MARY ALICE MONROE - NYÁRI EMLÉKEK

EREDETI CÍM: THE SUMMER GIRLS – SOROZAT: NYÁRI EMLÉKEK I. 

KIADÓ: GENERAL PRESS

OLDALSZÁM: 400

MEGJELENÉS: 2015 (EREDETI: 2013)

MŰFAJ: ROMANTIKUS

FORDÍTOTTA: KOLLÁTH NÓRA

FÜLSZÖVEG:

Carson szabad szellemű fotós, a tenger szerelmese, aki úgy tűnik, még nem kész lehorgonyozni. Csak sodródik az árral, nem találja a helyét a világban. Megannyi múltbéli démon üldözi, amelyek elől a világ számos pontjára utazva, időnként az alkohol pusztító mámorába menekülve sem lel menedéket. Elveszíti az állását, feléli minden tartalékát, és már épp azon aggódik, hogyan fogja előteremteni a következő havi lakbért, amikor váratlanul levelet kap egy régen látott, de számára nagyon fontos személytől: a nagyanyjától, Marietta Muirtól. Az idős nő a lány két féltestvérét, Dorát és Harpert is csodás tengerparti otthonába hívja, hogy szeretett unokái körében ünnepelhesse meg nyolcvanadik születésnapját, és együtt töltsék a nyarat. Nem titkolt szándéka, hogy a nyári emlékeket megidézve megerősítse a testvérek közötti, korábban igen szoros köteléket. Maga sem tudhatja azonban, hogy a terve miként sül el: a három igencsak különböző női életút fonala összefonható-e még, vagy örökre szétfutnak a világban. 

Mary Alice Monroe szívmelengető és magával ragadó trilógiájának első kötetében Carsoné a főszerep. A meseszép dél-karolinai vidéken, az otthon melegében a lány egy vonzó férfi és egy palackorrú delfin segítségével újra felfedezi a családi kötelékek, a megbocsátás és a szeretet gyógyító erejét, miközben rögös, ámde izgalmas úton önmagára talál. 

Kinézve a nyitott ablakon, összefüggő felhőréteget látok, miközben szakad az eső. A szél kellemes esőillatot hoz felém, ami ezerféle emléket kavar fel bennem, melyek mindegyike a vízhez kapcsolódik. Igen, a víz... az óceán, a tengerek... Írország... és máris elkalandoztam. De nem is annyira. A Nyári emlékek sok szálon kapcsolódik a tengerhez, az Atlanti-óceánhoz, hiszen a regény főhősnője Carson, a tengerek lánya.

„Carson mindig is úgy hitte, hogy sós víz folyik az ereiben. Nem tudott túl sokáig a szárazföldön meglenni. Ha egy nap nem mártotta legalább egyszer a lábujját az óceánba, akkor úgy érezte, szinte nem is él. Röviden szólva: az óceán volt az élete.”  Én sajnos nem tudok minden nap sétálni az óceánparton, nekem marad az uszoda, az úszás, de az is feltölt energiával. Mindenképpen el szeretnék jutni a tengerpartra (nem vagyok válogatós, nekem bármelyik megfelel), hogy én is sellővé váljak... csak egy kicsit... Az Atlanti-óceán hívószavát hallottam már Galway partjainál. 

Őszintén... sosem értettem a kis hableányt, ha már egyszer sellőként született, és az óceán lehet az otthona, mi a frászért akar kijönni a szárazföldre? A lánya már inkább fogékonyabb a logikus gondolkodásra... széljegyzet vége... :)  

Ez a mese rólad szól. És hozzád. Mondogattam magamnak olvasás közben. Annyira magamra ismertem Carsonban, hogy akár lelki társak is lehetnénk. Az biztos, hogy remekül kijönnénk egymással. De ne szaladjunk ennyire előre!!! Stop!

Köszönöm szépen, General Press, hogy megajándékoztatok ezzel a regénnyel is, hiszen tényleg fantasztikus helyekre látogathattam el (sajnos még csak gondolatban és a sorokat vizualizálva). Együtt lovagolhattam meg a hullámokat Carsonnal, a szabad szellemű, energikus szörfös lánnyal, aki nem ismer korlátokat, öntörvényű, igazi túlélő típus; az élet edzette acélos jellemmé. Ő Marietta Muir középső unokája, 34 éves fotós, akinek mentőövként szolgál nagyi meghívója  („Nagyi mindig jól tudott időzíteni”) – Carson annyira eggyé lényegült a vízzel, hogy gondolati szférában is ezek a hasonlatok dominálnak nála: „Mindig is úgy gondolta, hogy ha az ember épp vízbe fulladna, és egy kötelet dobnak felé, nem áll le azon gondolkodni, mitévő legyen. Csak megragadja, hevesen kalimpál a lábával, és eszement gyorsasággal próbál úszni a biztonságot jelentő part felé.” 

Hoppá, azt elfelejtettem megemlíteni, hogy már írtam recenziót a Nyári fuvallatról, de akkor azt hittem, az az első rész, Dorával a középpontban. Már ekkor is Carson volt a legszimpatikusabb, utána következett Harper. Dorával ezeddig még nem találtuk meg a közös hangot. Talán majd a folytatásban... :) Néha jó érzés ilyen hangvételű, könnyed regényeket is olvasni, főleg, hogy nem teng túl bennük a romantika a történet rovására, és nem az alaptoposz dominál, tehát nem feltétlenül érvényesül a fall in love örök érvényűnek kikiáltott törvényszerűsége. Itt a romantika karakteres. Egyik fél jellemét sem alakítja át. Blake Legare és Carson teljesen normális marad. A szigorú biológus és a kissé hirtelen természetű lány kapcsolatáról akár el is hihetnénk, hogy valódi. 

A könyv elején és végén kapunk egy kis gyorstalpalót a delfinekkel való viselkedés szabályairól, hiszen egy kulcsfontosságú szál kapcsolódik a palackorrú delfinekhez. Palack feltűnése sok szereplő életét megváltoztatja. A mindig szabad Carson úgy érzi, érzelmileg kötődni kezd valakihez, és ez a valaki nem más, mint Palack, a fiatal nőstény delfin, aki egyszer az életét is megmenti. Már-már anyai ösztönei is felszínre bukkannak, mikor Dora autista kisfiával, Nate-el is kezdenek közelebb kerülni egymáshoz. És mindezt egy olyan valakinek köszönhetik, akinek nem is szabadna ott lennie. Palack sok érzelmi szálat indít el a regényben, jóformán központi szereplővé avanzsál. Bármennyire is vágyom arra, hogy együtt úszhassak delfinekkel, tudom, hogy nem szabad, hogy nem helyes. Az ő érdekükben. Ezt Carson is megtanulta, nagyon fájdalmas tapasztalat árán. 

A Nyári emlékek az emberi kapcsolatokról szól, és miközben a három féltestvér újra egymásra talál, mi megismerhetjük a festői szépségű Dél-Karolina vidékét és Sea-Breeze-t. 

Sok minden terítékre kerül, úgy, mint a felelősségvállalás, az elhibázott döntések és ennek következményei. Olyan kérdések merülnek fel, hogy vajon örökölhető genetikailag az alkoholizmus? A családi titkoknak vajon milyen hatása lehet a jövőre nézve, ha csupán véletlenül, felvezetés nélkül derülnek ki?  

A Nyári emlékek egy modern romantikus családregény, mely a trilógia első darabja. A központban Carson ügyes-bajos dolgai állnak, de egyúttal megismerhetjük a másik két testvér, Harper és Dora életét is, valamint Nagyit és öreg barátját, Lucille-t, számos bölcsességével. Dora közömbös számomra, Carsont a szívembe zártam, Harper is közel került hozzám, és épp ezért várom a sorozat befejező részét, hogy a talpig fitt, visszafogottan elegáns, csöndes és visszahúzódó legfiatalabb testvér életét is részletesebben megismerhessem. Kíváncsi vagyok, Carson és Dora kibékül-e önmagával, és hogy mindannyian megtalálják-e egymást, és a számukra rendelt utat. Én drukkolok nekik. :)

5 / 5