KYSS MIG - CSÓKOLJ MEG

Eredeti cím: Kyss Mig
Műfaj: romantikus 
Nemzetiség: svéd
Hossz: 105 perc
Megjelenés éve: 2011

Főszereplők:
Liv Mjönes - Frida
Ruth Vega Fernandez - Mia
Lena Endre - Elisabeth
Krister Henriksson - Lasse
Joakim Nätterquist - Tim

Filmről már nagyon régen értekeztem, és még csak két moziról, ha jól emlékszem. Akkor épp itt az ideje egy újabb alkotásról lerántani a leplet.

Egy olyan témáról írni, melyet sokan rossz szemmel néznek, és már eleve előítélettel viseltetnek iránta, igen nehéz feladat, de mégsem lehetetlen vállalkozás, csak nyitottnak és befogadónak kell lenni. Nemrég olvastam a Fogadj el! és a Túl szép című regényeket – a Prológuson megrendezésre kerülő, Rácz-Stefán Tibor-project keretein belül –, melyek a férfiak közt szövődő szerelem segítségével próbálnak bevezetni minket a homoszexuálisok világába. A Kyss Mig a női oldalról nyitogatja a kapukat.

Elisabeth  és Lasse (Lena Endre és Krister Henriksson)

A magyarul Csókolj meg! címen futó alkotásra véletlenül bukkantam rá, a gugli dobta ki, miközben svéd filmeket kerestem, nyelvgyakorlás gyanánt. A Millenium trilógiát már ismerem, emellett akartam valami újat. A szempontok között szerepelt az élvezhetőség is, mert egy mozinál ez sem hátrány.

Akkor magáról a filmről... bele is vágok. 

Tim (Joakim Nätterquist) és Mia

Adott egy középkorú férfi (Lasse) és egy nő (Elisabeth), akik eljegyzésre készülnek. Mindkettőjüknek felnőtt gyerekeik vannak, és persze, hogy találkoznak a partin, amit ilyenkor csapni szokás. Mia Lasse lánya, az adott pillanatban szintén menyasszony, és Timmel, a vőlegényével érkezik. Frida pedig Elisabeth lánya – nyíltan vállalja, hogy leszbikus –, Miának mégis csak nagyon nehezen akar leesni a tantusz. Ennyi a kerettörténet. Ez nem tűnik túl bonyolultnak, és a film készítőinek nem is az volt a célja, hogy ezer csavaron keresztül juttassanak el minket a végkifejlethez. Itt sokkal inkább a karakterek egymáshoz fűződő viszonyán van a hangsúly. 

Aki a legszimpatikusabb az egész filmben – holtversenyben –, az Frida és Elisabeth. Anya és lánya között jó a viszony, már nincsenek köztük titkok, bizalomra épülő kapcsolat az övék. Elisabeth olyannak fogadja el Fridát amilyen, nem tör pálcát felette, nem terelgeti, hagyja, hogy azzal élje az életét, akivel akarja. Csak egy picit félresiklanak a dolgok. Azt szeretné, hogy a két lány, Mia és Frida jól kijöjjön egymással, ha már egy család lesznek. Ez a kívánsága végül is teljesül, csak nem egészen olyan formába öntve, ahogyan azt elképzelte.

Mia kissé borgőzös hangulatban megcsókolja Fridát, és ezzel el is indul az érzelmi lavina, mely mindkettőjüket maga alá temeti. Mia nincs tisztában önmagával, kétségek között vergődik. Hiába érzi jól magát egy nő mellett, fél teljes egészében átlépni a képzeletbeli demarkációs vonalat, mely határként áll a két világ között. Csak kóstolgatja, miközben Frida érzelmeivel játszik. Ettől szegény lány teljesen kikészül, Elisabeth-nek is félve vallja be, hogy beleszeretett Miába. 

Ruth Vega Fernandez - Mia

A színészi játékra panasz nem lehet, mindenki kitűnően hozza a ráosztott szerepet. Ezáltal válik Mia ellenszenvessé, aki egyik pillanatban lángol, a másikban pedig fut vissza vőlegénye ölelő karjaiba. Tudja, valami megváltozott, mégsem képes választani, ingadozik az ösvények között, ez viszont nem csak az ő, de környezete idegeit is felőrli. Leginkább Frida a szenvedő alany, aki már barátnőjére sem tud partnerként tekinteni, mióta belépett az életébe Mia.
Egy leszbikus kapcsolatnak sok gátoló tényezője van, melyek közül nem egy, az egyén saját, belső lelkivilágából eredeztethető. Mit szólnak az emberek? Vajon nyerek vagy veszítek, ha végleg szakítok a többség által „normálisnak” titulált világgal? Élhetek teljes életet így is? Megbocsátanak nekem ezért? És egyáltalán bűn-e ez, hogy meg kelljen bocsátani érte? Hát nem könnyű, az biztos. Elsőként azt kell eldönteni, mit is szeretnénk: magunkban tisztázni a vonzalmat, és elnyomni a belső kényszert, a külsőségeknek való megfelelésért. Mindez Mia nyakába szakad. Nem hibáztatható, inkább együttérzésre szorulna, de mégis idegtépő nézni, ahogy Fridát egy olyan álomvilágba taszítja, ahonnan ő képtelen kitörni. Tim is érzi, hogy valami elromlott, de az okát még nem tudja. Mikor világossá válik számára a szituáció, darabjaira hullik. Mia mintha egyfajta lélek-vámpír lenne, érzelmileg mindenkit lenulláz maga körül. Agysejtjeit szabadságolta, az ösztönök vezérlik.

Liv Mjönes - Frida

Frida erős jellem, extrovertált, karitatív személyiség, jópofa, mosolygós, lány, aki bátran szembenéz a világgal, és próbál talpon maradni az érzelmi zűrzavarban. No Mia épp az ellenkezője, mégis beindul köztük a hatás-ellenhatás törvénye. Frida ésszel mérlegel, ezért sikerül felébrednie a Mia által generált álomból. Semmit sem szeretne jobban, mint vele élni, akár egy „cipős dobozban” is, csak együtt lehessenek. Újrakezdeni, itt és most, nem elbújva mások elől. Mia bizonytalan, számára Frida csak egy lány, akivel a vőlegényét csalja. Az már biztos, lelki sérülés nélkül nem lehet kimászni ebből a pszichikai gödörből. Már mindenki érintett, a családi körben pestisként terjed a letargia. Végül Frida vet véget ennek az egész rémálomnak. Látja, hogy semmi értelme tovább küzdeni, ha a másik lány csak fél-megoldásokkal tud előrukkolni. A szerelem nem elég, éppúgy ahogy a szándék sem, hiába sulykolja belénk a szólás-mondás. A tettek ereje a meghatározó, ezt rengeteg könyv, film sugallja, eltérő hatásfokkal.  

Realisztikus színezetet kap a történet, nem cukormázasan mutatja be a „más világot”, Elisabeth Lasse-vel történő beszélgetéséből tudjuk meg, hogy ő is megszenvedett lánya coming out-jától, de a kezdeti sokk és kétségbeesés lassan felolvadt. Ha valaki igazán szereti a gyerekét, előbb-utóbb képes túllépni ezeken a dolgokon. Lehet, hogy kicsit szájbarágósan lett előadva egy-két nagy igazság, de tényleg az a cél, hogy ne mutasson rosszabb, negatívabb színben az, ami valóban nem is rossz... csak más.

Ha kész tények elé van állítva az ember, az sokban meggyorsítja a döntéshozatalt. Nem a legsportszerűbb módszer, sőt övön aluli KO-t is eredményezhet, de hatékony. Illetve az eredmény azonnal mérhető. Stabilnak hitt lélektani intézmények omolhatnak össze, érzelmek mérettetnek meg. Olyan ez, mint egy emelt szintű érettségi vizsga, melyet az élet rendez. Kinek könnyebb, kinek nehezebb a megfelelés, és sajnos a bukási arány is elég magas. Mégsem elképzelhetetlen a teljesítése. Pótvizsgára mindig van lehetőség. A filmre vonatkoztatva, miután Frida kilép az egyre durvuló lélektani „játszmából”, Mia azonnal tudja, mit kell tennie, azonnal érezi, ki az igazán fontos számára. Bár a „késő bánat” neonzöld felirata egyre erősebben villog lelki szemei előtt, nem akar tudomást venni erről, inkább szabadjára engedi a benne szunnyadó harci szellemet. Hirtelen motiválttá válik. Először önmagát győzi le, – itt már hőssé is avattam –, utána pedig meg kell még vívnia egy-két kellemetlen csatát, melyek közül a legkegyetlenebb talán a Tim fájdalmával való szembesülés. Egy eljegyzés felbontása sosem könnyű, ha mindkét fél érzelmei valósak voltak még a kezdet kezdetén, és sosem hunytak ki teljesen. Mia és Frida szinte már jegyben jár a lelkiismeret furdalással, melyet az előbbi lány generált, akarva-akaratlan. A történet mégis vonzza magához a happy endet, mely igazán kijár, ilyen nagy dózisú, lelki trauma után.
Külön tetszett, hogy a „the end” nem „egymás nyakába borulós”, amcsi stílben van előadva, hanem szolidan. A rendező ránk bízza a végleges befejezést, továbbgondolhatjuk a történetet a záró képsorok után. Annyi biztos, hogy Mia mosolya sokkal őszintébbnek hat a barcelonai tengerparton, mikor meglátja a rejtvényfejtésbe feledkező Fridát. Szerintetek nem?

Amit még szerettem a Kyss Mig-ben – az érzelmek tisztasága mellett –, az a természetesség. A prüdériát teljesen mellőzi, de az arányokat remekül eltalálja. Annyit mutat meg a szereplőkből, amennyit szükséges, amennyit még egy romantikus történet elbír. Ez a látványra, a cselekményre, a párbeszédekre egyaránt jellemző. Az alkotók szépen kibontják a jellemeket, inkább a lélektani oldalt domborítják ki, nem a testiségre fókuszálnak. Persze azért az erotika is felbukkan, mint szükséges alkotóelem, de mindez ízlésesen van megoldva, hogy megkönnyítse a befogadást. Hagynak teret a képzeletünknek is, nem nyomnak le mindent a torkunkon.

A karakterek sokkal életszerűbbek amerikai „rokonaiknál”, a nők nem roskadoznak a smink alatt, fogsoruk sem világít a sötétben, mindezek ellenére mégis bájosak, szerethetők. A természetesség varázsa sokszor ütősebb bármilyen vizuális effektnél. 

Már egyre több alkotásban kerül elő az úgynevezett LMBT téma, akár érintőlegesen, akár fő motívumként. Úgy tűnik, a társadalom már nem kezeli tabuként a homoszexualitást, és ez mindenképpen hatalmas előrelépés. A filmeknek és könyveknek szerintem nem a másság népszerűsítése a célja, hanem az, hogy az emberek szemét felnyissa, hogy a lappangó és nyílt előítéletek csillapodjanak, mérséklődjön az indokolatlan homofóbia. Ezt megtehetik finoman, érzelmekre orientáltan úgy, hogy nem torzítják el a valóságot, mégsem csupán a negatív aspektusokra koncentrálnak. Ennek csak így van értelme, lassan, megfontoltan közeledve utat találni az emberekhez. Egy film megtekintése vagy könyv elolvasása önszorgalomból történik, esetleg kíváncsiságból. A lényeg, hogy senki sem erőszakolja a másikra, így könnyen emészthető. A felvonulások ellenben kikényszerítik a figyelmet, ez pedig nem jó. Szerintem. Az író vagy rendező nem azt kéri, hogy azonosulj, csak azt, hogy lásd a felszín alatt megbúvó dolgokat is.

5 / 5