EREDETI CÍM: TÚL SZÉP
KIADÓ: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ
OLDALSZÁM: 392 OLDAL
MEGJELENÉS ÉVE: 2015
MŰFAJ: ROMANTIKUS, LMBT
FÜLSZÖVEG:
A túlsúlyos Márk mindennél jobban vágyik rá, hogy igazán szeressék. Mégis, azt hiszi, hogy súlya miatt nincs joga a szerelemre. Elkeseredésében finomságokba fojtja bánatát.
Vajon a csupaszív srácra rátalálhat a nagy Ő?
Képes lesz elfogadni önmagát?
Olivér profi úszó, ám doppingbotrányba keveredik, eltiltják a versenyzéstől, és darabjaira hullik az élete. Azt sem tudja, hogy mit hoz a holnap, a szerelemre gondolni sem mer.
Újjáépíthetjük a nulláról az életünket?
Rátalálhatunk az igazira akkor is, ha nem keressük?
A két fiú közös munkahelyen kezd el dolgozni. Előbb megismerik egymást, aztán a titkaik is felszínre bukkannak. De kialakulhat köztük több, mint barátság? Vagy csak a külső számít?
Van egy pont, amikor az ész a szív útjába áll...
Úgy tűnik – amit egyáltalán nem tartok rossznak –, hogy a Könyvmolyképzőnek köszönhetően már az LMBT téma is kezdi levetkőzni tabu-köntösét. A Szívből, színből igazán és Fogadj el! után ismét egy olyan regény látott napvilágot, melyben előtérbe kerül a homoszexuális szerelem.
Ám ez a könyv sokkal több ennél.
Jólesik néha a valóság olyan szegletébe is elvándorolni, amit annyira még nem derítettek fel. Kedveltem ezt a könyvet, pedig nem igazán rajongom a romantikus „szép lassan egymásba szeretünk” regényekért. Tudott valami pluszt nyújtani ahhoz, hogy ne lankadjon az érdeklődésem félúton.
Bár a történet gerince tényleg az, hogy Márk és Olivér egymásba szeret, mégsem ilyen egyszerű az egész. A könyv hétköznapi emberekről szól, akik hétköznapi módon próbálnak megküzdeni hétköznapi problémáikkal. Az olvasás után néhányunknak lehet, hogy hiányérzete támad, és valamiféle lelki üresség telepszik meg szívében. Ki ne vágyna olyan igazi barátra, mint amilyen Dorina számára Márk, vagy épp fordítva? Ezek a kapcsolatok mélyebben érintettek, mint magának a szerelmi szálnak a kibontása. A lélektani síkot teljesebbnek, erősebbnek éreztem, és kicsit őszintébbnek is.
Nagyon tetszett a jellemek fejlődése, a lélekrajz. Ezért is félek mindig romantikus könyvet venni a kezembe, mert már sokszor éreztem, hogy túlcsordulnak az érzelmek, és az én ingerküszöbömnek már nem tesz jót a további olvasás. De itt pozitívan kellett csalódnom. Márk ragaszkodása Dorinához és Vikihez teljesen érthető. A fiú, aki egész életében szinte csak a gúnyolódás céltáblája volt, végre talált olyan embereket, akik olyannak szeretik őt, amilyen. Nem kell színészkednie. Épp ezért ragaszkodik foggal-körömmel Dorinához, aki néha tényleg szemét módon bánik vele. A lány viselkedését is igazolja az író azzal, hogy egy élete szempontjából meghatározó, súlyos döntést egyedül kellett meghoznia, pedig ő hárította volna Márkra a teher egy részét. Ennél a pontnál nincs jó megoldás. Ezt Márk és Dorina is tudta.
Aztán itt van Botond és Olivér kapcsolata, akik szintén barátok. Bár ez a kötelék látszólag nem túl erős, mégis apróbb jelekből összeillesztve itt is egy tökéletes barátság-modell bontakozik ki előttünk.
Ricsi személyével a féltékenység is kopogtat az ajtón. Tipikus szituáció: hogyan lesz a legjobb barátodból, (ha nem is a legnagyobb) ellenséged. Gondolom a srác fejében mérlegre került a hírnév, a siker, a barátság, és az utóbbi kapta a legkevesebb szavazatot. Aztán jött a kötelező: valamit valamiért érzés – bár elismert sportoló lett –, a lelkiismeret furdalást mégsem sikerült kigyomlálnia magából, színészkedéssel sem.
Különböző ember-típusokat ismerhetünk meg, mindegyikük hús-vér, különös képességek nélkül.
Márk számára Olivér a megtestesült álom, az életre kelt Adonisz, és épp ezért – mivel túlmagasztalja – elérhetetlenné teszi saját maga számára. Mivel eldönti, hogy őt, Márkot soha senki sem szeretheti külseje miatt, ez a „döntés” amolyan önmagát beteljesítő jóslatként tipeg előtte. Félreértelmezi a jeleket, és a megismerés helyett inkább a „fussunk még messzebbre” alternatív lehetőséget választja.
Olivér tanácstalan, ugyanis ő – ironikus módon – éppúgy tekint önmagára, mint Márk: saját teste börtönébe van zárva. A külseje miatt képtelen ledönteni az „elérhetetlen, álom-szépfiú” imidzset. Márk maradék önbizalmát is elveszti néhány szemkontaktus után.
És ahogy fogynak az oldalak, mindkét fiúról kiderül, hogy abszolút rossz megvilágításba helyezték egymás személyiségét. Ahogy a külsőről a belső értékek felé kalandozik a figyelem, mindjárt nem tűnik annyira lehetetlennek és abszurdnak ez a bontakozó románc.
Olivér és Márk célja is egybevág: a látszat korlátait legyűrve olyannak szeressék őket, amilyenek.
A könyv elbeszélésmódja E/1-ben íródott, és hol Márk hol pedig Olivér meséli el a történetet. Így mindkét nézőpont érvényesül, és két szemszögből nyílik rálátásunk az eseményekre, ez a felépítés olvasmányossá és befogadhatóbbá teszi számunkra a regényt.
A csomagolás néha csupán figyelemfelkeltés eszközét szolgálja. A borítóval is ez lehet a helyzet. Sajnos nem lett a legelőnyösebb. A vízzel és a sráccal még elfogadó vagyok, de az odabiggyesztett felirat már annyira nem tetszik. A légy igaz az oké, fontos! Igenis fogadjunk el mindenkit olyannak, amilyen, ne akarjuk megváltoztatni! De a „légy más” már nem igazán kellett volna oda. Tudom, hogy egy csoport tagjai nehezen tolerálják, ha valaki más, mint ők, és ez az alakuló személyiségfejlődésre elég rossz hatással tud lenni. A Fogadj el! című könyvben Petrának sem jött túl jól az, hogy „másmilyen” a gimiben. (gazdagok-szegény viszonylatban).
Ha a legyél más arra vonatkozik, hogy a homofób ítéleteket és jogtalan mocskolódást eleresztve a fülünk mellett védjük meg a melegek jogait... ebben az egy esetben még talán a felszólításnak akad helye a borítón. De ezer félét jelenthet, és ezerféleképpen is fogják értelmezni az emberek.
A könyv négy és fél csillagot kap tőlem, mert tetszett a jellemfejlődés, a karakterrajzok is tökéletesek. Fél csillag levonás a pici túlzásoknak és a néhol giccsbe ránduló romantikázásnak szól, ami szerencsére szinte rögtön elhal, amint elkezdődik, de azért mégis jelen van.
5 / 4,5
Nagyon tetszett a jellemek fejlődése, a lélekrajz. Ezért is félek mindig romantikus könyvet venni a kezembe, mert már sokszor éreztem, hogy túlcsordulnak az érzelmek, és az én ingerküszöbömnek már nem tesz jót a további olvasás. De itt pozitívan kellett csalódnom. Márk ragaszkodása Dorinához és Vikihez teljesen érthető. A fiú, aki egész életében szinte csak a gúnyolódás céltáblája volt, végre talált olyan embereket, akik olyannak szeretik őt, amilyen. Nem kell színészkednie. Épp ezért ragaszkodik foggal-körömmel Dorinához, aki néha tényleg szemét módon bánik vele. A lány viselkedését is igazolja az író azzal, hogy egy élete szempontjából meghatározó, súlyos döntést egyedül kellett meghoznia, pedig ő hárította volna Márkra a teher egy részét. Ennél a pontnál nincs jó megoldás. Ezt Márk és Dorina is tudta.
Aztán itt van Botond és Olivér kapcsolata, akik szintén barátok. Bár ez a kötelék látszólag nem túl erős, mégis apróbb jelekből összeillesztve itt is egy tökéletes barátság-modell bontakozik ki előttünk.
Ricsi személyével a féltékenység is kopogtat az ajtón. Tipikus szituáció: hogyan lesz a legjobb barátodból, (ha nem is a legnagyobb) ellenséged. Gondolom a srác fejében mérlegre került a hírnév, a siker, a barátság, és az utóbbi kapta a legkevesebb szavazatot. Aztán jött a kötelező: valamit valamiért érzés – bár elismert sportoló lett –, a lelkiismeret furdalást mégsem sikerült kigyomlálnia magából, színészkedéssel sem.Különböző ember-típusokat ismerhetünk meg, mindegyikük hús-vér, különös képességek nélkül.
Márk számára Olivér a megtestesült álom, az életre kelt Adonisz, és épp ezért – mivel túlmagasztalja – elérhetetlenné teszi saját maga számára. Mivel eldönti, hogy őt, Márkot soha senki sem szeretheti külseje miatt, ez a „döntés” amolyan önmagát beteljesítő jóslatként tipeg előtte. Félreértelmezi a jeleket, és a megismerés helyett inkább a „fussunk még messzebbre” alternatív lehetőséget választja.
Olivér tanácstalan, ugyanis ő – ironikus módon – éppúgy tekint önmagára, mint Márk: saját teste börtönébe van zárva. A külseje miatt képtelen ledönteni az „elérhetetlen, álom-szépfiú” imidzset. Márk maradék önbizalmát is elveszti néhány szemkontaktus után.
És ahogy fogynak az oldalak, mindkét fiúról kiderül, hogy abszolút rossz megvilágításba helyezték egymás személyiségét. Ahogy a külsőről a belső értékek felé kalandozik a figyelem, mindjárt nem tűnik annyira lehetetlennek és abszurdnak ez a bontakozó románc.
Olivér és Márk célja is egybevág: a látszat korlátait legyűrve olyannak szeressék őket, amilyenek.
A könyv elbeszélésmódja E/1-ben íródott, és hol Márk hol pedig Olivér meséli el a történetet. Így mindkét nézőpont érvényesül, és két szemszögből nyílik rálátásunk az eseményekre, ez a felépítés olvasmányossá és befogadhatóbbá teszi számunkra a regényt.
A csomagolás néha csupán figyelemfelkeltés eszközét szolgálja. A borítóval is ez lehet a helyzet. Sajnos nem lett a legelőnyösebb. A vízzel és a sráccal még elfogadó vagyok, de az odabiggyesztett felirat már annyira nem tetszik. A légy igaz az oké, fontos! Igenis fogadjunk el mindenkit olyannak, amilyen, ne akarjuk megváltoztatni! De a „légy más” már nem igazán kellett volna oda. Tudom, hogy egy csoport tagjai nehezen tolerálják, ha valaki más, mint ők, és ez az alakuló személyiségfejlődésre elég rossz hatással tud lenni. A Fogadj el! című könyvben Petrának sem jött túl jól az, hogy „másmilyen” a gimiben. (gazdagok-szegény viszonylatban).
Ha a legyél más arra vonatkozik, hogy a homofób ítéleteket és jogtalan mocskolódást eleresztve a fülünk mellett védjük meg a melegek jogait... ebben az egy esetben még talán a felszólításnak akad helye a borítón. De ezer félét jelenthet, és ezerféleképpen is fogják értelmezni az emberek.
A könyv négy és fél csillagot kap tőlem, mert tetszett a jellemfejlődés, a karakterrajzok is tökéletesek. Fél csillag levonás a pici túlzásoknak és a néhol giccsbe ránduló romantikázásnak szól, ami szerencsére szinte rögtön elhal, amint elkezdődik, de azért mégis jelen van.
5 / 4,5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése