EREDETI CÍM: GOMBNYOMÁSRA – SOROZAT: GOMBNYOMÁSRA I.
KIADÓ: DECENS MÉDIA MAGAZIN
KIADÓ: DECENS MÉDIA MAGAZIN
OLDALSZÁM: 470
MEGJELENÉS: 2014
MŰFAJ: DISZTÓPIA
FÜLSZÖVEG:
A 19 éves Mia Milton élete fenekestül felfordul, amikor álmában megjelenik dr. Cohen, a halott tudós szelleme, és arra kéri, segítsen befejezni a munkáját, amely egy gombnyomásra megváltoztatja majd a világot…
2222-ben járunk, Manipura városában. A Föld már nem hasonlít régi önmagára. A húsz évvel korábbi Dimenzióváltás óta az emberek látják egymás auráját, így nem titok többé, kinek mit rejt a lelke. A „jók” megalopoliszokba gyűlnek és energiafalakkal veszik körül magukat, a „rosszakat” pedig száműzik a vadonba. Míg a fal egyik oldalán tengernyi luxusban élnek az emberek, a másik oldalon éhínség, nyomor és katonai vérengzés tizedeli őket.
Mia tisztában van azzal, mit kockáztat, amikor a szellem utasítására sírt rabol és betörést követ el, mégis jeges zuhanyként éri a hír, miszerint kettős gyilkossággal vádolják. Menekülnie kell hát a rengetegbe, holott ártatlan. A sors Liam Blackwood, a fejvadász karjába sodorja, aki zsigerből gyűlöli a manipuraiakat, miközben súlyos adósság nyomja a vállát bajba került öccse, Russel miatt. Döntenie kell, hogy a becsületére hallgat és a lány pártjára áll, vagy inkább a Mia fejére kitűzött vérdíjjal menti saját bőrét.
Eközben a rémséges vadonban, a Hobbs-birtokon élő két fiatal lány, Ruby és Stella arról álmodnak, hogy szerencsét próbálnak a csillogó nagyvárosban. Munkát vállalnak odaát, ám hamar rájönnek, hogy a mesés aurák fénye súlyos titkokat rejteget. A felismerés sajnos későn érkezik, és a lányoknak küzdeniük kell, ha élni akarnak.
A vadonban szüntelenül tart a vérontás, gyilkos mutánsok szedik az áldozataikat, akiket mesterségesen tenyésztett ki a katonaság a népesség-szabályozásra. Dylan, Mason és Liam gyerekkori jó barátok, akik a Hobbs-birtokon élők biztonságát vigyázzák, ám ők sem számítanak a lavinára, amit a Milton-lány üldözése eredményez, és ami mindannyiuk életére hatással lesz.
A halálesetek sorra követik egymást. Mia egyre mélyebbre merül a látomásokkal teli rejtélyben, miközben a világ véres valósága is fenyegeti. Öl vagy megölik – nincs más választása, miközben a fojtogatóan sötét múltjából előtörő démonjai is kísértik.
Hőseink útjai ezúttal két, egymástól merőben különböző világba vezetnek. Miközben a halál számolatlanul szedi áldozatait, és az élet oly szívbemarkoló csapásokat mér rájuk, mi más segíthetné őket tovább, mint az élet egyszerű szépségeibe vetett hit, a tábortűz hevében sistergő erotika és a latin ritmusra ringatózó szerelem?
Kedves Olvasóm, készen állsz a nagy utazásra?
Nem is tudom, hogy kezdjek neki az új blogbejegyzésemnek, amik igazán sűrűbben is követhetnék egymást. Eszter könyvéről már réges régen esedékes ez az értekezés, hiszen már kétszer is elolvastam a Gombnyomásra trilógiájának első részét.
Mikor haza értem Angliából, az éjjeliszekrényemen várt rám egy példány, méghozzá dedikálva. ;) (Köszönöm Eszter!!!!)
Így nem értem rá sokat búslakodni azon, vajon mi nem jött össze a briteknél, hanem kúrálati jelleggel fejest ugrottam a sztoriba. Volt mit bepótolnom könyvek terén.
Néhány szót a külcsínről is ejtek így az elején. Eszter könyveinél már megszokhattuk, hogy a kemény-fedeles borítók gyönyörű kivitelezésűek, szinte hívogatják az embert, hogy: Gyere, vegyél a kezedbe és olvass el! A beépített könyvjelző szintén tartozék. A Gombnyomásra sem lóg ki a sorból.
A Glóriák sorozat rekord idő alatt belopta magát a szívembe, és már nagyon kíváncsi voltam, hogy az angyalok minimális szabadságolása után, milyen új karakterek sétálnak be látóterünkbe, és töltik ki fantáziánkat. A Gombnyomásra egy teljesen új világot tár elénk, amelyet nevezhetünk éppúgy utópikusnak, mint ahogy disztópikusnak is, minden csak nézőpont kérdése. Eszter nem nagyon szakadt el a gyökereitől, a fantázia és a romantika ismét keretbe szabja történetét. Ám itt már inkább a tudományos-fantasztikus elemek dominálnak, nincsenek csodák, angyalok, démonok, csak emberek vannak, akiket felaggathatunk az utóbbi jelzőkkel, mert végülis passzolnak rájuk.
Az utóbbi időkben sok disztópia jelent meg, Eszter könyve nyugodtan beállítható a sorba, színvonal tekintetében semmivel sem marad el tőlük. Miközben olvastam, eszembe jutott sokszor az Éhezők viadala Suzanne Collins-tól, ahol szintén a szegényebb emberek élete zajlik a „Totál szívás” szintjén. Mert a szóban forgó regényben mit tapasztalunk? Itt is - ott is két, egymástól merőben ellentétes világ kerül szembe egymással, és a kontraszt hatalmas.
Először ott van Manipura, a féltve őrzött város, az arany kalitka, melynek polgárai jólétben és luxusban lubickolnak, robotok szolgálják ki őket, a megélhetésért a kisujjukat sem kell mozdítaniuk. Kreditpontok vannak pénz helyett, és még sorolhatnám. Minden embernek látszik az aurája, tehát ez az árnyoldala ennek a társadalomnak (többek között), ami azt eredményezi, hogy az embereknek nem lehetnek titkaik egymás előtt, hiszen az érzelmek mind lecsekkolhatók az aurák színeiből. (Oké, aki jó emberismerő, ezt aurák nélkül is vágja, de aki nem, Manipurában mélylélektan nélkül is boldogul mások tekintetében.) Ti élnétek egy ilyen világban? Szerintem egy idő után nagyon unalmas lenne. Minden céltalanná válik. Aztán ott van a másik véglet... a „vademberek” a falakon túl, akik – ha már a manipuraiak lenyúlták a „jó” jelzőt –a „rosszak”. (Az örök ellentét csatája.)
A falakon kívül a vadon terül el, ami első blikkre nagyon szépnek tűnik, de ez senkit sem téveszthet meg. Ugyanis vérszomjas mutánsok csámborognak az erdőben, amik bizony nem vegetáriánusok. Az ide száműzött emberek számára bizony nincs nyugi, ha életben akarnak maradni, keményen meg kell küzdeniük az elemekkel. A kaja nincs ingyen, a sültgalamb sem repked magától a terülj asztalkámra. Mégis, ők sokkal emberibbek, a városban rekedt társaiknál. Mivel a természet az otthonuk, megtanultak bánni vele. A Hobbs-birtok egy sokkal szimpatikusabb életstílust közvetít, leírásánál A Burok jutott eszembe, akarva akaratlan. Nem tehetek róla, mindig asszociálok. ;)
Most, hogy már a helyszínek bemutatásra kerültek, jöjjenek a főszereplők. Mia Milton manipuraiként éli mindennapjait, de kapizsgálja, hogy valami nagyon félrecsúszott ebben a városban. Ő közel sem olyan „mintapolgár”, mint apuci és társai. Örök lázadó, aki vagányságával bizony rossz mederbe tereli az eseményeket. Legalábbis azokat, amik vele hozhatók összefüggésbe. „Nem arra született, hogy beálljon a sorba és olyan életet éljen, amit mások határoznak meg neki, hanem arra, hogy megtalálja az útját, amely egy szebb világba vezeti majd.” Mindig is kíváncsi volt a külső világra. A vágya hamarabb teljesül, mint gondolta volna. Testközelből megtapasztalhatja a vadon vendégszeretetét. Mia karaktere nekem nagyon szimpatikus, ábrázolása néhol hasonlít Sophiel-re, de mégis teljesen másmilyen, mint az angyallány. Erős, határozott jellem, képtelen sírni, neki nem szabad összeomlani, ki kell tartania és tűrni a rászakadt sok sok igazságtalanságot és gorombaságot. Pánikrohamaival azonban képtelen megbirkózni, azok maguk alá gyűrik, ekkor előbukkan sebezhetősége.
Mivel véletlenek nincsenek, a sors útjába vezérli Liam-et, – vagy pont fordítva, ahogy tetszik – aki kezdetben kreditpontokért akarja begyűjteni a lányt, de aztán meggondolja magát. Ki hitte volna? Mia nagyon meggyőző tud lenni, ha akar. Az első párosunk tehát már ismert is. Liam szakasztott Elijah, szerintem nem véletlenül. Kitűnő vadász, a Hobbs-birtok aduásza, és egyben még jó fej is. Bár a túlzott aggodalmaskodása, amit szerintem Elijahtól örökölt, kicsit idegesítő, viszont efelett még szemet lehet hunyni.
Az én kedvenc karakterem viszont Amanda, aki Mia legjobb barátnője, és le sem tudná tagadni manipurai származását. Elkényeztetett liba benyomását kelti, azonban érezni rajta, hogy van szíve, hiszen minden hülyeségben benne van, amire Mia megkéri, még a veszélyesebb küldetésekre is elkíséri. Azt hiszem, erre szokták mondani, hogy a látszat néha csal. Mert Amanda rendes ember, kár, hogy csak mellékszereplő. Mindig őket sikerül megszeretnem a legjobban. A beszólásai is eredetiek. Reménykedtem benne, hogy egy pár lehetnek Russellel, Liam öccsével. De... no ennyire nem szaladok előre.
Ki is az a Russel, ha már szóba került. Ő egy tudós palánta, aki elvágyódik a vadonból, mert úgy érzi, hogy életét Manipurában tudná kiteljesíteni. A tudomány szolgálatába állna, hogy jobbá változtassa a világot. Ez a terv. De persze semmi sem úgy alakul, ahogy előre kikalkulálja. Itt meg is állok, hisz a dolgom nem a spoilerezés. Russel vágya is éppolyan furcsa módon realizálódik, ahogy Miáé. Helyet cserélnek. Mindegyikük boldogabb lesz a maga módján. Egyelőre.
Russel kezdetben ki nem állhatja Amandát, (és viszont) ám az ellentétek ebben az esetben is vonzzák egymást. Dumcsizás közben folyton marakodnak, de ez a stílus még jobban megszerettette velem kettősüket.
– Egy nőtől finomabb léptelet várnék.
– Szóval még járni sem tudok szerinted...
– Hagyjuk már ezt, keresd inkább a követ.
– Hogy néz ki?
– Mint egy kő.
– Te most szórakozol velem?
– Mért szórakoznék? Azt kérdezted, milyen. Hát olyan, mint egy kő. Mint egy sötét kvarckristály. Láttál már olyat?
– Nem. Tudod, én nem érek rá köveket nézegetni. Egész nap a tükröm előtt ülök, és magamat bámulom.
Eszter különös gondot fordít a mellékszereplők jellemrajzára is, őket is olyan pontosan, körültekintően ábrázolja, hogy nem érezhetjük rajtuk a mellőzést, teljes értékű karakterei a történetnek. Így találkozhatunk a már említett Amandával is, de mellette mindenképp említést érdemel Stella, Liam kishúga, aki irtózik az erőszaktól, de képes meglepni az embert, nem is kicsit, ha a körülmények úgy kívánják. Márpedig gyakran adódnak ilyen körülmények. Ruby, – Stella legjobb barátnője – szintén egy kulcsfigura a történetben, hiszen személyes tragédiája sok meghatározó esemény kiindulópontjává válik.
A két világ ütköztetése számos belső és külső konfliktust eredményez. Néhány ebből a lélekben zajlik, viszont a fizikai tettlegességre is sor kerül, mert az ellentétek kikényszerítik a küszöbön álló harcot. A tökéletesség álcája leomlik, a hazugságok láthatóvá transzformálódnak. Az emberi kegyetlenség olyan megnyilvánulásaival kerülünk szembe, mint például a genetikai kísérletek által létrehozott mutánsok; vagy a felsőbbrendűségi komplexusban szenvedő, hatalommániás apa, aki állandóan veri a gyerekét. De ott van a gazdagokban elültetett tudat is, hogy ők bizonyosan felsőbbrendűek azáltal, mert vagyonosak, így bármit megtehetnek a szegényekkel. Ez már annyira nem is kitaláció, igaz? Különböző szemszögből nyílik rálátásunk a világokra. Látjuk Ruby szemével Manipurát, aki áldozatául is esik ennek a művi tökéletességnek. Jobb sorsot szeretett volna, de rosszul választotta meg az eszközöket, és mikor ez tudatosult benne, már túl késő volt. Stella valamivel megfontoltabb, és átlát a lila ködön. A fényes csillogás csak látszat, mert a felszín alatt minden rohad. Amanda pedig kellemesen csalódik a vademberekben, persze stílusilag azért még manipurai marad. Egy ideig...
Eszter frappánsan csűri, csavarja a dolgokat, dinamikus lendülettel halad a történet egészen a végkifejletig... amihez csak ennyit fűz: Vége az első résznek! :) És jó sokat kellett várni a folytatásra... legalábbis nekem sok időnek tűnt, hiszen alig vártam már a Gombi 2-t.
Összegezve: a Gombnyomásra egy kitűnő disztópikus kalandregény, amely nem nélkülözi az izgalmakat és a romantikát sem. A kettőt remekül vegyíti. Eszternek sikerült megtalálni a megfelelő arányokat. A fantáziája elapadhatatlan, és ezt oly módon tárja az olvasók elé, hogy egy olyan vizuális könyvélményt kapunk, amely beszippant, és a rabjaivá válunk mindaddig, míg peregnek az oldalak... és még utána is kicsit... Legalábbis én így éreztem. Mi sem bizonyítja jobban, minthogy egy nap alatt végigszáguldottam a történeten.
Mia tisztában van azzal, mit kockáztat, amikor a szellem utasítására sírt rabol és betörést követ el, mégis jeges zuhanyként éri a hír, miszerint kettős gyilkossággal vádolják. Menekülnie kell hát a rengetegbe, holott ártatlan. A sors Liam Blackwood, a fejvadász karjába sodorja, aki zsigerből gyűlöli a manipuraiakat, miközben súlyos adósság nyomja a vállát bajba került öccse, Russel miatt. Döntenie kell, hogy a becsületére hallgat és a lány pártjára áll, vagy inkább a Mia fejére kitűzött vérdíjjal menti saját bőrét.
Eközben a rémséges vadonban, a Hobbs-birtokon élő két fiatal lány, Ruby és Stella arról álmodnak, hogy szerencsét próbálnak a csillogó nagyvárosban. Munkát vállalnak odaát, ám hamar rájönnek, hogy a mesés aurák fénye súlyos titkokat rejteget. A felismerés sajnos későn érkezik, és a lányoknak küzdeniük kell, ha élni akarnak.
A vadonban szüntelenül tart a vérontás, gyilkos mutánsok szedik az áldozataikat, akiket mesterségesen tenyésztett ki a katonaság a népesség-szabályozásra. Dylan, Mason és Liam gyerekkori jó barátok, akik a Hobbs-birtokon élők biztonságát vigyázzák, ám ők sem számítanak a lavinára, amit a Milton-lány üldözése eredményez, és ami mindannyiuk életére hatással lesz.
A halálesetek sorra követik egymást. Mia egyre mélyebbre merül a látomásokkal teli rejtélyben, miközben a világ véres valósága is fenyegeti. Öl vagy megölik – nincs más választása, miközben a fojtogatóan sötét múltjából előtörő démonjai is kísértik.
Hőseink útjai ezúttal két, egymástól merőben különböző világba vezetnek. Miközben a halál számolatlanul szedi áldozatait, és az élet oly szívbemarkoló csapásokat mér rájuk, mi más segíthetné őket tovább, mint az élet egyszerű szépségeibe vetett hit, a tábortűz hevében sistergő erotika és a latin ritmusra ringatózó szerelem?
Kedves Olvasóm, készen állsz a nagy utazásra?
Nem is tudom, hogy kezdjek neki az új blogbejegyzésemnek, amik igazán sűrűbben is követhetnék egymást. Eszter könyvéről már réges régen esedékes ez az értekezés, hiszen már kétszer is elolvastam a Gombnyomásra trilógiájának első részét.Mikor haza értem Angliából, az éjjeliszekrényemen várt rám egy példány, méghozzá dedikálva. ;) (Köszönöm Eszter!!!!)
Így nem értem rá sokat búslakodni azon, vajon mi nem jött össze a briteknél, hanem kúrálati jelleggel fejest ugrottam a sztoriba. Volt mit bepótolnom könyvek terén.
Néhány szót a külcsínről is ejtek így az elején. Eszter könyveinél már megszokhattuk, hogy a kemény-fedeles borítók gyönyörű kivitelezésűek, szinte hívogatják az embert, hogy: Gyere, vegyél a kezedbe és olvass el! A beépített könyvjelző szintén tartozék. A Gombnyomásra sem lóg ki a sorból.
Az utóbbi időkben sok disztópia jelent meg, Eszter könyve nyugodtan beállítható a sorba, színvonal tekintetében semmivel sem marad el tőlük. Miközben olvastam, eszembe jutott sokszor az Éhezők viadala Suzanne Collins-tól, ahol szintén a szegényebb emberek élete zajlik a „Totál szívás” szintjén. Mert a szóban forgó regényben mit tapasztalunk? Itt is - ott is két, egymástól merőben ellentétes világ kerül szembe egymással, és a kontraszt hatalmas.
 |
| Manipura |
 |
| Mia Milton a vadonban |
 |
| Liam |
 |
| Amanda |
Az én kedvenc karakterem viszont Amanda, aki Mia legjobb barátnője, és le sem tudná tagadni manipurai származását. Elkényeztetett liba benyomását kelti, azonban érezni rajta, hogy van szíve, hiszen minden hülyeségben benne van, amire Mia megkéri, még a veszélyesebb küldetésekre is elkíséri. Azt hiszem, erre szokták mondani, hogy a látszat néha csal. Mert Amanda rendes ember, kár, hogy csak mellékszereplő. Mindig őket sikerül megszeretnem a legjobban. A beszólásai is eredetiek. Reménykedtem benne, hogy egy pár lehetnek Russellel, Liam öccsével. De... no ennyire nem szaladok előre.
 |
| Russel Manipurában |
Ki is az a Russel, ha már szóba került. Ő egy tudós palánta, aki elvágyódik a vadonból, mert úgy érzi, hogy életét Manipurában tudná kiteljesíteni. A tudomány szolgálatába állna, hogy jobbá változtassa a világot. Ez a terv. De persze semmi sem úgy alakul, ahogy előre kikalkulálja. Itt meg is állok, hisz a dolgom nem a spoilerezés. Russel vágya is éppolyan furcsa módon realizálódik, ahogy Miáé. Helyet cserélnek. Mindegyikük boldogabb lesz a maga módján. Egyelőre.
Russel kezdetben ki nem állhatja Amandát, (és viszont) ám az ellentétek ebben az esetben is vonzzák egymást. Dumcsizás közben folyton marakodnak, de ez a stílus még jobban megszerettette velem kettősüket.
– Egy nőtől finomabb léptelet várnék.
– Szóval még járni sem tudok szerinted...
– Hagyjuk már ezt, keresd inkább a követ.
– Hogy néz ki?
– Mint egy kő.
– Te most szórakozol velem?
– Mért szórakoznék? Azt kérdezted, milyen. Hát olyan, mint egy kő. Mint egy sötét kvarckristály. Láttál már olyat?
– Nem. Tudod, én nem érek rá köveket nézegetni. Egész nap a tükröm előtt ülök, és magamat bámulom.
Eszter különös gondot fordít a mellékszereplők jellemrajzára is, őket is olyan pontosan, körültekintően ábrázolja, hogy nem érezhetjük rajtuk a mellőzést, teljes értékű karakterei a történetnek. Így találkozhatunk a már említett Amandával is, de mellette mindenképp említést érdemel Stella, Liam kishúga, aki irtózik az erőszaktól, de képes meglepni az embert, nem is kicsit, ha a körülmények úgy kívánják. Márpedig gyakran adódnak ilyen körülmények. Ruby, – Stella legjobb barátnője – szintén egy kulcsfigura a történetben, hiszen személyes tragédiája sok meghatározó esemény kiindulópontjává válik.
Eszter frappánsan csűri, csavarja a dolgokat, dinamikus lendülettel halad a történet egészen a végkifejletig... amihez csak ennyit fűz: Vége az első résznek! :) És jó sokat kellett várni a folytatásra... legalábbis nekem sok időnek tűnt, hiszen alig vártam már a Gombi 2-t.
Összegezve: a Gombnyomásra egy kitűnő disztópikus kalandregény, amely nem nélkülözi az izgalmakat és a romantikát sem. A kettőt remekül vegyíti. Eszternek sikerült megtalálni a megfelelő arányokat. A fantáziája elapadhatatlan, és ezt oly módon tárja az olvasók elé, hogy egy olyan vizuális könyvélményt kapunk, amely beszippant, és a rabjaivá válunk mindaddig, míg peregnek az oldalak... és még utána is kicsit... Legalábbis én így éreztem. Mi sem bizonyítja jobban, minthogy egy nap alatt végigszáguldottam a történeten.
5 / 5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése