MEGJELENÉS: 2013-2017
ALKOTÓ: JOHN FAWCETT, GRAEME MANSON
ZENE: TREVOR YUILE
NEMEZETISÉG: KANADA
MŰFAJ: SCI-FI
FŐSZEREPLŐK:
TATIANA MASLANY – SARAH MANNING / COSIMA NIEHAUS / ALISON HENDRIX / RACHEL DUNCAN / BETH CHILDS / HELENA / KRYSTAL GODERITCH / M.K. (...)
JORDAN GAVARIS – FELIX DAWKINS
MARIA DOYLE KENNEDY – MRS. S. / SIOBHAN SADLER
DYLAN BRUCE – PAUL DIERDEN
KRISTIAN BRUUN – DONNIE HENDRIX
EVELYNE BROCHU – DELPHINE CORMIER
KEVIN HANCHARD – ART BELL
SKYLER WEXLER – KIRA MANNING
Teljesen véletlenül bukkantam rá egy ajánló rovatban a Sötét árvákra, gondoltam, belevágok, ha nem tetszik, maximum abbahagyom, és új világot keresek magamnak, amit bebarangolhatok. Azonban szerencsém volt, egy ideig nem kellett keresgélnem. Már az első rész meggyőzött arról, hogy maradnom kell Sarah Manning-el és társaival.
Az Orphan Black több szempontból is egyedi és rendkívüli sorozatnak tekinthető. A viszonylag kis költségvetésű, kanadai széria agyonajnározott, túlságosan ismert színészeket nem vonultat fel, és témája sem az a hétköznapi és megszokott.
Na de kicsit másképp megközelítve, mi is olyan eredeti ebben az esetben? A számomra eddig ismeretlen Tatiana Maslany egy csapásra beírta magát a filmtörténelembe, amint és ahogy megszemélyesítette Sarah Manning-et és számos másik klónját. Ezt nem sokan csinálnák utána! Egyedül képes volt sok különböző karaktert eljátszani, méghozzá tökéletesen. A tehetség kódolva van a génjeiben, úgyhogy remélem, ezután már többször találkozhatunk a nevével. És azt is remélem, hogy megmarad ilyen közvetlen, kedves, természetesen bájos színésznőnek. :)
 |
| Sarah Manning |
Na de kicsit másképp megközelítve, mi is olyan eredeti ebben az esetben? A számomra eddig ismeretlen Tatiana Maslany egy csapásra beírta magát a filmtörténelembe, amint és ahogy megszemélyesítette Sarah Manning-et és számos másik klónját. Ezt nem sokan csinálnák utána! Egyedül képes volt sok különböző karaktert eljátszani, méghozzá tökéletesen. A tehetség kódolva van a génjeiben, úgyhogy remélem, ezután már többször találkozhatunk a nevével. És azt is remélem, hogy megmarad ilyen közvetlen, kedves, természetesen bájos színésznőnek. :)
Kicsit a történetről: a klónozás régóta vitatott téma, sokan feldolgozták már könyvben, mozifilmben egyaránt, de ilyen megközelítésből még nem fókuszáltak rá. A klónok megszülettek, köztünk járnak, és nem tudnak egymásról. Egészen addig, míg egy „véletlen” folytán össze nem kapcsolódik az életfonaluk.
Ez a sorozat vérbeli sci-fi, tartalmaz akciót, humort, sok tudományos okfejtést, és persze a drámai alapok sem hiányoznak. Az alkotóknak köszönhetően betekintést nyerhetünk a biológia rejtelmeibe is, a klónozási folyamat részletezése is körvonalazva van, sikerül érthető formában tálalni a tudományos oldalt.
A néha sok szálon futó cselekménybe olykor könnyen belegabalyodhatunk, ha nem figyelünk, mert sorra bukkannak fel a különféle szervezetek különféle géntechnológiákkal. A sorozat öt évada egymásra épül, tehát az, aki mondjuk a második évad közepénél szeretne bekapcsolódni, nem fog sokat érteni a történésekből. Ez sajnos folytatólagos, és kénytelenek vagyunk az elejéről kezdeni. Ám ez az élvezetből mit sem von le.
Egy kicsit bővebben a karakterekről. Sarah egy lecsúszott bűnöző, aki próbálja megállni a helyét drogdílerként, több kevesebb sikerrel, de rájön, ezt az életmódot nem nagyon folytathatja, ha Kirát, a lányát, ő szeretné nevelni. Mostohaanyja, Mrs. S. nagyon meggyőző tud lenni, ha akar. Körülötte is gyűlnek a kérdőjelek, mert nem teljesen az, akinek megismerjük az elején.
Sarah a klón-háborúba akaratán kívül keveredik bele, de kiszállni már nincs ideje, magával rántja a gépezet, és ébredező lelkiismerete is. Egy ideig eljátssza Beth-t, a zsarut, és ebben a szerepben döbben rá felelősségérzetére. Megismeri Alison Hendrixet, Cosima Niehaust, Rachel Duncant és Helenát, az ukrán bérgyilkost is; a legutóbbival való találkozása egy új fő-szálat generál a történetben.
Helena és Sarah kapcsolata tetszett legjobban. Ahogy szép lassan fény derül arra, kik is ők valójában, honnan jöttek, és miért olyan különlegesek a klón tesók körén belül. Itt zárójelben megemlíteném a szinkront is. Bár nem szeretem szinkronosan nézni a sorozatokat, ebben az esetben nincs ok panaszra. Bogdányi Titanilla nagyon jól eltalálta a klónok személyiségét, és tökéletesen idomul Tatiana Maslany játékához. Mezey Kitti is a tőle elvárt módon szólaltatja meg Delphine Cormier-t, a francia kutatóorvost, akinek akcentusát remekül érzékelteti. Ezzel szemben Éveline Brochu színésznő angolján én nem éreztem annyira a francia akcentust. :)
Kicsit csapongós lesz ez a beszámoló, de filmek ismertetésében annyira még nincs gyakorlatom. Inkább nézem őket, és magamban vonom le a tanulságot – ha van ilyen – és a mondanivalót. Ez a sorozat viszont annyira tetszett, hogy kikívánkozik a blogomra az élménybeszámoló. Azért ne nevessetek ki :)
Már maga a cím felkelti az ember érdeklődését, mert nem az a megszokott csengésű, és illeszkedik is a Netflix világába. Csak néhány netflixes filmet és sorozatot láttam eddig, de biztosan többet is fogok nézni, mert nagyon tetszik, hogy száműzik a már néha cukormázas napos oldalt, és kicsit bevállalósabb mélységekbe rántják az embert (néha túlzottan is, ami azért már súrolja az ingerküszöböm). Azaz nem finomkodnak, nem szabnak át részeket, hogy szűkítsék a korhatárt, stb. Természetes marad minden, még ha kicsit sötétebb és naturalistább is, no meg szókimondóbb.
A Sötét árvák a tudomány áldozatai, akik hazugságban nőttek fel, de ha már megpiszkálva a felszínt, közel kerültek az igazsághoz, nem nyugszanak, míg csak egy kérdőjel is marad a történetben. A készítők rengeteg embertípust bemutatnak, ebben áll a sorozat sokszínűsége. Sokszor futhattunk bele abba a megállapításba, hogy egy-két karakter szerepeltetése már-már erőltetett, és csak azért erőszakolják bele a filmbe vagy sorozatba, hogy ott legyen, minden funkció nélkül. No itt elfelejthetjük ezt, ugyanis minden apró mozzanatnak, identitásnak és kapcsolatnak meghatározó szerepe van az események sodrában. Felix, Sarah öccse, a kissé elvont, meleg művészlélek teljesen természetes, egy pillanatig sem érezzük karakterén az erőltetettséget, hogy nem kéne itt lennie. Jordan Gavaris flegma őszintesége és laza modora nagyon hamar megkedveltette velem a karaktert. Felix egy igazi egyéniség, aki úgy törődik másokkal, hogy ezt próbálja minél jobban leplezni, de annál inkább érezzük. Cosima és Delphine kapcsolata sincs pátoszosan ábrázolva. Együtt vannak, de nem hangsúlyozzák minden párbeszédben, monológban és jelenetben. Tudjuk és érezzük. Ennyi elég. Szerintem pont ezért hat minden őszintébbnek.
Üresjáratok is akadnak azért a sorozatban, és néha összekuszálódik a történetvezetés, ahogy újabb szervezetek bukkannak fel, amolyan „a kis halat megeszi egy nagyobb” módon, és így tovább, de annyira nem lesz érthetetlen, hogy emészthetetlenül félredobjuk. Minden megvilágosodik, hagyjunk időt az emésztésre és kibontakozásra. Gyors, dinamikus a tempó, unatkozni nem marad időnk.
Olyan kérdéseken rágódhatunk, hogy valóban képesek-e embereket megalkotni biológiai fegyverként? Rájuk áldozatként vagy ellenségként kell tekinteni? Legyőzhető a genetikailag programozott viselkedés? Felébredhet a lelkiismeret és a szeretet azokban, akiket csak kísérleti alanyként tartanak számon fegyverként? A bosszú meddig jogos, és mi után válik önkényes igazságszolgáltatássá?
Számos olyan történés akadt a sorozatban, ami megbirizgálta az igazságérzetemet. Ilyen volt például M. K. (Mika) és Ferdinand esete. A Helenával szemben elkövetett „malőr” végül pozitív végkifejletet eredményezett.
Egy-két karaktert sikerült olyan ellentmondásosra megalkotni, hogy elgondolkozhatunk azon, ő vajon tettes vagy áldozat? Gonosz, vagy a körülmények áldozata, és személyiségét csak a túlélés érdekében torzította el. Rachel tökéletesen kimeríti a „kategóriát”. Tetszett az a fajta jellemfejlődés, amin ez a karakter átesik. Ferdinandot viszont nem tudtam sajnálni.
Azért akadtak olyan karakterek is, akikkel nem sikerült barátságot kötnöm. Ilyen volt például Gracie is. Szegény lányt csak sodorták az események, egyik felett sem volt uralma, és mikor végre önállóan dönthetett, már késő volt. Árulóvá válhatunk, ha a szívünk útját követjük? Ő is feldob néhány filozófiai eszmefuttatásra alkalmas kérdést.
Mindent összevetve, a Sötét árvák egy komplex történetet tár elénk, komplex karakterekkel és jellemvezetéssel. Kapunk drámát, kalandot, fekete és kevésbé fekete humort, helyzet és jelemkomikumot egyaránt. Szegényebb lenne a világ Tatiana Maslany nélkül, aki félelmetesen, hátborzongatóan zseniális alakítást nyújt. És nem, ezzel a kijelentéssel nem esem túlzásba! Hol bújkált eddig? A többi színész és színésznő is remekel, de ő föléjük emelkedik. Olyan nehéz elhinni, hogy Alison, Sarah meg Helena tulajdonképpen nem más-más színésznő által kel életre. És ez bizony Tatiana tehetségét támasztja alá. Ő, de mégsem, és mégis :) Az már csak hab a tortán, hogy Maslany kisasszony azzal a feladattal is könnyedén megbirkózott, mikor az egyik klónnak egy másikat kellett eljátszania (Cosima-Alison / Sarah-Alison / Helena-Alison / Sarah-Beth / Sarah-Cosima / Sarah-Rachel). Ezek némelyike a legmókásabb jelenetek közé tartozik a sorozatban. Kell is ez a feszültség oldásához.
Zárójelben megjegyezném, Tatiana már pusztán csak Helena alakításáért megérdemelte volna az Oscar-díjat. Igaz, sestra? :) (jajj, ezt annyira szerettem, főleg, hogy Felixet is így hívta Helena: fiú sestra)
Az Emmy-díj 2016-ban a minimum, de én a Golden Globe-ot is neki adtam volna 2014-ben, de akkor Robin Wright elhalászta előle. Sebaj. Valami azt súgja, látjuk őt még a jelöltek és nyertesek között is.
Külön kérték, írjam le a kedvenc karaktereimet. Ezt nehéz így meghatározni, mert mindenkiben volt, ami tetszett, még a negatív szereplőket is sikerült úgy megrajzolni, hogy teljesen hitelesnek hassanak. Nagyon tetszett Donnie és Alison kapcsolata, és maguk a karakterek is. Alison mintaháziasszonynak indul, de aztán képes meglepetést okozni nem csak a nézőknek, de környezetének is. Ő a legkomikusabb klón szerintem. Sarah is kijelenti, hogy alábecsülte :) Való igaz...
Delphine-el egy ideig nem tudtam mit kezdeni, mert éppúgy képtelen voltam eldönteni, mit akar, mint ő maga vagy Cosima. Mégis megfogott a karakter sejtelmessége és tartása. Cosimát is kedveltem, ahogy próbál zöld ágra vergődni ezzel a sok szervezettel, meg Delphine-el, és a titkokkal, amikbe belezuhannak (Leda-projekt, Castor-projekt, Brightborn és így tovább...). Aztán itt van Rachel, aki nem öncélúan gonosz, csak hordoz magában egy jó adag kisebbségi komplexust, és emiatt torzítja el a személyiségét. De mégis bebizonyítja, hogy érző lélek valahol legbelül a felszín alatt. A legeslegjobban megformált karakter szerintem Helena, aki a kedvencemmé vált a klónok közül. A megnyilvánulásai, a viselkedése, puritán őszintesége és az akcentusa mind-mind felejthetetlenné teszik őt számunkra. Ő az, aki önálló történetben is megállná a helyét. Egyszerűen zseniális! :)
Sarah vitte a hátán a sorozatot, ő kocogott végig az élvonalban, mégsem őt nevezném a leghangsúlyosabb szereplőnek. Nála futnak össze a szálak, de mégsem ő a legérdekesebb. Vad, lázadó, kitartó, szenvedélyes, amolyan „tűzőn-vízen át” típus, viszont meggondolatlan és önfejű. Tehát nem lehet nem szeretni :) Ez épp elég tulajdonság ahhoz, hogy közel kerüljön hozzánk :D Szerteágazó szerelmi élete (Paul, Cal, és a levakarhatatlan bumeráng: Vic) sokszor csal mosolyt az arcunkra, vagy épp könnyet a szemünkbe.
A gyerekszínészek sokszor rontanak a film vagy sorozat minőségén, de szerencsére Skyler Wexler (Kira) és Cynthia Galant (Charlotte) nem tartozik közéjük. És itt egy kérdés, amit muszáj feltennem: a kis Helenát vajon miért nem Cynthia játszotta? Úgy lett volna logikus, nem?
Szerintem zárom soraim, azt hiszem, mindenről beszéltem, amiről szerettem volna. Annyira rossz talán nem lett...
Ezzel a képpel búcsúzik a beszámolóm, mely bizonyítja, hogy a trükkök is elsőosztályúak, egy pillanatra sem zökkenünk ki, simán elhisszük, hogy a klónok egymással beszélgetnek.
 |
| Sarah és Helena |
Kicsit csapongós lesz ez a beszámoló, de filmek ismertetésében annyira még nincs gyakorlatom. Inkább nézem őket, és magamban vonom le a tanulságot – ha van ilyen – és a mondanivalót. Ez a sorozat viszont annyira tetszett, hogy kikívánkozik a blogomra az élménybeszámoló. Azért ne nevessetek ki :)
Már maga a cím felkelti az ember érdeklődését, mert nem az a megszokott csengésű, és illeszkedik is a Netflix világába. Csak néhány netflixes filmet és sorozatot láttam eddig, de biztosan többet is fogok nézni, mert nagyon tetszik, hogy száműzik a már néha cukormázas napos oldalt, és kicsit bevállalósabb mélységekbe rántják az embert (néha túlzottan is, ami azért már súrolja az ingerküszöböm). Azaz nem finomkodnak, nem szabnak át részeket, hogy szűkítsék a korhatárt, stb. Természetes marad minden, még ha kicsit sötétebb és naturalistább is, no meg szókimondóbb.
 |
| Felix és Sarah |
Üresjáratok is akadnak azért a sorozatban, és néha összekuszálódik a történetvezetés, ahogy újabb szervezetek bukkannak fel, amolyan „a kis halat megeszi egy nagyobb” módon, és így tovább, de annyira nem lesz érthetetlen, hogy emészthetetlenül félredobjuk. Minden megvilágosodik, hagyjunk időt az emésztésre és kibontakozásra. Gyors, dinamikus a tempó, unatkozni nem marad időnk.
Olyan kérdéseken rágódhatunk, hogy valóban képesek-e embereket megalkotni biológiai fegyverként? Rájuk áldozatként vagy ellenségként kell tekinteni? Legyőzhető a genetikailag programozott viselkedés? Felébredhet a lelkiismeret és a szeretet azokban, akiket csak kísérleti alanyként tartanak számon fegyverként? A bosszú meddig jogos, és mi után válik önkényes igazságszolgáltatássá?
 |
| Helena |
Egy-két karaktert sikerült olyan ellentmondásosra megalkotni, hogy elgondolkozhatunk azon, ő vajon tettes vagy áldozat? Gonosz, vagy a körülmények áldozata, és személyiségét csak a túlélés érdekében torzította el. Rachel tökéletesen kimeríti a „kategóriát”. Tetszett az a fajta jellemfejlődés, amin ez a karakter átesik. Ferdinandot viszont nem tudtam sajnálni.
 |
| Gracie |
Mindent összevetve, a Sötét árvák egy komplex történetet tár elénk, komplex karakterekkel és jellemvezetéssel. Kapunk drámát, kalandot, fekete és kevésbé fekete humort, helyzet és jelemkomikumot egyaránt. Szegényebb lenne a világ Tatiana Maslany nélkül, aki félelmetesen, hátborzongatóan zseniális alakítást nyújt. És nem, ezzel a kijelentéssel nem esem túlzásba! Hol bújkált eddig? A többi színész és színésznő is remekel, de ő föléjük emelkedik. Olyan nehéz elhinni, hogy Alison, Sarah meg Helena tulajdonképpen nem más-más színésznő által kel életre. És ez bizony Tatiana tehetségét támasztja alá. Ő, de mégsem, és mégis :) Az már csak hab a tortán, hogy Maslany kisasszony azzal a feladattal is könnyedén megbirkózott, mikor az egyik klónnak egy másikat kellett eljátszania (Cosima-Alison / Sarah-Alison / Helena-Alison / Sarah-Beth / Sarah-Cosima / Sarah-Rachel). Ezek némelyike a legmókásabb jelenetek közé tartozik a sorozatban. Kell is ez a feszültség oldásához.
Zárójelben megjegyezném, Tatiana már pusztán csak Helena alakításáért megérdemelte volna az Oscar-díjat. Igaz, sestra? :) (jajj, ezt annyira szerettem, főleg, hogy Felixet is így hívta Helena: fiú sestra)
 |
| Tatiana Maslany és az Emmy-díj |
 |
| Alison és Donnie |
 |
| Delphine és Cosima |
 |
| Rachel Duncan |
 |
| Kira Manning |
 |
| Charlotte és Cosima |
Szerintem zárom soraim, azt hiszem, mindenről beszéltem, amiről szerettem volna. Annyira rossz talán nem lett...
Ezzel a képpel búcsúzik a beszámolóm, mely bizonyítja, hogy a trükkök is elsőosztályúak, egy pillanatra sem zökkenünk ki, simán elhisszük, hogy a klónok egymással beszélgetnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése