EREDETI CÍM: ENCLAVE – SOROZAT: THE RAZORLAND I.
KIADÓ: FUMAX
OLDALSZÁM: 274
MEGJELENÉS: 2012
MŰFAJ: DISZTÓPIA
FORDÍTOTTA: BENES ATTILA
FÜLSZÖVEG:
A második világégéskor születtem. Legendák szóltak egy olyan korról, amikor az emberek hosszú ideig éltek. Én dajkamesének tartottam. Az én világomban senki sem érte meg a negyven évet. Egy enklávéban éltem, ahol a legidősebb közülünk huszonöt éves volt. Némelyek azt suttogták, megváltás lenne számára a halál, de igazából csak nem akarták a saját maguk jövendőjét látni.
Pikk amióta csak az eszét tudja, vadásznő szeretett volna lenni. A vadászok feladata élelmet szerezni a közösségnek a föld alatti menedéket körülölelő, életveszélyes alagútrendszerből, amelyben örök sötétség honol, miközben igyekeznek elkerülni a Korcsokat, ezeket a zombiszerű, vérszomjas szörnyetegeket. Amikor az örök kívülálló, Fakó nevű vadászt osztják be mellé társul, aki titokzatos körülmények között került az enklávéba, a lányt tiltott érzelmek kerítik hatalmukba.
Fakóval hamarosan rádöbbennek, hogy a Korcsok egyre szervezettebben lépnek fel ellenük, ám az idősek nem hallgatnak figyelmeztetésükre. Megszokott kis világuk szertefoszlik, így rákényszerülnek, hogy szembenézzenek az ismeretlennel.
Köszöntünk az apokalipszisben!
Bár nem kimondottan reci-írás céljából ültem le a gép elé, meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. Egy jó kis séta után jót tesz az ujj-torna az éppen olvadozó végtagjaimnak. :)
Szóval a Menedék... erről szeretnék értekezni, és az élményeim is frissek róla, még csak kicsit zavar be a Részlegesek második része, amit közben szintén elkezdtem olvasni. Ezek a disztópiák... :)
A Menedékért nagyon hálás vagyok a Fumax Könyvkiadónak. Véletlenül botlottam a könyv fülszövegébe, ami alapján eldöntöttem, ez bizony kell nekem :) És tényleg... bárcsak minden kívánságom ilyen gyorsan teljesülne.
Miután köszöntöttek az apokalipszisben... (mert így invitálnak a hátlapon) Be is léptem a regény világába, és az „ottragadás” sem esett nehezemre, még úgy sem, hogy tudtam, a Menedék a 2012-es RITA-díj győztese Young Adult kategóriában. Ebből csak az utóbbi zavarhatott volna, de a félelmem már néhány oldal után eloszlott. Bár a hősnő ebben az esetben is 16 éves, mégsem volt olyan clarysan idegtépő, mint a csaj a Csontvárosban... jajjj! Szóval a jelenlegi világmegváltó a Pikk névre hallgat mindjárt az ötödik oldal után: „A 15-ös Lány halott. Éljen soká Pikk!” – a vadásznő... Ez így elég ígéretes...
Ismét visszatértünk az E/1-es előadásmódhoz, próbáltam visszazökkenni. Pikk meséli el saját történetét, ami némi kilengés után felpörög a maximumra.
Nagyon tetszett, ahogy az írónő párhuzamot von George MacDonald: The Day Boy and the Night Girl című könyvével. A nappalfiú és az éjszakalány cím hamarosan értelmet nyer az olvasók számára is; én első látásra... azaz olvasásra beleszerettem :) Ann Aguirre munkásságát ezzel a könyvvel ismertem meg, és hát persze, hogy rögtön trilógiával van dolgom... üsse kő... nem lesz ez olyan nagy szenvedés :)
Az éjszakalány, Pikk mélyen, a földalatti alagutakban él egy Egyetem nevű enklávéban. Ez amolyan önellátó csoport, ahol a 25 évesek már idősnek számítanak, mert az átlagéletkor is megcsappant a második világégéskor... bizonyám... Miközben faltam a sorokat, néha beköszönt látószögembe némi vizualizációs képsor Dmitry Glukhovsky: Metró 2033 című regényéből. Az emberek ott is a földalatti alagutakba kényszerültek Valami elől, ami a felszínen pusztít... és borzalmas... Ez esetünkben sincs másképp, de a hangvétel kicsit lazább, a feszültség is humorban oldódik. Az ábrázolt világ azonban eléggé komor, rengeteg kérdőjellel teli, poszapokaliptikus hangulatot sugároz az olvasó felé, ami egyre csak nő, amint már a felszínre is kimerészkedünk az alagutak rejtekéből. A néma romok, melyek valamikor a közelmúltban még daliás felhőkarcolók voltak, szomorúan hirdetik egy újabb korszak végét. Természetesen túlélőkkel is számolhatunk, akiknek alkalmazkodniuk kellett a mostoha körülményekhez, és teszik ezt a „cél szentesíti az eszközt” valamint a „szemet szemért-fogat-fogért” elvek alapján. És hát... „Ami nem öl meg, az erősebbé tesz.”
Ebben a világban nincs már igazi szeretet, az érzelmeknek is manipulatív értéke van. Az őszinteség veszélyes. Mindent szabályok irányítanak. „A szabályok a védelmünket szolgálják.” – próbálja nyugtatni önmagát Pikk, de már egyre inkább kezd megrendülni bennük a bizalma, miután vakarcsból vadásznővé avanzsál, és társa is lesz a felderítéseknél, méghozzá a különc srác, Fakó személyében. Akkor fókuszáljunk most kicsit a két főszereplőre... Pikk és Fakó...
Szépen kiegészítik egymást, és itt nem a rózsaszín ködre gondolok, mert az nincs... csak nagyon icipicit, de később az is elenyészik. Fakó, a becsületes, lelkiismeretes „nappalfiú” a felszínről érkezett, és igyekszik megbújni a háttérben, viszont egy idő után már nem csak "idegenségével" hívja fel magára a figyelmet, hanem kitűnő vadászösztönével és ügyességével is. Ő lelkileg is máshogy van berendezve, még érez lelkiismeret furdalást, ami egy idő után már Pikkre is átragad. A lány is elkezd más fejjel gondolkodni, és észrevesz olyan összefüggéseket, amelyeket ügyes manipulációval próbáltak eltitkolni a többiek elől. A szabályok mögött csendes diktatúra folyik. A gyenge meghal, a bátor életben marad... szajkózták neki a vadász-törvényt... csakhogy semmi nem ilyen egyszerű... mert mi tesz bátorrá és mi tesz gyengévé? No igen, ez is hamarosan átalakul a lány fejében...
Pikk erős, határozott jellem, csak néha inog meg a túlzott berögződés miatt, és ekkor válik kicsit unszimpatikussá, de szerencsére végül sikerül legyőznie önmagát. „Egykor elhittem, hogy az idősek jóhiszeműek és bölcsek. De többé már nem.” A csalódás elsöprő erejű, de ez a felismerés teszi őt igazán éretté, felnőtté, felelősségtudóvá – és igen: „Az ostobaság ölni képes.” Ami hamar bizonyítást nyer. „A világban nem volt semmi ésszerűség.” – ebben bizony van valami...
A romantika csak nyomokban van jelen, de ennyi kellett azért, hogy hitelessé váljanak az emberi kapcsolatok. Ami Pikk és Fakó között szövődik, nem tini-szerelem, hanem ennél jóval erősebb kapocs. Bár a lány vonzónak tartja külsőre a fiút, nem ez fogja meg benne, hanem csendes határozottsága, a „kiállok a társam mellett mindenáron” felfogás. „Vigyázó tekintete feszültté,és egyúttal magabiztossá is tett.” Körülbelül ezen hozzáállásnak köszönhetik, hogy a bajba is együtt ugranak fejest...
Egyedül nagyon nehéz túlélni egy olyan világot, ami tele van vérengző Korcsokkal, gyilkos bandákkal és még ezernyi veszéllyel. Választék akad bőven... hisz az alagútban, a sötétség mélyén még a saját barátaidban sem bízhatsz meg.
Ha már young adult... magával vonzza azt a veszélyt is, hogy kialakulhat egy esetleges és uncsi szerelmi háromszög, amit ebben az esetben az írónő szerencsére nagyon óvatosan kezelt. Én tulajdonképpen nem is nevezném annak. Aggodalomra tehát semmi ok.
BORÍTÓ: Nekem nagyon tetszik, esztétikus, kidolgozott és illik magához a történethez. Figyelemfelkeltő, nem túlcsicsázott. Szóval egyszerűen nagyszerű. 5 pont
KARAKTEREK: A főhősök jellemfejlődése nagyon szépen ível át a regényen, mígnem felnőnek önmagukhoz. Minden bizonytalanság, hirtelen furcsának tűnő megnyilvánulás értelmet nyer a későbbiekben. A rokonszenv nem marad el irányukban. A melékkarakterek és a negatív oldal is oly módon lett ábrázolva, hogy az teljesen hihető ebben a világban. Elvégre valahogy túl kell élni, és van úgy, hogy valaki nem eleve rossz... csak a körülmények teszik azzá. 5 pont
TÖRTÉNET: Egy posztapokaliptikus keretbe zárt kalandregény, mely sok izgalmat tartogat az olvasó számára. Nincsenek idegesítő túlzások, giccses eszmefuttatások. Ez a világ meg sem engedi az effajta leírásokat. Mozgalmas, rejtélyes, és sok igazságot kimond, ami nem csak az ábrázolt világra érvényes. 5 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése