EREDETI CÍM: PARTIALS - SOROZAT: RÉSZLEGESEK I.
KIADÓ: FUMAX
OLDALSZÁM: 456
MEGJELENÉS: 2014 (EREDETI: 2012)
MŰFAJ: DISZTÓPIA
FORDÍTOTTA: BAYER ANTAL
FÜLSZÖVEG:
Az emberi faj a teljes megsemmisülés szélén áll, miután a Részlegesekkel – az emberekhez megtévesztésig hasonlító, ám mesterségesen előállított szerves lényekkel – folytatott háború megtizedelte a népességet. Az ott bevetett RM nevű vírus néhány tízezerre redukálta a túlélők számát, akik Long Islanden rendezkedtek be, míg a Részlegesek rejtélyes módon visszavonultak. Bármikor lecsaphatnak újra, de ennél is sürgetőbb probléma, hogy egy évtizede nem született az RM-re immunis csecsemő.
Kira, egy tizenhat éves orvostanhallgató a saját bőrén tapasztalja meg, ahogy az RM miatt az emberiség maradéka lassan kipusztul, miközben a kötelező terhességi törvény a polgárháború szélére sodorja őket. Kira nem hajlandó tétlenül nézni az eseményeket, mindent elkövet, hogy megtalálja a vírus gyógymódját. Erőfeszítései közben döbben rá: mind az emberiség, mind a Részlegesek túlélése azon múlik, sikerül-e felfednie a két faj közötti kapcsolatot – amelyet az emberiség vagy elfelejtett, vagy soha nem is tudott róla.
Dan Wells, a Nem vagyok sorozatgyilkos méltán elismert szerzője izgalmas utazásra invitálja az olvasót egy olyan világba, amelyben maga az emberi lét fogalma kérdőjeleződik meg – ahol emberi mivoltunk egyben a legnagyobb hátrányunk és egyetlen reményünk a túlélésre.
Gyorsan belekezdek, hátha lesz belőle valami. Még annyira nem nyomott a hangulatom, és az álom sem kerget. És még ötletem is van, hol kezdjem :)
A trilógiával teljesen véletlenül találkoztunk, a barátnőmnek tetszett meg, és én is ráharaptam. No bontsuk ki ezt a gondolatot szépen, hadd virágozzon. A Kildara projektet indít most a Fumax színeiben, és mivel megtetszett a trilógia, beneveztem rá, hátha... Nagyon szépen köszönöm a kiadónak, hogy részese lehettem ennek az élménynek, ami még nem ért véget, hiszen csak az első részt végeztem ki, szinte rekordidő alatt.
A fülszöveg már meggyőzött, és az sem zavart, hogy jelen esetben nyomozónő helyett egy 16 éves orvostanhallgató lány, név szerint Kira Walker áll az események középpontjában. Ennek eddig így nagyon YA szaga van... de ez az érzés körülbelül a tizedik oldal után megszűnik. Bár itt is egy tini van kárhoztatva arra, hogy vegye kezébe a világ sorsát, de ezt oly módon teszi, hogy közben hajlandóságot mutat az érett gondolkodásra, nem keveredik unalmas szerelmi háromszögbe, és buta, önként generált, jórészt felesleges konfliktusokba. Nem hisztizi végig a regényt és nem válik kényes nebáncsvirággá. Nem, Kira Walker egy stramm csaj, és az is marad.
Sok disztópiába ágyazott világgal találkoztam már, és ez sem ugrik ki annyira az egyediségével a sorból. A világábrázolás, a környezet leírása sem annyira különleges, viszont az események sodrása már annak tekinthető. A szerző, Dan Wells nagyon ért ahhoz, hogyan fokozza a feszültséget egészen a végletekig, olyan csavarokat közbeiktatva, hogy dobunk egy hátast olvasás közben. Sajnos tőle még nem olvastam ezelőtt, de már másik trilógiája, a Nem vagyok sorozatgyilkos is ott kuksol a bakancslistámon. A részlegesek és még egy-két regény után sort is kerítek rá.
Dan Wells bebizonyítja, hogy még egy agyonkoptatott, klisésedésnek indult témából is lehet újat alkotni, ami megállja a helyét a könyvek közti versenyben.
Tudjuk, hogy veszélyes a génmanipuláció, és azt is tudjuk, hogy a Szenátus hajlamos sok csúsztatásra, és nem mindig a többség érdekét tartja szem előtt. Sőt azt is tudjuk, hogy az elnyomottak általában fellázadnak, és még arról is lehet sejtésünk, hogy nem minden olyan egyszerű, mint azt elsőre gondoltuk. Sőt, megkockáztatom, hogy még az sem ismeretlen előttünk, hogy valaki, aki mélyen fekteti bizalmát a fennálló rendszerbe, hatalmasat csalódik, és mielőtt feleszmélne, már a másik oldalon találja magát.
Wells nagyon szépen építi fel történetét, logikusan halad előre, lépésről-lépésre, és van időnk arra, hogy megismerjük a karaktereket, megszeressük, vagy éppen meggyűlöljük őket. Sok élethelyzetben próbára teszi hőseit, nem egyszer a szakadék széléről táncolnak vissza. Épp ezért maximálisan igaz rájuk, hogy egyikük sincs elkényeztetve, mindenki önerőből válik azzá, aki. Itt a bajtársi segítség nem oly módon történik, hogy a férfiak vakbuzgón háttérbe tolják a nőket, hogy még véletlenül se essen bántódásuk. Féltik egymást, de a szerepek kiegyenlítettek. Sok jellem ütközik egymásnak, melyből számos konfliktus szövődik.
Itt van Kira, aki elszánt, okos, céltudatos fiatal nő, nem hagyja, hogy bárki az útjába álljon. A szülészeten tapasztalt folyamatos lelki trauma elől a tudományba menekül, miután felismeri, hogy a sokévnyi kutatás, mely az RM ellenszerének feltalálására irányul, zsákutcába torkollt. Tetszett a regényben, hogy bár itt is megtalálható a nagy „ellenkező”, aki nem hisz abban, ami eléggé egyértelműen pozitív végkifejletet okozna, de ennek ellenére Kira mégis kap esélyt a bizonyításra. Pontosabban kikényszeríti azt. Vágja a sablon szöveget, amit a Szakadásról és az azutáni periódusról terjesztenek, de már felüti fejét lelkében a kétely, mi van, ha mégse... Általában a gond mindig így kezdődik. És Kira belesodorja magát épp a kellős közepébe. „Körözött bűnöző vagyok, akinek az arcát mindenki ismeri... Ha bejutok láncra vernek. ... A megpróbáltatásaim erősebbé tesznek. A saját hasznomra fordíthatom a megpróbáltatásaimat. Sose mondd azt, hogy nem fog sikerülni, csak azt kérdezd, hogyan tudom ezt a helyzetet a saját előnyömre fordítani?”
A nagybetűs ellenségről is kiderülnek érdekességek, melyek már teljesen más színben fogják feltüntetni a korábbi eseményeket.
De most térjünk vissza kicsit a karakterekhez. Ilyen szép és Kira Walker nem csak egy egyszerű tinilány, hiszen hamar fel kellett nőnie, de mégis megőrzött valamennyit abból a gyerekből, akinek lennie kéne. Marcus szintén ebbe a kategóriába tartozik. Humora nagyon kellemes, és kiélezetten direkt azon szituációkban alkalmazza, mikor szükség van rá a feszültség feloldásához. Őt mégsem tudtam olyan nagyon megkedvelni, mert nem minden tettében realizálódott a Kira iránti szerelme. Persze utána jött a megbánás, de ekkor számomra már késő volt, hogy felmentsem őt.
Pasi fronton Jayden és Samm a favorit. Ők igazi katonákként gondolkodnak, viszont a vasfegyelem mögött ott van a féltés, a bajtársiasság és az először még kényszeres, majd egyre őszintébb bizalom. Sok kellemes és néha érzékenyebb pillanatot okoztak olvasás során.
Xochi is szimpatikus, a nagyszájú megmondóember, aki szerencsére nem fogadott anyjára, Kessler szenátorra ütött. Nagyon kemény csajnak akar látszani, aki minden porcikájával tiltakozik a Szenátus egyre gyötrőbb és feleslegesebb törvényei ellen. Mert mi jogon kényszerítik arra a lányokat, hogy 16 évesen teherbe essenek? Ez már micsoda? Ha akadályba ütközik a szabad akarat, ott már a diktatúra szaga érződik. „A babád fontosabb a jogaidnál – kommentálta Xochi. – A Szenátus szemében csak egy két lábon járó anyaméh vagy.” A nem is annyira leplezett diktatúráé. Szerencsére Xochi amilyen nagyszájú, olyan bátor is, és pont amiatt lett kedvenc, amiért Marcus lecsúszott erről. Ő nem csak hitt Kirában, hanem vállalta is a következményeket. „A halálból élet származik, a gyengeség erőre tanít.”
Az érem sötét oldala számomra Haru volt, aki maga sem tudja eldönteni, hogy hová tartozzon, és végül rossz oldalra áll. Eleinte még bíztam a srácban, de aztán bebizonyította, hogy nem érdemes erre. A tipikus „nekem van igazam csakazértis” fajta.
A romantikus szál minimalizálása is jót tesz a regénynek, nem is illene a történethez a hősszerelmes dizájn. Érdekes módon, mikor felbukkant Samm is a láthatáron, eszembe sem jutott azon agyalni, vajon összejön-e Kirával vagy sem. Mert nem erre tart a regény, és nem erre van kihegyezve.
Ami még jobban elképzelhetővé teszi ezt a világot, a genetikai, virológiai leírások, melyek bár tudományosan lettek bemutatva, mégis képesek vagyunk befogadni ezt a sok információt, és ezáltal a történet is áttekinthetőbb, érdekesebb, tartalmasabb, teljesebb lesz. És hihetőbb... Az, hogy mindezt egy tizenhat éves orvostanhallgató gondolataiból olvashatjuk ki, csak még jobban emeli szimpátia-indexünket. Dan Wells nem bánik kesztyűs kézzel karaktereivel, a végén már nem győzzük szortírozni a seb-kollekciókat. Azt hiszem, Kira viszi a pálmát az átlag eszméletvesztés tekintetében, viszont mégsem ő jár a legrosszabbul...
Van itt minden... rejtélyek garmadája, akció, izgalom, kaland, humor... ami csak a csövön kifér.
Én mindenkinek ajánlom, aki kedveli az erős, határozott női karaktereket és a csavaros történeteket. Garantáltan letehetetlen!
BORÍTÓ: Igényes, lényegre törő, együtt „mozog” a történettel, azaz előrevetíti azt. Képzeletünket és kíváncsiságunkat is felkelti. A betűtípus is telitalálat, a fakó színek pedig kitűnően érzékeltetik a disztópikus hangulatot. 5 pont
TÖRTÉNET: Az egyik legjobb, legigényesebb disztópia, amit eddig olvastam. Szépen lassan bontakozik ki, mégsem fullad unalomba. Az író hagy teret az események befogadásának, nem zúdít mindent egyszerre a nyakunkba, nem tömöríti, zsúfolja az információkat. Dinamikus, lüktető. 5 pont
KARAKTEREK: Nagyon szépen kidolgozott jellemekkel találkozunk, akik egy olyan világban próbálnak helytállni, ami lassan maguk alá temeti őket. Mégsem adják fel. Ahol kell, humorral oldják a feszültséget, ahol kell, keményebb éle lesz szavuknak... és saját kezükbe veszik sorsuk irányítását. 5 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése