EREDETI CÍM: THE PROBABLE FUTURE
KIADÓ: GEOPEN
KIADÓ: GEOPEN
OLDALSZÁM: 416
MEGJELENÉS: 2007 (eredeti: 2003)
MŰFAJ: URBAN FANTASY
MŰFAJ: URBAN FANTASY
FORDÍTOTTA: SZŰR-SZABÓ KATALIN
FÜLSZÖVEG:
Miközben Stella újonnan megismert képességével igyekszik megbirkózni, csaknem végzetes félreértés történik: látomása gyilkosság vádjával börtönbe juttatja az apját….
A nemzedékek titkait, emlékeit, talizmánjait őrző családi mese igazi irodalmi csemege.
Eléggé hajnalba nyúlt már az idő, mire befejeztem Alice Hoffman könyvét, A tizenharmadik boszorkányt. Mit ne mondjak, olyan feszültséget keltett bennem elsőre, hogy még a maradék álom is kiment a szememből, pedig olyan 3 óra körül már nem lett volna hátrány az alvás.
Aztán, mikor sikerült lenyugodnom, átértékeltem magamban a történetet. Sajnos továbbra sem mondhatom róla, hogy körmöt rágó izgalmakban volt részem, és azt sem, hogy közelebb került hozzám érzelmileg. Az viszont tény, hogy nem a levegőben lóg a sztori, hanem az emberi érzelmek széles skáláját vonultatja fel előttünk. Nem történik túl sok minden, az idősíkok ugrálnak, miközben szép lassan feltárul előttünk a Sparrow-örökség, a múlt a jelen és a jövő.
Mágiával, varázsfőzetekkel egyáltalán nem találkozunk, csak képességekkel, amiket akarva akaratlan megkaptak a Sparrow család lány tagjai a 13. születésnapjukon.
A könyv valójában lelki élveboncolás. A főhangsúly a családtagok egymáshoz fűződő viszonyán van. Elinor Sparrow és Jenny, a lánya régóta elhidegült egymástól, nem is beszéltek azóta, hogy Jenny megszökött Will Avery-vel és ezzel szép lassan tönkretett maga körül mindent. A saját jövőjét is beleértve. Engem nagyon zavar ez a hidegség, közöny és megvetés amit az anya és lánya egymás irányában tanúsít. Sajnos ez a viselkedés a következő generációra is rátelepedett. Jenny minden vágya az volt, hogy jó anya legyen, hogy ne jusson odáig, mint ő Elinorral, de sajnos a „történelem” úgy néz ki, ismétli önmagát. Stella megveti anyját, úgy beszél vele, mint a kapcarongyával, Jenny meg csak tűri, és legbelül azon rágódik, hol ronthatta el. A férje, Will Avery egy tipikusan olyan „mindenki rémálma” kategória, akinek viselkedésétől kinyílik a bicska az ember zsebében. Léha, nemtörődöm, felelőtlen, egoista, nárcisztikus alkat, aki a felesége házában, az orra előtt csalja meg Jenny-t, aki visszafogadta őt. Ezt olvasva, nagyon lüktetett az agyamban a vér. Közvetve és közvetlenül Will a felelős Jenny és Elinor elhidegüléséért.
A lánya mégis őt szereti jobban, neki árulja el titkait.
Matt Avery, Will öccse szöges ellentéte a tesónak, és Jenny még időben belátja, hogy rosszul választott, sors ide vagy oda. Vagy pont ennek kellett történnie? Végülis mindenkinek joga van a megérdemelt boldogsághoz.
A könyv erőteljesen sugározza az érzést, hogy sohasem késő újrakezdeni, megbocsátani és megváltozni. A sors akarataként Jenny visszakerül a Torta-házba lányával Stellával együtt. Will felelőtlensége tudat alatt mégis jó irányba sodorta az eseményeket. Kezdetben tapintható a feszültség Jenny, Elinor és Stella között, aztán mintha kezdene megtörni a jég.
Elinornak már nincs sok ideje hátra, és ebben, az utolsó periódusban döbben rá anya és lánya, hogy mennyit veszítettek. És a végén mennyit nyertek a megbocsátással.
Will feje lágya is benő, az önző nőcsávászból – ha nem is teljesen felelősségtudó – olyan férfi válik, aki képes az igaz szerelemre, ezt pedig Liza Hull oldalán találja meg, aki sokat segít Jenny-nek is és Stellának is utuk egyengetésében.
Brock Stewart, az öreg orvos az egyik üde színfolt a történetben – Liza Hull mellett –, aki odaadóan ápolja Elinort, és segít annak megértésében, hogyan fajultak ilyen végletessé a dolgok. Elinor Saul, a férje halála után elzárkózott mindentől, a saját lányát is beleértve. Csak a kert jelentett számára menedéket. Egyedül volt, csak Argus, öreg kutyája jelentette számára a társaságot.
Mindent vissza lehet vezetni az okokra, érthető, miért lett olyan jeges a viszony Elinor és Jenny között, valamint Jenny és Stella között. Matt Avery személyében azonban Jenny számára is megérkezik a megváltás. Stella pedig egy olyan srácba lesz szerelmes, Jimmy Elliot-ba, aki szakasztott olyan mint Will. Vajon minden megismétlődik? Hap Stewart hiába csupaszív és eszes kissrác, a lány mégis a másik irányba kacsintgat. Stella kallódó kamaszlány, aki, miután anyja kezei közül kicsúszik az irányítás, sodródik az árral, a barátnőjétől lopni tanul és hazudni. Erre kényszeríti az élet.
Csínján kell bánni a hepi-end kifejezéssel, mert, bár a dolgok mind a helyükre kerülnek Unity városában, én mégsem éreztem azt a felszabadultságot a végén.
A legközelebb Jenny állt hozzám a történetben. Nagyon tetszett az, ahogy kimenti Hap-et a Homokóra-tóból. A lánya első sikolyára ott termett ahol lennie kellett. Nem azt érdemelte, amit Stellától kapott.
A könyv sok tanulságot hordoz magában, de nagyon lehangoló. Sok leírás, kevés párbeszéd, a humor legapróbb szikrája nélkül. Rossz az, ha olvasás közben azon jár az agyam, mikor lesz már vége a történetnek. Itt sajnos gyakran lapozgattam hátra. Nem arról van szó, hogy nem éreztem át, mert vagyok eléggé empatikus ahhoz, hogy megértsem a szereplőket és azonosuljak velük. De ez a 360 oldalon tartó vívódás kicsit megerőltető volt lelkileg. Komolyan felüdülés volt kezembe venni Cassandra Palmer negyedik történetét.
5 / 3
A nemzedékek titkait, emlékeit, talizmánjait őrző családi mese igazi irodalmi csemege.
Eléggé hajnalba nyúlt már az idő, mire befejeztem Alice Hoffman könyvét, A tizenharmadik boszorkányt. Mit ne mondjak, olyan feszültséget keltett bennem elsőre, hogy még a maradék álom is kiment a szememből, pedig olyan 3 óra körül már nem lett volna hátrány az alvás.
Mágiával, varázsfőzetekkel egyáltalán nem találkozunk, csak képességekkel, amiket akarva akaratlan megkaptak a Sparrow család lány tagjai a 13. születésnapjukon.A könyv valójában lelki élveboncolás. A főhangsúly a családtagok egymáshoz fűződő viszonyán van. Elinor Sparrow és Jenny, a lánya régóta elhidegült egymástól, nem is beszéltek azóta, hogy Jenny megszökött Will Avery-vel és ezzel szép lassan tönkretett maga körül mindent. A saját jövőjét is beleértve. Engem nagyon zavar ez a hidegség, közöny és megvetés amit az anya és lánya egymás irányában tanúsít. Sajnos ez a viselkedés a következő generációra is rátelepedett. Jenny minden vágya az volt, hogy jó anya legyen, hogy ne jusson odáig, mint ő Elinorral, de sajnos a „történelem” úgy néz ki, ismétli önmagát. Stella megveti anyját, úgy beszél vele, mint a kapcarongyával, Jenny meg csak tűri, és legbelül azon rágódik, hol ronthatta el. A férje, Will Avery egy tipikusan olyan „mindenki rémálma” kategória, akinek viselkedésétől kinyílik a bicska az ember zsebében. Léha, nemtörődöm, felelőtlen, egoista, nárcisztikus alkat, aki a felesége házában, az orra előtt csalja meg Jenny-t, aki visszafogadta őt. Ezt olvasva, nagyon lüktetett az agyamban a vér. Közvetve és közvetlenül Will a felelős Jenny és Elinor elhidegüléséért.
A lánya mégis őt szereti jobban, neki árulja el titkait.
Matt Avery, Will öccse szöges ellentéte a tesónak, és Jenny még időben belátja, hogy rosszul választott, sors ide vagy oda. Vagy pont ennek kellett történnie? Végülis mindenkinek joga van a megérdemelt boldogsághoz.
A könyv erőteljesen sugározza az érzést, hogy sohasem késő újrakezdeni, megbocsátani és megváltozni. A sors akarataként Jenny visszakerül a Torta-házba lányával Stellával együtt. Will felelőtlensége tudat alatt mégis jó irányba sodorta az eseményeket. Kezdetben tapintható a feszültség Jenny, Elinor és Stella között, aztán mintha kezdene megtörni a jég.
Elinornak már nincs sok ideje hátra, és ebben, az utolsó periódusban döbben rá anya és lánya, hogy mennyit veszítettek. És a végén mennyit nyertek a megbocsátással.
Will feje lágya is benő, az önző nőcsávászból – ha nem is teljesen felelősségtudó – olyan férfi válik, aki képes az igaz szerelemre, ezt pedig Liza Hull oldalán találja meg, aki sokat segít Jenny-nek is és Stellának is utuk egyengetésében.
Brock Stewart, az öreg orvos az egyik üde színfolt a történetben – Liza Hull mellett –, aki odaadóan ápolja Elinort, és segít annak megértésében, hogyan fajultak ilyen végletessé a dolgok. Elinor Saul, a férje halála után elzárkózott mindentől, a saját lányát is beleértve. Csak a kert jelentett számára menedéket. Egyedül volt, csak Argus, öreg kutyája jelentette számára a társaságot.
Mindent vissza lehet vezetni az okokra, érthető, miért lett olyan jeges a viszony Elinor és Jenny között, valamint Jenny és Stella között. Matt Avery személyében azonban Jenny számára is megérkezik a megváltás. Stella pedig egy olyan srácba lesz szerelmes, Jimmy Elliot-ba, aki szakasztott olyan mint Will. Vajon minden megismétlődik? Hap Stewart hiába csupaszív és eszes kissrác, a lány mégis a másik irányba kacsintgat. Stella kallódó kamaszlány, aki, miután anyja kezei közül kicsúszik az irányítás, sodródik az árral, a barátnőjétől lopni tanul és hazudni. Erre kényszeríti az élet.
Csínján kell bánni a hepi-end kifejezéssel, mert, bár a dolgok mind a helyükre kerülnek Unity városában, én mégsem éreztem azt a felszabadultságot a végén.
A legközelebb Jenny állt hozzám a történetben. Nagyon tetszett az, ahogy kimenti Hap-et a Homokóra-tóból. A lánya első sikolyára ott termett ahol lennie kellett. Nem azt érdemelte, amit Stellától kapott.
A könyv sok tanulságot hordoz magában, de nagyon lehangoló. Sok leírás, kevés párbeszéd, a humor legapróbb szikrája nélkül. Rossz az, ha olvasás közben azon jár az agyam, mikor lesz már vége a történetnek. Itt sajnos gyakran lapozgattam hátra. Nem arról van szó, hogy nem éreztem át, mert vagyok eléggé empatikus ahhoz, hogy megértsem a szereplőket és azonosuljak velük. De ez a 360 oldalon tartó vívódás kicsit megerőltető volt lelkileg. Komolyan felüdülés volt kezembe venni Cassandra Palmer negyedik történetét.
5 / 3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése