EREDETI CÍM: A FURFANGOS FIVÉREK – SOROZAT: A BIRODALOM TENGERI BÁSTYÁI IV.
KIADÓ: UNDERGROUND
OLDALSZÁM: 458
MEGJELENÉS ÉVE: 2018
MŰFAJ: TÖRTÉNELEM, ÉLETRAJZ
FÜLSZÖVEG:
1942. február.
A Prinz Eugen a Rajna hadművelet egyedüli túlélőjeként végül épségben befutott Brestbe. A testvérhajók, a Scharnhorst és a Gneisenau már egy ideje az elfoglalt franciaországi kikötő viszonylagos védelmét élvezték. A hajókat megjavították, feltöltötték. Azonban Hitler parancsa véget vetett a látszólagos nyugalomnak.
A berlini Főparancsnokság elrendelte a három nagy hajó hazatérését. A parancs értelmében a La Manche csatornát jelölték ki a kockázatos és vakmerő hazaút helyszínéül. A hadművelet, az Alvilág háromfejű kutyája után, a Cerberus fedőnevet kapta…
Sajnos maradtak ki részek számomra A birodalom tengeri bástyái sorozatból, így az első rész után most rögtön a negyedikhez ugranék, és A furfangos fivérekről ejtek néhány szót.
A második világháború idején játszódó történelmi regényektől és filmektől mindig is tartottam kicsit, mert nagyon nehezen tudtam elvonatkoztatni és kizárni az elfogultságot, akár negatív, akár pozitív irányban.
Viszont Izolde Johannsen úgy adja át nekünk a Scharnhorst és Gneisenau történetét, hogy képesek vagyunk magukra a karakterekre koncentrálni, és nem az kattog az agyunkban folyton, hogy ők kinek az oldalán harcolnak.
A feszültség oldására szolgáló természetes, könnyed humor az egész regényt átitatja, ahogyan a tisztelet és becsület is, mely ledönti a határokat, és hűen mutatja, hogy csakis a háború változtatta az embereket ellenséggé, de ez a szívre már nem terjed át. Mindegyik oldal elismeri a nagyságot és hősi önfeláldozást.
„A hajókon lévő legénység és a tisztikar elbűvölve figyelte az előttük kibontakozó légiháborút. A törékeny duplafedelű gépek láttán furcsa meghatottság lett úrrá rajtuk. Otto Ciliax altengernagy igyekezett érzelmeit komoly szavai mögé rejteni.
– Egy maroknyi elavult repülőgép naftalingolyócska támadása, mely gépeket olyan emberek vezették, akiknek a bátorsága felülmúlta bárki másét ezen a napon, akármelyik oldalon.
Gissler lehajtotta fejét.
– Rendíthetetlen és hihetetlen az ilyen bátorság. Kiváltságnak számít, hogy ennek tanúi lehettünk – helyeselt csöndesen.”
Az egész regény azt sugallja, hogy dobjuk félre az előítéleteket, és az embereket a jellemük, tetteik alapján ítéljük meg.
A történet legelején az írónő részletesen bemutatja a Scharnhorst és Gneisenau előtörténetét egy laza, baráti beszélgetés keretében, mely Karl-Heinrich Vagt korvettkapitány és Rolf Wilhelm Voytschekowsky sorhajóhadnagy, majd később Ernst Dominik korvettkapitány, valamint Helmuth Giessler fregattkapitányt között zajlik. Ezzel Izolde meg is alapozza a hangulatot, mely az egész regényen átível. Apró részletességgel rajzolódik ki előttünk a két hajó; szinte már személyiséggel telítődnek. Hol épültek, mekkorák, milyen a fegyverzetük. A regény függeléket is tartalmaz, mely konkrét paramétereket tár elénk a két hajóról, valamint néhány, számunkra ismeretlenül csengő fogalmat illetve rangot is elmagyaráz. Így teljesen felkészülten vághatunk bele a tengeri kalandokba. Azt is megtudhatjuk, milyen „balszerencse kísérte a Gneisenau avatását”.
A második világháború tengeren zajló eseményei (Berlin, Juno, Cerberus hadművelet) filmszerűen elevenednek meg előttünk a leírás könnyed dinamikájának köszönhetően. A befogadást könnyíti a barátságos hangnem, mely az olvasó és a regény között képes olyan kapcsolatot létrehozni, hogy feledésbe merül a háború mély, sokszor igazságtalanságba torkolló morálja. Nem merülünk el az etikai, sem etnikai részletekben, mert nem ez a lényege a regénynek, hanem a bajtársiasság, az emberek egymáshoz fűződő viszonya. A legénység és a hajó sajátos, bensőséges szimbiózist alkotnak. Izolde a politikai hátteret is megvilágítja, de a részletekbe nem rántja bele az olvasót, nem úszik el a regény ebbe az irányba, végig emberközpontú marad. Nem akar meggyőzni, nem magyaráz, nem késztet állásfoglalásra. Csak tanít lapról-lapra: történelemre, emberiességre, bátorságra és őszinteségre.
A tisztek mellett a matrózok életébe is bepillantást enged az írónő. Hogyan gondolkodnak, éreznek, cselekednek, mi motiválja őket. Ettől válik a regény egyre közvetlenebbé. Kedvenc karakteremként Hugo-t tudnám megemlíteni. A „gólem” gépész fiú és Max Schafer első osztályú matróz kapcsolata szépen, árnyaltan bontakozik ki az oldalakon. Az őszinteség ábrázolása talán esetükben lett a legmegrendítőbb. „Max Schafer és Hugo azon sebesültek közé tartozott, akik túlélték az áprilisi robbanást. Mindkettőt megjelölte a hadihajó, magához forrasztotta sebeikkel.”
A drámai hangnem is megmutatkozik, mikor egyre közelebb sodródunk a két hajó végzetéhez. 1943. december 26-án a Scharnhorst – „a szerencsés hajó” – megsemmisülésével sok ember élete is véget ér.
„A Scharnhorst megremegett alattuk, és újabb dőlés következett be.
– Itt az idő!
– Miféle idő?! Hugo?
– Az öcséimet nem menthettem meg! De téged igen!
– Miről beszélsz?
– Ússz a többiektől távol! Az angolok kimentenek, jó fiúk azok!”
„A Scharnhorst hajótatja egy pillanatra még kilátszott a vízből, azzal végleg alámerült. Az Északi-Jeges-tenger hosszú, gördülő hullámai összezárultak felette.”
A hajó 1968 fős legénységéből mindössze 36-an maradtak életben az utolsó, ám végzetesnek bizonyuló ütközetet követően.
„Sem Erich Bey ellentengernagy, sem Fritz Hintze sorhajókapitány nem volt a kimentett túlélők között. ... Wilhelm Gödde borzongva vette tudomásul, hogy a hajó egyetlen tisztje sem élte túl a Scharnhorst elsüllyedését.”
A regény elolvasása után ugyanaz az érzés kerített hatalmába, mint mikor egy sorozat zárlatában, végső akkordként meghal a főszereplő, akinek sorsát sok epizódon keresztül végigkísérhettük. A hiány szomorú hangulata telepszik rá ilyenkor a lélekre.
Izolde Johannsen írónő megtanította és bemutatta a legfontosabb dolgot A Birodalom tengeri bástyái című sorozatával: hogyan lehetséges embernek maradni az embertelenségben.
BORÍTÓ: Nagyon ötletes két gyilkos bálna alakjával szimbolizálni a testvérhajókat. A külső egyszerű és kifejező, a színek visszafogottsága is hűen igazodik a tartalomhoz. 5 pont
TÖRTÉNET: Az írónő bebizonyítja, hogy még a történelem egy olyan sötét korszakát is, mint amilyen a második világháború, lehet úgy ábrázolni, hogy a könnyed párbeszédekbe oltott rideg valóság ne feküdje meg az ember gyomrát. Lendületes, hiteles, informatív és őszinte. 5 pont
KARAKTEREK: Méltóságteljes, szókimondó, hús-vér szereplőkkel találkozhatunk a regény lapjain, akik úgy próbálnak túlélni, hogy a hideg valóságot finom humorral oldják fel. Öntudat, hazaszeretet, hűség, emberiesség, becsület. 5 pont
 |
| Gneisenau csatacirkáló |
Viszont Izolde Johannsen úgy adja át nekünk a Scharnhorst és Gneisenau történetét, hogy képesek vagyunk magukra a karakterekre koncentrálni, és nem az kattog az agyunkban folyton, hogy ők kinek az oldalán harcolnak.
„A hajókon lévő legénység és a tisztikar elbűvölve figyelte az előttük kibontakozó légiháborút. A törékeny duplafedelű gépek láttán furcsa meghatottság lett úrrá rajtuk. Otto Ciliax altengernagy igyekezett érzelmeit komoly szavai mögé rejteni.
– Egy maroknyi elavult repülőgép naftalingolyócska támadása, mely gépeket olyan emberek vezették, akiknek a bátorsága felülmúlta bárki másét ezen a napon, akármelyik oldalon.
Gissler lehajtotta fejét.
– Rendíthetetlen és hihetetlen az ilyen bátorság. Kiváltságnak számít, hogy ennek tanúi lehettünk – helyeselt csöndesen.”
Az egész regény azt sugallja, hogy dobjuk félre az előítéleteket, és az embereket a jellemük, tetteik alapján ítéljük meg.
 |
| Scharnhorst csatacirkáló |
A tisztek mellett a matrózok életébe is bepillantást enged az írónő. Hogyan gondolkodnak, éreznek, cselekednek, mi motiválja őket. Ettől válik a regény egyre közvetlenebbé. Kedvenc karakteremként Hugo-t tudnám megemlíteni. A „gólem” gépész fiú és Max Schafer első osztályú matróz kapcsolata szépen, árnyaltan bontakozik ki az oldalakon. Az őszinteség ábrázolása talán esetükben lett a legmegrendítőbb. „Max Schafer és Hugo azon sebesültek közé tartozott, akik túlélték az áprilisi robbanást. Mindkettőt megjelölte a hadihajó, magához forrasztotta sebeikkel.”
A drámai hangnem is megmutatkozik, mikor egyre közelebb sodródunk a két hajó végzetéhez. 1943. december 26-án a Scharnhorst – „a szerencsés hajó” – megsemmisülésével sok ember élete is véget ér.
„A Scharnhorst megremegett alattuk, és újabb dőlés következett be.
– Itt az idő!
– Miféle idő?! Hugo?
– Az öcséimet nem menthettem meg! De téged igen!
– Miről beszélsz?
– Ússz a többiektől távol! Az angolok kimentenek, jó fiúk azok!”
„A Scharnhorst hajótatja egy pillanatra még kilátszott a vízből, azzal végleg alámerült. Az Északi-Jeges-tenger hosszú, gördülő hullámai összezárultak felette.”
A hajó 1968 fős legénységéből mindössze 36-an maradtak életben az utolsó, ám végzetesnek bizonyuló ütközetet követően.
„Sem Erich Bey ellentengernagy, sem Fritz Hintze sorhajókapitány nem volt a kimentett túlélők között. ... Wilhelm Gödde borzongva vette tudomásul, hogy a hajó egyetlen tisztje sem élte túl a Scharnhorst elsüllyedését.”
A regény elolvasása után ugyanaz az érzés kerített hatalmába, mint mikor egy sorozat zárlatában, végső akkordként meghal a főszereplő, akinek sorsát sok epizódon keresztül végigkísérhettük. A hiány szomorú hangulata telepszik rá ilyenkor a lélekre.
Izolde Johannsen írónő megtanította és bemutatta a legfontosabb dolgot A Birodalom tengeri bástyái című sorozatával: hogyan lehetséges embernek maradni az embertelenségben.
BORÍTÓ: Nagyon ötletes két gyilkos bálna alakjával szimbolizálni a testvérhajókat. A külső egyszerű és kifejező, a színek visszafogottsága is hűen igazodik a tartalomhoz. 5 pont
TÖRTÉNET: Az írónő bebizonyítja, hogy még a történelem egy olyan sötét korszakát is, mint amilyen a második világháború, lehet úgy ábrázolni, hogy a könnyed párbeszédekbe oltott rideg valóság ne feküdje meg az ember gyomrát. Lendületes, hiteles, informatív és őszinte. 5 pont
KARAKTEREK: Méltóságteljes, szókimondó, hús-vér szereplőkkel találkozhatunk a regény lapjain, akik úgy próbálnak túlélni, hogy a hideg valóságot finom humorral oldják fel. Öntudat, hazaszeretet, hűség, emberiesség, becsület. 5 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése