ANGELA MARSONS - VÉRVONAL

EREDETI CÍM: BLOOD LINES – SOROZAT: KIM STONE V.

KIADÓ: GENERAL PRESS KÖNYVKIADÓ

OLDALSZÁM: 352

MEGJELENÉS: 2018 (eredeti: 2016)

MŰFAJ: KRIMI

FORDÍTOTTA: ŐRI PÉTER

FÜLSZÖVEG:

Deanna Brightmant egyetlen pontos, szívet ért szúrással gyilkolták meg. Az egykori szociális munkás holttestére egy meglehetősen rossz környéken találnák rá, ezért a bűntény sokaknak egy balul sikerült rablótámadásnak tűnik. Kim Stone nyomozó azonban nem elégszik meg az egyszerű magyarázatokkal. 

Amikor nem sokkal később egy kábítószerfüggő, fiatal lány holttestére bukkannak a korábbi áldozatéval megegyező sérüléssel, a nyomozó már biztos abban, hogy egy hidegvérű sorozatgyilkost kell keresniük. De milyen nyomon indulhatnak el, ha látszólag semmi sem köti össze az áldozatokat? 

Ám Kim Stone-nak nem csak a rejtélyes gyilkosságsorozat ügyét kell megoldania. Egy váratlan levél ugyanis meglehetősen fölzaklatja az életét. Dr. Alex Thorne pszichiáter már egy korábbi esetnél is kis híján az őrületbe kergette, ezúttal pedig a börtönből nyúl Kim után, a legérzékenyebb pontján támadva a felügyelőt, akinek így ismét szembe kell néznie a testvére gyilkosával: a saját anyjával.

A General Press Könyvkiadó most nagyon rárepült Kim Stone történeteire, de én ennek csak örülni tudok. Mostanában kicsit hanyagoltam az olvasást, mivel visszacsábított a filmsorozatok világa, és sajnos az írással sem haladtam / haladok úgy, ahogy kellene. Remélem, ez hamarosan megváltozik, mert tele a naplóm határidőkkel.

Angela Marsons írónő

De akkor Kim... Ahogy láttam, a Vérvonal erősen megosztotta az olvasókat. Bennem a „szeretem” és az „ezt most miért kellett” oldal erősen egymásnak feszült, de végül megszerettem a történetet. Akadtak ugyan hullámvölgyek a regényen belül, de összességében mégiscsak egy szórakoztató krimivel van dolgunk, melyben a veszteség érzése, a bűntudat és a bosszú válik meghatározó témává. Hová vezeti az embereket a belső motivációvá fejlődő gyűlölet? Ismét bejárunk néhány életutat Kim Stone társaságában, és kísérőként mellénk szegődik a csípős angol humor és a mélylélektan is.

Az tény, hogy nem az ötödik rész a sorozat legjobbja, viszont színvonalban nincs akkora hanyatlás, mint már tapasztaltam más sorozatok esetében. Angela Marsons figyel arra, hogy fenntartsa az egyensúlyt a belső lelki szféra, és a külső, tényleges történések között. Kim Stone továbbra sem képes szabadulni démonaitól, amelyek átlépve a lélektani határt, körülötte realizálódnak, és bekapcsolódnak az események láncolatába. 

Az írónő ügyesen zsonglőrködik, a múltat és a jelent úgy szerepelteti, hogy az idősíkok keveredése szolgáltatja majd azt a végkimenetelt, mely felé Kim sodródik, megküzdve mindazokkal, akik így vagy úgy kísértik. 

Kísért a múlt? Olyannyira, hogy a jeleneddé válik? Angela ezt a frázist alkalmazza oly módon, hogy a második részből megismert pszichopata pszichiátert visszaemeli a történetbe, de vele együtt jön még néhány korábban megismert karakter is, akik az Ördögi játszmák szereplő-gárdáját erősítették. Dr. Alex Thorne, a félelmetesen intelligens, de mélyen gonosz pszichiáter nem érzi túl jól magát a börtönben, de ezzel így vannak gyakran cserélődő cellatársai is, akik észre sem veszik, hogy a  játékszereivé váltak épp úgy, ahogy egykoron annak a bizonyos rehabilitációs intézetnek a lakói, és még sokan mások. Kim lassan de biztosan válik Alex rögeszméjévé, és hogy ezt a pszicho-szöszi bizonyítsa, ereje még a rácsok mögül is képes elérni a felügyelőt, és visszataszítani őt a lelki pokol legmélyére. Hogy még véletlenül se legyen könnyű dolga Stone-nak, az édesanyja hirtelen állapotváltozása miatt is zúdul a nyakába a hideg zuhany. Alexnek vajon mi köze lehet ehhez a szinte varázslatos felépüléshez? Amivel Kimnek ártani lehet, ziher, hogy bevonzza. 

Kezdetben még kedveltem Alexandrát, mint intelligens gonoszt, de a Vérvonalban szerintem kicsit már elveti a sulykot. Az ennyire mélyen érzéketlen, rideg, számító, vegytiszta gonoszsággal már nem tudtam mit kezdeni. Olvastam-olvastam, és néha képtelen voltam megállni, hogy ökölbe szoruljon a kezem, és eleresszek egy-két idegesség-levezetőnek szánt káromkodást. Nagyon reméltem, hogy ennek a történetszálnak a lezárása kerek lesz, és meghozza a katarzist. Nos... szerintem Angelának sikerült jól megoldania a házi feladatot.

Kim Stone (szerintem)

A gyilkosságból sorozatgyilkosságba torkolló krimiszálnál is kapunk csavart eleget, és mikor az írónő kijelenti, Kim tudja, ki a gyilkos – mert mindig így szokta – az én tippem messze járt a valóságtól. Ezt azért nem gondoltam volna. Angela Marsons ismét szépen levezeti az ok-okozati összefüggéseket, a motivációt, és annak lélektani mozgatórugóit.
Ahhoz nagyon borult elmének kell lenni, hogy személyes bosszú hadjáratot indítson valaki, és ott sebezze meg az embert, ahol a legérzékenyebb. Itt ugyanis ez történik. Aktuális gyilkosunk is zsebre vágta a lelkiismeretét, és nagyon szépen kidolgozott tervvel állt elő, melybe majdnem beletörik a kis nyomozó csapat bicskája. No de ők nem arról híresek, hogy feladják! Sajnos a csapat tagjai külön-külön nem kaptak most sok teret az érvényesülésre, csupán egy-két telefonos utasítás erejéig. Dawson volt talán az, aki kicsit többet időzött a reflektorfényben, de ekkor sem kedveltette meg magát túlságosan. Kim szépen felvázolja neki, mit miért és hogyan, de ettől számomra nem lett szimpatikusabb a srác. Kev kiesett a pikszisből, mert bárhogy is próbálja jóvátenni... akkorát hibázott, amiért minimum fegyelmi járt volna, vagy felfüggesztés. Szerintem. És ezt már többször eljátszotta a sorozat során. Kim túl elnéző vele szemben.
Tracy Frost pedig épp annyira hiányzott, amennyire a tanítványa, Bubba nem. Szóval nagyon :)
Összességében tehát azt mondhatom, hogy a Vérvonal – bár néhol kicsit szerteágazó és kusza a vonalvezetése – egyáltalán nem rossz könyv, és az olvasó sem marad kétségek között, ugyanis minden történetszál normális lezárást kap. Mindenképpen érdemes elolvasni!

BORÍTÓ: A Kim Stone sorozat esetében hozzászokhattunk az egyszerű, ám mégis sokatmondó borítókhoz, és ez a jelenlegi helyzetben sem változott. 5 pont

TÖRTÉNET: Kissé sok szálon fut, és visszahoz a jelenbe néhány múltbeli eseményt és szereplőt is, ám ettől eltekintve az izgalom, feszültség és a sajátos, fanyar humor ugyanúgy jelen van a történetben. 4 pont

KARAKTEREK: Kim Stone semmit sem változott, a kívül sziklaszilárd, ám lelkileg könnyen sebezhető felügyelő jellemrajza árnyalt és őszinte. Ebben a részben kicsit jobban lesüllyed a lelki mocsárba. A negatív oldal karakterei olyan hús-vér testet kaptak, hogy szinte megborzongunk a velük való találkozás után. Alex kegyetlensége már túlzó, de ha jobban belegondolok, viselkedhet így egy olyan ember, aki nem képes érezni. 5 pont

LEDA D' RASI - BOSZORKÁNYDINASZTIA HARMADIK KÖNYV - TALÁN TÜNDÉRMESE

EREDETI CÍM: TALÁN TÜNDÉRMESE – SOROZAT: BOSZORKÁNYDINASZTIA III. KÖNYV

KIADÓ: MOGUL KIADÓ

OLDALSZÁM: 482

MEGJELENÉS: 2018.10.22.

MŰFAJ: ROMANTIKUS FANTASY

FÜLSZÖVEG:

Van, hogy a múlt gúzsba köt.

Fairy a Dinasztia legtitokzatosabb tagja. Jéghideg, távolságtartó, érzelemmentes. Saját bevallása szerint előbb ugrana fejest az első működő vulkánba, semhogy egy férfihoz legyen kötve. Igen ám, csakhogy az Égieket nem érdekli a boszorkány véleménye. Ők úgy szövik a szálakat, ahogy a legjobbnak tartják, így Fairy sem kerülheti el a sorsát. Vagyis a férfit, aki – akarja vagy sem – a párja. A kérdés csak az: mit tenne meg, hogy szabaduljon a helyzetből?   

Ruehl, az alakváltók koronahercege vadászatra indul. Prédája a számára rendelt nő, akit udvarlás helyett becserkészéssel kell elejteni. A férfi számára nem kis kihívás a boszorkány, ő azonban nem adja fel. Ahogy a múlt darabkái lassan a felszínre kerülnek, Ruehl megérti, mi lapul az ellenséges pillantás mögött, és felveti a fejét a kétség. El tudja-e feledtetni a nővel az élet rémségeit?

Míg ők ketten egymás kitartását teszik próbára, a háttérben az Ítélőszék sem tétlenkedik. Vezérük meggyöngült egészsége sötét felhőként borul a szövetségre, és felbukkan egy ifjú katona, aki vakmerő tervvel áll elő, hogy visszaállítsa mestere egykori hatalmát.

A sorozat harmadik részében az írónő a vadregényes Afrikába kalauzolja az olvasót, és miközben megmutatja, mire képes a vak gyűlölet, bebizonyítja, hogy a szerelem még a legmélyebb sebeket is képes begyógyítani. Mert attól, hogy egy történet rémesen indul, még lehet tündérmese a vége.

Még észbe sem kaptam... máris megjelenés előtt a Boszorkánydinasztia harmadik része, a Talán tündérmese. Már nagyon vártam, hiszen egyik kedvenc karakterem, Fairy történetét meséli el, aki végre főszerepet kap, és kilép a kulisszák mögül.

Fairy – ahogy a cím is mutatja – igazi tündér a megjelenését tekintve, aki körül megfagy a levegő, olyan rideg és távolságtartó. Ha Elsa épp nem ér rá, nyugodtan helyettesíthetné – a jég varázsa bűvkörébe von.

Fairy Sommers

Ám Fairy nem csak heccből olyan, amilyen. Stílusa és egyénisége már a legelső Dinasztia-epizódban megmutatkozik, és meg is ragad az olvasók tudatában. Mikor a hideg szépség legelőször színtérre lép, már akkor motoszkált bennem, ó de milyen szívesen látnám őt az események középpontjában! Aztán ha ez megtörténik, vajon melyik hímnemű lesz elég bátor ahhoz, hogy megpróbálja becserkészni ezt a makrancos Tündért? A korábbi részek felvezetéséből kiderül, az Égiek Ruehl-t szemelték ki a feladatra, aki nem más, mint Lazarus ikertestvére. A bátyus, mint tudjuk, már boldog házasságban él Angellel, aki valóban igazi angyal. Tehát Ruehl sem adhatja alább, neki egy tündért kell meghódítania. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű dolga a srácnak... ezt ő is tudta, sőt az egész halhatatlan birodalom tudomást szerzett a „kapj el, ha tudsz” morbid valóság show indulásáról.

Hajrá, lykae, rajtad a világ szeme!

Mint köztudomású, Fairy igencsak férfigyűlölő egyéniség, tele ambícióval és motivációval, melyek nem épp Ruehl malmára hajtják a vizet. A gyönyörű boszorkány minden kreativitását összekaparva próbál megszabadulni az őt üldöző „vadállattól”, mert az ösztön és a csaj magaviselete még a birka türelmű lykae-ből is előhozza a vadat. Bizony ám!

Fairy mazochizmusa nem ismer határt, még a boszorkány-átok sem tartja vissza attól, hogy a mágnesként tapadó Ruehl-t távol tartsa. Vajon ki fárad el előbb? Ez volt az első kérdés, ami foglalkoztatott. Aztán persze ez – az események előrehaladtával – megváltozik.

Tudjuk, mindennek megvan az oka és következménye az események láncolatában. Fairy-ről is kiderül, hogy amit a külvilágnak mutat magából, az nem teljesen fedi a valóságot, csak egy szerep, egyfajta védekezési mechanizmus. No de mitől fél a világ egyik legerősebb boszorkánya? Erre is választ kapunk, ahogy sok minden más is nyilvánvalóvá válik.

Távol a nagyvárosok zajától, messze-messze egy eldugott dzsungel kellős közepében, ahol a szegénység és nyomor az úr, ahol ádáz betegségek szedik áldozatukat, egy orvosokból álló kis csoport próbál helytállni, és jobbá tenni az emberek életét. A misszió elkötelezett tagja Dr. Fairy Sommers is, aki meleg mosolyával és őszinte szeretetével próbál lelket önteni a nyomorba taszított emberekbe. Hová tűnt a jégbe fagyott szívű tündérlány? Mindvégig előttünk volt, csak nem mindenkinek fedte fel személyiségének ezt az oldalát. Ahogy foggal-körömmel védi a pici, beteg Nyinivét, mindannyiunk szívét melegséggel tölti el. Ruehl – hát persze, hogy rátalál – hirtelen nem is tudja összeegyeztetni ezt a valóságot az előzőekben tapasztalttal, akkora a kontraszt. Az ő „tündérkéje” igazi érző lélek, bármennyire is próbálja bebizonyítani ennek ellenkezőjét.

Fairy személyisége oldalról oldalra bontakozik ki előttünk, és ez bizony a „hű” meg a „ha” kategória. Mivel imádom az ellentmondásos személyiségeket, Fairy nagy kedvenc lett kis idő leforgása alatt. A „kemény csaj vagyok” fílinget próbálja fenntartani trágár szóhasználatával, amit be is bizonyít egy-két Lunával folytatott párbeszédben például. Oh, igen, a holdboszorka is tiszteletét teszi, de hát nélküle nem is lenne igazi a Boszorkánydinasztia sorozat. ;)

Időközben már Fairy számára sem világos, hogy ki elől menekül pontosan. Önmaga, az őt marcangoló, múltból támadó rémálmok elől, vagy a férfi elől, akit neki szánt a Sors? Egyre inkább az első verzió tűnik valószínűbbnek. Mert boszorkányunk megjárta a hadak útját, és mire sikerült megalkotnia szobor merev, tekintélyt parancsoló személyiségét, aki már gyönyörű tekintetével is mar és lelkedig hatol, bizony sokat szenvedett, és a múlt árnyai még a jelenben is kísértik. Azért akart sebezhetetlennek tűnni, mert pont az ellenkezője jellemzi. De titkát csak két boszorkány ismeri, a még mindig nem százas Luna, és Una, a dinasztia feje. 

Leda D'Rasi hozza megszokott formáját, és egy kalandokkal átitatott, romantikával átszőtt felnőtt mesét tár elénk ismét, ahol a lélektani hadviselésnek épp úgy főszerepet szán, mint karaktereinek. Ismét bebizonyítja, hogy a dolgok nem csupán feketék és fehérek, és a lényeg épp az árnyalatokban rejtőzik, melyek csak akkor fedik fel magukat, ha kitartóan, de őszinte szándékkal próbálunk a felszíni rétegek alá ásni. Nem is hinnénk, hogy a boszorkányok és egyéb halhatatlanok „fantázia világa” mennyi valóságot rejt magában, és mennyi tanulságul szolgál. Például első benyomásunk az lehet, teljesen jogosan, hogy Fairy gyűlöli a lökött holdboszorkát, de valójában az életét is odaadná érte. Ha nem adunk esélyt annak, hogy a dolgok valódi arcukat tárják fel előttünk, akkor a vesztesek közé sodródunk, saját türelmetlenségünk áldozatává válva. Néha megéri várni.

Ruehl

Fairy története szolgál számos helyzetkomikummal is, melyek leginkább ehhez a morbid bújócskához köthetők. Sokszor hangosan felnevettem, mikor vizualizáltam egy-két epizódot. Az az igazság, hogy Fairy minél elviselhetetlenebbnek próbál tűnni, annál szerethetőbbé válik számomra és Ruehl számára egyaránt. A srácot is megkedveltem a végére. Korábban kicsit idegesített ez a „széltől is óvni akarlak” mentalitás, de miután Fairy mindenki számára bebizonyítja, erre ugyan semmi szüksége, a lykae is visszavesz a lendületből, és egyszerűen önmagát adja, ösztöneit háttérbe szorítva. Akkor vált igazán szimpatikussá, amikor Fairy egyik próbálkozását a tündérlány ellen fordítja. A „hogyan lettem kurva” magánszámával a csaj hatalmas öngólt lő; ez az epizód a könyv legviccesebb részlete, melynek utórezgései az egész regényt végigkísérik. De hát ő akarta, nem? ;)

Az, hogyan zárul a „kapj el, ha tudsz” show nem árul el olyan nagy meglepetést, hisz ismerjük az írónőt ;) Nem is az előre borítékolt happy end a lényeges, hanem az út, melynek során a szereplők eljutnak idáig. Megismerik önmagukat, valódi félelmeiket, vágyaikat, érzéseiket.

Nem csupán egymással, önmagukkal is megküzdenek, bebizonyítva a nagy igazságot: attól, hogy egy történet rosszul indul, vagy valahol rossz fordulatot vesz, még lehet tündérmese a vége. :)

BORÍTÓ: Ízléses, találó, figyelemfelkeltő. Kötődik a tartalomhoz, viszont engedi, hogy te alkosd meg saját fantáziád szerint a főhősöket. 5 pont

KARAKTEREK: Mindenképpen fejlődő jellemeket tár elénk az írónő, és ez a jellemfejlődés keresztül ível az egész történeten. 5 pont

TÖRTÉNET: A lélektani vetület talán ennél a résznél mutatkozik meg leginkább, de a visszafogott humor is jobban kiérződik. A múlt és jelen síkjának kombinálása is jó megoldás, segít megértenünk a miérteket. A romantika is visszafogottabban van jelen, a főhősnő karakteréhez igazítva bontakozik ki szépen lassan. Van időnk a megértésre és elfogadásra. 5 pont 

ANGELA MARSONS - HALÁLOS JÁTÉK

EREDETI CÍM: PLAY DEAD – SOROZAT: KIM STONE IV.
KIADÓ: GENERAL PRESS KÖNYVKIADÓ
OLDALSZÁM: 336
MEGJELENÉS: 2018 (eredeti: 2016)
MŰFAJ: KRIMI
FORDÍTOTTA: SEREGI MÁRTON

FÜLSZÖVEG:

Egy ​megoldatlan ügy minden nyomozó rémálma. A Westerley orvostudományi kutatóintézet tudósai az emberi test bomlását tanulmányozzák, hogy pontosabban meghatározhatók legyenek a halál körülményei, ezzel is segítve a rendőrség munkáját. Kim Stone nyomozó épp egy frissen lezárt eset után látogat el a csapatával a jól őrzött intézménybe. Az unalmasnak ígérkező bemutató azonban hamar félbeszakad, amikor Kim egy, a helyi kutatók számára is ismeretlen női holttestet talál. A testen minden különösebb vizsgálat nélkül látszik, hogy az áldozat gyötrelmes halált halt: földet tömtek a szájába. Alig indul meg a nyomozás, amikor a felügyelőt máris újabb áldozathoz riasztják. A minta ugyanaz, de a tettest megzavarhatták, mert a nő ezúttal életben maradt…

Angela Marsons legújabb regényében Kim Stone és csapata nincs könnyű helyzetben; alig van nyom, amin elindulhatnának, és az idő is ellenük dolgozik. A segítség ezúttal onnan jön, ahonnan nem várnák – egy „döglött ügy” ugyanis hirtelen meglepően aktuálissá válik.

Kim Stone ismét akcióban! :) A General Press Könyvkiadónak ismét egy jó pont gyorsaságáért. Elérkeztünk a nyomozónő negyedik történetéhez, ami ismét annyi izgalmat, feszültséget, fekete humort és pszichopatát tartalmaz, mint azt eddig is megszokhattuk. No de ez unalmas nyitány egy recenziónak... pörgessük fel kicsit.

Angela Marsons írónő

A Halálos játékot annyira egyszerre olvastam az Egy élet árával, hogy a szereplők gondolati síkon átvándoroltak innen oda és fordítva, kimozdulva eredeti környezetükből. Beismerem, néha Matt lett Daniel Bate-ből ;) Az értekezés végére kiderül, mennyire sikerült szortíroznom őket. :)
A Halálos játék fő szála egy romantikusnak egyáltalán nem mondható helyszínen indul: Kim és csapata „jutalmul” kap egy kiruccanást a Westerley orvostudományi intézet telephelyére – röviden csak hullafarm –, ahol tudományos kutatómunka folyik. Ám hamarosan kiderül, hogy eggyel több holttest foglal helyet a telepen, és kicsivel később megismétlődik az áldozat-szaporulat. Már miért ne épp Kim botlana bele ebbe az esetbe? Furcsa is lenne. De ha már így történt, a nyomozás meg is indul, és hamarosan érdekes dolgok kezdenek kibontakozni. Sajnos bebizonyosodik, hogy ismét sorozatgyilkossal kell számolni, aki elég fura szerzet a bűncselekmények módozatát illetően.
A regény egy monológgal indul, és betekintést enged a lélek legsötétjébe. Logikusan kikövetkeztethetjük, hogy az első lapokon elhangzottak a gyilkoshoz köthetők, aki folyamatosan vezet be minket beteg elméjének fátyla mögé... „Mondd, mondd, hogy én vagyok a legjobb kislány a világon!”

Angela Marsons ismét jól vegyíti a lélektant a kriminológiával, így a „ki a tettes” és „ki az áldozat” kérdésköre már közel sem lesz annyira egyértelmű. Az írónő nem próbál mentséget találni az elkövető számára, csak felvázolja a miérteket és hogyanokat. Az már a mi dolgunk, hogy eldöntsük: milyen erkölcsi mérce szerint ítélünk. Megtudjuk, amit már tapasztalhattunk is az iskolában: a gyerekek nagyon kegyetlenek tudnak lenni azokkal, akik valamiért mások, mint a többiek. A gúnyolódás és megalázás olyan mély lelki sebet ejthet, ami maradandó lesz, és súlyos következményekkel járhat a jövőre nézve. Van, aki elengedi, de van aki ezt a sérelmet dédelgeti magában, míg évről évre csak növekszik benne, míg egyszer csak elérve a csúcspontot,  kifejlett bosszúvágyként tör felszínre, ami tettlegességben végződik. Esetünkben egy olyan elkövetővel van dolgunk, akit szánalmunk bezárhat néhány órára az „áldozat” halmazba, ha továbbgondoljuk, miért vált ilyenné, de tettére akkor sincs mentség.

Tracy Frost alapjáraton

Mi lenne, ha a kiállhatatlan újságírónő, Tracy Frost kicsit előtérbe kerülne? Volt egy sanda gyanúm, vele nagyobb tervei vannak Angela Marsonsnak. És tényleg... megérzésem helyesnek bizonyult. Csak így tovább! ;) Bárcsak minden kívánságom ilyen hamar teljesülne! A levakarhatatlan Tracy Frost is főszereplői státuszba lép, rákerül a fókusz több fejezeten keresztül is. Hogy minek kapcsán válik kulcsszereplővé, azt most nem árulom el, de izgalmas történéseket hagy maga után ;) Szerény személyéről kiderül: mégiscsak van szíve, ami egyáltalán nem kőből készült. Amit a külvilág felé mutat, az egy álca.
Hogy mért játszik szerepet? Olvass, és tudni fogod! Egy döglött aktát is előbányásznak Kimék a süllyesztőből, amit Tracy Frost és az ő „lelkiismerete” tol előtérbe, ám nem várat fordulatokat eredményez az ügy.
Angela Marsons a regény vége felé sem fogy ki a szuszból, és egy olyan csavarral zár, hogy mindenki csak pisloghat. Ügyesen terelgeti a gyanút személyről személyre, míg végül ott tartunk: senki sem az, akinek korábban hittük.

Tracy Frost kicsit másképp

Ebben a részben Kim Stone-nak kevesebb lelki mélység jut, Tracy-nek viszont annál több. A stílus és a történetvezetés visszatér a gyökerekhez, Elfojtott sikoly-féle nyomozás veszi kezdetét. (Hihetetlen, hogy az a bűneset-sorozat csak egy évvel ezelőtt történt...)
Egy régi ismerőst is üdvözölhetünk újra: Dr. Daniel Bate törvényszéki antropológus szintén a kutatóintézetben tartózkodik, és persze, hogy Kim összefut vele.
„– Tudtad, hogy itt van, és nem akaródzott szólni?
Bryant bocsánatkérés helyett vállat vont.
–  Úgy voltam vele, hogy jó helyen vannak a golyóim ott, ahol vannak, köszönöm szépen. És amúgy meg annyira nagy ügy? Nem mintha bármi történt volna...
– Egyáltalán nem nagy ügy! – csattant fel Kim. Igen, volt köztük némi vonzalom, de mindketten túl elfoglaltak voltak ahhoz, hogy komolyabban foglalkozzanak a dologgal.” Kim felsőbb nyomásra megkéri Bate doktort, hogy segítsen nekik az ügy felgöngyölítésében, ugyanis a szakértelme épp kapóra jön. A szikra ismét lángra kap, de Kim makacsul taszítja magától szegény Danielt. Én már komolyan sajnálom a fickót. Ez a fajta zárkózottság már néha idegesít, ugyanis semmi oka nem lenne erre Kim Stone-nak. Barney aranyos kutya, de hát na... Szörnyű trauma érte Kimet gyerekkorában, és épp ezért kellene beengednie olyanokat az életébe, akik feloldhatják a benne kavargó sötét feszültséget. Ő viszont minden erejével azért harcol, hogy elűzze magától az embereket. Bár... a történet végén ér azért meglepetés minket az ő részéről is.
Nehéz úgy írni erről a regényről, hogy véletlenül se kerüljön spoiler a sorok közé, ezért lassan be is fejezem mondandóm.
Már csak Dr. Bubót tudom idézni: „Kérem a következőt!”

BORÍTÓ: Egyszerű, de lényegre törő, a tartalommal is szoros kapcsolatban áll. Figyelemfelkeltő, és azt a sejtelmességet sugalmazza, ami a történetre is jellemző.   5 pont

KARAKTEREK: Kim újra a régi, a fekete humor csak úgy árad megszokott szereplőinkből, de kapunk plusz meglepetést is, ami csak dob a regény színvonalán. 5 pont

TÖRTÉNET: Több fő és mellékszálon futó cselekményszál bonyolódik előttünk alapos kidolgozottsággal, sok csavarral és csattanóval fűszerezve, igazi angol humorba ágyazottan. 5 pont

LEDA D' RASI - A DÖG

EREDETI CÍM: A DÖG

KIADÓ: MOGUL KIADÓ

OLDALSZÁM: 250

MEGJELENÉS: 2018 június

MŰFAJ: MISZTIKUS LÉLEKTANI REGÉNY

FÜLSZÖVEG:

Érezted valaha a megcsalás fájdalmát? A hazugság kínkeservét? A porig alázás szégyenét? Akkor ez a könyv neked íródott, és mindenkinek, aki hasonló emlékek közt őrlődik, azon gondolkodva: Miért tette ezt velem?
A kérdés azonban szerintem inkább az: Számít a miért? Nem! Kit érdekel? Van, amire nincs magyarázat, nincs bocsánat! Kapard össze magad, lépj túl a dolgon és válj azzá, akivel ezt soha a büdös életben nem teheti meg többé senki!
Abigail – élete legpocsékabb napján – saját sírjában ébred. 35 éves, elhagyott, kiközösített, naiv… egy szóval: balek. Neki már mindegy. Úgyis épp feladni készül. Nem úgy a segítője, aki sajátos szemlélettel viszonyul az emberszabású vagy emberarcú férgekhez. Ő minden csak nem nebáncsvirág, és akkor is kirángatja Abby-t a lelki posványból, ha az beledöglik is. Ez is egy opció. A másik pedig az, hogy Abby kihantolja magát, lelke mélyéről előhívja Dög-énjét, és olyan bosszút áll, hogy a fal adja a másikat.  
Jól hangzik? Akkor tarts velem! 
Én vagyok a Dög! És van számodra egy történetem…

A szakítás mint olyan, senkinek nem tartozik kedvenc élményei közé, ám mégis az életünket végigkísérő szükséges rosszak egyike. Ezer százalék, hogy mindenki átélte már valamilyen szinten; van akit mélyebben, van akit felszínesebben érintett lelkileg. Nincs két egyforma ember, tehát a feldolgozási mechanizmus is eltérő lesz. De ne is kerülgessük a forró kását, csapjunk rögtön a lecsóba. 

Leda D' Rasi picit szabadságra küldte a boszorkányokat, és most a lélek legmélyére kalauzol minket, hogy nézzünk szét ott is, hátha a jövőben még hasznát vesszük ennek a kalandnak. Amiben én cseppet sem kételkedem!

Leda D' Rasi írónő

Főhősnőnk Abby, a történet kezdetekor nincs a legjobb passzban, ugyanis éppen saját sírjában próbál felébredni, több kevesebb-sikerrel. Hogy mi juttatta ide? A probléma tárgya Jeremy, aki nem túl kíméletesen közölte vele, hogy visszavonulót fúj, hát szia, vége van... Sem a szituáció, sem a mód, sem az idő nem volt alkalmas erre, de a fickó mégis meglépte, ő túl akart esni a dolgon, mert a nő már csak koloncot jelentett neki. És ez is jött le a stílusából. Ezt Abby teljesen normálisan reagálta le: sokkot kapott, utána sírógörcsöt, majd néhány centi földet maga fölé. Eltemették az érzelmei. No de ha csak egy depressziós pipiről szólna A Dög, nem is lenne érdemes recenziót pazarolni rá. Induljunk ki a címből... hogy is kapcsolható össze az alapszituációval?
Az nyilvánvaló, Abigail nem képes kimászni az önmagának felállított „lúzer státuszból”, és olyan szerepet ölt magára, ami kifelé azt mutatja, ő márpedig erős csaj, de ez a máz hamar lemállik. Amint hazaér, már sehol sincs a kőkemény nő, átveszi helyét a sírógörcsökkel küszködő, depresszió felé sodródó – ebben az esetben a valós – szerepkör. És ugye ez így nagyon gáz...
Abby az a fajta érző lélek, aki minden sejtjével a kapcsolatára koncentrált, tehát a hiány elemi erővel lökte a padlóra. Vajon merre van a kiút? És van egyáltalán? Jogos kérdések egy ilyen helyzetben. De az olvasóban is felmerülhet néhány, mondjuk ez: mi a fenét keres Abby a föld alatt, és hogy került oda? Nem képletesen, szó szerint...
Tehát... mikor a csaj feje felett a hullámokkal egyetemben a föld is összezáródik, megérkezik az Égi segítség D személyében, aki csakis krónikus esetekkel foglalkozik. Hát Abby helyzete über krónikus. Miután a lányt kirángatja a sírjából és megkezdi vele a para-pszichológiát, egy egész érdekes utazás veszi kezdetét a lélekben, tudatban és a valóság síkján egyaránt. Az írónő ezzel a regénnyel bebizonyítja, hogy egy ilyen fájdalmasan érintő témáról is lehet felszabadultan, viccesen, ám mégis tanító szándékkal értekezni. Mert A Dög stílusa gördülékeny, optimista, és végig előre visz, tanácsokkal lát el, felkarol. És mire a végére érsz, már kétséged sem marad afelől, ki is D valójában. No de ennyire nem sietek, szedjük kicsit darabjaira a művet.
Leda D' Rasi írónő karakterábrázolása és jellemfejlődése árnyalt, kirajzolódik a vonal: honnan hová szeretnénk eljutni. A célegyenest is felfesti, több megoldással is szolgál a zárlat bekövetkezte előtt. A Dög nem egy mély-depresszióba süllyedt nő sirám-csokra. Épp ellenkezőleg. Bemutatja azt az utat, melynek során Abby „látóvá” válik, és minden átértékelődik a számára.
Meg kell hagyni, D módszerei eléggé sokkolók; mert ki szeretné vetítővásznon viszont látni szakításának legkeservesebb pillanatait? Aztán meg a leggyönyörűbbeket? Kegyetlen? Nem kicsit. Viszont mindennek ott a miértje. D nem más, mint tudatalattink kivetülése, „Dög” énünk, aki akkor robban felszínre, mikor el kell simítanunk néhány lelki sérülést, és rá kell vennie a gyengébbik ént, hogy a gödör mélyén szíveskedjen már abbahagyni az ásást. És tényleg... Abby oldalról oldalra hagyja hátra sötét gondolatait, és egy új érzés is kezdi befészkelni magát tudatába.
Mondogatják ugye, a bosszú nem boldogít... ez is attól függ, milyen. Abby karakteréhez méltatlan lenne egy munkahelyi mészárlás, és ettől tartanunk sem kell, viszont egy lélektani visszavágó már nem hangzik olyan rosszul. Mivel Abigail írói álmokat dédelget, D kibontja benne ezt a vágyat, és olyannyira feltüzeli, hogy a lány már nem is ér rá azon gondolkodni, mi mennyire volt szép azelőtt. Jeremy és a kedves, segítőkész kollégák csak azt kapják, amit érdemelnek, ráadásul teljesen stílusosan, gyönyörű köntösbe burkolva.
Abby megváltozik, énjei szerepet cserélnek. Valljuk be, elég stresszes szitu, ha épp a főnököd az, akivel szakítottál, de minden nap el kell viselned a látványát a munkahelyeden. Nos, a lány megbirkózik a feladattal, és D-nek hála, valóban megerősödik. Kilép a gödörből, és itt nem áll meg, hanem építeni kezd: önmagát és vágyai birodalmát, mely szép lassan kibontakozik előtte és előttünk is. Talpra állt, de nem is akárhogy!
Az írónő kisregénye keveri a valóságot a misztikummal, helyzet és jellemkomikumokat is felvonultat, ezzel varázsolva kellemessé az olvasmány légkörét. Az írás tanító jellege is megmutatkozik, és a végére vésett Dög-parancsolatokkal válik teljessé.
Így kapunk egy viccesen-komoly, stílusos bosszúba ágyazott regényt, ami mindenkinek segít abban, hogy megtalálja a kivezető utat a sötét felhők közül! Hajrá!

BORÍTÓ: Egyszerűen tökéletes! Figyelemfelkeltő, csalogató, és a tartalommal tökéletesen összhangban van. Ezek után ki ne várná az olvasást? 5 pont 

TÖRTÉNET: Hétköznapi problémák elevenednek meg előttünk, misztikus köntösbe burkolva, pikáns humorral fűszerezve. Hogy éld túl! Hogy vágj vissza! Miért ne add fel! 5 pont

KARAKTEREK: Ahogyan a történet, a karakterek is hétköznapiak, egy kivételtől eltekintve, aki természetfeletti mivoltánál fogva sorozatosan rúgja fel a szabályokat, segítve ezzel az érvényesülést a nagyvilágban. A regény végére lelki szféránkat is helyrerántja.  5 pont 

ANGELA MARSONS - EGY ÉLET ÁRA

EREDETI CÍM: LOST GIRLS – SOROZAT: KIM STONE III.
KIADÓ: GENERAL PRESS KÖNYVKIADÓ
OLDALSZÁM: 400
MEGJELENÉS: 2017 (eredeti: 2015)
MŰFAJ: KRIMI
FORDÍTOTTA: ŐRI PÉTER

FÜLSZÖVEG:

Két ​kislányt, két barátnőt elrabolnak úszóedzés után. A szüleik egy időben kapnak SMS-t az emberrablóktól, akik egyelőre csak arról értesítik őket, hogy a gyerekeik életben vannak. Amikor azonban megérkezik a következő üzenet, az a szokásos követelések helyett még szörnyűbb tartalmat rejt: a családoknak licitálniuk kell, és aki többet ajánl a lányáért, azé életben marad, a másik gyereknek viszont meg kell halnia. Kim Stone felügyelő vezeti a nyomozást, és tudja, hogy ha nem sikerül a lányokat visszaszereznie, az az állásába kerülhet. Őt azonban nem ez motiválja, hanem az a tudat, hogy a két gyerek rémisztő körülmények között kénytelen eltölteni a rohanó perceket, azt az időt, amíg nem bukkannak a nyomukra. És nyomból kevés van, pedig az emberrablóknak nem ez az első ilyen ügyük. Egy anya jó ideje hiába várja vissza élete értelmét…

Angela Marsons regényei és Kim Stone karcos, igazságérzettől fűtött alakja nemcsak a hazájában örvend hihetetlen népszerűségnek, hanem megindult a világhírnév felé is: idén már húsz országban jelenik meg a sorozat.

Úgy gondolom, épp ideje volt már visszarázódnom a recenzió írásba, főleg úgy, hogy már egy szép új blogot is csináltam  – mondjuk ezt muszáj volt, márt a másik úgy döntött, nem működik tovább. Ám ígérem, ezt többször nem említem meg. :)
Ahogy én, úgy Kim Stone is visszatért, mondjuk ő nem olyan nagy időkihagyással. Húztam, halasztottam az olvasást, de rájöttem, már mennyire hiányzott. :)
Akkor gyerünk...

Az Egy élet ára már a harmadik Kim Stone történet, és örömmel tapasztaltam, tapasztalom, hogy Angela Marsonsnál nem fogyott el a lendület, és a General Press Könyvkiadónál sem. Marsons próbálgatja az irányokat, de eddig minden esetben feltalálta magát. Bár az igazsághoz hozzátartozik, az első rész színvonalát ezzel a résszel sem sikerült megugrania, de a karakterek, a történetvezetés mind szórakoztató, gördülékeny, éberen tartja az olvasó figyelmét az elejétől a végéig.
Kim most sem hazudtolja meg magát, a külvilágot lehet, hogy sikerül... de minket nem tud becsapni. Bár zord, kemény páncélzatot hord szíve körül, ez azért olykor átmelegszik, megvillantva a felügyelő érzelmeit. Mert vannak neki, még ha ügyesen titkolja is.

Mikor Charlie-t és Amy-t elrabolják, Karen, az egyik édesanya – a felügyelő ismerőse a sötét múltból – direkt Kimet kéri az ügy levezénylésére, aki tiltakozik kicsit, ahogyan a krimikben szokás, ám utána teljes gőzzel rááll a bűnesetre. Sőt, annyira belesüpped, hogy észre sem veszi, hogy már az érzelmei irányítják, és személyessé vált számára az ügy. Erre Bryant próbálja is felhívni a figyelmét, de Kim acélosan tagad, holott ő is tudja, hogy mennyire mélyen érinti a két kilencéves gyerek elrablása. Az érzelmek nem nyugodhatnak. Egy másik szál is bekapcsolódik egy fiatal fiú halálával, akit valaki elárult. Tracy Frost újságíró sem hiányozhat az oldalakról, aki legalább annyira összetett személyiség, mint Kim, és remélem, egyszer főszereplővé válhat. A szívtelen közöny nála is álca. Vajon ki a hunyó a volt bandatag halála esetében? Ezt az ügyet Dawson kapja, aki örül, mint majom a farkának, még akkor is, mikor kicsit erélyesebben hozzák tudtára, hogy rossszkor van rossz helyen.
A csapat (Dawson, Bryant, Kim, Stacey) két fővel bővül, mert a Főnök főnöke nagyn jól ismeri Kimet... kapnak egy túsztárgyalót Matt személyében, és egy Alison névre hallgató profilozót (bocsánat: személyiség-elemzőt).
Ahogy bontakozik ki előttünk a történet oldalról oldalra, úgy mélyül a lelki szféra is. Szinte csorog az oldalakról a szülők aggodalma, akiket arra kényszerítenek, hogy licitáljanak saját gyerekükre. A feszültség egyre nő, Angela kitűnően szemlélteti az emberi kapcsolatok pszichológiáját ebben a kiélezett helyzetben.
Ahogy Kimben, úgy bennem is kezdett felmenni a pumpa. Ahogy Angelánál megszokhattuk, itt sem lagymatag a sötét oldal, és pszichopatából sincs hiány. Sajnos. Már csak drukkolhatunk, hogy azt kapják, amit érdemelnek.
Mostanában egyre érzékenyebb vagyok, és volt sok pillanat, mikor megkönnyeztem a regényt. A két kislány kitartása, mély barátsága például ilyen epizód volt. Ahogy próbálnak erősek maradni, holott a reményük napról napra száll el az erejükkel együtt. Mégis... igen, ilyen egy igazi barátság, egész életen átívelő.
Aztán bekapcsolódik egy harmadik szál is, ami az elsőbe olvadva folytatja útját a zárlatig. Volt már dolga Kim csapatának egy ilyen kettős emberrablással, de akkor az ügy zátonyra futott...
Angela ismételten alkalmazza a mélylélektant, melyet igazi angol humorban old fel. A szörnyű dolgokat olyan szövegkörnyezetbe ágyazza, hogy ne essen nehezünkre feldolgozni a történéseket. A párbeszédek is ezt a célt szolgálják, a feszültség így minimálisra redukálódik. A spirituális világ is képviselteti magát egy médium által, aki a szkeptikus nyomozóknak szolgál némi meglepetéssel, és így arasznyival közelebb is kerülnek a megoldáshoz.
Amit fontos kiemelnem még: a sorozatot bár nem ugyanaz a személy fordította / fordítja végig, mégsem tapasztalható szövegromlás, mint sok más hasonló esetben; Szieberth Ádám, Imre Balázs és Őri Péter is nagyszerű munkát végzett, a stílust sikerült azonos színvonalon tartani.
Csak így tovább!

BORÍTÓ: Egyszerű, de mégis hűen visszaadja a történet légkörét. Szoros kapcsolatban van a tartalommal. 5 pont

TÖRTÉNET: Igazi krimi-fíling, gördülékeny történet-vezetés, feketehumor, aki eddig is szerette Kim Stone-t, annak ez az epizód sem okoz csalódást. 5 pont 

KARAKTEREK: Visszatér Kim és csapata, akiket most sem kímél az írónő, ami a lélektant illeti. Az ellenség mellett önnön démonaikkal is viaskodniuk kell, hogy a felszínre bukott igazságot ők is képesek legyenek megemészteni. 5 pont