MARK LAWRENCE: TÖVISEK HERCEGE

EREDETI CÍM: PRINCE OF THORNS
KIADÓ: FUMAX
OLDALSZÁM: 336
KIADÁS ÉVE: 2011
MŰFAJ: DARK FANTASY

FÜLSZÖVEG:
Óvakodj a Tövisek Hercegétől...
Kilencévesen végig nézte, ahogy anyját és öccsét meggyilkolják. Tizenhárom évesen már egy vérszomjas rablóbanda vezére. 
Tizenöt évesen király akar lenni...
Elérkezett az idő, hogy Honorous Jorg Ancrath visszatérjen a várba, amelynek egykor hátat fordított, és elvegye, ami jog szerint őt illeti. Mióta egy tüskebokor tövisein vergődve végig kellett néznie, ahogy Renar gróf  emberei lemészárolják anyját és kistestvérét, Jorgot pusztán a harag vezérli. Élet és halál számára csak játszma – és nincs vesztenivalója.   
Ám atyja várában ármány leselkedik rá. Ármány és fekete mágia. Bármennyire megingathatatlan is az akaratereje, legyőzheti-e egyetlen fiatalember az elképzelhetetlen hatalommal bíró ellenséget? 

Miért is kellett ez nekem? Ott villog a hatalmas kérdőjel vérvörösen a fejem felett. Merthogy ez a történet semmiben nem szolgálta a szórakozásomat, inkább úgy felhúzott, hogy azóta is pörgök, mint egy búgócsiga, és közben próbálom nyugtatgatni szegény, elgyötört idegeimet. 
A miértre a válasz: ezzel az olvasmánnyal startolt a Mini-Könyvklub 2016 januárjában. Én meg – a kis eminens – szorgalmasan teljesítem a feladatot, még az idegszálaim rojtossá bomlasztása árán is. Segáz, a következő jobb lesz a sorban. :) Ahelyett, hogy Engelsforsról értekeznék, tépem itt a szám a Tövisek Hercegéről, mintha egy kötelező házi feladat lenne, amivel elő kell állni, hogy tovább léphessek a következő szintre. Game Over-el sosem szívatom magam, ha már beletenyereltem egy kihívásba, azt tisztességgel véghezviszem. Hát ez most egy kihívás, és már annyi vállveregetést kaptam magamtól, hogy zsibbad is a kezem. Mielőtt ujjaim is remegő táncba kezdenek, belevágok. 

Már akkor gyanús volt, hogy nem fogom üldözni szeretetemmel a szóban forgó regényt, mikor a Trónok harcához kezdték hasonlítgatni. Nem, az sem az én világom, próbáltak rádumálni, én is magamat, de túl makacs vagyok, így vesztettem. Vagy nyertem? Viszonyítás kérdése.

Mark Lawrence

Aztán olvastam egy interjút Vegazus klubtagtárs jóvoltából, Mark Lawrence-el. (köszi, nem volt semmi lefordítani, le a kalappal!!!) Hmmm... hát nem mondanám, hogy túlmotiválttá váltam. Nos, én nem azonosítottam a kedves írót a főhőssel – jeee így buta sem vagyok :D (utalás az interjúra) – de abban megegyeztem magammal, hogy nem vagyok kíváncsi további munkásságára. Slusszpassz... Érzékeny búcsút veszünk. (hüpp-hüpp) 

Azt mondják, az a jó könyv, ami hatással van az emberre. Kösz szépen... nem tudom, mi volt a cél, de hogy szórakozni nem szórakoztam rajta, az fix. 

A középpontban Jorg herceg fókuszál, aki 13 évesen már egy komplett gyilkológép, emellett pszichopata, szociopata, kegyetlen, lelketlen szemétláda, vajon kinek a szívébe táncolja be magát ennyi jó tulajdonsággal tarsolyában? 

Oké, pszichológiailag belemászhatnánk a tudatalattijába, ahol megkaphatjuk a magyarázatot arra, mért lett ekkora gyökér, de ehhez se kedvem, se energiám. (Na agymanók, mit tudnátok kihozni ebből a kölyökből?) Nem melengette a lelkét, hogy 9 évesen végig kellett néznie öccse és anyja halálát, de akkor is, nemár... Én nem tudok egy olyan ember számára mentséget találni, akinek az a fixa ideája, hogy: „Szép dolog a háború, barátaim. Akik mást állítanak, azok vesztesek.” Ennyit erről. Ehhez nem fűzök kommentárt, lehet rágódni rajta.

Önbizalma is van a srácnak: „Hát dúlnék én falvakat, ha tizenöt volnék? Tizenöt évesen király leszek!”  Hurrá! Már előre toborzok a trónfosztásra. Sorryka... de a kölyöktől kiver a víz. 

A történetet Jorg meséli el E/1-es személyben, rajta keresztül látjuk a vérfürdőt, mellyel rögtön a kezdő oldalakon szembesülünk. A jellemábrázolás kissé elnagyolt, csak egyetlen karaktert ismerhetünk meg – talán túl jól is – ez pedig a tövisek hercege. A Núbai és Makin is kap néhány ecsetvonást, de a többiek szinte láthatatlanok maradnak. Gyalogok a sakkjátszmában. Mondjuk nem is bántam, hogy nem kaptak mély jellemrajzot. 

A regény nyelvezete érdekes, modern szavak ütköznek régimódiakkal. Egyfajta hibrid nyelvhasználat jellemzi, ami – ha másik történetről van szó –, még azt is mondanám, hogy előnyös, emeli a színvonalat. De itt nem tudok ilyet mondani, hiszen a szimpátiám elvérzett már az elején. 

Hogy időben hol van elhelyezve a cselekmény, ez is érdekes lehet. A kardozós, lovaglós, páncélos leírások középkori fílinget sugároznak, de Jorg szókincse és egy-két elejtett, modernebb technikára utaló megjegyzés előrébb repít minket az időben. Van még pár érdekesebb momentum – amit én sajnos nem fogok kibogozni –, ilyenek az „építők” akik jöttek, alkottak, és eltűntek, akár az a bizonyos szürke szamár. 

Trilógiává bővült ez a regény is, de én, mivel nem találtam rajta fogódzót, kiszállok az út harmadánál, és fejest ugrok egy új kalandba. Nekem ez egy kicsit sok(k) volt.

5 / 1,5