INTERJÚ MIKS-RÉDAI VIKTÓRIÁVAL

Mindig is érdekeltek egy könyv háttérmunkálatai. Mi zajlik a kulisszák mögött, hogy nyeri el végső formáját. A külföldi regények esetében a fordítás is nagyon izgatta fantáziám, hiszen vannak nagyon jól sikerült, és igen gyenge próbálkozások is. Én most egy olyan íróval-fordítóval készítettem interjút, aki az első kategóriát erősíti. Remekül szórakoztam azokon a regényeken, melyek a kezei közül kerültek ki, különös tekintettel a Napernyő Protektorátus sorozatra.
Következzen egy interjú Miks-Rédai Viktóriával, aki Laura Arkanian néven írónőként is debütált már, de én elsősorban fordítóként figyeltem fel rá. Ebből a kis beszélgetésből megtudhatjuk, hogy zajlik egy regény fordítása... Olvasásra fel!
Laura egyébként volt már a Kildara rendezvény vendége is, ahol szintén megosztott velünk sok érdekes információt munkásságával kapcsolatban.
Köszönöm szépen a lehetőséget! 

Az eredeti szöveg tartalmához képest mekkora írói szabadságot kapsz a fordítás esetében? 

A tartalom az első, annak mindig meg kell maradnia, ebben nincs szabadságom. Abban igen, hogy hogyan adom át azt a tartalmat, és itt nem csak a leírt szavakra gondolok, hanem az eredeti kifejezések stílusértékére, hangulatidéző erejére. A fordító szembekerül ezzel a mondattal: „She frowned”. Hogyan fordítsa? A szövegkörnyezettől függően lehet, hogy haragosan nézett, lehet, hogy értetlenül ráncolta a homlokát, lehet, hogy undorodva grimaszolt. A fordító dolga, hogy megértse és megérezze ezeket a finom különbségeket, és a megfelelő magyar kifejezést válassza helyettük.

Emellett összevonhatok, szétválaszthatok mondatokat, megcserélhetem a tagmondatok sorrendjét, ha úgy ítélem, hogy ezzel a tartalom átadását, esetleg a feszültség fokozását szolgálom. Szeretek alliterációkat, irodalmi és filmes áthallásokat csempészni a szövegbe, bár ennek a szerkesztőim nem mindig örülnek annyira. És ott vannak a szójátékok, amik, mondjuk, angol szavak összecsengésére építenek, azokat ki kell hagyni, és hasonló magyar szójátékkal helyettesíteni, ha lehet – ha nem lehet, akkor csak kihagyni, és kész.

Egy másik érdekes részterülete a fordításnak, amiről könyveket lehetne írni, a márkanevek, Európában nem ismert, nem használt dolgok, többnyire ételfélék vagy háztartási cikkek fordítása. Van, aki változatlanul meghagyja egy amerikai édesség nevét, van aki, mint én is, a márkanév helyett inkább körülírja (mint például a csípős cukorkát az Oblivionben).  

Leginkább fantasy könyvek szerepelnek fordításaid között. Úgy érzem, teljesen otthonosan mozogsz ebben a világban.  Mi alapján döntesz, melyik regény lesz a következő, melyen dolgozni fogsz?

Nem én döntöm el, a kiadók éves tervétől függ, hogy a folyamatban lévő sorozataim hogyan követik egymást, illetve milyen más sorozatra vagy különálló kötetre kérnek fel. 

Farkas Veronika, Török Krisztina szintén ismert fantasy fordító. A szakmán belül tartjátok egymással a kapcsolatot tapasztalatszerzés céljából? 

Személyesen nem sok fordítót ismerek, inkább internetes, facebookos csoportokban figyelek és tanulok. Az összegyűjtött irodalmi vagy hétköznapi félrefordításokból sokat lehet okulni. 

Tudnál mesélni kicsit arról, hogyan is állsz neki egy fordításnak? Gondolok itt arra, hogy mennyire ismerkedsz meg előtte a szöveggel, mi alapján választasz? 

A kapott szöveget nem olvasom el előre, ugyanúgy haladok vele, mintha csak olvasnám. Ez segít, hogy minden részt friss szemmel nézzek, ne ugorjak át a részletek felett. Persze így fennáll a veszélye, hogy a végén történik valami, ami az addigiakat más megvilágításba helyezi, mondjuk, mint Az árulás csókja esetében, kiderül, ki a herceg és ki az orgyilkos :) de erre van az ellenőrző átolvasás, hogy az elgépelésekkel, kisebb-nagyobb hibákkal együtt ezeket az esetleg félrecsúszott utalásokat is kifésüljem. 

Körülbelül mennyi időbe telik egy átlagos, 350-400 oldalas regény lefordítása?

Elsősorban az határozza meg, hogy van egy főállásom is, vagyis a fordítás az estéimre és a hétvégéimre marad. Másodsorban nagyon sokban függ a szöveg bonyolultságától is. Egy archaikus szövegnél, vagy éppen egy olyannál, ami nagyon sok szlenget, káromkodást, rövidítést használ, bőven szótárazok, ami lassít. Harmadsorban pedig az ember agya akkor sem bírja egy bizonyos mennyiségnél tovább naponta, ha pihenten áll neki, és nincs más dolga – ez mindenkinél más és más, nálam nagyjából 10 gépelt magyar oldal. Egy 350-400 oldalas nyomtatott könyv az én képernyőmön 150-180 oldalra fut ki, vagyis ideális esetben, ha kizárólag ezzel kellene foglalkoznom, elém tennék az ételt és italt, és 10 hibátlan oldalt tudnék termelni minden nap, ellenőrzéssel együtt durván három hét alatt le lehetne fordítani egy könyvet. Ez persze a valóságban lehetetlen, a fordító is ember, többnyire családos, munkába jár, háztartást vezet, fáj a foga, állatorvoshoz kell vinnie a kutyáját, és néha a regényhősök helyett inkább az őt körülvevő valódi emberekkel foglalkozna kicsit :) Mondjunk két hónapot, és akkor jó voltam :)

Eddig melyik regényt érezted leginkább magadénak, melyet fordítanod kellett?

Katherine Addison könyvét, a Goblin Emperort. Úgy tudom, idén jön ki a GABO-nál. Remélem, az olvasók is legalább annyira fogják élvezni, mint én, amíg dolgoztam vele. 

Van esetleg kedvenc szerződ, akitől bármelyik könyvet – szinte gondolkodás nélkül – elvállalnád? 

Gail Carriger ilyen, azt hiszem, a Napernyő Protektorátus fordításán minden alkalommal jól szórakoztam. 

Térjünk át kicsit a regényedre. Mikor gondoltad úgy, hogy íróként is szeretnéd kipróbálni magad?

Jóval azelőtt, hogy egyáltalán megtanultam volna bármilyen idegen nyelven, négy-öt éves koromban már határozottan tudtam, hogy író akarok lenni. A fanfiction-korszakot és a zsengéket leszámítva, a Holdezüst első, sok átdolgozást megért változatát 19 éve tettem papírra. 

Joggal gondolhatnánk, hogy a vámpír-vérfarkas témában nagyon sok újat alkotni már nem lehet. Erre az állításra rácáfolva, neked mégis sikerült. A Holdezüst, véraranyt olvasva az volt az érzésem, hogy újjáteremtetted a „másvérűek” mítoszát. Mesélnél kicsit arról, hogyan is született meg ez a város a hold alatt? 

Az első, másfél oldalas vázlatot egy idegen nyelvű, levelező novellapárbajra írtam, még középiskolában. Ez ott ért véget, amikor Peter és Andrea összejött egymással – de aztán csak nem hagyott nyugodni a dolog. Olyan nincs, hogy ezek ketten boldogan éljenek, amíg meg nem halnak. Nem egy lebegő szappanbuborékban laknak, hanem egy nagyvárosban, van családjuk, egyetemre járnak, van klánvezérük, annak nyilván van véleménye a dologról… Összejönnek, oké. És mi lesz azután? És azután? A sok azután közben pedig a hangsúlyok áthelyeződtek a romantikáról a politikára, márpedig ha egy város politikai életét akarjuk leírni, azt a várost rendesen ki kell dolgozni. :) 

A könyvben szereplő város névtelen, de az írás során kiválasztottam egy északnyugat-amerikai nagyvárost, és azt tekintettem referenciának a távolságok, nap- és holdkelték, évszakok, időjárás, stb. szempontjából. Aztán fogtam a holdnaptárat (volt olyan év, nem is egy, nem is régen, amikor a téli napforduló holdtöltére esett!), és ahhoz igazítottam a történet idővonalát. Ezzel a háttér nagyjából készen állt, a szereplők teljes élettörténete, a viszonyrendszereikkel együtt, pedig már régen, több változattal korábbról a fejemben volt. Csak le kellett írni. Aztán átjavítani.  És félredobni. És újra elővenni, újra átjavítani. És újra… :)

A hold misztikuma lengi körül a történetet. Mintha élne, lélegezne, akár a város, mely fölött vigyázva figyel. Mit jelent számodra a Hold? Éjszakákon felnézve az égre, érzed úgy, hogy elszabadul a fantáziád? 

Szeretem nézni a holdat, de rám nincs semmiféle hatással, pedig a Rák jegyében születtem. A fantáziám általában inkább utazások során lódul meg, amikor az ablakban látom elszaladni a tájat, és mivel középiskolás korom óta vagy kollégista vagyok, vagy ingázó, efféle „fejben-írásra” bőven van alkalmam. Ezekből születnek a „rémcafatok”, kisebb-nagyobb életképek, amik vagy bekerülnek a főszövegbe, vagy nem. Néha valamelyik szereplő múltjából ugrik be valami, néha a későbbi jövőjéből, néha pedig alternatív változatok bukkannak fel – nincs olyan szereplőm, akit már ne végeztem volna ki legalább egyszer fejben, de megkockáztatom, nincs olyan non-canon ship sem, amivel meg lehetne lepni :)

Egy részesre tervezted a Holdezüst, véraranyt, vagy gondolkodsz a folytatáson?

A második és harmadik rész már meg van írva; a második a felszállási engedélyt várja a Könyvmolyképzőnél, a harmadik egyelőre az átdolgozást a winchesteremen. A negyedik részt fejben már végigírtam. 

Újabb regény-ötlet is van kilátásban? Esetleg másik műfaj meghódítása is szerepel terveid között?

Van két egykötetes ötletem is, a Sziromszív, ez egy íróról szól, aki nem egészen saját történettel szerzett világhírt, de szokatlan csattanót tervezek a végére, és A tempai démon, megszállásos, thriller-jellegű naplóregény lesz, ha egyszer lesz időm konkrétan meg is írni őket. Időm, az sosincs. 

Az írás, az olvasás és a fordítás szerves egészet alkot. Mindháromnál úgy érzed, hogy ez már szenvedély?

Írni muszáj, ez nem kérdés. Ami az olvasást illeti, betűfüggő vagyok, szabályos szorongási roham jön rám, ha úgy alakul, hogy könyv vagy kindle nélkül maradok valahol. (A filmek, sajnos, többnyire untatnak.) A fordításhoz pedig valóban kell egyfajta megszállottság, mert normális ember nem tölti azzal a hétvégéit egymás után, hogy ül egyhelyben, és gépel :)

Ha elvonatkoztatunk a fordítástól, ki az az író, akire azt mondhatod, hogy ő az abszolút kedvenced? Akinek munkássága képes valami plusz élményt nyújtani? Aki hat rád? 

Erre nem tudok teljes választ adni, egy részleges felsorolásba pedig nem is kezdek bele :) Szabó Magda azért szerepeljen itt, de egyébként egy könyvet csak akkor olvasok végig, ha plusz élményt nyújt, ha hat rám, írótól függetlenül. Jöhet klasszikus, modern, sci-fi, high- és urban fantasy, thriller, horror, szinte bármi, a krimiket leszámítva. 

Van valami álmod, vágyad, melyet a műfordításon belül mindenképpen meg szeretnél valósítani?

Folyamatosan szeretnék fejlődni, előrehaladni, szeretnék egy „igazi” fordítói kurzust is elvégezni, hogy adott esetben szakfordítóként is vállalhassak megbízásokat. 

Sokak számára inspiráló lehet egy ország, vagy város, ahol úgy érzi, a képzelete életre kel, és múzsaként hat rá. Számomra ilyen például Írország. A te életedben is van olyan hely, amelyik ezt a szerepet tölti be?     

Engem nem annyira helyek, inkább városi pillanatképek, lábnyomok, fényviszonyok és zenék inspirálnak. Ha például egy szám „bekattan”, kapcsolatot talál a fejemben a történettel, hetekig képes vagyok ugyanazt hallgatni, miközben a környezetem megkopaszodik kínjában. :)

(az interjú egy korábbi bejegyzéshez tartozott, de most átkerült az interjúk oldalra, ezért újra megjelent)