KIADÓ: UNDERGROUND
OLDALSZÁM: 522
MEGJELENÉS: 2013
MŰFAJ: TÖRTÉNELMI FANTASY
FÜLSZÖVEG:
Ahogy a történelmet még soha nem olvastad. Ókor, középkor, újkor egymást követő évszázadok, az idő forgatagában. Birodalmak, uralkodók, országok születnek és omlanak össze, miközben nem mindennapi hősünk átéli a letűnt idő feledhetetlen eseményeit.
Se nem fiú, se nem férfi, se nem élő, se nem holt. Rabszolga, aki halálával új életet nyer s vele a bosszút, a hatalmat és a halhatatlanságot. Ifjúsága elbűvölő álcaként takarja el valódi lényegét, s a kétezer éves kaland így válik egy vámpír létezésének letehetetlen krónikájává.
 |
| Izolde Johannsen |
A Kildara második rendezvényén találkoztam (többek közt) Izolde Johannsen írónővel, aki – miután bevallottam, hogy én is bloggernek számítok – elküldte nekem Róma című regényét, mely A kárhozat éjjele sorozat első része. Sajnos azóta sem sikerült e-book olvasót beszereznem, ezért maradt a laptopon való olvasás, mely egyáltalán nem kényelmes, de mégis elviselhetőbb, mint a monitor előtt görnyedve róni a sorokat. Ennek ellenére mégsem tudtam levakarni magam a történetről, csak mikor már beállt a nyakam, vagy éjfél is elmúlt, és szomorúan vettem tudomásul, ma sem leszek túl fitt a munkahelyemen három óra alvás után. Ez van... vállalni kell a következményeket, ha valaki ezt a veszélyes hobbit űzi. Muszáj lesz visszaszoknom a kávéra, hogy elriasszam az álommanókat.
Miután teendőim sorában kipipáltam a fentebbi pontot – felturbóztam magam koffeinnel –, újra itt vagyok... akkor rajta...
Az ókort, a kelta mítoszokat és a fantasy világot mindig is szerettem. Egyenként is, de ha ez a három elem egy masszába összegyúrva jelenik meg... az már csak hab a tortán.
Sokan gondolhatjuk, hogy a fantasy már annyira kiforrta magát, hogy képtelenség újat alkotni a berkein belül. Ez persze nem igaz. Mindig születnek újabb és újabb történetek, melyek újabb és újabb mozzanattal színesítik és gazdagítják ezt a világot... nincsenek határok.
A Róma egy történelmi fantasy. Ilyet még tényleg nem olvastam. Eddig. Muszáj volt hát lecsekkolnom. És egyáltalán nem csalódtam.
A könyv keretbe foglalja a történelmet, a vámpír Caspar szemén keresztül láthatjuk a feltörekvő Rómát, Pompei pusztulását, a bubópestis szörnyű tombolását, viszályokat, hódításokat és végül a nagy birodalom összeomlását. A hangsúly itt nem a természetfelettin van, a halhatatlanság csak egy eszköz, mely segít minket ugrálni a korok között. Nem hagyományos vámpír-regény, mely egy szerelmi szálat boncolgat, a sorok nem fűtöttek az erotikától, és vérből is csak annyi folyik, amennyi épp szükséges. Nem ez a lényeg. Itt nincsenek eszményített hősszerelmesek. Nincsenek jók és rosszak. Minden viszonyítás kérdése... a történelem szól hozzánk.
Carsont (belső motivációként) a rómaiak iránti gyűlölete, bosszúja élteti.
 |
| Caspar |
Ők felelősek szülei haláláért, a sok szenvedésért, melyet gyerekként és rabszolgaként el kellett viselnie. Hamar felnő. Testileg csak egy 15 éves fiú, akit megedzett az élet. Sokkal idősebbnek néz ki a koránál. Erős, kemény, akaratos. Ez a mentalitás teszi túlélővé. Lassan mindenkit elveszít, aki igazán fontos a számára: barátait, nevelőjét és vér szerinti nővérét, Menasét is. Aztán fordulat áll be életében. A sors fintoraként találkozik egy idegennel, aki olyasmit ajánl fel neki, amire mindig is vágyott... legbelül... „Mindenért megfizethetsz. Elveheted a legdrágábbat tőlük, megfoszthatod minden értéküktől. Az életüktől. Ahogy ők tették veled. ... Az újjászületést hordozod magadban. Légy az enyém, és cserébe felkínálom neked az egész földkerekséget.” Elindul az új felvonás... Carson meghal, és megszületik Caspar, a kelta vámpír. Csak vérkeringése szűnt meg, bosszúszomja még a régi. Nem felejt. Halálával új családot nyer, megtudja, hogy van egy nővére, Rhiannon. (ez csak amolyan vértestvériség)
Klasszikus vámpírábrázolással találkozhatunk a regényben: a vérszívók fészekben vagy bolyban élnek, nem kimondottan kedvelik egymást, viszonylag könnyedén képesek utódot teremteni a harapásukkal. (vannak regények, ahol nem szaporodnak ilyen gyorsan) Csak hívásra léphetnek be bárhová, a fakaró, napfény és ezüst halálos a számukra. Vérkönnyeket hullatnak és pokoli gyorsak. Elsősorban a túlélésre mennek, nem a vérengzés a céljuk. De... Caspar talán Dexter 1.0-ás verziója, aki nagyobbrészt olyan embereket gyilkol, akikért nem sírnak annyira a többiek. Kegyetleneket, zsarnokokat.
Caspar hatalmas közönnyel élni mindennapjait, a római polgárok közül – az általánosítás leple alatt –, mindenkit gyűlöl. Első érzületre elidegenítőnek és kegyetlennek tűnhet a fiú szenvtelensége, de ha jobban belegondolunk, megérthetjük a miérteket. Mégis néha képes úrrá lenni belső undorán, és győz benne az ember. Ilyen gyengédebb pillanatokban megmentőjévé válik egy-két rómainak is.
Ahogy sodródunk előre a történelemben, előkerülnek a félvérek is, akiket farkasemberként vagy vérfarkasként azonosíthatunk.
Egyik legszimpatikusabb karakter számomra Pollio, a római légiós, akit csak azért nem gyűlöl vakon a vámpír srác, mert felmenői között nem csak rómaiak szerepelnek. Kettejük kapcsolata valóban érdekes: egy részről alárendelt viszony, ahol az úr a vérszívó, a szolga pedig a farkas, de ha lélektanilag a mélyére ásunk, egy szorosabb kötődésre is rábukkanhatunk, ami talán ha nem is barátság, de mintha ennek a kezdeménye lenne, egyfajta tisztelet. Pollio Caspar nappali őre. Különös szimbiózist alkotnak.
 |
| Rhiannon |
Akit még kedveltem az Rhiannon, Asszíria „vámpír-királynője”. Caspar mellette kezdi tényleg boldognak érezni magát, a testvéri kapcsolatot annyira nem veszik szigorúan, és mi se tegyük. A lány eléri, hogy ne csak a bosszú töltse ki a gondolatait. A szelídebb dél befogadta. Viszont mintha szegény fiú meg lenne átkozva, ezek az idilli pillanatok sem tartanak sokáig. Nőttön nő azok száma, akiken revansot vesz, mert belekényszerítik a szituációba. És ez már nem csak az emberekről, nem csak Rómáról szól, a természeten túliak is jócskán belekeveredtek a véres játszmába, mint például Krogan a vérfarkas vezér vagy Wulvard a vámpírok királya. Minden élőlény ennyire romlott lenne? „Nővére elvesztése iránti fájdalma és dühe nem ismert határokat. Keze ökölbe szorult. A hatalom, megint csak a hatalom. És a pénz! Más ok egyszerűen lehetetlen. Náluk nincs szerelem, annak csak hitvány illúziója élhet. ... Feldúlták fészkét, megölték a családját, megzavarták nyugalmát. Caspar ... ezüst szemében haragvó fények lángoltak. ... Fejében egymást kergették a rettentő bosszú képei. Igen, a bosszúé.” – ez örökös körforgássá vált hosszú-hosszú életében. Hadat üzent a gyilkosoknak! A Római Birodalom bukása után minden elölről kezdődött.
Az első pár oldalt olvasva az előadásmód még kicsit idegenül hatott, mivel már annyira hozzá vagyok szokva az E/1-es elbeszéléshez, de utána simán ráhangolódtam a történetre. A „mindent tudó narrátor” szerepére volt szükségünk ahhoz, hogy át tudjuk érezni, élni a feltáruló korok vérkeringését. Itt egy „nézőpont” nagyon kevés lett volna. Érdekes, ahogy fejezetről fejezetre egy-egy újabb esemény-szál kerül bevezetésre, ismeretlen szereplő bújik elő, aki valahol majd kapcsolódik hősünk életéhez (Antonius, Anastasias stb.)
Az egyik kedvenc részem Pompei és Herculaneum bemutatása, és végzetének előkészítése majd pedig levezetése volt. Olyan hitelességgel került ábrázolásra a lávasírba temetett város, hogy szinte éreztem a lüktetését. Muszáj egyszer oda is ellátogatnom. (listára felírva)
A keresztények üldözése és a salonae-i amfiteátrumban zajló történések is filmszerűen peregtek előttem, miközben olvastam és olvastam. Ez az egyik legjobb és legizgalmasabb része a könyvnek.
Az írónő nem pusztán tájékozott a történelemben, de előadásmódja, stílusa is olyan, amivel végig fenn tudja tartani az érdeklődésünket. Én egyszer sem zökkentem ki az élmény hatása alól. Voltak izgalmasabb és kevésbé szórakoztató részek, mint például a pestis járvány leírása. Mivel eléggé vizuális típus vagyok, szenvedtem rendesen a fekete halál térhódításának bemutatása közben.
Bár fikcióról van szó, a történelem mindvégig ott lohol a nyomunkban; a regény segít abban, hogy elhiggyük, a bemutatott események valóban így történtek, persze vámpírok, farkasemberek asszisztálása nélkül.
Történelem, izgalom, kaland, fantasy. Mindez egyszerre! Fantasztikus időutazás egy halhatatlan társaságában.
5 / 5
5 / 5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése