EREDETI CÍM: DIE BETROGENE
KIADÓ: GENERAL PRESS KÖNYVKIADÓ
OLDALSZÁM: 512
MEGJELENÉS: 2016 (EREDETI: 2015)
MŰFAJ: KRIMI
FORDÍTOTTA: SZALAI LAJOS
FÜLSZÖVEG:
Az észak-angliai kisváros lakói megdöbbenve fogadják a hírt, hogy Richard Linville-t, a köztiszteletben álló, nyugdíjas rendőr főfelügyelőt egy februári, hideg éjszakán a saját otthonában brutálisan meggyilkolták. Vajon kinek állhatott az útjában a visszavonultan élő, feddhetetlen idős férfi?
Linville lánya, Kate az apja halálával elvesztette az egyetlen embert, akit szeretett. A londoni rendőrségen dolgozó nő magányosan, céltalanul éli mindennapjait: senkihez sem tud közel kerülni, ráadásul a munkájában sem érzi magát sikeresnek. Amikor hazatér gyászolni a szülői házba, úgy látja, a vidéki rendőrség nem tesz meg mindent az ügy felgöngyölítéséért, ezért ő maga ered a gyilkos nyomába. A nyomozás során egyre több holttestre bukkan, és mind több titokra derül fény az apja múltjából... Mintha a férfi nem is az az ember lett volna, akinek ő ismerte.
Ahogy Charlotte Link feszült hangulatú, izgalmas krimijének főhőse közeledik a rejtély megoldásához, egyre jobban szembesül azzal, mivel jár, ha egy hazugságra épített életről lehull a lepel.
Szinte hihetetlen, hogy végre eljutottam idáig... Ki is használom a pihenőmet, és gyorsan megírom a rám váró sorokat, mert van bőven lemaradásom.
Akkor rajtam a világ szeme...
A General Press Könyvkiadó ismét elemében van, hiszen csak úgy szórják az emberek elé a minőségi krimiket. Én alig bírom kapkodni a fejem, hogy lépést tartsak. Az Ördögi játszmák és a Légszomj után a Hazug múlt is feltárult előttem, minden rejtélyével együtt. Német krimit nem hiszem, hogy olvastam eddig, tehát Charlotte Link jóvoltából ezt is kipipálhatom, akinek a nevét megjegyzem, mert eddig ismeretlenül csengett számomra, de ezután odafigyelek a munkásságára. Engem meggyőzött...
Ugyan német a regényírónő, de a történet maga Angliában játszódik (többnyire), a szereplők is angolok. Felőlem azonban lehettek volna bármilyen nemzetiségűek, biztosan gyorsan megbirkózom a történettel.
Oh igen... Mikor kezembe vettem a könyvet, már előzetes elvárásokkal tolakodtam be a sorok közé, hiszen olvastam már néhány bűnügyi történetet ahhoz, hogy legyen némi összehasonlítási alapom és fogódzóm a megítéléshez.
A krimiknél megszokhattuk már, hogy senki és semmi nem az és olyan, amilyennek hisszük, vagy első látásra tűnik egy külső szemlélő számára. Itt már a cím is indukálja ezt.
Egy szerető apa. Egy titok. Egy kegyetlen gyilkosság. És a gépezet beindul...
A Hazug múlt icipicit döcögősen indul, de nagyon jól megalapozza a feszültséget. Kezdetben zavart, hogy az írónő sok szereplővel kooperál, de aztán felvettem a ritmust, és szépen minden rendeződött. A káoszból rend lett. És egy nagyon izgalmas történet bontakozott ki előttem. Hirtelen azon vettem észre magam, hogy le sem tudom már tenni a könyvet.
Ami nagyon szimpatikus volt elsőre, hogy itt a nyomozók nem eszményített karakterek, hanem valódi emberek valódi problémákkal, akik bizony követnek el olyan baklövéseket, melyek súlyos következményekkel járnak. Kate Linville, az önbizalomhiányban szenvedő nyomozónő is teljesen átlagos, aki a Scotland Yardnál dolgozik, és csak külső szemlélőként vehet részt az édesapja meggyilkolásának ügyében való nyomozásban. „Kate mindent maga ért el. Ma már úgy tűnik, mintha ezer éve lett volna, de volt idő, amikor magabiztosabb és sikeresebb volt. Aztán jött egy-két ballépés, amik után lebénult. Az esze ugyan mindig azt súgta, hogy tévedni emberi dolog, és hogy nem ő az egyetlen, aki néha alaposan elbaltáz egy-egy ügyet, de ez sem segített: az önbizalma megingott, és soha nem nyerte vissza többé.” Ám valamiféle belső metamorfózis indul meg a nőben, hiszen a tehetségtelen rendőrről kiderül, hogy mégsem olyan rossz ő, mint amilyennek hiszi magát. A motiváció előbukkan, számos titokkal együtt, és már nincs megállás. Kate sok mindent kockára tesz, de mégis belefolyik az ügybe.
Caleb Hale főfelügyelő sem az a tipikus szuperzsaru. Őt bízták meg az üggyel, ami kezd túlnőni rajta. Nem jut előrébb, és ezt Kate is észreveszi. A felügyelő karaktere engem több szempontból is idegesített. A Hazug múltról elmondhatjuk, hogy nem épp férfiközpontú krimi, mert az erősebbik nem képviselői eléggé idegtépőre sikeredtek. A nők közt is akadtak olyan karakterek, akiket nem szívesen látnánk vendégül otthonunkban. Szerintem az egyensúly pont jó volt. Ami még kedvemre volt, hogy a mellékszereplők jelleme is szépen ki lett dolgozva. Minden karakterhez kaptunk fogódzót, hogy gyűlöljük, szeressük, együtt érezzünk vele...
Caleb személye kezdetben elidegenítő hatást kelt, és én sokáig nem értettem, miért is kapta meg ezt az ügyet, mert a képességei totálisan hiányoztak ahhoz, hogy megbirkózzon a feladattal. És itt jön egy újabb csavar... a lélektan, amitől közvetlenebbé válik a karakter az olvasó számára. A Hazug múltban mindenki ön-ironikusan és őszintén beismeri gyengeségét, ami a mélypontról kibillenti őt, és képes lesz szembenézni félelmeivel. Mindenki vállalja a felelősséget tetteiért, még akkor is, ha tudja, ez súlyos következményekkel jár jövőjére nézve. Ez az erkölcsi tartás az, ami nem engedte, hogy a szimpátiám visszájára forduljon. Szeretem, ha egy történetbe érzelmeket is vegyítenek. Számomra nagyon fontos, hogy ismerjem a szereplőket, hiszen velük élek egy ideig, az ő világukban létezem, amíg olvasok. Charlotte Link maximálisan eleget tesz ennek a követelménynek.
Az írónő a hétköznapi embereket is felruházza olyan tulajdonságokkal, amik mélyen bennük szunnyadnak, és csak vészhelyzet esetén hívja őket elő a szükség. Stella és Jonas ebbe a kategóriába sorolható. Egy házaspár, aki gyermekével együtt csöppen bele a történetbe. Az események forgataga rögtön magával rántja őket. Stellát nagyon megkedveltem. Ő a nap hőse címet is elnyerte tőlem kitartásával és odaadásával. A kedvencem mégsem ő volt, hanem mindvégig Jane Scapin, aki fiatal, tehetséges nyomozó, szerintem az egyik legütősebb karakter a regényben, aki a Kim Stone-típust képviseli a történetben. Az élete szintén tele van problémákkal, de hogy máshogy is lehetne...
A történet sok szálon fut, de szépen összekapcsolódnak az események. Sosem szerettem a lineáris történetvezetést, amikor csak egy dologra koncentrál az író, és ezt vezeti végig, pofonegyszerű megoldással zárva a regényt. A Hazug múlt olyan, mint egy több ismeretlenes egyenlet, melynek van megoldása, de ehhez bizony kacifántos út vezet.
Aztán ahogy peregnek az események, egyre közelebb kerülünk a megoldáshoz, és a végén csak nézünk, mint a moziban... A csattanó bizony meglepett. Nem... nem lehet rájönni hamar, ki áll a dolgok mögött, mi miért történt, és hogy ki segített kinek. Ehhez végig kell olvasni a regényt, ami a 150. oldaltól már szinte letehetetlen. Tegyetek vele egy próbát, megéri!
5 / 4,5
Borító: Tökéletes, telitalálat. Mindent elmond, szorosan kapcsolódik a történethez. A kiindulási pontot ragadja meg. Ahonnan minden baj eredeztethető. 5 pont
Karakterek: Nagyon szép, teljes jellemrajzot kapnak, az írónőnek sikerült élővé varázsolnia őket. Még a mellékszereplők is dinamikus egyéniséggé válnak. Könnyen megtaláljuk az utat hozzájuk, a szimpátia és az ellenszenv szinte tapintható lesz. Ahogy az egy jó kriminél elvárható. 5 pont
Történet: Kissé lassan indul be, de miután ez megtörténik, meg sem áll, hanem száguld a végkifejletig, számos csavart eredményezve. 4,5 pont
Szinte hihetetlen, hogy végre eljutottam idáig... Ki is használom a pihenőmet, és gyorsan megírom a rám váró sorokat, mert van bőven lemaradásom.
Akkor rajtam a világ szeme...
 |
| Charlotte Link |
Ugyan német a regényírónő, de a történet maga Angliában játszódik (többnyire), a szereplők is angolok. Felőlem azonban lehettek volna bármilyen nemzetiségűek, biztosan gyorsan megbirkózom a történettel.
Oh igen... Mikor kezembe vettem a könyvet, már előzetes elvárásokkal tolakodtam be a sorok közé, hiszen olvastam már néhány bűnügyi történetet ahhoz, hogy legyen némi összehasonlítási alapom és fogódzóm a megítéléshez.
A krimiknél megszokhattuk már, hogy senki és semmi nem az és olyan, amilyennek hisszük, vagy első látásra tűnik egy külső szemlélő számára. Itt már a cím is indukálja ezt.
Egy szerető apa. Egy titok. Egy kegyetlen gyilkosság. És a gépezet beindul...
A Hazug múlt icipicit döcögősen indul, de nagyon jól megalapozza a feszültséget. Kezdetben zavart, hogy az írónő sok szereplővel kooperál, de aztán felvettem a ritmust, és szépen minden rendeződött. A káoszból rend lett. És egy nagyon izgalmas történet bontakozott ki előttem. Hirtelen azon vettem észre magam, hogy le sem tudom már tenni a könyvet.
Ami nagyon szimpatikus volt elsőre, hogy itt a nyomozók nem eszményített karakterek, hanem valódi emberek valódi problémákkal, akik bizony követnek el olyan baklövéseket, melyek súlyos következményekkel járnak. Kate Linville, az önbizalomhiányban szenvedő nyomozónő is teljesen átlagos, aki a Scotland Yardnál dolgozik, és csak külső szemlélőként vehet részt az édesapja meggyilkolásának ügyében való nyomozásban. „Kate mindent maga ért el. Ma már úgy tűnik, mintha ezer éve lett volna, de volt idő, amikor magabiztosabb és sikeresebb volt. Aztán jött egy-két ballépés, amik után lebénult. Az esze ugyan mindig azt súgta, hogy tévedni emberi dolog, és hogy nem ő az egyetlen, aki néha alaposan elbaltáz egy-egy ügyet, de ez sem segített: az önbizalma megingott, és soha nem nyerte vissza többé.” Ám valamiféle belső metamorfózis indul meg a nőben, hiszen a tehetségtelen rendőrről kiderül, hogy mégsem olyan rossz ő, mint amilyennek hiszi magát. A motiváció előbukkan, számos titokkal együtt, és már nincs megállás. Kate sok mindent kockára tesz, de mégis belefolyik az ügybe.Caleb Hale főfelügyelő sem az a tipikus szuperzsaru. Őt bízták meg az üggyel, ami kezd túlnőni rajta. Nem jut előrébb, és ezt Kate is észreveszi. A felügyelő karaktere engem több szempontból is idegesített. A Hazug múltról elmondhatjuk, hogy nem épp férfiközpontú krimi, mert az erősebbik nem képviselői eléggé idegtépőre sikeredtek. A nők közt is akadtak olyan karakterek, akiket nem szívesen látnánk vendégül otthonunkban. Szerintem az egyensúly pont jó volt. Ami még kedvemre volt, hogy a mellékszereplők jelleme is szépen ki lett dolgozva. Minden karakterhez kaptunk fogódzót, hogy gyűlöljük, szeressük, együtt érezzünk vele...
Caleb személye kezdetben elidegenítő hatást kelt, és én sokáig nem értettem, miért is kapta meg ezt az ügyet, mert a képességei totálisan hiányoztak ahhoz, hogy megbirkózzon a feladattal. És itt jön egy újabb csavar... a lélektan, amitől közvetlenebbé válik a karakter az olvasó számára. A Hazug múltban mindenki ön-ironikusan és őszintén beismeri gyengeségét, ami a mélypontról kibillenti őt, és képes lesz szembenézni félelmeivel. Mindenki vállalja a felelősséget tetteiért, még akkor is, ha tudja, ez súlyos következményekkel jár jövőjére nézve. Ez az erkölcsi tartás az, ami nem engedte, hogy a szimpátiám visszájára forduljon. Szeretem, ha egy történetbe érzelmeket is vegyítenek. Számomra nagyon fontos, hogy ismerjem a szereplőket, hiszen velük élek egy ideig, az ő világukban létezem, amíg olvasok. Charlotte Link maximálisan eleget tesz ennek a követelménynek.
Az írónő a hétköznapi embereket is felruházza olyan tulajdonságokkal, amik mélyen bennük szunnyadnak, és csak vészhelyzet esetén hívja őket elő a szükség. Stella és Jonas ebbe a kategóriába sorolható. Egy házaspár, aki gyermekével együtt csöppen bele a történetbe. Az események forgataga rögtön magával rántja őket. Stellát nagyon megkedveltem. Ő a nap hőse címet is elnyerte tőlem kitartásával és odaadásával. A kedvencem mégsem ő volt, hanem mindvégig Jane Scapin, aki fiatal, tehetséges nyomozó, szerintem az egyik legütősebb karakter a regényben, aki a Kim Stone-típust képviseli a történetben. Az élete szintén tele van problémákkal, de hogy máshogy is lehetne...
A történet sok szálon fut, de szépen összekapcsolódnak az események. Sosem szerettem a lineáris történetvezetést, amikor csak egy dologra koncentrál az író, és ezt vezeti végig, pofonegyszerű megoldással zárva a regényt. A Hazug múlt olyan, mint egy több ismeretlenes egyenlet, melynek van megoldása, de ehhez bizony kacifántos út vezet.
Aztán ahogy peregnek az események, egyre közelebb kerülünk a megoldáshoz, és a végén csak nézünk, mint a moziban... A csattanó bizony meglepett. Nem... nem lehet rájönni hamar, ki áll a dolgok mögött, mi miért történt, és hogy ki segített kinek. Ehhez végig kell olvasni a regényt, ami a 150. oldaltól már szinte letehetetlen. Tegyetek vele egy próbát, megéri!
A könyvet nagyon szépen köszönöm a General Press Könyvkiadónak!
Borító: Tökéletes, telitalálat. Mindent elmond, szorosan kapcsolódik a történethez. A kiindulási pontot ragadja meg. Ahonnan minden baj eredeztethető. 5 pont
Karakterek: Nagyon szép, teljes jellemrajzot kapnak, az írónőnek sikerült élővé varázsolnia őket. Még a mellékszereplők is dinamikus egyéniséggé válnak. Könnyen megtaláljuk az utat hozzájuk, a szimpátia és az ellenszenv szinte tapintható lesz. Ahogy az egy jó kriminél elvárható. 5 pont
Történet: Kissé lassan indul be, de miután ez megtörténik, meg sem áll, hanem száguld a végkifejletig, számos csavart eredményezve. 4,5 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése