LEDA D' RASI - BOSZORKÁNYDINASZTIA ELSŐ KÖNYV - UTOLSÓ KÍVÁNSÁG

EREDETI CÍM: UTOLSÓ KÍVÁNSÁG – SOROZAT: BOSZORKÁNYDINASZTIA 1. KÖNYV
KIADÓ: MOGUL KIADÓ
OLDALSZÁM: 478
MEGJELENÉS: 2016
MŰFAJ: ROMANTIKUS FANTASY

FÜLSZÖVEG:
Te mit tennél, ha egy nap kiderülne, hogy boszorkány vagy? Képes lennél egy korábban mesének hitt világról elfogadni, hogy az mégiscsak valóság?

Angel Ivy Stanford élete – csodával határos módon túlélt balesete után –, 180 fokos fordulatot vesz. Hirtelen egy olyan közösségben találja magát, amiről eddig csak fantasy könyvekben olvasott. Kezdeti lelkesedése és csodálata azonban addig tart, amíg rá nem döbben, hogy a halhatatlanok élete bizony nem habos torta. Véres leszámolások keresztezik útjukat. Hamarosan azt is meg kell tapasztalnia, hogy a boszorkányüldözés sem csak a történelemkönyvek lapjain létezik. Az Ítélőszék évszázasok óta a nyomukban van. Lehet, hogy a halhatatlanságnál mégis jobb a halandó élet?

Lazarus a halhatatlanok egyik legnagyobb királya, az alakváltók ura. Életét immár négy évszázada gyász uralja, szíve és lelke a rég elhunyt kedvesét, Liliant siratja. Majd egyszer csak jön egy fiatal boszorkány, aki a megszólalásig hasonlít egykori szerelméhez, és Lazarus halottnak hitt érzelmei újra életre kelnek. Ez a hasonlóság a véletlen műve, vagy a sors akarata? Lazarus vajon meg tudja védeni a nőt az őt fenyegető veszélyektől? És vajon képes őt meggyőzni, hogy válassza a halhatatlanságot, és vele együtt a szerelmét?

Két világ életszemlélete feszül egymásnak, de lassan kiderül, hogy nincs is akkora különbség közöttük. Mert lehet egy lény bár halhatatlan, bírhat végtelen erővel, nagyon is emberi gondolatok, és érzelmek szerint éli mindennapjait. Igazán csak a halhatatlanok tudják megadni a választ az emberek állandó kérdésére: Valóban örök a szerelem?

Egyszer volt, hol nem volt... nem is tudom, hol kezdjem ezt a mesét... a Boszorkánydinasztiáról recenziót írni nem azért nehéz, mert képességeim szabadságra mentek, mikor épp szükségem lenne rájuk. Azért speciális eset számomra ez a könyv, mert a kulisszatitkok sem hagytak érintetlenül, tehát úgymond a keletkezés egész folyamatát végigkísértem, és nem csupán külső szemlélőként. De mindezt most félreteszem, és átalakulok azzá a bloggerré, aki objektíven alkotja meg véleményét elemzése tárgyáról. Mielőtt még túlbonyolítanám a dolgokat, bele is ugrok – in medias res –kezdődjék hát az Utolsó kívánság :)

Leda D'Rasi írónő

A fantasy világ eléggé sokszínű és érdekes. Mostanában a vámpíroké és a farkasembereké volt a főszerep, de egy csavarral a helyzet megváltozik, és a boszorkányok lépnek át a fókuszba, értük izgulhatunk, őket ismerhetjük meg Leda D'Rasi első regényében, az Utolsó kívánságban.
Korábban foglalkozott velük sok mozifilm, kisebb-nagyobb történetek fő és mellékszereplőiként is előbukkantak a boszorkányok, hol pozitív hol pedig negatív minősítésben. Van, hogy az őket üldöző vadászok a „jók” van, hogy egyszeriben megváltozik a felállás. Ezért jó annyira a fantasy, mert nincsenek kőbe vésve a szabályok, és mindennek az ellentéte is igaz lehet.
Leda egy olyan világot teremtett, melyben első sőt talán második látásra-olvasásra sem könnyű eligazodni, de ez ne rettentsen el senkit, mert minden szépen a helyére kerül a cselekmény kibontakozása során. A halhatatlanok világára nyílik rálátásunk, ami be van ékelve a halandók világába, de saját politikával, erkölcsi és szabályrendszerrel rendelkezik, melyeknek betartását szigorúan ellenőrzik. Valóban olyan jó dolog halhatatlannak lenni? Ez mekkora felelősséggel jár?

Angel Stanford // (Amy Acker) 

Az írónő rengeteg fajt pakolt egymás mellé, de hangsúlyt csak néhány kap a regény első részében. A vámpírok egy ideig mellőzve lesznek, őket ne keressük, vagy ha keressük, máshol... helyettük színre lépnek a boszorkányok, a lykae-k és a démonok, de találkozhatunk lidércekkel is.

Lazarus

Leda oly módon szövi a szálakat, hogy a régi, már megszokott halhatatlan tulajdonságok mellett újakkal is bővül a paletta a főszereplők esetében. Mivel ez egy romantikus – némi erotikus beütéssel – felruházott fantasy történet, természetesen egy „pár” áll a középpontban, de hogy előrevetítsem, a mellékkarakterek épp annyira érdekesek, viccesek és szórakoztatóak, mint a főszereplőknek kikiáltott Angel és Lazarus – merthogy imígyen hívják őket. Semmiképp sem lenne teljes értékű a cselekmény, ha nem nyüzsögnének a közelükben az olyan karakterek, mint Luna vagy Una, a két legerősebb és legősibb boszorkány, vagy Fairy, a férfigyűlölő szépség... nagyon sok egyéniséget vonultat fel az írónő, akiknek kibontása remélhetőleg egy esetleges következő epizódban megtörténik.
Ebben az esetben szerencsére nem egy kikényszerített románcról van szó, illetve Angel egy ideig így érzi, de aztán hamar felkapcsolódik a lámpa, és a tudatunkat megvilágítja: mi miért történik. A sors irányítja a dolgokat, szóval a „hagyjuk őket megtörténni” kicsit direkt módon van levezetve, úgymond célirányosan. Ez is egy újítás Lédánál. Az Égiek útmutatása a boszorkányok számára. Mindenesetre humorérzéküknél vannak, mert tudnak úgy sakkozni, hogy olyan képletet hozzanak össze,ami sokak számára képtelenség és irracionális :) Igaz, Fairy? (no de nem spoilerezünk.

Fairy Sommers

Leda tudatosan törekedett arra, hogy a már sok helyen meglévő fantasy elemeket újakkal bővítse, ilyen módon elhatárolódva az esetleges ismétlésektől. A regény dinamikája megfelelő lett, bár a leírások néhol icipicit talán monotonabbra sikerültek, de ezt bőven ellensúlyozzák a pattogó, szarkasztikus és pikáns humorral átitatott párbeszédek és az olyan karakterek, akik a legtermészetesebb módon élik életüket, abszolút nem foglalkozva azzal, a külvilág milyen véleményt formál róluk. Ez egy rejtett üzenet is lehet, ami célba talál: mindig légy önmagad, és ne próbálj megfelelni senkinek! Luna, aki szerintem az egyik legerőteljesebb, legellentmondásosabb de egyben az egyik legrokonszenvesebb karakter, lehet tükör a világnak: bár nem százas, és ezt a véleményt szinte mindenki osztja, aki akárcsak egy percet is találkozott vele, ám mégis a „bohóc-váz” mögött egy olyan nő rejtőzik, aki bármit megtenne a testvéreiért. Ő így kötött barátságot a világgal, így számolt le a képmutatással. A megfontolt Una lehetne az ellenpólus, aki szigorúan szabálykövető, hozzáállása mindenhez protokolláris, nem kedveli, ha a dolgok oly módon vannak „lekezelve” ahogy Luna intézné őket. Mégis tökéletesen kiegészítik egymást. Aztán ott van a több szempontból titokzatos Fairy, akinek a karaktere pár sor után már az egyik legszimpatikusabb szereplőm volt, és újra meg újra vártam a felbukkanását.
Tetszett a fokozatosság, ahogy megismerjük a szereplőket, a kapcsolatokat, a konfliktusokat. A történet nyelvezete könnyed és szókimondó, egyáltalán nem érződik rajta a prűd naivitás. Én úgy érzem, ez egy erős indítás, és szépen körvonalazódnak azok a kisebb hibák, amik a későbbiekben már kiküszöbölhetők. Angel például, a legfiatalabb boszorkány úgymond prototípusnak tekinthető, az első modell, akinek jellemrajza majdnem tökéletesre sikerült. Szeretem az erős női karaktereket, de benne mintha éreztem volna némi önellentmondást, ami naivitással párosult. Persze többször előtérbe lépett „tökös” határozottsága, ami azonban hipp-hopp eltűnt, és újra visszasüllyedt abba a színtelen, felemás állapotba. Ez főleg azoknál a jeleneteknél tapasztalható, melyekben közösen szerepel Lazarussal.

Una

Akkor most kapjon néhány szót az alakváltók királya, az igazságos és kissé depis Lazarus, aki már kismillió éve halott szerelmét siratja. Nos, sajnos ez a karakter nagyon nem lett a kedvencem, és bár sokat változik a történet folyamán – többnyire előnyére –, megszeretni nem sikerült. Nem találtam fogódzót rajta. Talán bennem is kereshető a hiba néhány százalékban, ugyanis sosem rajongtam az olyan hősszerelmes férfi karakterekért, akik szinte tárgyként kezelik a nőt, hogy még a széltől is képesek legyenek megóvni. Miután Angel lerombolta Laz hasonló imidzsét, amaz próbálta új alapokra helyezni tekintélyét vele szemben, és egy másik unszimpatikus tulajdonsága kúszott előtérbe, méghozzá a birtoklásvágy. Lehetnék elnézőbb vele szemben, mert végső soron, ha nagyon lesarkítjuk a dolgot, ő egy ember bőrbe bújt lykae – farkas – tehát genetikailag félig meddig állat, és mint olyan, a nőt nőstényként kezeli. Nem ez a baj, számomra az ő karaktere nem hordozott annyi egyediséget, egyéniséget, mint a boszorkányoké, hanem egy bizonyos sablon szintjére süllyedt. A jellemfejlődés azonban szépen megfigyelhető nála is, mert a kezdeti morc, büszkeségében sértett uralkodóról kiderül, hogy egy érző lény a felszín alatt, és még humora is van, amin ugyan még csiszolni kell, de mégsem reménytelen eset.
Ha a férfi karaktereket nézzük, itt is egy mellékszereplőt emelnék ki, akit rögtön megszerettem: ő nem más, mint a démonok királya, Aghrimon. Az ő karaktere messze nem hordozza azt a színpadiasságot, mint Lazarusé. A flegma, laza, de azért mégis tekintélyt parancsoló démon úgy uralja a sorokat abban a fejezetben, ahol felbukkan, hogy mindenki más szinte láthatatlanná válik.
Az írónőtől nagyon jó ötlet volt, hogy itt-ott elszórtan megjelentet olyan karaktereket, akik  ha nem is uralják a cselekmény egészét, mégis rájuk irányul a figyelem és bevésődnek a tudatunkba; a történet kohéziója szempontjából meghatározó alakok. Az olvasókban pedig felmerül a kérdés: felbukkanásuk vajon véletlenszerű, vagy előre generál bizonyos eseményeket? Ebben a világban sosem lehet tudni.

Luna

Bár a kerettörténet a hepi endbe zúduló romantikus egymásra találás – az alakuló konfliktusok, a különböző szituációkból kialakuló helyzetkomikumok, melyekhez az olyan szereplők asszisztálnak, mint mondjuk a minden lében kanál Luna, tartalmassá, pergőssé és élvezhetővé varázsolják ezt a világot. Hogy ne maradjunk ellenség nélkül sem, feltűnnek a boszorkányvadászok is, más szóval Ítészek, akik a középkori inkvizíció kártékony eszméit kincsként őrzik, és sajnos alkalmazzák is őket, ami a legszörnyűbb, hogy immáron modernebb eszközök is rendelkezésükre állnak. Ábrázolásuk a regény elején még középkori keretek között történik, aztán, mikor átváltunk a jelenbe, már csak a vezetőjük szemszögéből kísérhetjük nyomon ténykedésüket. Jó megoldás volt beiktatni az Ítész főnök véleményét a modern világról, de ez mehetett volna kicsit pergősebben, ám lélektanilag teljesen rendben volt ez a réteg, az eldeformált világnézetükkel. Kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle. Leda olyannak ábrázolta őket, amilyeneknek el is képzelhetjük az inkvizítorokat: akik képtelenek a logikus gondolkodásra, ehelyett a begyöpösödött dogmáikhoz tartják magukat, amit nem kell megmagyarázni csak elfogadni. (egy pattogó szópárbajra mondjuk kíváncsi lennék az Ítész vezér és Una között) :)
Lassan a mondandóm végére érek, és már csak az összegzés van hátra.
Őszintén mondhatom, Leda első könyvével méltán foglalhatja el helyét az írónők táborában, és büszke lehet erre a regényére. Bár érezni rajta, hogy szárnypróbálgatás, hogy még nem forrt ki teljesen ez a stílus, de az erős alapokat lefektette, és van mire építkeznie. Humora egyedi, nem erőltetett, kellemes és hangulatos légkört teremt. Karakterei abszolút vállalhatóak, mindenkit szívesen látnak, aki bemerészkedik a Dinasztia világába. Mindenki meg fogja találni a számára rokonszenves személyeket, hiszen széles a kínálat. A boszorkányok megérkeztek... mi pedig izgatottan várjuk a további kalandokat!

BORÍTÓ: Első osztályú, nagyon szépen kidolgozott, figyelemfelkeltő és a tartalommal is szoros összefüggésben van. A színek is megfelelőek, nem túl élénk, de ez a sötétebb sejtelmesség illik a történet hangulatához. 5 pont

TÖRTÉNET: A fantasy világ egy szegletébe enged betekintést, sodrása dinamikus, de a cselekményt néhol megszakítják rövidebb, erotikába hajló romantikus epizódok. Érdekes keverékét alkotja a kalandnak és romantikának. Mindvégig útitársunk marad a pikáns humor, mely fellazítja a történet szerkezetét és még élvezhetőbbé varázsolja. 4,5 pont  

KARAKTEREK: Sok karakterrel megismerkedhetünk, vannak összetett személyiséggel rendelkező, dominánsabb szereplők, de vannak olyanok, akik bár nem rendelkeznek bonyolult jellemrajzzal, mégis élővé varázsolja őket az írónő. A sokszínűség jellemző a főbb és mellékszereplők ábrázolására. Az olvasó otthonosan érezheti magát a társaságukban. 5 pont