MARISSA MEYER: CINDER

EREDETI CÍM: CINDER
KIADÓ: ALEXANDRA
OLDALAK SZÁMA: 432
KIADÁS ÉVE: 2012
MŰFAJ: SCI-FI, FANTASY

FÜLSZÖVEG:

Százhuszonhat évvel a negyedik világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új-Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra... Senki sem sejti, hogy a Föld sorsa egyetlen lány kezében van...

Cindert, a tizenhat éves kiborgot a társadalom nagy része technológiai tévedésnek tartja, mostohaanyja pedig ki nem állhatja. De a kiborglétnek is megvannak a maga előnyei: Cinder szinte mindent meg tud javítani (robotokat, lebegőket, sőt még a saját meghibásodott alkatrészeit is), ezért Új Peking legjobb műszerészének tartják. E hírnévnek köszönheti, hogy Kai herceg személyesen keresi fel, hogy hozza helyre meghibásodott androidját. A megbízás „nemzetbiztonsági ügy”. 

Vajon tényleg Cinder kezében van a Föld jövőjének kulcsa? Vagy a holdbéli királynőnek sikerül varázserejével és más fondorlatokkal meghódítania Kai herceget és vele az egész világot? A Holdbéli krónikák első könyve Hamupipőke klasszikus meséjét kombinálja a Terminátor és a Star Wars elemeivel. Az eredmény egy fantasztikus, magával ragadó történet. 

Marissa Meyer

Hamupipőke klasszikus meséjét mindenki ismeri, szinte már kívülről fújjuk. Hogy ne boruljon a feledés homályába, és haladjon a korral, muszáj leporolni, és némi extrával felruházni. Ez sok esetben elég rosszul sült el, de Marissa Meyer csodát tett Cinderella történetével. 

A keretet megtartotta, mostohástól, nővérestől, bálostól, még a herceg is maradt, viszont a romantikus mázat lebontotta, helyette alkotott egy olyan erős pilléreken nyugvó sztorit, kiborgokkal, robotokkal és holdlakókkal, mellyel méltán verekedte magát a szórakoztató irodalom élmezőnyébe. Végre nem a romantikáé lesz a főszerep, sokkal inkább az érzések, érzelmek, emberi kapcsolatok valamint a pezsdítő akció kerül előtérbe, megfelelő mennyiségben adagolva. 

Linh Cinder nem naiv, akarat nélküli robot, hanem egy 16 éves, okos, talpraesett, tervekkel teli lány, titkokkal, melyek nagy részéről még ő maga sem tud. Számos olyan esemény részesévé válik – akarva akaratlan –, melyek kiemelik őt a Hamupipőke-létből. Egy erős női karakter, aki mindennél jobban vágyik arra, hogy szeressék, hogy elfogadják, hogy ő is legyen valaki, ne csak az utálat tárgyát képezze. Mindenkiből csak undort vált ki, néhányan csak szánakoznak rajta, nem is sejtik, mekkora fájdalmat okoznak ezzel a lánynak. 

Attól, hogy nincsenek könnycsatornái, és vezetékek hálózata szeli át a testét, még érző lény, valódi indulatokkal, érzelmekkel, dühvel és keserűséggel. 

A társadalomra kivetítve, a könyv a fajgyűlöletet is pedzegeti, azt az indokolatlan, mélyről jövő undort, melyet a „normálisok” nemzetsége érez azok iránt, akik nem olyanok, mint ők. Miért kell gyűlölnünk azokat, akik mások, és erről egyáltalán nem tehetnek? Nem Cinder választotta azt, hogy kiborg legyen. 64 százalékban ember csak, és ez már elég ahhoz, hogy kinézzék maguk közül. Kit érdekel, hogy zseni, bármit megjavít, ha a külseje miatt lehet cikizni? Az emberek úgy tűnik, egyik korban sem képesek megváltozni. 

Természetesen ellenpéldával is szolgál az írónő: Cinder mostohahúga, a 14 éves Peony, aki, bár nem tudja teljes mértékben levetkőzni gőgjét, melyet anyai ágon Adritól örökölt, mégis szereti Cindert, és mindvégig kiáll mellette. Sajnos a kis kiborg lány ezt a támaszát is elveszti, a pestis és az emberi szívtelenség miatt teljesen egyedül marad. 

Kai herceg is az „eleve elrendelt véletlenek” sorozatát indítja el a lány életében azzal, hogy rábízza androidjának megjavítását. Ő már megtanulta, hogy a felszín legnagyobbrészt puszta illúzió, a valódi értékek, illetve a valódi személyiség az nem a borításban rejlik. Klisésnek tűnhet, és az is, de ez egy fontos lecke Kai számára. 

A bál is egy fordulópont a történetben, amely megtartotta a klasszikus színezetet, de emellett politikai csatatérré is változott. Ennél a pontnál köszönnek be a holdlakók. A bálon találkozik egymással a sci-fi és a fantasy. Az indulatok elszabadulnak, Cinder személye hirtelen fontossá válik. Kiderül róla, hogy mégsem csak egy egyszerű kiborg lány. Ezt már az elején is sejthettük, de azt nem, hogy kit köszönthetünk a személyében. Van itt fordulat bőven, csak győzzük feldolgozni. 

A sorozat címe sem véletlenül lett: Holdbéli krónikák. Ez a különös faj, a holdlakók – akiket gyilkos, kegyetlen lényeknek könyvel el a többség – sok nézőpontból kerül megvilágításba. 

A könyv vége felé haladva úgy éreztem, hogy már semmi és senki nem az, aminek látszik, aminek eddig hittük. Ilyen egy jó regény, tele csavarral, akcióval, a sorok szinte pumpálják belénk az adrenalint. 

A cselekmény nem veszik el politikai síkon sem, nem bonyolódik bele túlságosan. Attól sem kell tartani, hogy az érzelgősség átveszi a terepet. 

Számomra fontos, hogy mindenképp akadjon legalább egy olyan karakter, akivel azonosulni tudok a regényben, különben kilök a történet, és kívülállóként elvesztem az érdeklődésemet. Itt nem volt gond, Cindert hamar megszerettem, személye által végig benne éltem a könyv világában. Humora kellemes, néhol szarkasztikus és csípős, de mindenki azt a stílt kapja tőle, amit érdemel. Nem finomkodik, nem hódol be, őszinte és céltudatos. Nem lehet nem szeretni. 

Ha már hódít a Star Wars... a sötét oldal is olyan amilyennek lennie kell. Adri szinte brillírozik a gonosz mostoha szerepkörében. Olyan oszkárgyanús színészi tehetséggel bír, hogy még én sem mindig tudtam eldönteni, valóban sajnálja-e pestisben elhunyt édes lányát, vagy csak az érte kapott „kártérítés” miatt játszik rá az érzelmi mélységeire. Cinderrel szemben önmagát adja, elfogulatlanul utálja mostohalányát, hogy miért, az legyen meglepetés, ez is ki fog derülni a regényből. 

Kai olyan semmilyen, nála a jellemrajz még kialakulóban. Próbál felelősségteljes uralkodó lenni, de ez 19 évesen – valljuk be őszintén – elég nehéz feladat, és nem is nagyon akar neki összejönni. De azért hajrá! 

A Cinder egy tökéletesen megalkotott, posztapokaliptikus világot tár elénk, ahol járvány tombol, és a 128 éve tartó béke is ingadozik, mely anno a Nemzetközösség és a Hold között köttetett. Szerettem volna, ha a regény nem függővéggel zárul, de úgy tűnik, már nem nagyon találhatunk egyetlen részbe zárt történetet.

Az írónő szerencsésen az E/3-as elbeszélőmódot választotta. Sok mindenről lemaradunk, ha csak Cinder szemszögéből fókuszálunk az eseményekre. 

Engem teljesen kikapcsolt a regény, ezért bátran ajánlom mindenkinek.

5 / 5