POKOLI TEREMTMÉNYEK, ÖRDÖGI SZERKEZETEK

EREDETI CÍM: POKOLI TEREMTMÉNYEK, ÖRDÖGI SZERKEZETEK

KIADÓ: FŐNIX KÖNYVMŰHELY

OLDALSZÁM: 460

MEGJELENÉS: 2015

MŰFAJ: FANTASY NOVELLA GYŰJTEMÉNY

ILLUSZTRÁLTA: HERTELENDY ANNA

A Főnix Könyvműhely egy különleges antológiával kedveskedik olvasóinak. A kötetben alkotóink arra vállalkoztak, hogy egy-egy novella erejéig kóstolót adjanak a steampunk univerzumából, természetesen a saját szemszögükből. 

A könyv hozzám kerülésének előtörténetéről, mindenképp szeretnék ejteni pár szót. Igen, már megint a Kildara a ludas a dologban... ezért bátran kijelenthetem, puszta tévhit, hogy minden út Rómába vezet. Azért is vagyok annyira biztos ebben, mert az örök városban még nem jártam, de a kildarás és molyos rendezvények, barátok, ismerősök valahogy mindig az utamba esnek, bárhova induljak is. (micsoda véletlen)  Már többször kezet ráztam a sorssal ez ügyben. Milyen ügyben is? Ja igen, a dolog ott kezdődött, mikor úgy döntöttem, hogy irodalom szakra jelentkezem az egyetemre. Rájöttem ugyanis arra, hogy az idő és bármilyen más utazásnak van egy sokkal kényelmesebb, egyszerűbb formája is, minthogy szerkezeteket barkácsoljunk, melyek eljuttatnak minket A-ból B-be, ha szerencsénk van, épségben. Ki sem kell mozdulnunk otthonról, szobánkból is elérhetjük a világmindenséget, mely könyvsorok rejtekéből nyújtja felénk karjait. Hát nem? Aki úgy olvas, hogy közben megszűnik körülötte a tér-idő kontinuum – ziherszáz, hogy rengetegen vannak ilyenek –, biztosan tudja, hogy miről beszélek. Hiába, a moly kötelez. :) De még mindig nem tudjuk, – tisztelet a kivételnek – honnan is származik, gőzerővel hajtott, sokak által dedikált tisztelet-példányom.

A. M. Aranth, becsületes moly-nevén Disznóparéj_HVP, azaz Holló-Vaskó Péter nyomta a kezembe, a második kildarás rendezvényen. A mosolyom persze a fülemet verdeste, de mondhatnám, örültem, mint majom a banánnak. Ígéretemhez híven, most próbál megszületni egy iromány erről a nagyon szórakoztató novelláskötetről. Kényszerszabimat mivel is tölthetném... A munkaerőpiacon bölcsész diplomám nem épp az élmezőnyben szárnyal, ezért írásaimmal próbálom elhitetni, talán mégsem csak eszmei értéke van szegénynek. Bár ez lehet, hogy csak önámítás. Nem mindig akkor jön az ihlet, mikor szükségem lenne rá. 

Négy szerzőt személyesen is ismerek azok közül, akiknek művei szerepelnek a Pokoli teremtményekben. Az ő novelláikat emelem most ki elsősorban, de ez nem jeleni azt, hogy a többi nem tetszett, és róluk nem fogok megemlékezni majd későbbi bejegyzésekben. Azt még muszáj hozzátennem, hogy teljes legyen a kép; az értékelés maximuma, mely a molyon öt csillagot jelent, az írók kitűnő világalkotásának, humorérzékének, stílusának szól, nem pedig a szerkesztői munkának. Ezt különválasztottam, mert ha egy kalap alá veszem a többivel, akkor bizony lett volna hullócsillag-eső. Rengeteg a felesleges névelő, az elírás, szavak összecsúszása, helytelen elválasztás... nagyon rossz volt olvasni. A Végtelen horizontnál már jelentősen javult a helyzet (ugye ugye ugye ?????)  :D

A Pokoli teremtmények elején, a nem olyan régen emlegetett A.M. Aranth köszönt minket a steampunk világában. Rögtön meg is tudjuk, hogy a steampunk ... „egy zsánereken, műfajokon és művészeti ágakon átívelő, végtelen lehetőségeket magában foglaló alternatív történelmi stílusirányzat. A kérdés, amit felvet: mi lett volna, mi lenne, ha a technológiai fejlődés megtorpan a gőzgépek szintjén – ott viszont az élet minden területére határtalanul kiterjed? Így születnek olyan teljesen képzeletbeli, ám mérhetetlenül érdekes találmányok, mint a gőzhajtású exoskeletonok, mindent nyitó, önmódosító álkulcsok, óriási vagy éppen aprócska géppókok ... a steampunk nagyon szeret kalandozni. A legtöbb inspirációt a második ipari forradalom (kb. Kr. u. 1840-1914) korszakából meríti. ... a steam ugyebár gőzt jelent, a punk fordítása már egy kicsit zűrösebb. ... Bajkeverő, vagy még inkább vandál lehet talán a helyes kifejezés, de nem csak a szó negatív értelmében. A gőzvandál nem veri szét a várost, a gőzvandál átépíti saját szájíze szerint. Méghozzá gőzmeghajtású XIX. századi megapolisszá:”

Ha már ilyen remek vezérfonalat kaptunk eme világhoz, akkor rögtön annak a szerzőnek novellájával kezdem, aki felvázolta, körülbelül mire is számítsunk. Holló-Vaskó Pétert volt szerencsém személyesen is megismerni, és a steampunkkal való kapcsolatomat is bensőségesebbé varázsolta azáltal, hogy megajándékozott a Pokoli teremtmények, ördögi szerkezetek egy példányával. Többet ígérem, nem említem ezt, mert tudom, hogy erős szövegromláshoz vezet a sok ismétlés. Na de akkor is... nem, most nem kezdek litániába az események sors-szerű összekapcsolódásáról, mert csak egy nap szabit kaptam.

Miután Malleus Maleficarum novellája dedikációjának részeként lelkemre kötötte, hogy óvakodjak az anyóstól... el is indultam Roberttel és Ulrik atyával a boszorkányvadászatra. Beismerem, sajnos a Holdárnyék-sorozatot még nem olvastam, A Liliom Korát viszont már igen, csak akkor még nem tudtam arcot társítani a szerzőhöz, de mostanra a puzzle teljesen összeállt. Hogy így összeraktam az információ-morzsákat, körülbelül tudtam, mire számíthatok, és nem is csalódtam. Rögtön egy olyan képpel indul a történet, melyet filmben már láttam megvalósítva, de leírva... jókat derültem rajta. A boszorkányvadász Robert, aki képes utazni az időben – egy félresikerült vadászat következtében –, igyekszik úgy alakítani a dolgokat, hogy azok minél optimistább jövőképet láttassanak. Társa a kissé hirtelen Ulrik atya. A humor, mellyel elő van adva a történet, kétszer is könnyet csalt a szemembe, úgy nevettem. Olyan jól előkészített jelenet volt az alábbi komikus csattanó... szerintem sokan vannak velem azonos véleményen. 

„- Nem viselt meg – bólintott közömbösen a férfi, és a tisztás felé indult, ahol ledobták a felszerelésüket a lányt üldözve. – Egyáltalán nem viselt meg. 

(kicsivel később)

- Azok a szép kék szemei! – zokogta Ulrik arcába Robert...”  

Filmszerűen pergett előttem a jelenet. 

A másik részt nem idézem, hadd legyen meglepetés. A váz a következő szituáció: Robert és Ulrik megpróbálják előadni, miért is vannak ott, ahol. Nehogy rájöjjenek inkvizítor mivoltukra, ami csak úgy üvölt róluk. Fő az inkognitó. 

A boszorkányszombatra is meghívást kapunk, csak azt sajnáltam, hogy az utazás és a kalandok sora ilyen hamar véget ér, mindössze 32 oldal alatt lecseng a történet. Úgy hiányzik még vagy 300 oldal a teljes kielégüléshez. :)  Így is egy teljes, kompletten megalkotott és lezárt történetet kapunk, amibe csavarok is belefértek. Biztosan nem ez volt az utolsó iromány, amit A. M. Aranth-tól olvastam. Bátran ajánlom mindenkinek a műveit. A Liliom Korát is újraolvasom, úgyis kevés bejegyzés szerepel még a blogomon. 

A következő szerző, akinek aláírása szintén a könyvem lapját díszíti: Holden Rose azaz Kovács Attila. Szégyen és gyalázat, tőle eddig még semmit nem olvastam, de tágul a horizont... ezután biztosan másképp lesz. Mivel a moly a barátom, utána is néztem sorozatának, mely a Howard Matheu különös esetei címet viselő ifjúsági regényfolyam. Első része 2014-ben jelent meg a Főnix Könyvműhely gondozásában; kicsivel később, már 2015-ben napvilágot látott a folytatás is, A Nyúl akta.  

A Chloé ezzel szemben nem tűnt ifjúsági tini-novellának, mert nem is az. Holden Rose egy egyedülálló világot teremtett, mely Forlov és Randuszk városokban játszódik, Nagy Carmin Birodalmának esztendeiben. A kötet indító története. A főhős Chloé, egy tízenegynéhány éves kis rabszolgalány, aki egy napon elszökik kegyetlen gazdáitól, az álszent Joshua tiszteletestől és feleségétől Renatától. A projectet egy lord gőzautójának segítségével hajtja végre, bár a fickó erről semmit nem tud, ugyanis, hamarosan átlényegül élőből halottá. Erről viszont a lánykának nincs fogalma, mivel nem ő a tettes. Chloé vezetési technikáján van még mit csiszolni, de a cél szeme előtt lobog, eljutni bármi áron Randuszkba. Ez többé kevésbé sikerül is neki, de nem úgy, ahogy azt elképzelte. Közvetett állomásként ott a Magas ház... a halál háza... legalábbis ezzel ijesztgették a gyerekeket.

Állítólag „ezer éve ott áll, senki sem lakik benne, mégis minden éjjel ég bent a lámpa”. A kislány legyőzve félelmeit, minden mindegy alapon mégis szerencsét próbált a házzal, veszítenivalója nem nagyon akadt. Kísértetek helyett a Fejszekezű ragadványnévvel illetett Marshell ezredes várja, aki kedves öregemberként realizálódik először, és megismerteti Chloét a vendég szó fogalmával. Ám kiderül, hogy nem fából faragták, ezért a női – még ha kislányról is van szó – közelség előhozza belőle rejtett vágyait, tehát nyomokban pedofíliát is tartalmaz a fickó. Konzerváltan. Bár steampunk fikcióról van szó, ez a novella mégis jobban tapad a valóság talajához komor, világképével. Chloéból minden érzelmet kiöltek, egyedül a már halott lord kislányához fűzik rejtett szálak. Tükörként áll előtte, hiszen ha csak kis ideig is, de ő lett az aberrált lelkész házaspár rabszolgája, Chloé helyett. Ez a novella is hordoz fordulatokat, de mégis olyan, mintha csak egy nagy egész része lenne. Várnánk, hogy a zárlat után történjen még valami. Simán ki lehetne bővíteni egy teljes kötetté, hiszen nagyon jó az alap-sztori. Látjátok... ezért nem szeretek novellákat olvasni, mert mindig ott a még! még! még! érzése. Örülök, hogy ezt a világot is felfedezhettem.

Következzen Patrick J. Morrison, azaz Bukros Zsolt, akihez szintén a moly és a Kildara volt a kalauzom. Kezdem komolyan érezni – mármint eddig is éreztem, de most jobban és jobban – milyen szegény lenne a világ írók, és irodalom nélkül. Sok emberrel beszéltem, akik azzal büszkélkednek, hogy ők a Kötelezők röviden rövidített változatát olvasták csak, meg egy-két olyan regényt, ami véletlenül az útjukba került, és valamennyire fenntartotta az érdeklődésüket addig, míg vége nem lett. Bevallom, a kötelezőkkel nekem is akadtak gondjaim, de legalább nem ezt hozom fel erényként tulajdonságaim repertoárjából. Mindegy... eltértem a tárgytól... megesik az ilyesmi. Így születnek nálam a novellák, amiket még nem mertem közölni a nagyérdeművel. De most már tényleg vissza a lényegre...

Patrick J. Morrison Aki késik, az nem múlik novellája talán az egyik leghosszabb a kötetben, aminek igazán örültem, ugyanis az a stíl, mely a sorokat körüllengi, egyszerűen megunhatatlan. Zseniális! A történet is egyedülálló, van itt komikum, krimi, akció, kaland, csavarok, minden, ami olvashatóvá és letehetetlenné tesz egy regényt vagy novellát. A humoráról már ne is beszéljünk. Mivel még sajnos a Nostradamus Leveleit nem olvastam, az Aki késik... alapján kell ítélkeznem. Engem kilóra megvett. Tényleg. Egyszer volt, hol nem volt... még a Nagy Villanás előtt, úgy köbö a 2040-es években egy Alfa, aki tökéletesen kiképzett harcos. Mindenféle elektromos kütyüt tud kezelni, amivel kárt lehet tenni egy másik személyben, repülőtől űrrepülőn keresztül bármit elvezet, szóval a technika nem igazán az ellensége... egészen a Nagy Villanás utánig. Egyéb erőssége – illetve inkább gyengéje, hogy nem tud önkezével véget vetni életének, töretlen hűséggel tartozik feletteseinek, és addig küzd az ellenséggel, míg az meg nem semmisül, vagy pont nem kerül az ügy végére. Sajna néhány ügybuzgó terroristának köszönhetően, akik „valamiféle elvetemült neoludditák voltak, akik tudatosan eltervezték, hogy akár az életük árán is a legújabb kori barbárság káoszába taszítják az emberi civilizációt.” Siker! Tehát a világot lefokozták 19. századi színvonalra, és hogy ez jó vagy rossz, azon érdemes elfilozofálni. Majd. Valamikor.

Egy Alfa karrierjét is megtépázta a nagy változás, ezért kénytelen volt testőrként elhelyezkedni Joseph Lexonnál, és leendő feleségének, Marshának a testi épségére vigyázni. A lány nem könnyíti meg a dolgát... több szempontból sem. A játékos kedvű, majdnem-házastársak fura játékot játszanak egymással. Míg a lány állandó késéseivel ingerli a bosszús Josy-t, addig a fickó próbál kreatívabb ötletekkel előállni, mígnem... egyszer csak holtan bukkannak rá a szobájában. A történet oldalról oldalra tartogat meglepetéseket számunkra. Mivel az elkeseredett Alfa önmagát hibáztatja megbízója halálért, ezért felbérel egy Bétát, hogy segítse át őt a másvilágra. De ne ítélj elsőre... sőt néha másodjára se... A novella nagyon jól kidolgozott történés-sorozattal rendelkezik, a világ, melyben peregnek a képsorok tökéletesen fel van építve. Sokat nevettem míg olvastam, jólesett a lelkemnek, talán fiatalodtam néhány évet. Még egy-két ilyen mű, és újjászületek.

Tágul a horizont... mígnem végtelenné válik. Igaz Wee? Gondolom, mindenki kitalálta, miről szeretnék írni utolsóként. (a többiekről sem feledkezem meg, ígérem!!!) csak a mai bejegyzésbe több már nem fér. Magamat is jóval túlszárnyaltam mennyiségileg, pedig ha ez lenne a minimum, esetleg még egy könyv is beleférne az utókornak. Nagyon dolgozom a határok, korlátok tágításán... végülis épp most beszélnék arról, mennyire végtelen is a horizont. Ja... ez még nem az az írás, de azért eljön annak is az ideje. Még szép... az első könyv, melyet megjelenés előtt olvashattam és picit szerkeszthettem. Ez jólesett, és remélem, a későbbiekben is megszavazzátok a bizalmat. :) Már megint nem ott járok, ahol kellene. 

Vivien Holloway az egyetlen olyan szerző – mármint azok közül, akiknek írásai megtalálhatók a Pokoli teremtményekben –, akinek eddig minden művét olvastam. Novellája, a Táguló horizont tulajdonképpen a Végtelen horizontot egészíti ki néhány olyan információval, melyek a könyvben csak említésszerűen szerepelnek. Megismerkedhetünk a későbbi főhősökkel: Nick Mattock-al és Becky Dwyer-el, általuk pedig a léghajók és kalózok világával. Erről a könyvről külön szeretnék majd értekezni, ezért most csak nagyon érintőlegesen bonyolódtam bele a témába. Annyit azért mondhatok... Wee csak így tovább!

Első lélegzetvételre most ennyit szerettem volna írni erről a novelláskötetről, persze a teljesség igénye nélkül. Folytatása következik. Ez a bejegyzés most azokhoz szól elsősorban, akik ott voltak a Kildarán, molyokhoz, bloggerekhez, írókhoz, olvasókhoz, különösen A. M. Aranth-hoz, Holden Rose-hoz, Patrick J. Morrisonhoz valamint Vivien Holloway-hez, akiknek aláírása még értékesebbé tette számomra ezt a könyvet.

Még több ilyen találkozót, regényt, novellát!

5 / 5