EREDETI CÍM: THE SUMMER WIND - SOROZAT: NYÁRI EMLÉKEK II.
KIADÓ: GENERAL PRESS KÖNYVKIADÓ
OLDALSZÁM: 424
MEGJELENÉS: 2016 (eredeti: 2014)
MŰFAJ: ROMANTIKUS, DRÁMA
FORDÍTOTTA: KOLLÁTH NÓRA
FÜLSZÖVEG:
Dora boldogtalan házasságában évekig játszotta a tökéletes anya és feleség szerepét. Férje azonban egy nap beadja a válókeresetet, és az asszony úgy érzi, hogy autista kisfia nevelésében is kudarcot vallott. A válása és az eladandó házzal kapcsolatos megannyi teendő pedig szinte minden energiáját felemészti. Szorult helyzetéből nem talál kiutat. Végül egy rosszullét kell ahhoz, hogy rádöbbenjen: ha újra boldog akar lenni, gyökeres változásokra van szükség az életében, amelyeket csakis önerőből vihet véghez. Elindul hát egy rögös, számára ismeretlen úton, amely a sok megpróbáltatás mellett megannyi örömöt is ígér, és csak remélni meri, hogy a végén nemcsak önmagára, hanem egyúttal haza is talál.
Mary Alice Monroe szívmelengető és magával ragadó trilógiájának második kötetében folytatódik a Nyári emlékekből megismert három lánytestvér, Dora, Carson, Harper és nagyanyjuk édes-bús története.
Meglepetések garmadája szakadt rám, mikor kezembe vettem a Nyári fuvallat című romantikus regényt, melyet ezúton szeretnék megköszönni a General Press Könyvkiadónak!
Bár teljesen romantikus típus vagyok, olyan lány, akiről bármelyik romantikus regény szólhatna, mégsem rajongtam ezért a könyvbeli műfajért. Miért is? Mert a modern szerelmi történetek, melyek itthon sorakoznak a polcomon, jórészt a művi felállást követik: mindenki tökéletes, gazdag, hibátlan, vagy ha mégsem, akkor a kötelező, már-már kikényszerített happy endnek köszönhetően az lesz. Ezek a regények, bár nincs bennük fantasy szál, mégis hihetetlenebbek bármely vámpír történetnél. És a valóság eme erősen torzult ábrázolása, azaz tündérmesei keretek közé való beszorítása erős belső lázadást szított bennem. Egy szó, mint száz, a fent elsoroltak miatt szakítottam ezzel a vonulattal. A túlírt érzelmek kavalkádjára nagyon nem volt szükségem, mert megcsömörlöttem.
Félve közeledtem tehát a Nyári fuvallathoz. Ám már a fülszöveg is gyanús volt, abból a szempontból, hogy itt mégsem annyira csiriviri minden, mint a mesében. Talán meg tudok birkózni vele. Így hát beköltöztem Mary Alice Monroe világába, Dél-Karolinába. Három napig Sea Breeze lett az otthonom. Nem hazudok azzal, ha azt állítom: bizony maradtam volna még...
Érdekes, hogy még az sem zavart – persze erről csak utólag szereztem tudomást –, hogy ez a regény egy trilógia középső darabja. Abszolút érthető volt még így is, hogy in medias res ugrottam a történetbe, amit rekord idő alatt sikerült a szívembe zárnom.
Egy komplexen összetett cselekmény-sorozatot kapunk, mely éppannyira romantikus, mint amennyire drámai. Festői környezetben összpontosulnak az érzelmek, indulatok, melyeket a főszereplők váltanak ki egymásból. A múlt, a jelen és a jövő is számvetésre kerül. Azzal, hogy Nagyi erre a kis szigetre, Sea Breeze-be hívta unokáit nyaralni, nem csak a világtól, hanem önmaguktól is megmentette őket. Hasonlóan érezhettek, mint én a Moher Szikláknál, Írországban. Mint amikor a lelked szárnyra kel, és csak repít az érzelmek óceánján. Huhh, jobban nem tudom megfogalmazni, mert erre nincsenek szavak. Egy újabb klisé, de tényleg... nincsenek. Kész. Érezni kell, átélni. Megértem Harpert: „Itt minden annyira más. Az időnek sincs jelentősége. ... Szabadnak érzem magam, és ha elég sokáig maradok, szárnyalni fogok.”
Dora lelkivilágát egy teljesen hétköznapi konfliktus dúlja fel. Válófélben vannak, de nem is ez a legaggasztóbb, hanem, hogy rádöbben, még a házassága alatt is csak látszat-boldogság vette körül. „Dora élete legnagyobb teljesítményeként a házasságát, a gyerekét és a megingathatatlanságát tudta volna felmutatni. Azt a látszatot keltette, hogy ő a tökéletes déli nő. Egészen addig, amíg az egész darabokra nem hullott, és semmi sem maradt neki, amire büszke lehetett volna.”
Azonban Dora mégsem ragadt le (lelki) sebei nyalogatásánál, hanem... „Elgondolkodott azon, hogy vajon hány hozzá hasonló ember élhet a paradicsomban úgy, hogy tudatában sincs az őt körülvevő csodának.” Az életet választotta, „mely túl rövid ahhoz, hogy ne ünnepeljünk meg minden mérföldkövet”. A testvéri szeretet is lehet összetartó erő. Nem az a fontos, hogy a nap minden egyes percében együtt legyünk, figyeljük a másik rezdüléseit... mert ennek semmi értelme. A lényeg, hogy felismerjük azt a pillanatot, mikor be kell avatkoznunk. Néha egy egyszerű ölelés is csodát tehet, ha szívből jön és őszinte. „Egy pillanatig szorosan ölelték egymást, majd még egy kicsit tovább. Szavak sem kellettek ahhoz, hogy bocsánatot kérjenek egymástól, és egyúttal kifejezzék a testvéreket összefűző kötelék fontosságát.”
Hihetetlen, mennyi önzetlen szeretet létezik, csak vigyáznunk kell, mérlegelnünk, mennyire fogadjuk be és viszonozzuk azt. Ha túl sokat engedünk magunkba, bizony fennáll a lelki sérülés veszélye. Ezt Carson sajnos a saját bőrén tapasztalja meg. Palack delfin boldog-szomorú sorsa miatt lelkiismeret furdalás gyötri, nem gondolta volna, hogy ennyire képes kötődni valakihez. Aztán nyakába szakad még egy nem kívánt esemény is, így már teljesen kezd kicsúszni lába alól a talaj. Tudat alatt még látens alkohol problémái is előtörni látszanak. De Lucille – aki Nagyi szolgálójából lett legjobb barátnőjévé –, az egyszerű emberek természetességével bebizonyítja, a szavaknak igenis van varázsereje, de ez csak akkor váltja ki a kívánt hatást, ha a személy, aki kiejti ezeket, érzelmileg maximálisan azonosul a tartalommal és azzal, akihez szólni kíván. „Lányom, ne gondolkodj! Mind ott állunk, és szurkolunk neked a parton, de ... egyedül vagy a vízen. Bíznod kell az ösztöneidben, és eljuttatnak oda, ahová menned kell. ... az élet olyan, mint az óceán. Mély, és rengeteg szépséggel teli, de a hullámok egyre csak jönnek. Néha nagyobbak, rázósabbak, de akadnak enyhébbek is. Csak meg kell lovagolni őket...”
Ez a regény segít abban, hogy magunk is rájöjjünk, mik az igazi értékek, miközben olyan dolgok is terítékre kerülnek, mint az autizmus, alkoholizmus, hazugságok, önámítás.
Ami lényeges... az empátia, testvéri szeretet és ragaszkodás... ne taszítsuk el magunktól azt, ami jó, és ne vonzzuk magunkhoz a szükségtelen rosszat.Tanít, elgondolkodtat, könnyet csal elő belőlünk, utána megnyugtat. Bizony, nem szégyen, az utolsó ötven oldalt végigbőgtem, de ez kellemesen felszabadító érzés is volt számomra.
„Érezd a téged körülvevő szeretetet. ... Járd az utcákat és a tereket! Sétálj! Sétálj! Sétálj! És hiszem, hogy a sétáid során rálelsz majd arra a helyre, ahol megnyugvásra találsz. Találj önmagadra, és hazatalálsz!”
Nem is kérdés, hogy folytatom-e a sorozatot. Ám mielőtt a harmadik rész megjelenne, az elsőbe vetem bele magam, mely szintén itt díszeleg a polcomon, és folyton-folyvást olvasásra csábít. Nem váratom sokáig!
5 / 5
Meglepetések garmadája szakadt rám, mikor kezembe vettem a Nyári fuvallat című romantikus regényt, melyet ezúton szeretnék megköszönni a General Press Könyvkiadónak!
Bár teljesen romantikus típus vagyok, olyan lány, akiről bármelyik romantikus regény szólhatna, mégsem rajongtam ezért a könyvbeli műfajért. Miért is? Mert a modern szerelmi történetek, melyek itthon sorakoznak a polcomon, jórészt a művi felállást követik: mindenki tökéletes, gazdag, hibátlan, vagy ha mégsem, akkor a kötelező, már-már kikényszerített happy endnek köszönhetően az lesz. Ezek a regények, bár nincs bennük fantasy szál, mégis hihetetlenebbek bármely vámpír történetnél. És a valóság eme erősen torzult ábrázolása, azaz tündérmesei keretek közé való beszorítása erős belső lázadást szított bennem. Egy szó, mint száz, a fent elsoroltak miatt szakítottam ezzel a vonulattal. A túlírt érzelmek kavalkádjára nagyon nem volt szükségem, mert megcsömörlöttem.
Érdekes, hogy még az sem zavart – persze erről csak utólag szereztem tudomást –, hogy ez a regény egy trilógia középső darabja. Abszolút érthető volt még így is, hogy in medias res ugrottam a történetbe, amit rekord idő alatt sikerült a szívembe zárnom.
 |
| Mary Alice Monroe |
Dora lelkivilágát egy teljesen hétköznapi konfliktus dúlja fel. Válófélben vannak, de nem is ez a legaggasztóbb, hanem, hogy rádöbben, még a házassága alatt is csak látszat-boldogság vette körül. „Dora élete legnagyobb teljesítményeként a házasságát, a gyerekét és a megingathatatlanságát tudta volna felmutatni. Azt a látszatot keltette, hogy ő a tökéletes déli nő. Egészen addig, amíg az egész darabokra nem hullott, és semmi sem maradt neki, amire büszke lehetett volna.”
Azonban Dora mégsem ragadt le (lelki) sebei nyalogatásánál, hanem... „Elgondolkodott azon, hogy vajon hány hozzá hasonló ember élhet a paradicsomban úgy, hogy tudatában sincs az őt körülvevő csodának.” Az életet választotta, „mely túl rövid ahhoz, hogy ne ünnepeljünk meg minden mérföldkövet”. A testvéri szeretet is lehet összetartó erő. Nem az a fontos, hogy a nap minden egyes percében együtt legyünk, figyeljük a másik rezdüléseit... mert ennek semmi értelme. A lényeg, hogy felismerjük azt a pillanatot, mikor be kell avatkoznunk. Néha egy egyszerű ölelés is csodát tehet, ha szívből jön és őszinte. „Egy pillanatig szorosan ölelték egymást, majd még egy kicsit tovább. Szavak sem kellettek ahhoz, hogy bocsánatot kérjenek egymástól, és egyúttal kifejezzék a testvéreket összefűző kötelék fontosságát.”
 |
| Sea Breeze |
Ez a regény segít abban, hogy magunk is rájöjjünk, mik az igazi értékek, miközben olyan dolgok is terítékre kerülnek, mint az autizmus, alkoholizmus, hazugságok, önámítás.
Ami lényeges... az empátia, testvéri szeretet és ragaszkodás... ne taszítsuk el magunktól azt, ami jó, és ne vonzzuk magunkhoz a szükségtelen rosszat.Tanít, elgondolkodtat, könnyet csal elő belőlünk, utána megnyugtat. Bizony, nem szégyen, az utolsó ötven oldalt végigbőgtem, de ez kellemesen felszabadító érzés is volt számomra.
„Érezd a téged körülvevő szeretetet. ... Járd az utcákat és a tereket! Sétálj! Sétálj! Sétálj! És hiszem, hogy a sétáid során rálelsz majd arra a helyre, ahol megnyugvásra találsz. Találj önmagadra, és hazatalálsz!”
Nem is kérdés, hogy folytatom-e a sorozatot. Ám mielőtt a harmadik rész megjelenne, az elsőbe vetem bele magam, mely szintén itt díszeleg a polcomon, és folyton-folyvást olvasásra csábít. Nem váratom sokáig!
5 / 5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése