A. O. ESTHER: AZ ÉLETFA

 

EREDETI CÍM: AZ ÉLETFA – SOROZAT: ÖSSZETÖRT GLÓRIÁK III.
KIADÓ: DECENS MÉDIA MAGAZIN

OLDALSZÁM: 442

MEGJELENÉS: 2013 

MŰFAJ: FANTASY

FÜLSZÖVEG:

Az Összetört glóriák harmadik kötetében – az Életfában – a Szent Kőris titkos átjáróján át a Pokolba visz az út, ahol Sophielt, Arielt és Urielt erőszakkal tartják fogva a boszorkányok, hogy testüket megszállva feljussanak az élők világába. Arshamon, Nastrod ura ugyanis mindent elsöprő háborúra készül, és bár az angyalok erőnek erejével küzdenek ellene, végül mégis csak sikerül a legerősebbek egyikét megszállnia, aki úgy ismeri a Mennyországot, akárcsak a tenyerét. A fenti, békés világok alkonya közeledni látszik…

A történetet vastagon átszövi a skandináv mitológia, így felbukkannak az Urd forrása alatt élő nornák, akik a földi életeket irányító, fényesen ragyogó sors-fonalakat hol összefonják, hol pedig kényszeresen kettévágják, szerelmet, halált, barátságot vagy háborút szítva ezzel… Nem messze tőlük található Niflheim, ahol a félig csontváz-félig emberi testben vezeklő Hél uralkodik. De vajon segít-e az országába tévedt harcosoknak, vagy magához hasonlóan örök kárhozatra ítéli őket? Mi ér többet egy halott uralkodónőnek: a boszorkányokkal kötött egyezség, vagy a jéggé fagyott szívében feltámadott vonzódás Elijah iránt? Dirillék életveszélyes útja Muspelheimbe, a Tűz Birodalmába vezet, ahol Sutr, a tűzóriás tör foglyaik életére, miközben Gabrielnek a Sötétség Birodalmával és Moroval, a démonnal kell megküzdenie. Halottak hada és démonok garmada kísérti a közéjük tévedt halhatatlanokat, és lesz, aki minden igyekezete ellenére odavész majd… Elijah, Bardo, Ramodiel és Lamachael Arshamon városába ér, feltett szándékuk ugyanis, hogy Égi Testvéreik mindegyikét kiszabadítsák. Mr. Lewinnél, a halott fogadósnál szállnak meg, akitől megtudják, milyen fizetőeszköz létezik a Pokolban, és tőle hallanak először Nidhoggról, az ádáz sárkánykígyóról, aki Nastrod vértavában fürdik, és halottak tetemén lakomázik.

Sophiel szívéért már nem csupán ketten küzdenek, ugyanis Arshamon is magának akarja a lányt. De Gabrielre és Elijahra is szemet vetnek a mágikus erővel bíró nők odalent. Meddig lehet ellenállni az ördögien buja, érzéki csábításnak? Életben maradhat-e az igaz szerelem ennyi kísértés között Elveszíthetik-e a hitüket az angyalok? Hogyan lehet elpusztítani mindazokat, akik már amúgy is halottak? Meghökkentő fordulatok, könnyes drámák, felemelő pillanatok és megannyi csoda vár ránk odalent, a Pokolban… De ne félj, kedves Olvasó, hiszen tudnod kell: az angyalok mindig velünk vannak!

Alig fejeztem be a Hívogat a fény kritikáját, máris rám tört az ihlet, úgyhogy írnom kéne Az Életfáról is. Ez a legfrissebb olvasmány élményem.

Tegnap értem a pokoljárás finiséhez, és mondanom sem kell, legalább annyira megkönnyebbültem, mint az angyalok, útjuk végén. Azt azért hangsúlyozni szeretném, nem azért volt a könnyed sóhaj, mert utáltam amit olvastam. Kedveltem a könyvet, csak nyomasztott az alvilági séta, aminek leírása hátborzongatóan élethűre sikeredett. Mivel nagyon vizuális típus vagyok, könnyen rám telepszik olvasmányaim légköre, hangulata. Képzelhetitek... 

Piros pontot szórok az előforduló mitológiai elemek sokszínűségéért; imádtam, ahogy a skandináv és a keresztény mítosz-világ keveredik egy kis boszorkánysággal.

A sors istennőinél, a Nornáknál még minden rendben volt, a nagy fehérség igazán nem zavart, de aztán jött a keserű méz. Hélnél Nilfheim uralkodónőjénél már tudtam, hogy rémálmodni fogok. Szegényt sajnálom, mert nagyon rossz lehet így élőhalni, vagy inkább halálélni. 

Eszternek köszönhetem, hogy a skandináv mitológiába is kedvem támadt betekinteni. Ő nyitotta meg a kapukat, én pedig szó nélkül beléptem. Bardo, a poéngyáros, kiköpött Thor a buzogányával. ;) A pokol az északi mítoszok alapján van felépítve, városokra tagolódik, a klímája változó, viszont levegőt csak mértékkel ajánlatos venni. (Összehasonlítva a görögökkel, és ha már alvilág, Perszephoné nem szívott akkorát, mint Hél, és megjelenése is kellemesebb – széljegyzet vége.) A királynő valóban méltó a sajnálatunkra, nem ő választotta ezt a posztot (gondolom), amikor pedig elsírja magát, ébreszti a szánalmat rendesen. Nem tartom gonosznak, még akkor sem, ha a pokol a lakhelye. Minő véletlen, hogy Diril-hez is lesz köze, aki barátnőjeként említi őt. Hogy ez a barátság mennyire őszinte, az már más kérdés.

És igen... Diril. Ki ha ő nem. Természetesen ő is pokolra száll. Még élőként, kisöcsivel, a gyerek-bőrbe bújtatott Sahranferrel. A hajsza folytatódik jó és rossz között, egy szinttel lejjebb. Csak most többen is beszállnak a játékba.

A Hívogat a fény magában hordozta a folytatás lehetőségét, így Az Életfa megszületése várható volt. És nagyon jó, hogy elkészült. Bizarr ábrázolásával, tanító jelleggel is bír. Ki szeretne halála után úgy élni, mint itt a kárhozottak? Bár Eszternél sem végleges ez az állapot, van lehetőség a megmenekülésre, csak bízni kell és hinni.  Sophiel már kezd rokonszenves, vonzó nővé válni, és előbújik belőle az amazon természete, ha begurul, képes meglepni az embert. Ahogy betöri Diril orrát... ez megmosolyogtatott. Mondjuk megérdemelte. A boszorkány itt is hozza megszokott formáját, de ahogy Arshamon megalázza... nos annál a pontnál kimondottan esendőnek tűnik. Ő a szükséges rossz, én mégsem tudom maradéktalanul gyűlölni.

Hiába a világ legszebb nője, belül csak ürességet érez, hiszen senki sem szerette/szereti önmagáért. Tetszettek ravaszkodásai, a testcsere kimondottan ötletes húzásnak bizonyult (ismét). Már vártam, mikor bukkan fel újra, és kuszálja tovább a dolgokat. Örülnék, ha kapna még egy esélyt. (vissza, vissza, vissza!!!!) Sophiel is kezd magára találni, hatással vannak rá Dirilármányai. Érzésem szerint a szőke angyallány és Elijah még mindig nem bíznak eléggé egymásban. Hagyják, hogy megcsalják őket érzékeik. Néznek, de nem látnak. Diril ezt ellenük tudja fordítani. Okos és ravasz… viszont a rossz ezúttal sem győzhet, mert az hogy nézne már ki? Elijah nyersebb verziója tetszetősebb volt, úgy fest a helyzet, mintha Sophiel kezdené őt megszelídíteni. Segáz, a sötét angyal még így is vezér egyéniség.

Bardo is szívem csücske lett a beszólásaival. Humora színt visz a pokoli sivárságba. Gabriel kicsit megszállottan, komoly fejtörést (meg kéz és láb) okoz a csapat többi tagjának. Érdekes ez a pokoli mentőakció, mert mindig mást kell megmenteni. Ez is csak emeli a színvonalat. Egy percig sem unatkoztam a történeten, pereg ám rendesen! A jó és rossz jelzők egyértelműsége, ahogy Eszternél már megszokhattuk, ez esetben is kérdéses. Oké, Nidhogg a vértavával eredendően gonosz, ezt aláírom, meg Arshamon és a gyakran puzzle-jelleggel bíró öccse is az, de Hélt nem tartom rossznak, és Diril sem volt mindig ilyen, Sahranfer szintén, Bardoékról már nem is beszélve. A karakterek profi jellemet kaptak. Ábrázolásuk tökéletes.

Hála a borítónak, már Elijah-ot is tudom vizualizálni. Sophiel és Diril ízlése kifogástalan a férfiak terén!

Egy szó, mint száz, szerettem Az Életfát, de rendesen borzongtam is tőle, mert a pokoli feeling nem épp szívet melengető. De ilyennek is kell lennie! Ne hagyd abba Eszter! Csak így tovább! 

5 / 5