EREDETI CÍM: THE NOTHING GIRL
KIADÓ: METROPOLIS MEDIA
EREDETI MEGJELENÉS ÉVE: 2014
KIADÁS ÉVE: 2021
MŰFAJ: ROMANTIKUS, FEJLŐDÉSREGÉNY
FORDÍTOTTA: SZENTE MIHÁLY
FÜLSZÖVEG:
Jodi Taylor szívet melengető és humoros.
Amikor a súlyos dadogástól és önbizalomhiánytól szenvedő Jenny Dove, a „Semmi lány” megpróbál véget vetni életének , megjelenik Thomas, a misztikus, aranyszínű, gyömbéres keksz illatú ló, melyet csak ő lát. Segítségével Jenny váratlanul szert tesz egy férjre – az elbűvölő és kaotikus festő, Russel Checkland személyében, s innentől már semmi sem úgy alakul, ahogy tervezte.
A túlságosan féltő és elnyomó rokonokkal valamint a világ legszétszórtabb házastársával megáldva, Jennynek vajon sikerül-e Semmi lányból Valami lánnyá válnia? Méghozzá gyorsan!
Jodi Taylor best-seller St. Mary krónikák sorozatának rajongói számára kötelező, de bárkinek ajánlható olvasmány ez az angol humorú, thrillerrel és egy csipet misztikummal megfűszerezett romantikus regény!
... „valaki semmi lánynak nevezett. Kétségkívül érzésekkel teli, forró pillanat volt, irigység, gyűlölet és árulás pattogott ide-oda a szobában, és ezek mindent megsemmisítettek, ami az útjukba került. De sok-sok évvel korábban, amikor még csak tizenhárom voltam, és küzdöttem azért, hogy megtaláljam a helyemet a világban, még mielőtt hozzám vágták volna ezt a kifejezést, én már az voltam. A Semmi lány.”
A St. Mary krónikák közé beiktatva olvastam el Jodi Taylortól a Semmi lány című regényt, amivel egy barátnőm lepett meg, mert tudta, hogy oda meg vissza vagyok a szentmériésekért. Mivel egyszerűen imádom az írónő stílusát, előre sejtettem, hogy nem okoz majd csalódást Jenny Dove története sem. Azt viszont nem sejtettem, hogy annyira erőteljes hatással bír majd, hogy utána csak elemezgetem magamban, a plafon fehérségét bámulva. Ezt nevezem ezután aktív semmittevésnek. Én ennyire kifejezően – tartalmasan, kesernyés, később üdítő humorba ágyazva – még nem találkoztam a semmi érzés megszemélyesítésével, miközben hallgattam / olvastam Jenny élettörténetét. Ez a semmi mégis annyira sokminden, hogy alig győzzük befogadni a minket ért hatásokat. De akkor elölről... Jenny magánya szinte szétfeszíti a lapokat, kimászik a sorok közül, és lassan belénk ivódik. Stílusa mégis önironikus, angol humorba ágyazott szarkazmusoktól izzik. Érezni rajta az intelligenciát, a tartást, ami mégis megtörik egy ponton – „Én dadogok. ... a lelkem legmélyéről kaparom össze a szavakat.” – és megadja magát a szorongás szülte kényszer-kényelemnek. A padlásszobába száműzött – „gondoskodó” rokonai által félkegyelműnek tartott – lány rossz úton próbál menekülni sorsa elől, de szerencsére még időben észhez téríti őt Thomas, az aranyszínű, beszélő ló, így: „A vége az lett, hogy mégsem öltem meg magam.” – [széljegyzet margóra: felködlött előttem a Fairy Tail: Zero-ból Mavis és Zera szomorú története, mert ott is előhív a képzelet olyan szereplőket, akikre szükségünk van a szorító magány elől való meneküléshez.]
De mi képzelet, és mi valóság? Jenny stabilabban áll a lábán a könyvek és a képzelet világában, ám a gyökeres változások ideje elkezdődött, a lavinát Thomas indítja el, őt követi Russel Checkland és a vödrök. Utána már megállíthatatlanul szakad a külvilág Jenny nyakába. A képzetek elvakítják. Hirtelen tapasztal meg sokmindent egyszerre, úgy mint barátság, törődés, és úgy általában az emberek közti kapcsolatok bonyolult lélektani szövevényét. Kiderül, Jenny tökéletesen tud alkalmazkodni a maga módján: lehet szemlélni csendben is a világot, nem muszáj mindennek hangzatos véleményt adni. Persze mikor szükség lesz rá, már csípőből improvizál. A frogmorton farmi levegőváltozás épp annyira tesz jót neki, mint nekünk. Kivirul, és kezdi érezni, hogy él. Megtalálja önmagát. Mondhatjuk, hogy a Frogmorton Farm a szabadságot szimbolizálja, illetve az újrakezdést. Másképp nekivágni a valónak. Az is sokat lendít a helyzetén, hogy – Julia nénit és Richard bácsit hátrahagyva – olyan emberek veszik körül, akiktől az őszinteséget is megtapasztalja. Nem rajongják körbe álszent „törődömséggel” , hanem kimondják, amit gondolnak. Ez Tanya-ra különösen igaz, ő aztán nem köntörfalaz. Andrew inkább Russel lelkiismerete. Russel meg Jennyé. Néha ő mondja ki, amit a lánynak kellett volna, és néha ő is gondolkodik helyette. Persze van, hogy Russel egyáltalán nem gondolkodik, nem gondol bele abba, a másik mit érez – de erről hamar leszoktatja Tanya karakán temperamentuma. És látóvá lesz. A lepusztult Frogmorton Farm romantikus varázsbirodalommá válik előttünk, a megmentett állatkákkal és emberekkel. A lápvidéken elterülő farm mágikus bűverejét a lakóik adják. És a környezet. Kellett az a levegőváltozás!
Russel-nek sem ártott, hogy ott van a közelében Jenny, mert jobban ment számára a felejtés, és az ihletettség is visszazubogott az ereibe. Mindenkinek vannak mélypontok az életében, csak ezt másként éljük meg. Van, aki úgy, mint Russel, és van, aki igyekszik láthatatlanná válni. Ez a semmiből valamivé válás lassú, tanulságos, ámde gyönyőrű metamorfózisa példaértékű lehet számunkra. Jodi Taylor patologikus pontossággal tárja elénk a folyamatot. A romantika itt nagyon aranyosan és viccesen képez szerethető egészet. A szereplőket pedig olyan gyorsan szívünkbe zárjuk, hogy képtelenség lesz őket kiengedni onnan. A párbeszédekben tetszett, hogy a komoly dolgokat intelligens humorral kezelik, nem elbagatellizálva. Russel, Andrew és Tanya kifakadásai is egyfajta sajátos hibridet alkotnak, megőrzik „hidegvérüket”, de közben adagolják az iróniát, ahogy nem szégyellik. Egy kis rejtéllyel is találkozunk, aminek megoldódása után néhány emberre másképp fogunk tekinteni, mint annakelőtte.
Az egyik legszebb szimbóluma a regénynek Thomas, aki egyben a mágikus realizmust is képviseli a történetben. Akkor jelenik meg, mikor a legégetőbb szükség van rá, és akkor búcsúzik, mikor már minden a helyére billent. Mindenkinek szüksége van egy Thomasra, akinek létezését úgy értelmezzük, ahogyan nekünk tetszik.
TÖRTÉNET: Elbűvölően bájos történet az önmagunkra találásról, melyhez sok-sok esemény láncreakcióján keresztül vezet az út, ami hepehupás ugyan, de abszolút nem járhatatlan. Az egyik legszebb, legaranyosabb fejlődésregény, amit valaha olvastam.
BORÍTÓ: Tetszett ez a kissé posztmodern beütésű külalak, elején a lánnyal, aki csuklyája mögül végre előmerészkedik. Még nem szabadult meg tőle teljesen, menedékként ott van kéznél, de egyre inkább befogadóbb a valósággal szemben. És már a rózsák is nyílni kezdtek. Szépen, lassan.
KARAKTEREK: Nem túlzok ha azt mondom, régen találkoztam már ennyire elevenen lüktető, ezerféle érzéstől zsongó szereplőkkel, akiket szívesen tudnál a baráti körödben. Akiket nem felejtesz el olvasás után, akik beköltöznek a szívedbe, és onnan pulzálják tovább beléd az optimizmust, motivációt.
Az öt csillag kevés is... 🌟🌟🌟🌟🌟🌟
