DANIELLE PAIGE: A SÁRGA TÉGLÁS HÁBORÚ

EREDETI CÍM: YELLOW BRICK WAR

SOROZAT: DOROTHY MUST DIE – III. KÖNYV

KIADÓ: GABO

OLDALSZÁM: 300

EREDETI MEGJELENÉS ÉVE: 2016

MŰFAJ: FANTASY, IFJÚSÁGI

FORDÍTOTTA: TURCSÁNYI JAKAB 

FÜLSZÖVEG:

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Dorothy nevű lány Kansasből. Úgy ismerhetitek, mint tornádólány. Ózföldén kötött ki, ahol három barátra tett szert: a Bádog Favágóra, a Madárijesztőre és a Gyáva Oroszlánra. De túl nagy volt a mágia kísértése. Megváltozott tőle. És a barátai is kifordultak önmagukból.

A varázslatos Ózfölde ma sötét, fenyegető hely.

Amy Gumm vagyok. A tornádók nyilván odavannak a kansasi lányokért, mert engem is elkapott egy. És szintén Ózföldén kötöttem ki, ahol a jók a gonoszok, és a gonoszok a jók. A gonosz boszorkányok ráébresztettek igazi hivatásomra: a gyilkolásra.

Csak egy módon akadályozható meg, hogy Dorothy elpusztítsa Ózföldét – és Kansast. Meg kell ölni. És én vagyok az egyetlen ember, aki ezt megteheti. De kudarcot vallottam. Emberek haltak meg miattam. Az én hibám, hogy portál nyílt a világok között, s most Ózfölde és Kansas is veszélyben van. Mi lesz, ha nem sikerül bezárnom?

Dorothy gondoskodni fog arról, hogy soha többé ne térhessek haza.

Én igazán nagy reményekkel indultam el a sárga téglás úton, hogy olyan kalandokba keveredjek, melyekben jó fej varázslók, tündérek és hősök lesznek a társaim, akikért izgulhatok. Hogy menekül meg a Smaragdváros Dorothytól, aki kissé túladagolta a mágiát, ami az agyára mászott, és gonosztevőt faragott belőle? Igen... bizakodó voltam. Aztán mit is kaptam, nézzük csak. Itt van Amy Gumm, akiről nem igazán sikerült eldöntenem, hogy szimpatizáljak-e vele vagy sem. Örültem, hogy nem sablonos karakter, de a végére leolvadt róla egyedisége, egyénisége, és ő is egyként végezte a sokezer YA hősnő közt, aki ráadásul nem csak másokkal, önmagával is ellentmondásba keveredik. És itt van a semmiből beszivárgó romantika is, ami egyáltalán nem illik a történetbe. Nox és Amy között sem kémia, sem semmi nem érződik, nincs alapja a kapcsolatuknak, egyszerűen csak megtörténik.

Amy egy olyan lány, aki simán belezúg egy hím egyedbe, aki segít rajta, vagy csak egy kicsit is törődik vele. Ezért nem hibáztatom, nem is ez itt a gond. Hanem az, hogy el lettek rontva komplett szituációk ezzel az érzelgősséggel. A sztori folydogált a medrében boszorkányostól, varázslóstól, tündérestől, aztán hirtelen kizökken a hamis szerelem miatt, ami olyan gyorsan bontakozott ki, hogy rá sem eszméltünk, és ott volt. Semmi bajom a jól felépített és jól időzített romantikával, de itt sajnos nem ilyenről beszélünk. Ezek beletuszkolt, felesleges érzelmek, amik elveszik a harci részek élét. Igaza van Noxnak, hogy addig szeress, amíg lehet, ebbe nem kötök bele. De amikor épp közeleg egyik katasztrófa a másik után, szerintem el lehetne napolni ezeket a dolgokat világvége utánra, meghagyva motivációnak az összeborulást. 

A világábrázolás még mindig tetszett, ahogyan a szárnyas majmok kissé előtérbe kerülése is. Lulut például nagyon megszerettem, és valljuk be, sokkal logikusabban gondolkozik Amy Gummnál. A csaj lába alól kezd kicsúszni a talaj. A mágia ugyanúgy nincs rá jó hatással, mint anno Dorothyra, és ezt tudja is. Vagy hússzor elmondja, hogy fél, hogy olyanná válik, mint Dorothy, de azért bevallja, hogy élvezi a gyilkolászást és azt a sötét mágiát, amiben elmerülhet. Nem így kezdődött anno Dorothynál is? A csajt már kezdem sajnálni, mert megismerjük azt a lányt is, aki egykor volt. Nem teljesen az ő hibája, az, amivé átváltozott. 

Nagyon tetszett az eredettörténet, amivel az írónő tisztázta Dorothy személyazonosságát. Hogyan lehet valóságos személy, akivel ilyen mesebeli dolgok történtek? Egy hihető tudósítást kapunk, ami megállja a helyét történet-szinten. Jó húzás volt a helyszín áttétele Kansasbe, így összeér a múlt és a jelen, de Amy viselkedése néhol nagyon tenyérbemászó, még úgy is, hogy indokoltan bunkó. A személyiségfejlődése furcsán alakul, és nem hiszem, hogy jó irányba tart. Az kedvemre való volt, ahogyan Pete-hez viszonyultak, ez a rész nem lett szentimentalizálva. A felmentést nem érdemelte meg. Hiába köszönhetnek neked ezer csodát, ha a végén olyan árulóvá válsz, akinek kezéhez  vér tapad, mégha csak közvetetten is. Ezután nem érdemelsz többé megbecsülést.  

Az, hogy Dorothynak meg kell halnia minél előbb, egyre világosabbá válik, mert már úgy vettem észre, nem teljesen ura saját tetteinek, és olyanokat csinál, amikről nincs meggyőződve hogy biztonságos. És előkerül egy újabb játékos is a Nome király személyében, akiről kiderül, hogy nagyobb szörnyeteg, mint Dorothy és egész vérszomjas serege együttvéve.

Aztán a Gonoszok Forradalmi Rendjéről sem dönthető már el kristálytisztán, hogy ők most – oké, fogalmazzunk egyszerűen – jók vagy rosszak. Glamora meg furán kezd viselkedni. Ki ő valójában? Valóban megmenekül Ózfölde, ha Dorothy eltűnik? A történet végén kapunk egy olyan csavart, amire bevallom, számítottam, mert tudok a folytatásról. Elterelte a sztorit egy másik útra, melyen egy olyan ellenség körvonalazódik, akihez képest Dorothy ártatlan kislánynak tűnik. És végre választ kapunk a varázscipő és a tornádó eredetére is. Ellenben egy csomó új kérdés lát napvilágot. 

Rengeteg hibája ellenére én mégis szerettem ezt a regényt, és le is kötött. Sikerült vizuálisan elmerülnöm a világában. A legszimpatikusabb szereplő ezúttal Ozma és Lulu volt, sajnálom, hogy nem szerepeltek annyit, amitől fontosságuk hangsúlyossá válik a történetben. Noxot valamiért nem sikerült megkedvelnem, hiába akart az írónő gondoskodó, szerelmes figurát varázsolni belőle, ez nem jött össze. Én koloncnak éreztem csak a Kvadráns nyakán. Mellesleg ő sem tudja eldönteni, mit akar. Legalább annyira határozott, mint Amy. Ebből a szempontból összeillenek. 

🌟🌟🌟🌟

DANIELLE PAIGE: A GONOSZ ÉBREDÉSE

EREDETI CÍM: THE WICKED WILL RISE

SOROZAT: DOROTHY MUST DIE - II. KÖNYV

KIADÓ: GABO

OLDALSZÁM: 360 OLDAL

EREDETI MEGJELENÉS: 2015

KIADÁS ÉVE: 2016

MŰFAJ: IFJÚSÁGI FANTASY

FORDÍTOTTA: TURCSÁNYI JAKAB

FÜLSZÖVEG: 

Amy ​Gumm vagyok – egy másik lány Kansasből.

Miután egy tornádó végigsöpört a lakókocsiparkunkon, Ózföldén kötöttem ki.

De ez az Ózfölde nem olyan volt, mint a könyvben és a filmben. Dorothy visszatért, és elkezdte kilopni a varázslatot a földből. A Varázsló is újra eljött.

Glindát már nem lehetett Jó Boszorkánynak nevezni. És ki maradt meg a Gonosz Boszorkányok közül? Egyesítették erőiket a Gonoszok Forradalmi Rendjében, ahová engem is be akartak sorozni.

A küldetésem? Megölni Dorothyt.

És amikor egy csapat egykori – vagy talán nem is csak egykori – gonosz boszorkány akar valamit, elég nehéz nemet mondani. Csakhogy a merénylői küldetésem nem a tervek szerint alakult. Dorothy még mindig életben van. A Rend eltűnt. És az otthonom, amelyet mindenáron magam mögött akartam hagyni, veszélybe kerülhet.

Ezen az eltorzult és megosztott helyen valahogy meg kell találnom Noxot és a Rend maradékát, megvédenem Ózfölde igazi uralkodóját, legyőznöm Dorothyt és csatlósait – miközben megpróbálok rájönni, mit keresek itt valójában. De kiben bízhatok meg egy olyan országban, ahol a jó és a rossz közötti határvonalat egy erősebb szél is átrendezheti?

KI AZ IGAZI GONOSZ?

„Egyszer volt, hol nem volt, egy Amy Gumm nevű lány, akit Ózföldére vetett egy tornádó. Keményen küzdött; hűségesen és vadul. Olyan dolgokat vitt véghez, amelyekre álmában sem gondolt volna. Megtanult varázsolni; kém lett. Hazudott, lopott és börtönbe vetették. Ölt, és nem bánta meg. Volt jó, gonosz és sok minden a kettő között. Sőt egyszerre a kettő, és már neki is nehezére esett különbséget tenni közöttük.”

Amy, csalódtam benned! :( Nagyon szomorú ezt leírni. Egyre nehezebb eldönteni, ki az igazi gonosz! És tudod, mi a gáz? Hogy már azt sem tudom, Te, hová tartozol. Eddig tudtam, de már nem vagyok biztos benne. Eddig kedveltelek, de most olyan nagy gebaszt okoztál, ami megbocsáthatatlan. És Amy, nem azzal van a gond, amit tettél – ez a hősök dolga – hanem azzal, ahogyan tetted! Nem csoda, hogy az immáron szárnyatlan majmok is rettegni kezdtek tőled. És még tovább fokozom, a legnagyobb probléma nem is a hogyan. Hanem az, hogy élvezted! Ám nem ítéllek el teljesen, mert tudom, mennyire nehéz megállni a helyed egy olyan világban, ami percről percre változik, és egyre szeszélyesebb. Ahol senki nem mond igazat neked, vagy a teljes igazság apró részleteit osztja csak meg veled. Kénytelen voltál improvizálni, és azt is értem, miért ragaszkodtál és bíztál meg abban, akiben nem kellett volna. Ha erről az oldalról nézem a dolgokat, felmentelek. Persze egészen nem tudlak. Haragszom rád a legnagyobb ballépésed miatt – rendben, jót akartál. Tudom, de... De előtte nem árt gondolkodni! Ha tudtad, Ozma mennyire fontos Ózfölde számára,  mégis milyen megfontolásból tetted azt, amit? Létezik rá logikus magyarázat? Ebből nem lesz könnyű kivakarnod magad! Ahelyett, hogy előlendítetted volna a dolgokat, ártatlan lények haltak meg. A Magril által őrzött Kétség Ködében vergődve meg voltál győződve arról, ki vagy valójában. Hogy tudod, ki vagy te! Hát én ezt erősen kétlem! Már senki nem tudja, ki vagy Te! Senki! Amy, nézd el a kifakadásomat, de nagyon felidegesítettél! Ám ettől függetlenül drukkolok neked a küldetésedhez, bár egy-két esemény átírt néhány dolgot, nem igaz? Dorothy – készakarva – besegített pár tételben, bár nem azért, hogy neked könnyebb legyen! 

Utadra engedlek, hajrá, Kansas lánya! De csak óvatosan azzal a sötétséggel, ne hagyd, hogy teljesen elemésszen! Bár haragszom, de bízok benned! 

Szóval... ez a második nekifutás Dorothy megölésére sokkal sötétebb szálakon zajlott. Bár a tájleírások, a mágia visszatérte, Lulu királynő otthona, az önáló életre kelt sárga téglás út, a Virágok Tengere, a Harcoló Fák erdeje, és a Szivárvány Citadella olyan gyönyörűen lett bemutatva, hogy többször is elolvastam és levetítettem magamnak 3D-ben. Az Elveszett Dolgok Szigete kissé szürreális színezetet öltött, mégis odaképzeltem magam. Egyáltalán nem nehéz vizualizálni a regényt, Danielle Paige mesterien ért a világépítéshez. (és romboláshoz) Amint a 3D véget ért, elszomorodtam, mert eszembe jutott, Ózfölde milyen gyönyörű hely is lehetne. Akárcsak a porig égett Smaragdváros. Az oroszlánnal vívott epic fight szép volt, és a dühödt motivációt is megértettem – szegény Star –, csak uralni kellene valahogy, és nem hagyni, hogy elnyeljen. Csábító tud lenni a sötét oldal, ha megmutatja mágikus hatalmát, és ezt első kézből tapasztalja meg Amy. Inkább úgy mondom, testközelből. Végre választ kapunk Pete és Ozma titkára is, kik ők valójában, és még néhány dologra, de emellett újabb kérdések garmadája születik. Glinda tovább rontja az amúgy is eléggé rossz helyzetet. Dorothy az egyetlen, aki ugyanolyan, mint volt. Viszont sejtem, mi tette gonosszá. Így akkor az ő megítélése is kettős mérce szerint kell, hogy megtörténjen. Aztán itt a Varázsló, aki szintén okoz meglepetést, nem csak az olvasóknak, hanem Dorothynak és Amynek is egyaránt. A gonosz pedig ébredezik, és már a mágiát is uralma alá kezdi vonni. Amy több részküldetést is kap, amit félig-meddig sikerül kiviteleznie, de inkább kevesebb, mint több eredménnyel. És az idő egyre csak fogy! 

Végülis nem nevezném rossznak ezt a történetet, csak Polikróm – a Szivárvány Lánya – miatt érzem úgy, hogy félresiklott valahol Amy hősködése. De nagyon! Az izgalom és a dinamika jelen van ugyanúgy, mint az első kötetben, és mindvégig fenn is marad. Újabb szereplőket ismerhetünk meg részletesebben, értve ezalatt Lulu királynőt, a kissé zakkant de jószívű és erőskezű szárnyatlan majom vezért. Ozma is kezd kibontakozni, körvonalazódni, ébredezni. Amy pedig belépett az ellentmondásos személyiségek táborába, akiket elméletileg szeretni szoktam. Majd elválik... adok neki esélyt, hogy visszanyerje szimpátiámat. :) Ha több hülyeséget nem csinál... Nox most nem sok vizet zavart, róla még mindig nem tudni sok mindent, de néhány dolog azért kiderül. Az a kis romantika ebbe a helyzetbe nem illett. Ehiszem, hogy Amy tartozni akar valakihez, de akkor bízzon meg jobban választott pasijában. Ha stabil a bizalom, akkor nagyon sok minden máshogy történt volna. De így... most már mindegy... A tét azonban egyre nagyobb, már nem csupán Ózfölde került veszélybe, úgyhogy jobb, ha a szentimentalizmust elhagyva, Amy arra koncentrál, ami előtte zajlik. Mert egyre globálisabb és aggasztóbb a probléma. 

TÖRTÉNET: Izgalmakban és gyönyörű – képzeletet tápláló – tájleírásokban gazdag eseménysorozatot kapunk az írónőtől. Színes világ tárul elénk, és rácsodálkozunk, milyen hatalmas is Ózfölde, de egyben arra is rádöbbenünk, mennyi csodát kellene megmenteni az ébredező gonosztól, ezért szomorúan pergetjük a lapokat. A fantasy elemek káprázatos sokasága tárul elénk kalandba, drámába és néhol kis horroba ágyazva. Ózfölde valóban elvarázsol, és aggodalommal tölt el helyzetének alakulása. 

BORÍTÓ: A selytelmes sötétség átszivárog a lapokról a borítóra, és mintha egy boszorkány alakját mutatná. Vajon a gonosz és a jó határa összemosódik vagy eltávolodik egymástól? Egyszerű mégis sokat sejtető. 

KARAKTEREK: Egyre ellentmondásosabbakká válnak, és nem csak számunkra, önmaguk számára is. Amy esetében sok lesz a belső dilemma, és szó szerint kell megvívnia belső démonaival. Ebben a csodavilágban a szereplők is erős kontúrokat kapnak, így lesz stílusuk és véleményük. Interakcióik csattanósak, olykor bizonytalan kimenetelűek. Elgondolkodhatunk rajtuk, kapcsolatba lépnek velünk. Érezni lehet őket, megérteni nem mindig. Néhányuk körül még nagy a homály, ettől függetlenül van egyéniségük. 

5 / 🌟🌟🌟🌟

DANIELLE PAIGE: DOROTHYNAK MEG KELL HALNIA

EREDETI CÍM: DOROTHY MUST DIE

KIADÓ: GABO

OLDALSZÁM: 436 

EREDETI MEGJELENÉS ÉVE: 2014

MŰFAJ: FANTASY, IFJÚSÁGI

FORDÍTOTTA: TURCSÁNYI JAKAB

FÜLSZÖVEG: 

Én nem kértem ezt.

Nem akartam hős lenni.

De amikor az egész életedet – veled együtt – elsöpri egy tornádó, nincs más választásod, mint menni, amerre visz, nem igaz?

Persze hogy olvastam a könyveket. Láttam a filmeket. Ismerem a dalt a szivárványról és a boldogság kék kismadarairól. De azt sosem hittem volna, hogy Ózfölde ilyen. Az a hely, ahol a jó boszorkányban nem lehet megbízni, a gonosz boszorkányokról kiderülhet, hogy ők a jók és a szárnyas majmokat kivégezhetik lázadásért. A sárga téglás út még megvan – de már az sem a régi.

Mi történt itt? Dorothy történt.

Azt mondják, sikerült visszatérnie Ózföldére. Magához ragadta a hatalmat és a hatalom a fejébe szállt. És már senki nincs biztonságban.

Amy Gumm vagyok – egy másik lány Kansasből.

Beléptem a Gonoszok Forradalmi Rendjébe.

Kiképeztek a harcra. És küldetésem van: eltávolítani a Bádog Favágó szívét. Ellopni a Madárijesztő agyát. Elvenni az Oroszlán bátorságát.

Dorothynak pedig meg kell halnia.

Mivel nem olyan régen fejeztem be a Holdbéli krónikák harmadik részét, ami Aranyhaj történetét dolgozza fel – és át –, modernizálva a mesét, rájöttem, nagyon is tetszenek ezek az újragondolások. Így csiribí-csiribá, Amyvel (főszereplő) együtt én is elmerészkedtem Ózföldére. Annyi különbséggel, hogy én önként, ő nem teljesen. A tornádók szisztematikusan csak kansasi tinilányokat szállítanak varázslatos városokba, így nekem be kellett érnem a képzeletemmel. Bár annak szárnyán is élvezetes volt az utazás. Le merem fogadni, hogy jobban élveztem, mint Amy Gumm. 

régi ismerősünk, a kansasi tornádó

Most, hogy sikerült belevágnom mindennek a közepébe, visszatérek a kezdetekhez, mert úgy illik. Korábban már szemezgettem ezzel a könyvvel, és bevallom őszintén, a címe miatt döntöttem az olvasás mellett. Izgatta a fantáziámat, hogy az édes kis Dorothynak – közkívánatra – miért is kellene jobb létre szenderülnie? Mi csúszhatott félre ennyire Ózföldén, hogy a szerepek így megváltoztak? Mint kiderült, nagyon sok minden. Jóformán csak a Sárga Téglás út maradt ugyanaz. Meg a tornádó természetesen. 

Amy – egy rosszba forduló sorsú young adult tini – épp próbálja eldönteni, hogy milyen viszonyban van az édesanyjával, aki látszólag mindennel és mindenkivel foglalkozik rajta kívül of course. A suliban sem mennek a legjobban a dolgok, de legalább nem lesz behódoló lúzer. Ő az a visszabeszélős típus. Pont ettől keveredik bele egy olyan „verekedésbe”, ami meg sem történik, csak verbálisan. De miért pont neki hinnének. No segáz. Amyt felkapja a zabolázatlan tornádó és lepakolja lakókocsistól Ózföldén. Vele érkezik Star, a kis patkány is. Amy sem lehet teljesen egyedül, hiszen Dorothynak ott van Toto. 

Amy Gumm 

Hamar rájövünk – Amyvel együtt –, hogy ez nem az a barátságos és békés mesebeli birodalom, ahogyan a filmből ismerhetjük. „egy dolog azt hinni, hogy  Ózföldét megrontotta valami nagy gonoszság, de Dorothy valaha jó volt. Megküzdött a Gonosz Boszorkánnyal, és felszabadította Ózföldét. Hogyan változhatott meg ennyire?” Gazdát cseréltek a jelzők is, a Gonoszok Forradalmi Rendje – Glamora, Gert, Nox és még néhányan – tűnik a jófiúk csapatának, míg Glinda, az északi boszorkány mágiát bányász és rabláncra veri a mumpicokat. Amy akaratán kívül belekényszerül egyfajta hős szerepbe, mely ellen lázadozik kezdetben, de aztán belátja, nincs más választása. Dorothynak valami  nagyon megártott, és ettől a vérszomj és a terror vált uralkodóvá Ózföldén. Az Oroszlán kegyetlen gyilkos, aki az emberek félelmével táplálkozik, a Bádog Favágó hidegvérű mészáros, de a Madárijesztő a legrosszabb; – mint egy aberrált pszichopata Frankenstein – brutális kísérleteket folytat Ózfölde lakosain, akik nem önként jelentkeztek kísérleti alanynak. Dorothy rémuralma szinte határtalan, mindenki rettegésben él. Csak nagy titokban mernek lázadozni. Amy rögtön a történet elején megtudja, mennyi elég ahhoz, hogy „magatartás-javításra” küldjenek valakit. Ollie, a kis szárnyas majom például „a szájalás bűncselekményét” követte el. Fel- és aztán eltünedeznek rejtélyes alakok, úgy mint Ózfölde tényleges hercegnője, Ozma, és egy Pete nevű kertészfiú. (satöbbi) Ők vajon milyen szerepet játszanak ebben a bonyolult játékban? Amy egy tisztességes kiképzést követően, hogyan lesz képes egyedül szembeszállni a valóban gonosszá vált Dorothyval és csatlósaival? Egyáltalán miért lett ilyen Dorothy? Kapunk sejtelmes válaszokat, de mivel ez egy négy részes történet, nem mindenre rögtön az első rész végén. Szegény Amy, miután megtapasztalta az e világi kegyetlenségeket, végkövetkeztetésre jut: „Már úgysem számított, ki a hibás... Nem számítottak többé az okok. ... És én ezt nem magamért teszem. Hanem Indigóért, Maude-ért, Jelliáért és mindenkiért, aki Dorothy miatt szenvedett. Az olyan embereknek, mint Dorothy, nem szabad megengedni, hogy irányítsanak. Nem érdemelnek meg egy olyan helyet, mint Ózfölde. ... Nem számít, mennyi időbe telik – nem számít, kit kell előtte elpusztítanom –, de Dorothynak meg kell halnia.”

... nagy a kontraszt

A világ felépítése összetett és látványos, az élőlények – szárnyas majmok, mumpicok, kreatúrák – is kidolgozottak, mozihűek. Levetíthetjük őket magunknak, könnyen elképzelhetjük Ózföldét és a Smaragdvárost. A szereplők közül Amy az, aki a legívesebb jellemfejlődést és karakterépítést mondhatja magáénak, hiszen a többiekről még nem derül ki minden. Sok a megválaszolásra váró rejtély még a Rend tagjai körül is. Ettől azonban nem kell megijedni, ugyanis folyamatosan építi magát a cselekmény, és unalommal nyomokban sem találkozhatunk. Történnek tragédiák, de azért optimizmusunkat sem rabolja el végleg az írónő. A műfaji besorolásnál igencsak sokrétű regény horrorisztikus elemeket is tartalmaz, nem merül el bennük, de jelen vannak. Romantikát még nagyon ne keressünk, ettől Amy is csak összezavarodott. Ő legalább annyira nem értette a boszorkánymester, Nox hozzá való viszonyulását, mint én. Szóval itt még nincs szárba szökkenő románc. 

Danielle Paige írónő

Az eseményeket Amy ismerteti meg velünk, énelbeszélve. Mostanában sokkal jobban szeretem az ekképpen íródott történeteket, közvetlenebbek, az azonosulást is segítik. Szimpátiánk olyan sokfelé még nem ágazhat csupán az első kötet ismeretében. Amyt megszerettem, bár néha csinál olyan dolgokat, amitől falat kaprni támadt kedvem, de aztán helyrehozza, amit lehet, ám sajnos nem minden fordítható vissza. Meglepetésekre is számíthatunk a kalandok során, jól csűri csavarja Danielle Paige írónő. A történet nem bonyolult, de logikai összefüggésekre rábukkanhatunk a rész-történések között. Ezeket megfejthetjük mi, nincs szájbarágva. 

Mivel nekem tetszett az első menet, ezért meg tudom szavazni a baráti max pontszámot, mert még bőven tart a lelkesedésem. Remélem, végig. 

U.I.: Bármennyire is szeretem ezt a mesét, már sosem tudok úgy tekinteni Dorothyra és társaira, mint a regény előtti időkben. 

TÖRTÉNET: Az ismert mesebirodalom kifordítva, eltorzítva. Egy új hősnő, akinek meg kell mentenie Ózföldét attól, aki korábban már megmentette, és most készül újra tönkretenni. Egy fiatal lány, akinek legnagyobb félelme, hogy ő is olyanná válik, mint elődje, a másik kansasi utazó. Akció, kaland, dráma, boszorkányok, árulás, mágia és sok-sok rejtély. Érdemes rálépni arra a Sárga Téglás útra. Ha megtetted, nem ereszt. A könyv olvasmányos, üteme gyors, a leírás részletgazdag, könnyen befogad, és tovább táplálja a fantáziád. 

BORÍTÓ: Nem épp a legszebb, amivel életem során találkoztam, de a betűtípus elkenve az ismerős ruhán, telitalálat! Dorothynak ezer gönce van, de mindegyiken ez a minta pompázik, tehát a borító jól együttműködik a tartalommal. 

KARAKTEREK: Ami Amyt és Dorothyt illeti, őket részletesebben ismerhetjük meg a többieknél, de senki nem marad jellem nélkül, a karakterábrázolások részletesek, és ahol kell, félelmetesek is. Mindenkit vizualizálhatunk, érzéseket, érzelmeket is bőven váltanak ki belőlünk. 

5 / 🌟🌟🌟🌟🌟