DANIELLE PAIGE: A GONOSZ ÉBREDÉSE

EREDETI CÍM: THE WICKED WILL RISE

SOROZAT: DOROTHY MUST DIE - II. KÖNYV

KIADÓ: GABO

OLDALSZÁM: 360 OLDAL

EREDETI MEGJELENÉS: 2015

KIADÁS ÉVE: 2016

MŰFAJ: IFJÚSÁGI FANTASY

FORDÍTOTTA: TURCSÁNYI JAKAB

FÜLSZÖVEG: 

Amy ​Gumm vagyok – egy másik lány Kansasből.

Miután egy tornádó végigsöpört a lakókocsiparkunkon, Ózföldén kötöttem ki.

De ez az Ózfölde nem olyan volt, mint a könyvben és a filmben. Dorothy visszatért, és elkezdte kilopni a varázslatot a földből. A Varázsló is újra eljött.

Glindát már nem lehetett Jó Boszorkánynak nevezni. És ki maradt meg a Gonosz Boszorkányok közül? Egyesítették erőiket a Gonoszok Forradalmi Rendjében, ahová engem is be akartak sorozni.

A küldetésem? Megölni Dorothyt.

És amikor egy csapat egykori – vagy talán nem is csak egykori – gonosz boszorkány akar valamit, elég nehéz nemet mondani. Csakhogy a merénylői küldetésem nem a tervek szerint alakult. Dorothy még mindig életben van. A Rend eltűnt. És az otthonom, amelyet mindenáron magam mögött akartam hagyni, veszélybe kerülhet.

Ezen az eltorzult és megosztott helyen valahogy meg kell találnom Noxot és a Rend maradékát, megvédenem Ózfölde igazi uralkodóját, legyőznöm Dorothyt és csatlósait – miközben megpróbálok rájönni, mit keresek itt valójában. De kiben bízhatok meg egy olyan országban, ahol a jó és a rossz közötti határvonalat egy erősebb szél is átrendezheti?

KI AZ IGAZI GONOSZ?

„Egyszer volt, hol nem volt, egy Amy Gumm nevű lány, akit Ózföldére vetett egy tornádó. Keményen küzdött; hűségesen és vadul. Olyan dolgokat vitt véghez, amelyekre álmában sem gondolt volna. Megtanult varázsolni; kém lett. Hazudott, lopott és börtönbe vetették. Ölt, és nem bánta meg. Volt jó, gonosz és sok minden a kettő között. Sőt egyszerre a kettő, és már neki is nehezére esett különbséget tenni közöttük.”

Amy, csalódtam benned! :( Nagyon szomorú ezt leírni. Egyre nehezebb eldönteni, ki az igazi gonosz! És tudod, mi a gáz? Hogy már azt sem tudom, Te, hová tartozol. Eddig tudtam, de már nem vagyok biztos benne. Eddig kedveltelek, de most olyan nagy gebaszt okoztál, ami megbocsáthatatlan. És Amy, nem azzal van a gond, amit tettél – ez a hősök dolga – hanem azzal, ahogyan tetted! Nem csoda, hogy az immáron szárnyatlan majmok is rettegni kezdtek tőled. És még tovább fokozom, a legnagyobb probléma nem is a hogyan. Hanem az, hogy élvezted! Ám nem ítéllek el teljesen, mert tudom, mennyire nehéz megállni a helyed egy olyan világban, ami percről percre változik, és egyre szeszélyesebb. Ahol senki nem mond igazat neked, vagy a teljes igazság apró részleteit osztja csak meg veled. Kénytelen voltál improvizálni, és azt is értem, miért ragaszkodtál és bíztál meg abban, akiben nem kellett volna. Ha erről az oldalról nézem a dolgokat, felmentelek. Persze egészen nem tudlak. Haragszom rád a legnagyobb ballépésed miatt – rendben, jót akartál. Tudom, de... De előtte nem árt gondolkodni! Ha tudtad, Ozma mennyire fontos Ózfölde számára,  mégis milyen megfontolásból tetted azt, amit? Létezik rá logikus magyarázat? Ebből nem lesz könnyű kivakarnod magad! Ahelyett, hogy előlendítetted volna a dolgokat, ártatlan lények haltak meg. A Magril által őrzött Kétség Ködében vergődve meg voltál győződve arról, ki vagy valójában. Hogy tudod, ki vagy te! Hát én ezt erősen kétlem! Már senki nem tudja, ki vagy Te! Senki! Amy, nézd el a kifakadásomat, de nagyon felidegesítettél! Ám ettől függetlenül drukkolok neked a küldetésedhez, bár egy-két esemény átírt néhány dolgot, nem igaz? Dorothy – készakarva – besegített pár tételben, bár nem azért, hogy neked könnyebb legyen! 

Utadra engedlek, hajrá, Kansas lánya! De csak óvatosan azzal a sötétséggel, ne hagyd, hogy teljesen elemésszen! Bár haragszom, de bízok benned! 

Szóval... ez a második nekifutás Dorothy megölésére sokkal sötétebb szálakon zajlott. Bár a tájleírások, a mágia visszatérte, Lulu királynő otthona, az önáló életre kelt sárga téglás út, a Virágok Tengere, a Harcoló Fák erdeje, és a Szivárvány Citadella olyan gyönyörűen lett bemutatva, hogy többször is elolvastam és levetítettem magamnak 3D-ben. Az Elveszett Dolgok Szigete kissé szürreális színezetet öltött, mégis odaképzeltem magam. Egyáltalán nem nehéz vizualizálni a regényt, Danielle Paige mesterien ért a világépítéshez. (és romboláshoz) Amint a 3D véget ért, elszomorodtam, mert eszembe jutott, Ózfölde milyen gyönyörű hely is lehetne. Akárcsak a porig égett Smaragdváros. Az oroszlánnal vívott epic fight szép volt, és a dühödt motivációt is megértettem – szegény Star –, csak uralni kellene valahogy, és nem hagyni, hogy elnyeljen. Csábító tud lenni a sötét oldal, ha megmutatja mágikus hatalmát, és ezt első kézből tapasztalja meg Amy. Inkább úgy mondom, testközelből. Végre választ kapunk Pete és Ozma titkára is, kik ők valójában, és még néhány dologra, de emellett újabb kérdések garmadája születik. Glinda tovább rontja az amúgy is eléggé rossz helyzetet. Dorothy az egyetlen, aki ugyanolyan, mint volt. Viszont sejtem, mi tette gonosszá. Így akkor az ő megítélése is kettős mérce szerint kell, hogy megtörténjen. Aztán itt a Varázsló, aki szintén okoz meglepetést, nem csak az olvasóknak, hanem Dorothynak és Amynek is egyaránt. A gonosz pedig ébredezik, és már a mágiát is uralma alá kezdi vonni. Amy több részküldetést is kap, amit félig-meddig sikerül kiviteleznie, de inkább kevesebb, mint több eredménnyel. És az idő egyre csak fogy! 

Végülis nem nevezném rossznak ezt a történetet, csak Polikróm – a Szivárvány Lánya – miatt érzem úgy, hogy félresiklott valahol Amy hősködése. De nagyon! Az izgalom és a dinamika jelen van ugyanúgy, mint az első kötetben, és mindvégig fenn is marad. Újabb szereplőket ismerhetünk meg részletesebben, értve ezalatt Lulu királynőt, a kissé zakkant de jószívű és erőskezű szárnyatlan majom vezért. Ozma is kezd kibontakozni, körvonalazódni, ébredezni. Amy pedig belépett az ellentmondásos személyiségek táborába, akiket elméletileg szeretni szoktam. Majd elválik... adok neki esélyt, hogy visszanyerje szimpátiámat. :) Ha több hülyeséget nem csinál... Nox most nem sok vizet zavart, róla még mindig nem tudni sok mindent, de néhány dolog azért kiderül. Az a kis romantika ebbe a helyzetbe nem illett. Ehiszem, hogy Amy tartozni akar valakihez, de akkor bízzon meg jobban választott pasijában. Ha stabil a bizalom, akkor nagyon sok minden máshogy történt volna. De így... most már mindegy... A tét azonban egyre nagyobb, már nem csupán Ózfölde került veszélybe, úgyhogy jobb, ha a szentimentalizmust elhagyva, Amy arra koncentrál, ami előtte zajlik. Mert egyre globálisabb és aggasztóbb a probléma. 

TÖRTÉNET: Izgalmakban és gyönyörű – képzeletet tápláló – tájleírásokban gazdag eseménysorozatot kapunk az írónőtől. Színes világ tárul elénk, és rácsodálkozunk, milyen hatalmas is Ózfölde, de egyben arra is rádöbbenünk, mennyi csodát kellene megmenteni az ébredező gonosztól, ezért szomorúan pergetjük a lapokat. A fantasy elemek káprázatos sokasága tárul elénk kalandba, drámába és néhol kis horroba ágyazva. Ózfölde valóban elvarázsol, és aggodalommal tölt el helyzetének alakulása. 

BORÍTÓ: A selytelmes sötétség átszivárog a lapokról a borítóra, és mintha egy boszorkány alakját mutatná. Vajon a gonosz és a jó határa összemosódik vagy eltávolodik egymástól? Egyszerű mégis sokat sejtető. 

KARAKTEREK: Egyre ellentmondásosabbakká válnak, és nem csak számunkra, önmaguk számára is. Amy esetében sok lesz a belső dilemma, és szó szerint kell megvívnia belső démonaival. Ebben a csodavilágban a szereplők is erős kontúrokat kapnak, így lesz stílusuk és véleményük. Interakcióik csattanósak, olykor bizonytalan kimenetelűek. Elgondolkodhatunk rajtuk, kapcsolatba lépnek velünk. Érezni lehet őket, megérteni nem mindig. Néhányuk körül még nagy a homály, ettől függetlenül van egyéniségük. 

5 / 🌟🌟🌟🌟