EREDETI CÍM: EVIL GAMES - SOROZAT: KIM STONE 2.
KIADÓ: GENERAL PRESS KÖNYVKIADÓ
OLDALSZÁM: 368
MEGJELENÉS: 2016 (EREDETI: 2015)
MŰFAJ: KRIMI
FORDÍTOTTA: IMRE BALÁZS
FÜLSZÖVEG:
Alexandra Thorne pszichiáter. Jól menő magánpraxist visz, önkéntes munkát vállal egy rehabilitációs intézményben, cikkei jelennek meg szakmai lapokban, intelligens, vonzó; és olyan szabadságot teremt magának amelyre mindig is vágyott. Egy tökéletes nő, egy tökéletes élet.
Egy nap azonban az egyik páciense gyilkosságot követ el, bosszút áll egy hajdani traumáért. Egy másik páciense majdnem agyonver egy férfit, aki csak megrázogatta, hogy felébressze. Mi történik dr. Thorne betegeivel, hogy ilyen erőszakos cselekményeket hajtanak végre? Mi zajlik egy-egy terápián? És mi lehet az orvos valódi szándéka?
Kim Stone felügyelő hátborzongató ügybe csöppen, a megérzéseire hagyatkozva, mást lát ott, ahol a kollégái és a felettese csak maszkot. Egyedül marad: a saját szakállára kezd nyomozni, de talán gyermekkora tragikus eseményei, veszélyes élete miatt egy okos és számító elme számára könnyű préda lehet...
Kim Stone az Ördögi játszmák történetében ugyanolyan keményen és minden megalkuvás nélkül veszi fel a harcot a bűnnel és a bűnösökkel szemben, mint az Elfojtott sikoly című kötetben.
Angela Marsons újabb regényét ezúttal is a veszélyes tempó, a pergő szócsaták és az akciódús nyomozás jellemzi.
Húha csikorognak a fogaskerekek az agyam tájékán, meg lettek olajozva némi frissítővel. Tudom, hogy nem épp hajnali egykor kéne tejeskávéval itatni az agysejtjeimet, de sajnos ez most a túlélés elengedhetetlen feltétele. Meg elnézve az ujjaimat, ahogy a billentyűzeten táncolnak, nem is ártott a kis nafta. A kezdő lökés meg is van... uh, de hogy fogom én ezt angolra lefordítani... a tárgyra kéne térni.
Igen, Kim Stone újra nyomoz. Angela Marsons második Kim Stone története nemrégiben landolt nálam, amiért örök hála és köszönet a General Press Könyvkiadónak, és persze Angela Marsonsnak, aki papírra vagy épp monitorra vetette az újabb nyomozós sztorit.
Vonzalmam a krimik iránt nem csappant, és ez annak köszönhető, hogy számos színvonalas alkotás látott napvilágot az utóbbi időben a kategórián belül. Ha folytatással találkoztam, mindig előbújt belőlem a szkepticizmus, hogy vajon hozható-e a legelső rész színvonala, vagy nem sikerül megugrani a mércét, főleg ha az elég magasra ível. Nos erről az idők során leszoktam. Nincsenek elvárásaim, csak nagyon minimálisak, és megtanultam bízni az íróban is. Aki egyszer képes nagyot alkotni, az meg tudja ismételni a bravúrt. És tényleg...
Angela Marsons nagyot dobbantott az Elfojtott sikollyal, minek olvasása közben az összes körmömet lerágtam (képzeletben) mire a gyilkos kilétére fény derült. Most kicsit változik a koncepció, és ez akár zavarhatná is az olvasókat, akik az előző Kim Stone-féle történetvezetés sémáját várták. Jelen esetben ugyanis tudjuk, ki a „gyilkos”, illetve azt, hogy ki mozgatja a szálakat, melynek következtében gyilkossá válnak azok, akik nem veszik észre a rejtett manipulációt, csak akkor, mikor már késő. Zavarhatna a Columbo-effektus... mégsem zavar...
Az Ördögi játszmák bemutatja, hogyan használható a pszichológia fegyverként, és hogy fordítható az ember saját elméje önmaga ellen. Alex kitűnő játékos, a valódi pszichopata életre kelt szobraként is tekinthetnénk rá. Hűvösen félelmetes intelligencia, mely pengeéles és halálos. Nagyon jól kidolgozott karakter, akinek tettei önmaga személyiségének tükreként mutatkoznak meg. A regényt mindvégig uralja a belső lélektani feszültség, az érzelmek összecsapása, és a tudatalatti félelmek, frusztrációk felszínre hozása. Alex kiengedi a szellemet a palackból, és ezzel elszabadul a pokol. Hogy mit akar bizonyítani kísérleti alanyai által? Hogy mit takar a pszichopata kifejezés? Ez mind nagyon szépen körvonalazódik a regényben, eloszlatva néhány félreértést, mely esetlegesen rögzülhetett tudatunkban a fogalom által.
Hogy a játék valamennyire kiegyenlített legyen, bekapcsolódik Kim Stone is, aki sejti, hogy valami nem stimmel a doktornő körül, de a megérzésein kívül más bizonyítéka nemigen van. Ám ez egy cseppet sem zavarja. Tudja, hogy kemény az ellenfél, és azt is, hogy ezt a lélektani viadalt nem fogja megúszni sérülések nélkül, de Kim akkor érzi magát igazán elemében, ha kihívássá válik küldetése. Nos, most aztán nem panaszkodhat. Miután megkapja a diagnózist, hogy ő mégsem erősíti a pszichopaták táborát, bármennyire is ebben a hitben éldegélt, némi páncélt próbál szőni lelke köré, hogy kevésbé fájjon az összecsapás. Hogy a lélektani síkon folyó párbajban meddig tart a színészkedés, és hol kezdődik az igazi megpróbáltatás, nehéz megállapítani, és csak a regény végére vázolhatjuk fel az összképet. Kim képes tartani magát, vagy a múltja összeroppantja?
A kissé nyersen őszinte nyomozónő még mindig küzdelmet folytat a démonaival, és nem enged közel magához senkit, a majdnem-barát státusznál visszavonulót fúj. Sokan kifogásolják ezt a jellem és személyiségbeli ridegséget, de hozzám pont emiatt került közel Kim. Nem játssza meg magát, mindig azt mondja, amit épp gondol, nem kenyere a kerülőutas megoldás. Rögtön a lényegre tér... mert mi értelme csűrni-csavarni a szavakat, ha valamit könnyen és lényegre törően is ki lehet fejezni. Az eredmény ugyanaz.
Persze a pszichológia mellett szóba kerül a gyermekbántalmazás és a kiskorúak molesztálása, mely amúgy is olyan téma, amitől nyílik a bicska a jóérzésű ember zsebében. Kim sincs ezzel másképp. Egy másik szálon futó nyomozás taglalja ezeket a szörnyűségeket, és ennek a megoldására csak a regény végén kerül sor, tehát mégsem maradunk teljesen hagyományos, titokzatos nyomozás nélkül. Az írónő remekül felépítette Kim Stone kettős személyiségét, aki nem játszik át skizofréniába, mert nem ily módon valósul meg ez a kettősség. Kőkemény zsaru, aki mélyen elzárja érzelmeit a külvilág elől, mégis aggódva éleszt újra egy csecsemőt, és fogad be egy árvává vált kutyát, akinek közelsége egyszerre zavarja és meg is nyugtatja őt. Szeretem, hogy nem szól bele a romantika a történet alakulásába. Kim ilyen, és kíváncsian várom, milyenné fejlődik Angela kezei alatt.
A csapat többi tagját is sikerült megkedvelnem, különös tekintettel Stacey-re, aki előtt kinyílik a világ, amikor a számítógép elől terepre kerül, és kénytelen belevetni magát a nyomozás folyamatába, mely immáron testközelből köszön vissza rá. Remélem, a későbbiekben több szerep is jut neki, hiszen karakterében sok a kiaknázatlan lehetőség.
Bryant majdnem-barátként szintén tartja magát, de nem próbálja meg hízelgőre venni a figurát. Kimmel való kapcsolata kollegális, néha bensőségesebb, személyes síkot is érint, de ekkor a nyomozónő megálljt parancsol. A privát szféra páncélját ember legyen a talpán, aki képes áttörni. A szabályok szubjektív módon találnak értelmezésre Kim által, de improvizációi az esetek nagy többségében szerencsésen sülnek el. Kivételek természetesen akadnak. És nem mellesleg kiderül Kimről, hogy remek úszó. :)
Egy szó mint száz, engem nem zavart, hogy most a lélektan jobban átitatta a sorokat, ettől még nem lett kevésbé mozgalmas és izgalmas a történet. Nem ment a sztori rovására. Bár továbbra is szeretem a csattanókat, nagyon jó együtt nyomozni a nyomozóval, ez akkor is lehetséges, ha már az elején ismerjük a „hunyó” személyét. Kim tökéletesen felépíti a nyomozást, saját stratégiát követ, mely légvárakból növi ki magát acélbiztos, bizonyítható ténnyé. Bár mi tudjuk, ki az ördögi játszmák játékmestere, végigjárhatjuk azt a folyamatot, ahogy a nyomozónőben a sejtés bizonyos tudássá érik.
A regényt elolvasva tudásunk is bővül néhány pszichológiai fogalommal, és bizony ennek a szakmának az árnyoldalaival is megismerkedhetünk. Hihetetlen, hogy a szavaknak mekkora ereje van! Ha jól irányzottan rejtjük el őket ártalmatlannak látszó mondanivalónkban, pengeként képesek a tudatba hasítani. Egy-két, ki sem mondott, csak sejtetett gondolat átprogramozott démont farag az emberből, aki már nem lesz ura többé saját cselekedeteinek. És ha megtörténik a baj, vajon ki számít valódi bűnösnek? És ez hogy bizonyítható? Tessék elolvasni az Ördögi játszmákat, és akkor minden kiderül...
5 / 5
Húha csikorognak a fogaskerekek az agyam tájékán, meg lettek olajozva némi frissítővel. Tudom, hogy nem épp hajnali egykor kéne tejeskávéval itatni az agysejtjeimet, de sajnos ez most a túlélés elengedhetetlen feltétele. Meg elnézve az ujjaimat, ahogy a billentyűzeten táncolnak, nem is ártott a kis nafta. A kezdő lökés meg is van... uh, de hogy fogom én ezt angolra lefordítani... a tárgyra kéne térni.
Igen, Kim Stone újra nyomoz. Angela Marsons második Kim Stone története nemrégiben landolt nálam, amiért örök hála és köszönet a General Press Könyvkiadónak, és persze Angela Marsonsnak, aki papírra vagy épp monitorra vetette az újabb nyomozós sztorit.
Vonzalmam a krimik iránt nem csappant, és ez annak köszönhető, hogy számos színvonalas alkotás látott napvilágot az utóbbi időben a kategórián belül. Ha folytatással találkoztam, mindig előbújt belőlem a szkepticizmus, hogy vajon hozható-e a legelső rész színvonala, vagy nem sikerül megugrani a mércét, főleg ha az elég magasra ível. Nos erről az idők során leszoktam. Nincsenek elvárásaim, csak nagyon minimálisak, és megtanultam bízni az íróban is. Aki egyszer képes nagyot alkotni, az meg tudja ismételni a bravúrt. És tényleg...Angela Marsons nagyot dobbantott az Elfojtott sikollyal, minek olvasása közben az összes körmömet lerágtam (képzeletben) mire a gyilkos kilétére fény derült. Most kicsit változik a koncepció, és ez akár zavarhatná is az olvasókat, akik az előző Kim Stone-féle történetvezetés sémáját várták. Jelen esetben ugyanis tudjuk, ki a „gyilkos”, illetve azt, hogy ki mozgatja a szálakat, melynek következtében gyilkossá válnak azok, akik nem veszik észre a rejtett manipulációt, csak akkor, mikor már késő. Zavarhatna a Columbo-effektus... mégsem zavar...
 |
| dr. Alexandra Thorne |
Az Ördögi játszmák bemutatja, hogyan használható a pszichológia fegyverként, és hogy fordítható az ember saját elméje önmaga ellen. Alex kitűnő játékos, a valódi pszichopata életre kelt szobraként is tekinthetnénk rá. Hűvösen félelmetes intelligencia, mely pengeéles és halálos. Nagyon jól kidolgozott karakter, akinek tettei önmaga személyiségének tükreként mutatkoznak meg. A regényt mindvégig uralja a belső lélektani feszültség, az érzelmek összecsapása, és a tudatalatti félelmek, frusztrációk felszínre hozása. Alex kiengedi a szellemet a palackból, és ezzel elszabadul a pokol. Hogy mit akar bizonyítani kísérleti alanyai által? Hogy mit takar a pszichopata kifejezés? Ez mind nagyon szépen körvonalazódik a regényben, eloszlatva néhány félreértést, mely esetlegesen rögzülhetett tudatunkban a fogalom által.
A csapat többi tagját is sikerült megkedvelnem, különös tekintettel Stacey-re, aki előtt kinyílik a világ, amikor a számítógép elől terepre kerül, és kénytelen belevetni magát a nyomozás folyamatába, mely immáron testközelből köszön vissza rá. Remélem, a későbbiekben több szerep is jut neki, hiszen karakterében sok a kiaknázatlan lehetőség.
Bryant majdnem-barátként szintén tartja magát, de nem próbálja meg hízelgőre venni a figurát. Kimmel való kapcsolata kollegális, néha bensőségesebb, személyes síkot is érint, de ekkor a nyomozónő megálljt parancsol. A privát szféra páncélját ember legyen a talpán, aki képes áttörni. A szabályok szubjektív módon találnak értelmezésre Kim által, de improvizációi az esetek nagy többségében szerencsésen sülnek el. Kivételek természetesen akadnak. És nem mellesleg kiderül Kimről, hogy remek úszó. :)
 |
| The Black Country |
A regényt elolvasva tudásunk is bővül néhány pszichológiai fogalommal, és bizony ennek a szakmának az árnyoldalaival is megismerkedhetünk. Hihetetlen, hogy a szavaknak mekkora ereje van! Ha jól irányzottan rejtjük el őket ártalmatlannak látszó mondanivalónkban, pengeként képesek a tudatba hasítani. Egy-két, ki sem mondott, csak sejtetett gondolat átprogramozott démont farag az emberből, aki már nem lesz ura többé saját cselekedeteinek. És ha megtörténik a baj, vajon ki számít valódi bűnösnek? És ez hogy bizonyítható? Tessék elolvasni az Ördögi játszmákat, és akkor minden kiderül...
5 / 5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése