LAURA ARKANIAN: HOLDEZÜST, VÉRARANY

EREDETI CÍM: HOLDEZÜST, VÉRARANY
KIADÓ: KÖNYVMOLYKÉPZŐ
OLDALSZÁM: 352
KIADÁS ÉVE: 2014
MŰFAJ: URBAN FANTASY

FÜLSZÖVEG:
Szerelem, harc, szövetség
Vámpírnak lenni jó - kivéve, ha a kedvesed egy vérfarkas.
Peter és Andrea éli a fiatalok életét, randiznak, szakítanak, ám egyszer egymással találkoznak.
De nem sejtik, hogy kicsoda a másik, és túl későn jönnek rá.
A szerelem azonban dacol a törvénnyel, nem tűr határokat. Ketten megalapítják a renegát falkát. 
Csakhogy a város kényes egyensúlya felborul. 
Vámpírok és vérfarkasok összecsapnak, de a saját kolóniákon belül is elindul a hatalmi harc. 
Ki lesz az új vezető? Hogy éled túl a testvéreid bosszúját? Lehet-e szeretni valakit, aki ennyire más?
Tarts velünk az izgalmas körjátékban, ahol a szerelem és a halál kéz a kézben jár. 

Miks-Rédai Viktória nevével először a Napernyő Protektorátus sorozat elolvasásakor találkoztam. Már ekkor feltűnt, milyen remek stílusa van. Szókincse hatalmas, mondatait élmény olvasni, egyedi humora és stílusa miatt. Azt hiszem, új kedvenc tűnt fel a láthatáron. Kicsit kutakodtam a moly.hu oldalon, és ekkor bukkantam rá a Holdezüst, vérarany című regényre, ami témáját tekintve teljesen passzolt az ízlésemhez. Bár a Laura Arkanian név szerepel a borítón szerzőként, egy-két kattintással azonosítottam Viktóriát Laurával. Össze is állt a kép.

Mivel már volt fogalmam arról, milyen tehetséges fordító, némi elvárásokkal terhelten vettem kezembe könyvét. Tudom, nem szerencsés így belekezdeni semmibe, de néha kicsúsznak a dolgok az ember kezei közül, és képtelen elvonatkoztatni. 

Nem vagyok aggódós típus, vérfarkasokkal és vámpírokkal már rég randiztam. Fejest is ugrottam rögtön ebbe a világba. 

Az elején azt éreztem, mintha kicsit eltévedtem volna a sorok között, és a sok félbehagyott mondat is csak összezavart, de aztán felkapcsolódott a lámpa, és szép lassan minden a helyére került. Örülök, hogy nem nekem kellett kisakkoznom a történéseket. Bár szerintem megbirkóztam volna a feladattal. (vagy túlságosan elbízom magam?)

Hogy nem egy hagyományos városi vámpír-farkasember sztoriról van szó, már nagyon hamar nyilvánvalóvá válik. Az egyedi szóhasználat, úgy mint „másvérűek”, „holdtalanok”  csak még inkább gerjeszti az érdeklődést. A Hold misztikuma más megvilágításba helyez mindent. Ki hitte volna, hogy még erről a témáról is lehet újat mondani? 

A szerelem itt is sok baj okozója lesz, de szerencsére nem ez mozgatja a szálakat, illetve nem úgy, ahogy azt a hagyományos romantikus történetek esetében megszokhattuk. Andrea és Peter kapcsolata indítja be a lavinát: „Nem csoda, hogy az első perctől olyan jól megértik egymást. Mindketten a holdat hordják a vérükben.” A hangsúly nem a hálószobatitkok felfedésén van. A középpontban mindvégig „a város” áll, mely élő organizmusként tárul elénk.

A fejezetek többnyire egy-egy névhez kötődnek, az elbeszélésmód E/3-as személyű. A karakterek is szépen kirajzolódnak előttünk, még úgy is, hogy kimondott főszereplő nincs köztük. Csak klántagok, testvérek, kolóniavezérek és klánonkívüliek. 

Laura Arkanian hű maradt önmagához, az eredetiség csak úgy süt a regényéből, a merev korlátokat – amik a vámpírok és vérfarkasok tulajdonságait kötötték gúzsba – letarolta, és egy teljesen újfajta értelmet adott létezésüknek. Újjá születtek, a Hold alatt! 

A két világ, a másvérűeké és a holdtalanoké látszólag békésen megfér egymás mellett. Mindenki érdeke, hogy a titok, titok maradjon. Még családon belül is. 

Laura Arkanian arra is rávilágít, hogy egy kimondott szónak, eskütételnek mekkora hatalma van: „köt a vérem, köt az eskü”.  Ha egyszer megtörtént, visszavonni nem lehet, a következményekkel számolni kell.

Azt is szerettem a könyvben, hogy a „másvérűek” nem esztelen gyilkológépek, hanem minden tettük fontos helyet foglal el az események láncolatában. Ezt a logikát követve megtörténik, hogy az ellenségek szövetségesekké válnak, és fordítva. Mindenre és mindenkire vigyáz a Hold. 

Miután Andrea és Peter berobbantotta az eseményeket, a történet gőzerővel halad előre, nem szakítja meg felesleges enyelgés, és önemésztő belső monológ. A párbeszédek sem erőltetettek, hanem határozottak, finom humorral átszőve. 

Sok másvérű lesz útitársunk a városi kalandban: Alice, Christian, Sullivan, Susan, Judy, Fox és még sokan mások. A nevek szépen személyiségekké alakulnak, akiket szeretünk, utálunk, de mindenképp megismerünk. Általuk bepillantást nyerhetünk a klánok életébe, a belső és külső viszályokba. Ők adják a város szellemét. 

Vágytam rá, hogy végre olyan könyvet olvashassak, ami nincs trilógiává bővítve (vagy tovább). Most, hogy végeztem egy ilyennel – ironikus módon –, hiányérzetem van. Olyan szívesen folytatnám felfedezőutam ebben a városban.

Vajon a történet végére minden a helyére kerül? Sikerül békét kötnie a klánoknak és a két kolóniáknak? Vagy kerestetik egy ürügy, és a viszályok újult erővel lángolnak fel? 

„Majd eldönti a hold.” 

5 / 5