EREDETI CÍM: A BIRODALMI KALÓZ – SOROZAT: A BIRODALOM TENGERI BÁSTYÁI I.
KIADÓ: UNDERGROUND
OLDALSZÁM: 490
MEGJELENÉS ÉVE: 2016
MŰFAJ: TÖRTÉNELEM, ÉLETRAJZ
FÜLSZÖVEG:
Az Admiral Graf Spee német birodalmi páncéloshajó, Hans Langsdorff parancsnok vezetésével a legnagyobb titokban elhagyta a wilhelmshaveni kikötőt. Ellátóhajója, az Altmark, Heinrich Dau kapitánnyal az élén, már augusztus 6-én útnak indult. A két hajó fiatal, tettre kész legénysége izgatottan figyelte a hazai és a külpolitikai híreket. A két parancsnok kivételével egyikük sem sejtette, hogy mi a célja a kihajózásnak. Langsdorff és Dau parancsnoki kabinjának biztos rejtekén egy-egy lezárt, titkos boríték lapult, melyet csak a háború kitörésekor nyithattak fel...
Recenziók írásakor mindig igyekszem őszintén kifejteni gondolataimat, mivel az egésznek csak így van értelme. Tehát most sem titkolom el, hogy a II. világháború történései sosem tartoztak kedvenc tanulmányaim közé. Rengeteg alkotás született a témával kapcsolatban, melyek a Harmadik Birodalom kegyetlenségeit taglalták, gondolhatunk itt a Schindler listájára, vagy Robert Merle könyvére, mely a Mesterségem a halál címet viseli. Nem tudtam nyugodt szívvel belemerülni ebbe a korba, mondhatnám megfeküdte a gyomrom a második világháború. Ezért félve közeledtem A birodalmi kalózhoz, ugyanis rengeteg negatív „elő”ítélettel telt tudatom már skatulyát állított a nácik számára. Hogy mennyiben változtatott a bennem kialakult összképen a regény? Ez érdekes kérdés. Megpróbálom körvonalazni.
 |
| Az Admiral Graf Spee zsebcsatahajó |
A sablont ráhúzva a gondolatra úgy is mondhatnám, a nácik esetében sem minden fehér és fekete. Rendben, hogy az elkészült alkotások túlnyomó többsége a kegyetlenkedéseiket emelte a néző vagy az olvasó elé – némelyik naturalista, dokumentált pontossággal – de mint mindenhol, ez esetben is akadtak kivételek. Nem minden náci volt kegyetlen. Van, aki csak az események áldozata lett. Ahogy kitört a háború, a politika ellenséget csinált a többi nemzetből.
A belső vívódást, és azt, hogy az embertelen körülmények között is meg lehet maradni úriembernek, nagyon jól példázza az Admiral Graf Spee zsebcsatahajó – mely 1939. „Augusztus 21-én este nyolc órakor a révkalauzok segítségével... teljes rádiócsendben, elsötétítve kihajózott Wilhelmshaven kikötőjéből.” – és egyúttal Johann Wilhelm Rudolf Langsdorff – Hans Langsdorff – utolsó útja, mely A birodalmi kalóz lapjain elevenedik meg, és olyan képet tár elénk, ami némileg hígítja a náci, mint „elvakult gyilkos” sztereotípiát. Langsdorff kapitányt még az angol foglyok is úriemberként tisztelték, mivel nem fogolyként bánt azokkal, akiknek politikai kötelességből el kellett süllyeszteni a hajóját. „Maximilian von Spee gróf a kezdetektől a példaképe volt, és most itt áll, negyvenöt évesen az ország legerősebb hadihajóján, mely sorsszerűen a bálványozott tengernagy nevét viseli. Dicsőség, hazaszeretet, emberség. ... Hans Langsdorff egész életében ezeket az alapelveket követte. és lelkészcsalád leszármazottjaként az első, amire megtanították, az élet szeretete.”
A birodalmi kalóz abban is különleges, hogy a száraz adatokat oly módon szövi bele a történetbe, hogy azok emészthető formában jussanak az olvasó elé. Azon vettem észre magam, hogy a görcs felenged bennem, és élvezem az olvasást. Mozgalmas, tanulságos és egyben tanít is, adatokkal, évszámokkal, sorsokkal ismertet meg, a történelem egy kevésbé ismert szegletével, mely a tengeri csatákra korlátozódik.
 |
| Hans Langsdorff |
Bár én is kedvelem a tengert és óceánt, ez az utazás nem volt szívderítő, de azért örülök, hogy megismerkedhettem Paul Ascherrel, Hans Langsdorffal, és bepillantást nyerhettem a tengeri hadviselésbe. A regényes részeket pedig kiegészíthettem magamban a könyv végén lévő függelék segítségével, mely bemutatta az Admiral Graf Spee paramétereit, a legénységet név szerint, és a kapitány életrajza is részletezésre került. Jó kis történelem lecke volt. Játszva tanultam. Az olvasás után és közben is igyekeztem szemezgetni a megjelent cikkek, képek közül, a történetet nagy alapossággal megismerni, ha már ízelítőt kaptam belőle, gondoltam miért ne gyűjtsek be minél több információt.
A regény keretbe zárja a történetet, hiszen 1939. december 13-ával indul, aztán visszautazunk a múltba, a kihajózás előttre, amikor megismerhetjük a főbb szereplők, Hans Langsorff, Paul Ascher életét, hétköznapjait.
Mennyiben változtatta meg őket a háború? Én nem láttam különbséget, ugyanúgy emberek maradtak az embertelenségben. Aggódó apák, szerető férjek. Becsületes polgárok. Jellemük sem deformálódott el. Kötelességüknek tartották a haza szolgálatát, és mivel ők a Német Birodalom szülöttei voltak, nem tehettek mást, engedelmeskedtek a parancsoknak, melyek némelyike mély keserűséggel töltötte el őket. Ellenségként kezelni régi barátokat, ez ment a legnehezebben, de a Graf Spee és legénysége nem élezte ki az ellentétet, a fogságba esett angolokkal is úgy bántak, mintha vendégek lennének a hajón. És az angolok is becsületes úriemberként tekintettek a sorhajókapitányra. „Hans Langsdorff és Patrick Dove (az Africa Shell egykori parancsnoka) ... szoros barátságot kötöttek. ... Kettejük szimpátiája erősen rácáfolt mindenre, ami a két nép ellenségeskedésében testet öltött.”
A barátságokat ugyan nem tette tönkre a háború, de mégis feszültté váltak a kapcsolatok. Ugyanis ha nem is éreztették ezt nyíltan egymással, mindkét fél tudta, hogy ők most a politika színpadán alá és fölérendelt viszonyba kerültek.
 |
| Paul Ascher |
Ki szeretnék emelni egy karaktert, aki különösen közel került hozzám: ő Matthias „Matt” Pütz „az alacsony, világosszőke hajú, finom arcvonásokkal rendelkező” kis matróz, aki képviselte a tettvágytól buzgó, fiatal legénység életét is. Nem volt semmi elkorcsosult eszme híve, csak bizonyítani akart, megállni a helyét, fontossá válni. Paul Ascher, aki szintén egy nagyon rokonszenves szereplő – a Graf Spee tüzérségi főnöke – a szárnyai alá vette, és biztatta is a lelkes fiút a továbbtanulásra, mert látta benne a jövőt.
Sok minden megmutatkozik a regényben, a szerzőknek sikerült jól érzékeltetni, hogy a katona egyben ember is, és nem mindig van választása. Bár a háborús, csatázós regények általában a férfi olvasókat vonzzák, meg kell mondanom, hogy én nőként is élvezni tudtam, ráadásul úgy, hogy egy olyan témával foglalkozik, mely sosem volt a szívem csücske. A birodalmi kalóz nem túlmisztifikált szupermeneket ábrázol. Olyan férfiakat mutat be, akik nem szégyellik a könnyeiket, akik szárazföldi otthonukat felcserélték egy, az Atlanti-óceánt járó otthonra. Mert a hosszú út során bizony már ekként kezdtek tekinteni hajójukra. Hans Langsdorffban pedig egyfajta pót-apát láttak megtestesülni, ami nem is csoda, hiszen a parancsnoknak mindenkihez volt egy-két jó szava, és a háborút sem hozta közelebb az embereihez, csak amennyire szükséges volt.
Voltak pillanatok, mikor kimondottan elérzékenyültem, ilyen volt a Graf Spee halottjainak temetését bemutató epizód. Ez egy olyan esemény volt, melyet akár a nemzeti semlegesség is jellemezhetne, hiszen sokan megjelentek a temetésen, és nem csupán a Német Birodalom szövetségesei. Ezt a lélektani belső összetartozást még a háború sem tudta szétrombolni.
Az Altmark – az Admiral Graf Spee ellátóhajója – történetét is megismerhetjük, aki ügyes segédkalózként manőverezett, sokáig sikerült is megőriznie „névtelenségét”. Heinrich Dau, a fegyvertelen hajó parancsnoka kicsit zordabb jellemmel volt megáldva, mint Langsdorff, és az angol foglyok esetében is kénytelen volt megszorításokkal élni, de még így sem nevezhető kegyetlennek. Inkább a legénysége javát tartotta szem előtt, hiszen ők nem voltak berendezkedve ennyi személy ellátására. Improvizálni kellett.
 |
| Az Altmark ellátóhajó |
Nagyon szemléletesen, élvezetes és dinamikus párbeszédeken keresztül követhetjük az eseményeket, ahogy a két birodalmi hajó egyre inkább közeledik végzete felé. Nagy meglepetés nem érhet minket, már ami a végkimenetelt illeti, hiszen valóságból megtörtént dokumentum-regényről van szó. Itt a miérteken volt a hangsúly, hogyan és miként jutott odáig a két hajó, ahonnan már nem volt visszaút? Pszichológiai, erkölcsi oldalról is megvilágításba kerülnek a dolgok, minden apró mozzanat, elszólás értelmet nyer.
A regény sikeresen utat talált a női olvasókhoz is. Nem volt benne felesleges érzelgősség, erős női karakter, még romantika sem. Mégis tele volt érzelemmel, vívódással. Bár ismertem a történetet, mégis képes voltam végigizgulni a tengeri csatákat. A végén úgy éreztem, igazán győztes senki sem lehet, mert mindenkit megnyomorított a háború, és van akit nem csupán lelkileg. A sors kiegyenlítette a dolgokat. Lélektanilag is minden a helyére kerül.
A háború ott hagyta nyomát a résztvevők mindegyikén. Nem tudtam igazán haragudni arra a kapitányra, aki bocsánatot kért minden egyes hajó elsüllyesztéséért. „Sajnálom, kapitány úr, de ez a háború.” Ahogy az angolok sem. Amit éreztek, az a fájdalom nem haragból fakadt, hanem keserűségből. Az ellenfelek tisztelték egymást. És ez a tisztelet végigvonul az egész regényen.
Sosem gondoltam volna, hogy valaha képes leszek ajánlani elolvasásra egy olyan könyvet, mely a második világháború eseménysorozatához köthető, most mégis ezt teszem. A birodalmi kalóz egy remek regény az emberségről, a becsületről és a tisztességről. Gördülékeny, dinamikus, őszinte. Olvastatja magát, a párbeszédek és a leírások is egyensúlyban vannak.
Akiknek tetszett, azoknak jó hír, hogy már előkészületben a sorozat második kötete, a Gránátok a becsületért, mely a Bismarck történetét meséli el.
5 / 5
5 / 5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése