ANNE FRASIER: A TESTOLVASÓ

EREDETI CÍM: THE BODY READER

SOROZAT: JUDE FONTAIN – I. KÖNYV

KIADÓ: KÖNYVMOLYKÉPZŐ

OLDALSZÁM: 360

EREDETI MEGJELENÉS ÉVE: 2016

KIADÁS ÉVE: 2020

MŰFAJ: PSZICHO-THRILLER, LÉLEKTANI

FORDÍTOTTA: BENKE ZSOLT

FÜLSZÖVEG: 

A halottak arcán ott a történetük.

Jude Fontaine nyomozót három évig tartották fogva egy földalatti cellában, az egyetlen kapcsolata a külvilággal a fogvatartója volt, az ő arcvonásainak olvasása adott értelmet az életének. Az tartotta életben, hogy megtanulta mit jelent a férfi minden egyes ránca, mozdulata, a tekintetén átfutó gondolata.

A magány és a kínzás után Jude-ot az igazság utáni vágy hajtja – valamint az a fantasztikus képessége, amellyel képes nem csak az élők, de a holtak testéről is olvasni. A kollégák hezitálása ellenére Jude visszatér a gyilkosságiakhoz, és miközben új társa, Uriah Ashby nyomozó is kételkedik az alkalmasságában, sőt a férfinek is megvannak a maga titkai. Ám amikor egy sorozatgyilkos fiatal lányokra kezd vadászni, a nyomozók kénytelenek együttműködni, hogy megállítsák a veszélyes őrültet, mielőtt újból lecsap.

Az őrülteket pedig senki nem ismeri annyira, mint Jude.

Nem is olyan rég fejeztem be a könyvet, és még mindig a hatása alatt vagyok. Engem a regény furcsa címe fogott meg, és nem kellett sokat agyalnom azon, hogy tegyek vele egy próbát. Amúgy is nagyon szeretem a krimiket, thrillereket. Amikor elkezdtem olvasni, az első gondolatom az volt, hogy én nem teljesen erre számítottam. Ez az érzés azonban nem negatívumként értendő. Anne Frasier írónő 

Anne Frasier írónő

 különlegesen egyedi hangulatot teremt, ami eltér a megszokott krimik légkörétől, amelyek a nyomozásokra helyezik a hangsúlyt, ahol az a fontos, hogy minél csavarosabb utakon jussanak el hőseink a gyilkos(ok)hoz. A testolvasó esetében kicsit megváltozik az alapszituáció, és ezzel borul a sablon felállás. Nem kell megijedni, kapunk itt is rendesen levezetett ügyeket, melyeknek a végére pont kerül, és az elkövető személyére sem jövünk rá két sor után. Én úgy éreztem, a regény Jude Fontain lelkére fókuszál, hogyan képes helytállni három évig tartó fogsága és kínzása után. Nagyon tetszett, ahogyan kibontakozik előttünk a jelleme. Sokakban szánalmat ébreszt az, hogy miket kellett elviselnie, azonban ő teljes, hideg lelki higgadtsággal néz szembe a mindennapokkal, és előfordul, hogy ő vigasztalja társait, akiknek lelkiismeret-furdalásuk van, mert nem sikerült megtalálniuk őt. 

Jude erős nő, aki magában hordozza a látens őrületet, és már ő sem tudja néha, hogy bízhat-e az ítélőképességében. Mivel három évig fényt nem nagyon látott, érzékszervei kiélesedtek, és rettentően érzékenyen reagál a szagokra, érintésekre, és képes olvasni az emberek gesztusaiból, arcokból, rezdülésekből, és remekül lát a sötétben. Egyfajta Sentinellé változik. Mivel alig négy hónap után visszatér a gyilkosságiakhoz, neki a holttestek is képesek elmesélni a történetüket. Uriah Ashby, akit Ortega főfelügyelő jelöl ki számára társnak, bolondnak tartja emiatt a képessége miatt, pedig Jude próbálja elmagyarázni:  „Nem a halott lány elméjében olvasok. Nincs ebben semmi okkult. Három évet töltöttem a magánzárkámban, könyvek, zene, filmek, színek nélkül. Csak annak a szemétládának az arca és a teste maradt, és a rezdüléseinek olvasása volt a létezésem egyetlen célja.”.

Bár mindenki félteni akarja, Jude megáll a saját lábán, de már nem tekint önmagára úgy, mint arra a nyomozónőre, aki a fogvatartása előtt volt. Az a nő meghalt. Egy új Jude született, aki kitörölt magából minden érzelmet. Üres lett. Mindent újra kell tanulnia. Legfőképpen saját magát, hogy beilleszkedhessen újra a társadalomba. A gondolatai pszichológiai mélységűek.

Ahhoz, hogy mindez sikerüljön, el kell engednie azt a sötétséget, ami kitörölt belőle mindent. Három évig senki mással nem kommunikált, csak az az egy ember jelentette számára a világgal való kapcsolatot, aki elrabolta. Ő mégis így gondolja: „Vágytam a látogatásait, mert legalább valami hatott az érzékeimre. Láttam minden ráncát, minden apró mozdulatát, minden izom-összerándulását, minden gondolatát, ami átfutott az agyán.”  Jude gyűlölte ezt az embert, mégis biztos pont volt. Amíg eljön, addig kapszkodhat az életbe. Reménykedhet. Érezhet. Ez az ambivalencia ráhúzódott a lelkére. „Korábban nem tudta felfogni, hogyan nem képesek emberek feljelentést tenni olyan személy ellen, aki megérdemelte volna, hogy lecsukják. Most már megértette a gondolkodásukat. Azáltal, hogy elismerik, mi történt velük, minden borzalom újra felidéződik. Nem lehet elsétálni előle, nem lehet a nulláról újrakezdeni. Egyfelől legszívesebben hazaszaladt volna. ... Az énjének egy másik része viszont meg szerette volna kerülni a házat, visszamenni a pincébe, és magára zárni a cellát.”  Mindaz a gondolat, emlék, ami életben tartotta és motiválta Jude-ot arra, hogy tartson ki, minden átértákelődött, amint kiszabadult. Már nem úgy nézett azokra a dolgokra, mintha hozzá tartoztak volna. Ami nem tetszett a regényben az a kollégák Jude-hoz való viszonyulása, Uriah-val az élen. A nyomozó nem nyerte el a szimpátiámat, idegesített az a fajta hozzáállás, ahogyan a partnerét kezelte. Védeni akarta, közvetlenül elfogadni, mégis bizalmatlan volt a képességeivel szemben és nem állt ki mellette. Nem akarta meglátni, mi van az őrület fátylán túl. 

Jude higgadt beletörődése a dolgokba eleinte furcsa volt számomra, de aztán megértettem őt. Lassan nyílik a külvilág felé, és csak azt fogadja be, amit új énje fontosnak tart vagy gondol. Nem próbálta ott folytatni, ahol minden abbamaradt. A történet vége felé már elő-előtört belőle a régi Jude egy-két jellemvonása. Amint képes volt elszámolni múltjával, a trauma emléke is halványodott. Az érzések, amiket elzárt egyfajta  gát, lassan szivárogtak át újra a szűrőn. Jude Fontain remek nyomozó, aki nem hagyta, hogy végleg elnyelje az őrület, és magánszorgalomból felgöngyölítette az aktuális gyilkossági ügyeket, sőt még az elrablásának miértjére is rájön. Ő máshogy látja a dolgokat, kizárja a felesleges érzelmeket, amik hátráltathatnák. Hideg nyugalma, tartása mindvégig megmarad. Érdekes, megnyerő személyiség, aki szépen lassan kezd magára találni. Nem válik rögtön bombanővé, a külseje is a személyiségével együtt alakul. 

Nem könnyű olvasmány A testolvasó. Bár azokat a témákat feszegeti, amik sok krimiben előfordulnak – emberrablás, bántalmazás, családon belüli erőszak, öngyilkosság –, de mindezeknek a lélektani hátterére és következményeire helyezi a hangsúlyt. Nem az akcióra és a csavarokra – bár azok is akadnak a történetben – hanem Jude Fontain újrakezdésére. A múlt és a jelen különbségeire. Zseniális a karakterábrázolás lelki mélysége. A Stockholm-szindróma-féle helyzet ilyen részletes ábrázolásával még nem is nagyon találkoztam. 

Azért nem adhattam rá maximális pontszámot, mert a végén nekem hiányzott valami. Amint belesodródunk a végkifejletbe, hirtelen sokminden történik egyszere, és túl gyorsan oldódik meg minden. Főleg Uriah és Jude kapcsolatánál ütközött ki a hiányérzetem. A férfit egyáltalán nem tartom olyan jó embernek és nyomozónak, amilyennek a többi kollégája. Egy bocsánatkérés a részéről beleférhetett volna a zárlatba, de ez nem történt meg. Ráadásul neki tulajdonítják a gyilkossági ügyek megoldását, holott Jude volt az, aki mindent kibogozott.  Ezt egy kicsit igazságtalannak érzem. 

Mindent összevetve remekül működik a regény, mivel mer egyedi lenni. Az írónő nem külön fejezetenként kezeli nyomozóinak magánéletét és vívódásait, hanem beleágyazza a történetbe, ami együtt mozog a dolgok alakulásával. 

Nem rossz! Szokatlan, furcsa, de nem rossz! 

TÖRTÉNET: Egy igazi pszichológiai krimi, ami  nem hagy izgalmak és akció nélkül. Olyan elemeket emel hangsúlyossá, amik egy hagyományos krimiben járulékos epizódok szoktak lenni. Szerves egészet alkot a múlt sötétségével való küzdelem, a jelen ridegsége és a még képlékeny jövő ígérete. Emellett persze történnek rendesen a dolgok, jönnek a csavarok és döbbenetek. Minden higgadtan és lassan, mélabús nyugalommal alakul.  

BORÍTÓ: Kimondottan tetszik, hogy nem látszik a nő arca, mert így mi képzeletjük el Jude-ot. A címmel nem vagyok teljesen kibékülve – azt hivatott kifejezni, hogy Jude képes a legapróbb jelekből is olvasni, mivel kiélesedtek az érzékei – , a borító figyelemfelkeltő.  

KARAKTEREK: Az írónő nem eszményíti őket, nem domborítja ki a hős-státuszt. Ezt inkább mi érezzük legbelül. Jude Fontain jelleme szépen lassan bontakozik ki előttünk, fejlődik és formálódik. Megkapjuk a kellő lélektani alapot,  így képesek vagyunk őt elfogadni mindenféle furcsaságával együtt. Néha már csodabogárként tekintünk rá, de ettől válik rokonszenvessé a szemünkben. A többiek nem lettek olyan erősen kiszínezve, de azért ők sem maradtak egydimenziósak. 

🌟🌟🌟🌟