SAUNDRA MITCHELL: THE PROM - A VÉGZŐS BÁL

EREDETI CÍM: THE PROM

KIADÓ: KÖNYVMOLYKÉPZŐ

OLDALSZÁM: 224

EREDETI MEGJELENÉS: 2019

KIADÁS ÉVE: 2020

MŰFAJ: ROMANTIKUS, IFJÚSÁGI

FORDÍTOTTA: BÉRESI CSILLA

FÜLSZÖVEG: 

Csak te meg én és egy DAL.

Emma Nolannek és Alyssa Greene-nek közös a célja: egy párként szeretnének mutatkozni a végzősök iskolai bálján. Csakhogy van néhány bökkenő – oké, lehet, hogy több is.

Alyssa még nem coming outolt. Nem mintha nem szeretne, de az anyukája a szülői munkaközösség tagja, és mindent elkövet, hogy azonos nemű párok ne vehessenek részt a bálon. Így Alyssának érthető módon nem nagy kedve van megbeszélni ezt vele. Hamarosan az egész város felsorakozik Mrs. Greene mögött, és nagyon úgy néz ki, Emma és Alyssa nem fognak boldogan élni, amíg meg nem halnak.

Egyszer csak a semmiből megjelenik két Broadway-sztár, akik hajlandók harcba szállni a lányokért (némi publicitásért cserébe). De amikor a jó szándékuk csődöt mond, Emmán és Alyssán van a sor, hogy megmutassák az indianai kisvárosuknak – no meg az egész világnak –, hogy a szerelem az szerelem.

Mikor befejeztem az olvasást, olyan szépen meg tudtam fogalmazni magamban a gondolataimat és az érzéseimet ezzel a kisregénnyel kapcsolatban, de most, itt a képernyő előtt mintha szégyenlősek lennének a szavak. Bújkálnak előlem, és nem tudom őket elcsípni. Pedig tényleg aranyos kis könyvecske a The Prom. Egy egyszerű történetbe ágyazva jelenik meg előttünk társadalmunk sok problémája közül jónéhány, melyet befogadóképessé gyúrt(ak) a szerző(k). A regény két szemszögből tárja elénk a nyivánvaló gondokat. Emma Nolan és Alyssa Greene az elbeszélő, két tini, akik szeretik egymást, de az ever after feeling-től egyre messzebb kerülnek, mert Indianában leszbikusnak lenni bizony szívás. És hogy mennyire nem a levegőbe beszél Emma, azt hamarosan megtapasztaljuk mi is. 

Jo Ellen Pellman – Emma

A megalapozatlan előítéletek záporként zúdulnak elsőszámú szenvedő alanyunkra, aki nem más, mint Emma. Aki egyébként egy teljesen normális 17 éves szemüveges lány, kedves, okos, értelmes, kitűnő tanuló, és imád gitározni. Az osztálytársai kedvelik is, mindaddig, amíg be nem vallja, hogy a nőkhöz vonzódik. Onnantól mintha elvágták volna, kigúnyolják és mindig lesik a pillanatot, mikor és hogyan alázhatják meg. Edgewater unalmas kisváros, kell valami, ami felpezsdíti a napokat, nem? No de azért mindennek van határa. A lelkiismeretnek is, akárcsak a gonosz kegyetlenségnek. Bár itt nem ömlik a vér, mint a krimikben, de a lelki megaláztatás is tud annyira fájni, mintha egy gyilkosságról olvasnánk. Akibe szorult empátia, nem tud elmenni döbbenet nélkül amellett, ahogyan Emmával bánnak. Nem ő változott, hanem mindenki körülötte. Azt többször is megkérdeztem magamtól, ugyan milyen szülő az olyan, aki képes eldobni a gyerekét, csak mert nem olyan szerelmet választott magának, amit ő jónak, bocsánat „normálisnak” gondolt. Szegény Emmát nagyon sajnáltam. Egy-két helyzetben úgy megölelgettem volna. Mikor például elmeséli, még mindig mennyire hiányoznak neki a szülei, ezen nem tud túljutni. A legnagyobb árulást – bár látni rajta, mennyire szenved és fáj neki – emelt fővel viseli, pedig belül összetört teljesen. Erős lány, de mégis érezzük, hogy már nincs sok hátra a teljes összeomlásig. 

Ariana DeBose – Alyssa

Alyssa Greene, a diákönkormányzat elnöke lubickol a népszerűségben, intelligensen próbálja kezelni és megoldani a konfliktusokat, de olykor nem elég erős ahhoz, hogy a dolgok maguk alá ne temessék. Az állandó titkolózás teljesen felemészti belülről. Több mindentől fél egyszerre. Ha elmondja édesanyjának, hogy leszbikus, akkor elveszítheti őt. Ha viszont nem, akkor Emmát veszítheti el, ami szintén hatalmas veszteség lenne számára. Ez teljesen hétköznapi dilemma az ő korában és helyzetében. Én egyébként megértem Alyssát is, de annyira nem tudtam megkedvelni, mint Emmát. Sokszor túl passzívnak éreztem őt, és most nem a coming outra gondolok. Emma sosem sürgette, nem erőszakolta rá a vallomástételt. Szeretete és elfogadása feltétel nélküli volt. ... „engem soha nem adott ki. Nem mondta el senkinek, hogy a szerelme ott volt a másik bálon. Hogy emennek az anyja minden baj kútfeje. Engem egy szóval sem okolt, a nevemet sem ejtette ki a száján. És hallgatott arról is, hogy együtt akartunk bálozni, én viszont meghátráltam. Végig megvédett, amit még csak észre sem vettem.” Haragudhatunk nagyon Mrs. Greene-re, bennem fortyogott a düh, mikor egy ártatlan lányt úgy alázott meg, hogy közben bele sem gondolt abba, milyen következményei lehetnek ennek. Hogy szerinte ez volt a helyes cselekedet, aminek semmi köze a megaláztatáshoz. Azért megnéztem volna, hogy érez egy hasonló szituáció szenvedő alanyaként. A vallással takarózni oly módon, ahogyan ő(k) csinálták, nagyon nem helyes. És akkor itt kell megemlítenem a két Broadway-sztárt, Barry Glickmant és Dee Dee Allent, akik meglovagolják a James Madison Gimnáziumban kirobbant botrányt. Fejükbe veszik, hogy segítenek Emmának helyre tenni a dolgokat – nem minden hátsó szándék nélkül – de inkább csak rontanak a kialakult helyzeten, és a már amúgy is nagyon rossz helyzet katasztrófálissá fajul. Emma veszi tehát kezébe az irányítást, és bátorságával valamint YouTube csatornájával kisebb csodát visz véghez, ami eljuttatja őt is, minket is a várva várt happy endig. 

De kicsit vissza a Bibliához. Mr. Glickman bibliai példákon keresztül világosítja fel és okítja Shelbyt, Kevint és a többi osztálytársat arról, mekkora butaságot csináltak, mikor Emmát célkeresztbe állították és megtették főgonosznak. Mivel nem ostobák, sok fejben fény gyúl, és jön a szégyenkezés és megbánás. Ez talán túl szép, hogy igaz legyen, de egyszer majdcsak... 

Térjünk vissza a sza... illetve na porkavarás mesteréhez, Mrs. Greene-hez is, aki máig képtelen elfogadni, hogy férje lelépett, és otthagyta őket egyedül a lányával, és új családot alapított. (Mr. Greene-ről is megvan a véleményem) A kényszeres tökéletességre törekvés mögött a remény áll, hogy hátha visszajön, hátha újra egy család lesznek. Ezért pörög a maximumon, és a megfelelni akarást átplántálja a lányába is, aki szegény alig bír lépést tartani ezzel az őrülettel. Sosem lehet önmaga, ha csak a tökéletesság bábjaként érvényesülhet, de félti az édesanyját, aki a maga furcsa módján akarja megvédeni őt. De kitől és mitől is? Ezért nem hibáztathatom Mrs. Greene-t. Csak azért, hogy nem tudja, hol a határ. Mégis tisztelem őt, hiszen bármennyire össze is tört álomvilága, nem taszította el magától Alyssát. Nem vált rögtön mindent elfogadó kezesbáránnyá, de nyitott maradt efelé a jövő felé. Emma szülei meg szégyelljék magukat! És ne a lányuk miatt, hanem azért, amit tettek vele!!! Érdekes momentum a regényben, hogy Emmát pont a nagymamája neveli fel, aki kiáll az unokájáért, együtt harcol a jogaiért. Az elfogadás átugrott egy generációt. 

Az elbeszélés stílusa könnyed és humoros, tetszik, ahogyan ezt a nehéz és kényes témát próbálja emészthető formában átadni nekünk. A drámai jelenetek erőt sugároznak, még ha tele vannak fájdalommal, akkor is bujkál bennük az élniakarás és kitartás ereje. Nem tudom, az életben mennyire állja meg a helyét ez a boldog befejezés, de talán már nem annyira utópisztikus elképzelés egy olyan bál gondolata, ami mindenkié lehet egyszerre, ahol az előtéletek, akárcsak a köd, semmivé foszlanak. 

A borítója nagyon tetszett, én inkább ilyennek képzeltem a két lányt, mint olyannak, ahogy a filmbeni musicalben kerültek bemutatásra. Rajzolt ugyan, de maximálisan illik a hangulathoz és a történethez. 

🌟🌟🌟🌟🌜

Caitlin Kinnunen és Isabelle McCalla
(The Prom musical on Broadway)

A musical filmváltozatának trailere: