt remekül vegyíti. Eszternek sikerült megtalálni a megfelelő arányokat. A fantáziája elapadhatatlan, és ezt oly módon tárja az olvasók elé, hogy egy olyan vizuális könyvélményt kapunk, amely beszippant, és a rabjaivá válunk mindaddig, míg peregnek az oldalak... és még utána is kicsit... Legalábbis én így éreztem. Mi sem bizonyítja jobban, minthogy egy nap alatt végigszáguldottam a történeten.

5 / 5 

A. O. ESTHER: KRISTÁLYFÉNY

EREDETI CÍM: KRISTÁLYFÉNY – SOROZAT: ÖSSZETÖRT GLÓRIÁK V.
KIADÓ: DECENS MÉDIA MAGAZIN

OLDALSZÁM: 496

MEGJELENÉS: 2014 

MŰFAJ: FANTASY

FÜLSZÖVEG:

Az angyalok megérkeznek a törpék birodalmába a varázsporért, de a szívük is megszakad attól, amit ott találnak.
Az anyját sirató Frídr, aki bűbájjal hatalmába kerítette Joshuát, bosszúért remeg. Elijah szemére rémálmokat küld, melyekben Sophiel más férfiaknál keresi a gyönyört. Alig várja, hogy a féltékenységtől őrjöngő Elijah megölje szerelmét, majd a varázsital bódulatából felébredve maga is belehaljon a bánatba.
A még mindig Arielről ábrándozó Machiel az Azraeltől ellopott néhány kristálykoponyával Birca szigetére menekülne, ám foglyul ejti a kegyetlenségéről híres norvég király, Harald.
A kristálykoponyák pusztító erejét tudva Muriel, az Ásványok Angyala alászáll, hogy hatástalanítsa azokat, de halálos veszedelembe kerül. A démoni megszállás alól megszabadult Gabriel siet a segítségére, és nocsak, mintha gyengéd vonzalom ébredezne köztük.
Persze, a békésebb időkre vágyakozó Sahranfer és Azura sem tétlenkednek, és bár békejobbot nyújtanak Elijahnak, ki tudja, a kristálykoponyák nem kísértik-e meg őket is újra.
Azraelék eközben a déróriások kíséretében elindulnak, hogy végső csapást mérjenek az angyalokra és a vikingekre. Soha nem látott háború veszi kezdetét, és Elijah csapata tudja, nincs esélyük ekkora túlerő ellen.
De vajon a sors miként munkálkodik? Felülkerekednek Frídr ármányán a szerelmesek? Valóban végleg Pokolra szállt Arshamon? Megbékélnek a hajdanán egymást testvérként szerető angyalok? Na és Machiel mihez kezd egy halandó király szerelmes rajongásával?
Kedves Olvasóm! Megdöbbentő válaszok és még több izgalmas kérdés vár legújabb kötetemben, a Kristályfényben.

Végre megint itt! Tudom, tudom, iszonyú nagy a lemaradásom, a virtuális por vastagon lerakódott a blogomra, már ki sem látszik belőle szegény. Lesz ez még így se! ... Mindig ezt mondom...

Akkor ismét Glóriák... kezdem is gyorsan, mielőtt áramszünet vagy hasonló technikai bizé megakadályozhatna feladatom teljesítésében. (már volt rá példa)

Nem is olyan... réges régen, az Összetört Glóriák legújabb kötetének, a Kristályfénynek is boldog tulajdonosa lettem, KÖSZÖNÖM Eszter !!!!!

Íme a dedikált Kristályfény, a legaranyosabb angyallánytól

A sok rizsa után a tárgyra térek... szóval, Anita Blaket szabira küldtem, és újra az angyalok társaságába szegődtem, már hiányoztak. Jó volt viszontlátni /olvasni őket ismét. A kis csapat azonban bővült, a tagfelvételt a borító is hivatott előre jelezni, ugyanis azon épp Muriel látható, az Ásványok Angyala, aki rögtön belekerül a dolgok sűrűjébe. Tudjátok, ha már homár... Őt is nagyon csípem, mert nem egy kényes bige, hanem igyekszik állni a sarat, és a körülmények is olyanok, hogy – ha tetszik neki, ha nem – hamar megtanulja, milyen is az emberi lét. És nem a rózsaszín ködös, hepi verzióval indít. Machiel főszereplővé válásának örültem a legjobban, a kis angyallány teszi igazán színessé és fordulatossá az eseményeket. Nekem ő a kedvencem, ezt nyíltan vállalom.

Machiel

A sötétebb sötét oldal, mármint Azraelék is toboroztak, Samad és Tarim, a pokoli szökevények mellé, még a jötünök is csatlakoztak, a jégagyú Mímir vezetésével.

Mizarielt korábban kedveltem, mint rokonszenves gonoszt (van ilyen, na) de most már kicsit kezd elszaladni vele a ló. Csak a vak gyűlölet vezérli, amit Elijah elvesztése táplál,  hogy a Sötét Angyal Sophielt választotta. Az meg csak olaj a tűzre, hogy Gabriel (azaz az angyalbőrbe bújt Arshamon) is csak szivatja. Van szíve, csak mindig rossz kezekbe kerül. Mizariel kezdi elveszteni a józan ítélőképességét, kicsusszan lába alól a talaj, és el is vágódik... totál defektet kap az agya.

Azrael

A főni rosszfiú, Azrael is beelegel a ribi viselkedésétől, és meg is mondja neki az aztát, meg hogy jujjujjj lesz, de Mizi nem az a fajta, aki ad mások véleményére. (spoiler) Improvizatíve elintézi Svartalfheim lakóit, cakkumpakk. Azraelnél ekkor gurul el a gyógyszer. A csaj rosszabb, mint a terminátor, de szerintem jó adag köze lehet ehhez, hogy a kristálykoponyák elködösítik az agyát. Egyedül Arshamon szállhatna ringbe vele a „világ legőrültebb pszichopatája” címért. Mizarielnek még drukkolok, hogy legyen kevésbé borúlátó, mert rosszkedvének általában mások isszák meg a levét, de Arshamon egy pillanatig sem volt rokonszenves. Húzna már vissza a pokolba, ne a Földön kénkövezze a levegőt.



Mizariel és az őrület

Az Olaf-bőrbe bújt Sahranfer, és Azura disszidált az őrültek klubjából, és átállt Elijahék oldalára, bár nem minden hátsó szándék nélkül. Új és veszélymentesebb életet álmodtak maguknak. Hát nem tudom, hogy ebben a táborban mennyire adatik ez meg nekik. (spoiler) Néhány szívességet tettek a bizalmatlanság csökkentésének érdekében, mondjuk Gabrielt megszabadították társ-szellemétől, akiből komolyan kezdett már elege lenni. Olyan jólesett az Igazság Angyalát végre önmagaként látni! Bár edződött a kényszer-lélektárs bizniszben, és jobb harcos is vált belőle. Igaz, Muriel?

Sophiel és Elijah (pár)kapcsolata továbbra sem zökkenőmentes. Lassan a „se veled, se nélküled” fázisnál tartanak. Most Frídr színezi az amúgy sem unalmas hétköznapjaikat, „úgy jó az élet, ha zajlik” alapon. A boszi Elijah-ékat hibáztatja anyja, Astrid haláláért. Ezért muszáj bosszút állni, mint jó gonoszhoz illik. A Sötét Angyal kicsit tényleg elsötétül, arról rémálmodik, hogy Sophiel fűvel-fával féle bioszexet űz. Ez a kép annyira agyába ég, hogy még ébren is számon kéri szegény angyallányon az álombéli bujálkodást, melyet bizony kék, zöld és lila foltok jeleznek. Az önkéntes mentőakció közben, – mert angyal körben mégsem dívik az asszonyverés – Ramodiel, Bardo és Uriel is kap néhány jobbost-balost. Aztán rászakad Elijah-ra a bűnbánat, majd minden kezdődik elölről. Ez gáz. Sajnos továbbra sem ők a kedvenc párosom. Elijah egyre többet bántja szegény Sophielt, csodálkozom, hogy az angyallány még kitart mellette. Oké, magasabb erők munkálnak emögött, de akkor is... hiába kér folyton bocsit Elijah, Sophiel kezd nem bízni benne, és félni tőle. Ezen egy cseppet sem csodálkozom. Bardo (még mindig tiszta Thor) és a humorérzékét is megőrizte. Ariel pedig lecsúszott Machielről. 

Harald

Machiel és Harald

A kis angyallánynak többre volt szüksége a prózai szerelemnél. Ezt meg is nyerte magának, méghozzá úgy, hogy nem is számított rá. A norvég Harald király, aki nem mellesleg a „Véreskardú” jelzőt is birtokolja, sokáig kergette erdőn, mezőn át, mint a mesében. De Machiel csak nem akart horogra akadni, mígnem ki nem szúrt saját magával, mikor egy olyan paripára pattant, aki nagyon jól ismerte az utat hazafelé. (a norvégokhoz). Kedvenc részeim mind velük kapcsolatosak. Harald és Machiel párbeszédein sokat nevettem, imádnivaló a kis angyal naiv őszintesége. Amúgy a külcsín ellenére Machielt kemény fából faragták, és elég önfejűre sikeredett. Miután megunta az Azrael várában való raboskodást, szépen megpattant onnan, de nem üres kézzel, hanem 5 kristálykoponyát is lenyúlt az ellentől, hiába kérte Ariel, hogy ne tegye. (ezek a nők, igaz?) Muriel dettó ugyanilyen, csak ő Gabriel idegeit borzolgatja. De legalább a kardvívásban penge. A szájkarate azonban Machielnek megy jobban.



Muriel az Ásványok Angyala

A párok is szépen kezdenek körvonalazódni. Machiel nem aprózta el a dolgokat, rögtön királynő lett belőle Harald oldalán. Gabriel csak finoman csapja a szelet Murielnek, aki még mindig emészti az emberek világát. Nem érti, hogy miért harcolnak folyton egymással területekért és színes kövekért. A kincsek felérnek sok ezer emberélettel?

Machiel és Harald nászéjszaka előtt, után és közben

A könyvben szintén kedvemre való volt, hogy a csajszik kezdik levetkőzni prűdségüket. A pasikkal és Mizeriellel eddig sem volt gond. Főleg Machiel húzott bele, aki nem sokat gondolkozik azon, hogy megtapasztalja-e az elméletben nem olyan izgi testi örömöket. Ariel mellett csak álmodozni tudott, Harald viszont megtanította élni és érezni. (jó, megvívódta a szokásost, és csak azután rohant fejjel a falnak, de esetében épp jól jött ki a lépés). Nevezzük nevén a dolgokat... irtó jólesett neki a szex a jóképű norvéggal, és pironkodás nélkül vállalja. Nem hiába ő a legőszintébb szereplő az egész Kristályfényben, no meg Harald. Hádenem? Sophiel is kinyílhatna kissé, mondjuk ő már szélesebb skáláját megtapasztalhatta Elijah mellett az ágytornának, főleg mikor az intimebb pillanatokban tört a Sötét Angyalra a „Sophiel szajha”-vízió. Szegény! Murielben is van fantázia. Gabriel, ne szúrd el! A leírások árnyaltak, és sok helyet hagynak a képzeletnek. Nem is kell olyan anatómiai pontossággal beleásni a részletekbe, mint ahogy az Anita Blake kezd alakulni. (ami a szívemen, az a számon)



Jötünök - déróriások

(majdnem) minden rossz okozói: a kristálykoponyák

Hogy a jóknak annyira azért mégse legyen jó, közeleg az ellenség. A déróriások mellett a sahranokat is előhúzzák a kalapból, és (spoiler) Refill is átszellemül Arshamonná, mert a pokoli ürgétől nehéz megszabadulni. Remélem azért sikerül egyszer.

Összességében mindennel elégedett vagyok, a borító ismét nagyon szép, kedvelem a keményfedeles kiadásokat. Igényes a külalak, mely a tartalommal teljesen összhangban van. Azt sajnálom csak, hogy olyan hirtelen lett vége. Nagyon olvastatja magát a történet, még el sem kezdtem szinte, és jött a vég... Iszonyúan várom a folytatást!!!!! Eszter, nagyon jó amit csinálsz, ne hagyd abba! Az Összetört Glóriák sori olyan, mint a drog, könnyű rászokni, és függőséget okoz.



Jön, jön, jön má' nemsokára!!!! Csak győzzem kivárni! Tényleg Haraldnak is kijárt egy címlapfotó ;)

5 / 5 (elfogulatlanul)

A. O. ESTHER: A MENNYORSZÁG KULCSA

 

EREDETI CÍM: A MENNYORSZÁG KULCSA – SOROZAT: ÖSSZETÖRT GLÓRIÁK IV.
KIADÓ: DECENS MÉDIA MAGAZIN

OLDALSZÁM: 532

MEGJELENÉS: 2013 

MŰFAJ: FANTASY

FÜLSZÖVEG:

Míg az angyalok a Pokolban időztek, a földön húsz év telt el. Viking harcosok térhódításait rettegik halandók és halhatatlanok. A visszamaradt Sötét Angyalok kegyetlen, hataloméhes zsarnokokká váltak, velük kíván szövetkezni Gabriel képében Arshamon, akit testvérei és Sharanfer új testben követnek.

Hőseink a már felnőtt Joshua városának vendégei, ám nincs idő az ünneplésre, mert az Életfa felett megjelenik Vidfornir, az aranysas, aki az óriások eljöttét, s ezzel a világ pusztulását jelzi.
Csak egy módon lehet elkerülni a véget. Le kell győzni a mágikus erővel bíró aranyszarvasokat, mert csak az agancsukból készített varázspor tudja elpusztítani az óriásokat. Ám mindehhez a titokzatos, de annál zsugoribb törpéktől kell segítséget kérniük. Cserébe azok kristálykoponyákat követelnek, melyeknek megszerzése szinte lehetetlen… A csapat mégis elindul szent célja felé, ám máris Moro lidérceibe ütköznek. A túlerő reménytelen, hacsak az angyalok szövetségre nem lépnek a barbár vikingekkel…
De vajon Elijahé lesz-e végre Sophiel? Netán a viking vezér vagy Arshamon szerzi meg őt magának? Megmenthető-e még Gabriel lelke? Megesik-e Ariel szíve az iránta rajongó, nővé serdült Machielen? És vigaszra lel-e a hitevesztett Joshua?
A válaszért ezúttal is varázslatos helyszínekre kell repülnöd, kedves Olvasóm, de vigyázz! A mélyben rejlő kincs ragyogása, a hatalom íze és a szerelem mámora téged is megrészegíthet!

Az Összetört glóriák negyedik epizódja is napvilágot látott, pedig Eszter fantasy sorozatát néhányan már az első rész után leírták. Véleményem szerint rosszul döntöttek azok, akik hátat fordítottak ennek a fantasztikus mese-világnak.
Eszter könyvei megismertetnek egy olyan mítosz világgal, ami nincs annyira szem előtt, mint mondjuk a római és a görög mitológia. Az északi istenek és a viking kultúra iránti érdeklődésemet pontosan ennek a könyvsorozatnak köszönhettem. Mi van akkor, ha én is úgy döntök, glóriás pályafutásomat lezárom az Elveszett lelkekkel? Bizony, szegényebb lennék pár érdeklődési körrel. Eszter igenis sokat fejlődött az első kötet óta, engem már a Hívogat a fény meggyőzött.

Vikingek

De maradjunk az aktualitásnál. A Mennyország kulcsa. Eddig ez a rész volt a legizgalmasabb, legpörgősebb és legsokoldalúbb, hiszen az angyalok és a skandinávok mitikus birodalma után bemutatásra kerül a törpék világa is, Svartalfheim, valamint a viking szokásokból is kapunk némi ízelítőt. Persze történelmi hitelességgel, bárki utána olvashat, én is megtettem. Sajnos nem épp szívmelengető mondjuk a temetkezési szokásuk, ami engem konkrétan elborzasztott. (ezért nem is azt képesítettem ide, inkább a vigadókat) Kiakadásomat tolmácsoltam is Eszternek erről a "fafejű" népségről. Hogy? Miért? Ez esztelenség! Barbárság! Sophiel teljesen azt mondta ki, amit én is éreztem. Ennek az egésznek semmi értelme. Ramodiel szólaltatja meg az olvasó gondolatait, ellenérzéseit, durva kifakadásával. Erik gondolkodóba is esik, ahogy meghallja, hogy a Valhalla mégsem teljesen olyan, mint amilyennek ők képzelik.

Mizariel

A régiek mellett új szereplők is felbukkannak. A Diril utáni légüres tér némileg telítődik, itt sem maradunk gonosz nélkül. A boszorkány helyébe lép a sötét angyallány, Mizariel, aki szintén ellentmondásos karakterré növi ki magát a szemünk előtt. Míg Diril megfontoltan és céltudatosan volt tapló, addig Mizarielt sokkal inkább az indulatai vezérlik tettei végrehajtásában. Én őt sem nevezném egyértelműen rossznak, mert most épp a kristálykoponyák befolyása alatt van, amik némileg módosítják a tudatát és hatalomvággyal töltik fel. És tessék... a 13 kristálykoponya legendája is előnyomakszik, ami szintén jól bevált fordulat. Még csak gyűjtögetik őket, szerencsére eléggé szét vannak szórva a világban. De a játékba Arshamon beveszi a jötünöket is, a déróriásokat, és úgy néz ki, egy kozmikus háború van kitörőben. Kérem tegyék meg tétjeiket! Már Vidofnir is megjelent az égen, indul a visszaszámlálás.

Elijah

Én biztosan Elijah csapatára voksolok, ami kiegészül még pár fővel. Ott vannak először is a Björnsson fivérek, Erik és Refill (nekem nem lettek a szívem csücskei barbarizmusukból kifolyólag, de azért az ellenségük sem lennék... vajh miért?)

Machiel

 Egyik favoritom Machiel, aki harcosként száll alá, de utóbb kiderül, bármi másban jobban teljesít. A háború csak ürügy volt, ő is a szerelmet keresi, ahogy Sophiel, csak hát Sofi már lépéselőnyben van hozzá képest. Amilyen reménytelen eset volt korábban Sophiel... hát már ellene sem mernék nagyon fogadni. Nagyon jó a tanára. Minden téren. Meg van egy holdsarlója is. Machiel naivsága, – ahogy Ariel behálózásán ügyködik, illetve még ezt is rosszul csinálja, de olyan ari, nem lehet nem szeretni – szöges ellentétben áll azzal a modorral, amit Mizariellel szemben tanúsít; válaszreakciója kibillenti egyensúlyából a túlzottan magabiztos angyallányt. Benne is van spiritusz. Arshamon és két bratyója semmit sem változott, ugyanolyan ellenszenvesek mint voltak. Húzzanak a pokolba!

Azura

Olaf (Sahranfer)

Viszont, Gabriel mellett már Sahranfer (Olaf) és Azura is kezd ébredezni. Nekik nagyon örültem. Az íjászlány és a varázsló ébredező románca egyben a szívük keménységét is oldja. A sötét oldal kezd csappanni. Ne feledkezzünk meg Joshuáról sem, aki időközben szépszál harcossá érik, de a hitét sajnos elveszti, mert Mizariel, zakkantában meggyilkolja a feleségét, Kate-t. Ez nem volt szép! De Heliga Korset ura idővel visszatalál az angyalokhoz, és új szerelem ébredezik benne Fridr iránt, aki egy jó boszorkány, és segít Gabrielnek, hogy kiűzze magából Arshamont.

Joshua

A show tovább bonyolódik a Végzet Kardjaival, a sellőkkel, a hiányzó koponyákkal és az Aranyszarvasokkal. Lesz itt izgalom garmadával! Nem csoda, hogy olyan hamar a végére értem a könyvnek.

Ami annyira nem tetszett, az Elijah túlzott ragaszkodása Sophielhez. Néha úgy viselkedik vele, mintha nem a szerelme hanem a tulajdona volna. Talán kicsit több teret engedhetne neki, mert az angyallány belefullad ebbe a nagy szerelembe. És mi az, hogy parancsolgat neki? Oké, hogy meg akarja védeni, de ez akkor is túlzás! Bár Sophiel elég makacs ahhoz, hogy teljesítse a parancsokat ;) Ha nem vesznek vissza, kettejük vesztét épp hatalmas szerelmük fogja okozni, ami elvakítja őket. Tudom, hogy ilyenkor nehéz az észre hallgatni, ám mégis ajánlatos bizonyos szitukban. A déróriások támadása épp egy ilyen. Bardo humorát sem kell nélkülöznünk. A srác ugyanolyan mint volt, pimaszságával oldja a feszültséget, mind társaiét, mind az olvasókét. Aki a háttérből jobban szem elé kúszott, az Ramodiel.

Ramodiel

Őt nagyon megszerettem laza őszintesége miatt. Talán jobban összepasszolnának Machiellel. De hát az angyallány szíve a vörös csávóért dobog (de azért Gabriel sem hagyja hidegen az érzékeit). Van ez így.
Egy minden szempontból vizualizálható fantasy világ tárul elénk, valóságos elemekkel fűszerezve. Eszter mindvégig képes fenntartani az érdeklődést. Természetesen egy olyan zárlatot kapunk, ami magában hordozza a folytatás ígéretét, és ezáltal alig várjuk, hogy végre olvashassuk az ötödik felvonást.

5 / 5

A. O. ESTHER: AZ ÉLETFA

 

EREDETI CÍM: AZ ÉLETFA – SOROZAT: ÖSSZETÖRT GLÓRIÁK III.
KIADÓ: DECENS MÉDIA MAGAZIN

OLDALSZÁM: 442

MEGJELENÉS: 2013 

MŰFAJ: FANTASY

FÜLSZÖVEG:

Az Összetört glóriák harmadik kötetében – az Életfában – a Szent Kőris titkos átjáróján át a Pokolba visz az út, ahol Sophielt, Arielt és Urielt erőszakkal tartják fogva a boszorkányok, hogy testüket megszállva feljussanak az élők világába. Arshamon, Nastrod ura ugyanis mindent elsöprő háborúra készül, és bár az angyalok erőnek erejével küzdenek ellene, végül mégis csak sikerül a legerősebbek egyikét megszállnia, aki úgy ismeri a Mennyországot, akárcsak a tenyerét. A fenti, békés világok alkonya közeledni látszik…

A történetet vastagon átszövi a skandináv mitológia, így felbukkannak az Urd forrása alatt élő nornák, akik a földi életeket irányító, fényesen ragyogó sors-fonalakat hol összefonják, hol pedig kényszeresen kettévágják, szerelmet, halált, barátságot vagy háborút szítva ezzel… Nem messze tőlük található Niflheim, ahol a félig csontváz-félig emberi testben vezeklő Hél uralkodik. De vajon segít-e az országába tévedt harcosoknak, vagy magához hasonlóan örök kárhozatra ítéli őket? Mi ér többet egy halott uralkodónőnek: a boszorkányokkal kötött egyezség, vagy a jéggé fagyott szívében feltámadott vonzódás Elijah iránt? Dirillék életveszélyes útja Muspelheimbe, a Tűz Birodalmába vezet, ahol Sutr, a tűzóriás tör foglyaik életére, miközben Gabrielnek a Sötétség Birodalmával és Moroval, a démonnal kell megküzdenie. Halottak hada és démonok garmada kísérti a közéjük tévedt halhatatlanokat, és lesz, aki minden igyekezete ellenére odavész majd… Elijah, Bardo, Ramodiel és Lamachael Arshamon városába ér, feltett szándékuk ugyanis, hogy Égi Testvéreik mindegyikét kiszabadítsák. Mr. Lewinnél, a halott fogadósnál szállnak meg, akitől megtudják, milyen fizetőeszköz létezik a Pokolban, és tőle hallanak először Nidhoggról, az ádáz sárkánykígyóról, aki Nastrod vértavában fürdik, és halottak tetemén lakomázik.

Sophiel szívéért már nem csupán ketten küzdenek, ugyanis Arshamon is magának akarja a lányt. De Gabrielre és Elijahra is szemet vetnek a mágikus erővel bíró nők odalent. Meddig lehet ellenállni az ördögien buja, érzéki csábításnak? Életben maradhat-e az igaz szerelem ennyi kísértés között Elveszíthetik-e a hitüket az angyalok? Hogyan lehet elpusztítani mindazokat, akik már amúgy is halottak? Meghökkentő fordulatok, könnyes drámák, felemelő pillanatok és megannyi csoda vár ránk odalent, a Pokolban… De ne félj, kedves Olvasó, hiszen tudnod kell: az angyalok mindig velünk vannak!

Alig fejeztem be a Hívogat a fény kritikáját, máris rám tört az ihlet, úgyhogy írnom kéne Az Életfáról is. Ez a legfrissebb olvasmány élményem.

Tegnap értem a pokoljárás finiséhez, és mondanom sem kell, legalább annyira megkönnyebbültem, mint az angyalok, útjuk végén. Azt azért hangsúlyozni szeretném, nem azért volt a könnyed sóhaj, mert utáltam amit olvastam. Kedveltem a könyvet, csak nyomasztott az alvilági séta, aminek leírása hátborzongatóan élethűre sikeredett. Mivel nagyon vizuális típus vagyok, könnyen rám telepszik olvasmányaim légköre, hangulata. Képzelhetitek... 

Piros pontot szórok az előforduló mitológiai elemek sokszínűségéért; imádtam, ahogy a skandináv és a keresztény mítosz-világ keveredik egy kis boszorkánysággal.

A sors istennőinél, a Nornáknál még minden rendben volt, a nagy fehérség igazán nem zavart, de aztán jött a keserű méz. Hélnél Nilfheim uralkodónőjénél már tudtam, hogy rémálmodni fogok. Szegényt sajnálom, mert nagyon rossz lehet így élőhalni, vagy inkább halálélni. 

Eszternek köszönhetem, hogy a skandináv mitológiába is kedvem támadt betekinteni. Ő nyitotta meg a kapukat, én pedig szó nélkül beléptem. Bardo, a poéngyáros, kiköpött Thor a buzogányával. ;) A pokol az északi mítoszok alapján van felépítve, városokra tagolódik, a klímája változó, viszont levegőt csak mértékkel ajánlatos venni. (Összehasonlítva a görögökkel, és ha már alvilág, Perszephoné nem szívott akkorát, mint Hél, és megjelenése is kellemesebb – széljegyzet vége.) A királynő valóban méltó a sajnálatunkra, nem ő választotta ezt a posztot (gondolom), amikor pedig elsírja magát, ébreszti a szánalmat rendesen. Nem tartom gonosznak, még akkor sem, ha a pokol a lakhelye. Minő véletlen, hogy Diril-hez is lesz köze, aki barátnőjeként említi őt. Hogy ez a barátság mennyire őszinte, az már más kérdés.

És igen... Diril. Ki ha ő nem. Természetesen ő is pokolra száll. Még élőként, kisöcsivel, a gyerek-bőrbe bújtatott Sahranferrel. A hajsza folytatódik jó és rossz között, egy szinttel lejjebb. Csak most többen is beszállnak a játékba.

A Hívogat a fény magában hordozta a folytatás lehetőségét, így Az Életfa megszületése várható volt. És nagyon jó, hogy elkészült. Bizarr ábrázolásával, tanító jelleggel is bír. Ki szeretne halála után úgy élni, mint itt a kárhozottak? Bár Eszternél sem végleges ez az állapot, van lehetőség a megmenekülésre, csak bízni kell és hinni.  Sophiel már kezd rokonszenves, vonzó nővé válni, és előbújik belőle az amazon természete, ha begurul, képes meglepni az embert. Ahogy betöri Diril orrát... ez megmosolyogtatott. Mondjuk megérdemelte. A boszorkány itt is hozza megszokott formáját, de ahogy Arshamon megalázza... nos annál a pontnál kimondottan esendőnek tűnik. Ő a szükséges rossz, én mégsem tudom maradéktalanul gyűlölni.

Hiába a világ legszebb nője, belül csak ürességet érez, hiszen senki sem szerette/szereti önmagáért. Tetszettek ravaszkodásai, a testcsere kimondottan ötletes húzásnak bizonyult (ismét). Már vártam, mikor bukkan fel újra, és kuszálja tovább a dolgokat. Örülnék, ha kapna még egy esélyt. (vissza, vissza, vissza!!!!) Sophiel is kezd magára találni, hatással vannak rá Dirilármányai. Érzésem szerint a szőke angyallány és Elijah még mindig nem bíznak eléggé egymásban. Hagyják, hogy megcsalják őket érzékeik. Néznek, de nem látnak. Diril ezt ellenük tudja fordítani. Okos és ravasz… viszont a rossz ezúttal sem győzhet, mert az hogy nézne már ki? Elijah nyersebb verziója tetszetősebb volt, úgy fest a helyzet, mintha Sophiel kezdené őt megszelídíteni. Segáz, a sötét angyal még így is vezér egyéniség.

Bardo is szívem csücske lett a beszólásaival. Humora színt visz a pokoli sivárságba. Gabriel kicsit megszállottan, komoly fejtörést (meg kéz és láb) okoz a csapat többi tagjának. Érdekes ez a pokoli mentőakció, mert mindig mást kell megmenteni. Ez is csak emeli a színvonalat. Egy percig sem unatkoztam a történeten, pereg ám rendesen! A jó és rossz jelzők egyértelműsége, ahogy Eszternél már megszokhattuk, ez esetben is kérdéses. Oké, Nidhogg a vértavával eredendően gonosz, ezt aláírom, meg Arshamon és a gyakran puzzle-jelleggel bíró öccse is az, de Hélt nem tartom rossznak, és Diril sem volt mindig ilyen, Sahranfer szintén, Bardoékról már nem is beszélve. A karakterek profi jellemet kaptak. Ábrázolásuk tökéletes.

Hála a borítónak, már Elijah-ot is tudom vizualizálni. Sophiel és Diril ízlése kifogástalan a férfiak terén!

Egy szó, mint száz, szerettem Az Életfát, de rendesen borzongtam is tőle, mert a pokoli feeling nem épp szívet melengető. De ilyennek is kell lennie! Ne hagyd abba Eszter! Csak így tovább! 

5 / 5