2019. május 1., szerda

KRENCZ NÓRA: A KÖTELÉK


EREDETI CÍM: A KÖTELÉK  SOROZAT: MEGSZÁMLÁLHATATLAN III.
KIADÓ: MOGUL KIADÓ
OLDALSZÁM: 340
MEGJELENÉS: 2019 
MŰFAJ: FANTASY

FÜLSZÖVEG: 
Te mit tennél, ha egy rossz döntés miatt megváltozna az életed? Képes lennél meghozni egy újabbat, amelyben az egyik lehetőség, hogy meghalsz, a másik pedig egy egész faj pusztulása? Bölcsen választanál?

Yuwae-Lynn egyszerű halandó, akit tolvajnak neveltek. A királynő foglyaként azonban feltárul előtte egy új világ, melynek hamarabb a részévé válik, mint hinné...

A kötelék és én különös módon találkoztunk, még hivatalos megjelenése előtt. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy előolvasóként én is bepillantást nyerhettem abba a világba, melyet a regény feltár előttünk. Nem ismertem a könyvet, és mikor kézhez kaptam, még azt sem tudtam, hogy ez már egy sorozat harmadik része. Rögtön fejest ugrottam az események közepébe. Így kell ezt :)
Ahogy olvastam és olvastam, sikerült összeraknom körülbelül a vázat, hogy mi és hogyan történt, és minek mi a következménye. Így még izgalmasabb volt számomra ez a kaland, mert megspékeltem kis nyomozással is. Az már biztos, ha már mindennek a végkifejletét ismerem, muszáj lesz a kezdetekkel is megismerkednem rendesen, mert elég fércesre sikerült a kirakós. A várólistám tehát a filmek mellett könyvekkel is bővül. Már csak az idővel kell megbirkóznom valahogy, és ügyesen zsonglőrködni a sok tennivalóval. Mert unatkozni még mindig nem sikerült ennyi év alatt :)
No de akkor nyitok egy ablakot én is A kötelék világára, hogyan láttam, hogyan éltem át. Kövessetek :)
Krencz Nóra írónő
Mikor tudatosult, hogy ez mégiscsak harmadik rész, elkezdtem tanulmányozni a könyvben szereplő térképet, és a fantáziám segítségével vizualizáltam a világot. Nagyon tetszett, hogy az írónő két szemszöget használ a történet elmeséléséhez, mindkettőben E/1 személyben szólaltatja meg a két elbeszélőt, akik szép lassan kedvenc karaktereimmé is váltak. Miután a férfiak is feltűntek a színen, és gyanítottam, hogy fókuszban is maradnak, kicsit tartottam attól, hogy belegabalyodunk újra egyfajta szerelmi sokszögbe, és innentől a lendület alábbhagy az érdeklődésemmel együtt. Ám hamar kiderült, aggodalomra semmi ok, Nóra nagyon jól kikerülte ezeket a csapdákat, és bebizonyította, érzéseket karakterek között úgy is lehet közvetíteni, hogy azok ne oltsák ki egymást, és olyan bonyodalmakba sodorta szereplőit, amiknek központja nem a szerelem. Mert a világ megmentése közben jobb, ha nem arra koncentrál a főhős, hogy éppen ki kit szeret vagy nem szeret. Olyan fantasy világba csöppentem, ahol először Yuwae-Lynn kalauzolt, és ismertetett meg a Mendin-erdő népével. Őt pár oldal után már szívembe is zártam. Mesterségét tekintve tolvaj  oké, néha beugrott egy-két jelenet a Robin Hood-ból , de ezt nem ész és rendszer nélkül űzi. Meg vannak a szabályaik, törvényeik, és nagyon tetszett a legfontosabb: gyilkolni sosem szabad, még csak megsebezni sem. Amúgy is, „jobb félni, mint megijedni” alapon az ijesztés is elég hatásos módszernek bizonyul. Máris emelkedett még egy kicsit a regény a szememben. Yuwae barátságos embereknek mutatja be népét, akikről nem a rettegés és félelemkeltés ugrik be elsőként. Megismerhetjük Kendallt Yuwae majdnem-vőlegényét is, aki a történet legunszimpatikusabb karaktere. Legalábbis számomra. Nagyon akar talpalni a srác, hogy Yuwae férje lehessen, de a lány nem kér belőle, és kifejezésre is juttatja nemtetszését. Mégis elmegy a fickóval egy potya turnéra. Ő megbánja, mi nem, hiszen ekkor indul be igazán a cselekmény. Mert persze, hogy nem úgy sikerül minden, ahogy azt Kendall eltervezte.
Közben Margar  a Mendin-erdő népének vezetője  elbeszéléséből körvonalazódik számomra halványan, ki az a Corinna. Gondoltam, hogy főbb szál fog kötődni a nevéhez, ezért igyekeztem mindent megjegyezni, hátha... és tényleg...
Dorian megjelenésével már gőzerővel robogtak az események előre. És hipp-hopp, megtörténik a szemléletváltás, és máris Autumn történetében találjuk magunkat. És nyakamba szakad egy csomó információ-töredék, melynek egészét a korábbi kötetekben kell keresnem. Meg is találom, ez már biztos :)
Nagyon tetszett a karakterek jellemábrázolása. Dorian például nem kezd el feleslegesen hősködni, ő bevallja, hogy nem katona, hanem egy művészlélek. Így nem is haragudhatunk rá, tőle karakteridegen lenne, ha előbújna belőle a vérengző harcos. Corinna-Yuwae-Autumn kapcsolata is oly módon jelenik meg, hogy közel kerülhetünk a szereplőkhöz, és egyikük sem vált ki belőlünk ellenszenvet. A fogollyal azt éreztetik, hogy családtag, és a „ne ítélj elsőre” számos módon bebizonyosodik. Autumn és Yuwae sem kezd el rivalizálni, persze nem is borulnak rögtön egymás nyakába. Nóra hagy időt arra, hogy megismerjék egymást a szereplők, és nem közvetít hamis érzelgősséget. Nem varázsütésre változnak a dolgok, hanem minden szépen felépül, lépésről lépésre.
Ami a kedvencem volt, és az újdonság erejével hatott, az Autumn Lélekország-beli követ-szerepe. Annyira megtetszett az, amit csinál, és az egésznek a mechanizmusa. Az álom világában realizált valóság, ahogy a kettő összekapcsolódik. Lélekország és az újraéledők világa engem is rögtön beszippantott. Sejtelmesen misztikusan jelenik meg, szinte álomszerűen, ködbe burkolózva. Vajon Yuwae álmai sem véletlenül olyanok, amilyenek? Mi köze van neki Lélekországhoz, és az eltűnt Főlélekhez? Sárkányok, árulás, jóslatok, melyek bekövetkeznek. És egy remek lezárás, mely könnyet csal az ember szemébe. Nóra nem marad adósa senkinek, mert szépen elvarr minden szálat, és úgy tesz pontot a történet végére.
Ebben a regényben minden együtt szerepel, ami az olvasó számára fontos lehet: van váratlan fordulat, szerelem is, varázslat, misztikum, sárkányok és még a jó és gonosz harca is megjelenik. Mégsem válik sablonossá, mert az írónő a kliséket igyekezett elkerülni. Ami még kedvemre való volt, az a nevek választása. Főleg Autumn-é és Yuwae-é tetszett a legjobban. Ezáltal még egyedibbé vált ez a kis világ.
Sajnálom, hogy még nem tudtam egy komplex képet alkotni a trilógiáról, de igyekszem ezt a hiányosságot pótolni, és visszatérni a kiindulási pontra, ahol minden elkezdődött.
Krencz Nóra írónő stílusa idomul az ízlésemhez, csak úgy sodródunk a szereplőkkel, és észre sem vesszük, mennyi utat tettünk meg. Az idő, mint fogalom megszűnik. A regény tempója dinamikus, és az egyensúly sem borul fel. Nincsenek unalmasan hosszú leírások, a párbeszédek is stílusosak. Az eszményített főhős-mítosz is elmarad, helyette hús-vér karaktereket kapunk, akik emberien gondolkodnak és cselekszenek.
Lassan mindent elmondtam, amit szerettem volna. Spoilerezni nem akarok, a történetmesélés pedig nem az én dolgom, ezt az írónő már megtette helyettem.
Még egyszer köszönöm a bizalmat! :) Örülök, hogy olvashattam a regényt, és írhattam róla!

2019. április 28., vasárnap

LEDA D' RASI: VÉGZET


EREDETI CÍM: VÉGZET
KIADÓ: MOGUL KIADÓ
OLDALSZÁM: 226 
MEGJELENÉS: 2019
MŰFAJ: MISZTIKUS

FÜLSZÖVEG: 
Warrick Johnson nagybetűs rosszfiú: hivatásszerűen hazudik, csal, károsít meg másokat. Ez a munkája, napjai sikerét a másoktól kicsalt bankók száma határozza meg. Számára semmi sem szent, nincsenek álmatlan éjszakái, nincs lelkiismerete. Van viszont egy szép hosszú bűnlajstroma, ami felkelti Végzet figyelmét. 
Nina Andrews jó ember. Az a típus, akit a Warrick-félék imádnak: kedves, segítőkész, naiv és egy balek. Tehát épp olyan, akit a világon a legkönnyebb becsapni. 
Egy napon, a három szereplő élete összefonódik, a történet végére pedig mindenki számára egyértelművé válik a láthatatlan igazságszolgáltatás alapszabálya: Ha rossz ember vagy, ne bízd el magad! Mert menekülhetsz, de ugyan minek? Végzet végül úgyis megtalál téged! 
És mi történik, amikor Végzet nem csak megtalálja célpontját, de még piszkosul dühös is rá? A válasz egyszerű: csúnya dolgok…

Ne bízd el magad... A bűnös mindig megkapja, amit érdemel!
Kezdhetném ezzel az idézettel beszámolómat, ami nagyon szépen és tömören összefoglalja, miről is szól jelenlegi olvasmányunk. Leda D'Rasi visszatért... és ezúttal egy újabb írói oldalát mutatja meg nekünk. Végzet című kisregénye a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon debütált :) 
A jóság hatalma
Gondolom, Ti is jártatok már úgy, ahogyan Nina Andrews, aki jóhiszeműségének áldozata lett egy csaló által, aki mások kárán akart meggazdagodni. Sajnos nem példa nélküliek azok az esetek, mikor valaki adománygyűjtőnek adja ki magát egy szervezet nevében, ami persze nem is létezik. A legtöbb esetben a segítőkész adakozó rá sem jön arra, hogy csalás történt. Itt viszont Ninának „szerencséje” volt. Ezáltal be is indul a gépezet, mely sok történés mozgatórugója lesz. De ne szaladjunk előre. Ismerkedjünk meg előbb a becsempészett misztikummal, mely kicsit fantasybbá változtatja az eseményeket, így több zsáner is keveredik egy könyvön belül. 
Miután a Mindenség Teremtője megalkotta Világunkat, azaz „a lét körforgásának alappilléreit”, szüksége volt segítőkre, akik figyelik a dolgok alakulását, és ha kell, közbeavatkoznak. Ők voltak: Élet, Halál, Sors és Végzet. Mindegyikük hatalmas erővel bírt / bír, de konkrét (főbb)szerephez csak ketten jutnak jelen regényben. A cím ad némi támpontot, ki lesz egyikük, a másikat pedig megsúgom: ő Sors. 
Végzet pihenni készül, de Nina sorsa megérinti, mert szegény lány teljesen magába zuhan a történtek után. Rászakad a balek-érzés, ez erősödik benne, míg nyílt szíve köré egyre nagyobb páncél húzódik. Új érzésként megjelenik lelkében a félelem és a bizalmatlanság. Végzet pedig közbelép, nehogy elveszítsen egy érző szívet, mert azokra hatalmas szüksége van a világnak. Warrick Johnson sorsa pedig ezennel megpecsételtetett. 
Az írónő, eddigi szokásától eltérően, most férfi-szemszögből fókuszál az eseményekre, és egy antihőst tesz meg főszereplőnek, akit nem kímél, és megérdemelten zúdítja a nyakába mindazt, amit ő, Warrick, a viselkedésével kiérdemelt. 
Tehát jól vigyázz! Mindaz, amit az életben adunk, azt visszakapjuk, a jót épp úgy, ahogy a rosszat is.  Rajtad áll, hogy melyik utat választod. Végzet és Sors elől nem menekülhetsz. Sajnos Warricknak akkora az egója, mint a Világegyetem, és minden figyelmeztetés ellenére, ami sugallatként jut el hozzá, ott folytatja, ahol abbahagyta. Gátlástalanul gázol át másokon. 
Leda D' Rasi írónő
Az írónő az eset tanulságát Nina és Warrick szemszögéből is szépen levezeti, a lélektani vonal is átível az egész regényen. Sok igazságot kimond, mégsem szájbarágósan teszi mindezt, hanem példákon keresztül illusztrálja, mi lesz, ha letérsz a helyes útról. Egyben fogódzót is nyújt, hogyan lehet visszatalálni; Végzet és Sors senkivel sem igazságtalan, mindenkinek megadják az esélyt, hogy jóvá tegyék azt, amit elrontottak. Igyekeznek fenntartani az egyensúlyt, ami embertelenül nehéz. Warrick ténykedése sok mindenki sorsára kihatással van. Lépten-nyomon a rosszat vonzza, egy kedves szava sincs senkihez, önmagán kívül nem szeret senkit, és lelkileg elpusztítja azokat, akik így vagy úgy közel állnak hozzá. Végzet akcióba lendül, hogy Warrick már kezdje érezni a törődést. És érzi is. Nemsokára. Feltűnik neki, hogy az események nem épp úgy alakulnak, ahogyan azt ő eltervezte, és a helyzet napról napra egyre rosszabb. Fogy a pénze, hatalma, de egója töretlen. És logikai bravúrokra sem képes, mert még csak fogalma sincs arról, mért kezdtek a feje tetejére állni a dolgok. Ő nem hisz a Sorsban, csak magában, és magasról tesz az erkölcsre. Mindegy, más hogy jár vagy él, csak neki jó legyen. Kit érdekelnek mások? Ha azok olyan hülyék voltak, hogy bedőltek neki, megérdemlik, hogy szenvedjenek. Még ő maga is lenézi azokat, akiket átver. A pénzen kívül semmit nem tart értékesnek. Üres, lélektelen szociopata, akit csak az hajt, hogy mindene meglegyen. Hogy ehhez lelki dolgok is társuljanak? Az mellékes. A párkapcsolata is váz-szerű, és össze is omlik. Az érdek-barátságok is szertefoszlanak. Marad ő, és a nagy kérdés: miért? Miért száguld rakéta-sebességgel a gödör alja felé? Hát még mindig nem érti?
Nina lassan de biztosan visszatalál útjára, és barátai segítségével képes újra kinyílni. Leda nagyon szépen ábrázolja az ellentéteket, melyek a karakterek stílusában is megjelennek. Warrick vulgáris szóhasználata is önnön felsőbbrendűség-érzetét sugározza, míg Nina visszafogott, bátortalan de egyenes és őszinte mondatai az angyali jóságot vetítik elénk. Embertípusok jelennek meg előttünk, akiket a való élet alkotott. Kinek mit jelent a barátság fogalma? A lánynak nincs sok barátja, de akik igen, ők őszinték, és ott vannak mellette, ha segítségre van szüksége. A sötét oldalon Warrick gárdája lassan eltűnik a ködben, a szívességek egyoldalúak maradnak, az érdek szétfeszít mindent. Ha nem áll mögötte semmi haszon, a segítség elmarad. Ilyen talapzatra építeni világunkat elég nagy felelőtlenség. A stabilitás hiánya miatt bármikor ránk dőlhet az egész. 
Az írónő egy tanulságos mesét hozott nekünk ezúttal, ahol megszemélyesíti számunkra azokat, akik a helyes útra próbálnak terelni minket. Konkrét alakja se Sorsnak, se Végzetnek nincs, csupán embereken keresztül érintkeznek antihősünkkel és Ninával. Próbálnak instrukciókkal rávezetni, merre kellene indulni. Nina fogékony a tanításra, de Warrick hajthatatlan, épp ezért saját maga áldozatává válik. A történetet Leda keretbe foglalja, a kezdet és a vég összekapcsolódik a zárlatban, feloldva a feszültséget. Nem emel senkit erkölcsi magaslatokba, de Warrick karaktere kap egy-két ironikus fricskát Sorstól és Végzettől. Ezután az olvasó fantáziája léphet működésbe, hogy tovább gondolja: vajon Warricknak sikerül megtalálnia a legelső lépcsőfokot, mely a gödör pereméhez vezet? Hogyan tovább? Csak egy dolog biztos, és ezt saját bőrén tapasztalta meg: „A bűnös mindig megkapja, amit érdemel.
Nagyon jól kiemeli az írónő, hogy itt nem a céltalan bosszú a lényeg, hanem az, hogy az illető tanuljon a hibájából. Néha drasztikus módszerek szükségeltetnek, de ezek közül egyik sem öncélú kínzás. Mindennek megvan a szerepe a történések láncolatában. Elismerem, egy kis részletet én is túlzásnak ítéltem, de ha tovább gondolom, szimbolikus célzattal bír, mikor (de inkább ahogy) a dicső oroszlánt megfosztják hatalmától. Hogy Végzet kegyetlen lenne? Nem hiszem, mert próbált ő hatni páciensére, de szavai elszálltak a széllel. Ahol a szó kevés, beszéljenek a tettek. 
Az írónő egy esetleges folytatás lehetőségét is meglobogtatja előttünk, ugyanis Végzet és Sors elindul következő célpontja felé, egy építő-jellegű útmutatásra. 
Remélem, ez az életszerű misztikus-fantasy kisregény eléri a célját, és mindenkit sikerül a helyes úton tartania! 
Nekünk tehát nincs más dolgunk, csak jónak lenni.

Köszönöm a figyelmet! :)

5 / 5

2019. április 19., péntek

SIPOS GERGŐ : HIRÁM KOPORSÓJA


EREDETI CÍM: HIRAM KOPORSÓJA
KIADÓ: PHILOSOPHEUM
OLDALSZÁM: 160
MEGJELENÉS: 2018
MŰFAJ: TÖRTÉNELMI KRIMI 

FÜLSZÖVEG:
Hirám mester építette Jeruzsálem templomát, és fektette le alapjait valami titokzatosnak, amit úgy hívnak: szabadkőművesség. 
Évezredekkel később, a 19. század derekán Pest-Buda egyik dohos pincéjében őriznek egy titokzatos ládát, amelyet “Hirám koporsójának” neveznek, és erőszakkal lehetetlen hozzáférni tartalmához. Zárját egy olyan rejtvény megoldása nyitja, amely a szóbeszéd szerint, magának az ördögnek elméjében fogant. Amikor pedig az ifjú Ferenc József császár hajtóvadászatot indít a szabadkőművesek ellen, mindennél sürgősebbé válik a láda felnyitása. 
Fenyvessy Márton, az 1848-1849-es honvédsereg egykori őrnagya, a titkosírások, a rejtjelezés és a katonai kémkedés szakértője vállalja, hogy alámerül az ősi tudományok, a szabadkőműves szimbolika, a mágia és okkultizmus mélyére, hogy tulajdon lelkét kínálja fel cserébe Hirám koporsójának kulcsáért.

Azt hiszem, épp ideje volt visszatérnem (újra), bár ezt néhányszor eljátszom egy éven belül. Jó lenne rendszeresíteni az írást, mert van sok minden, amiről érdemes lenne blogbejegyzést létrehozni, csak éppen az energia hiányzik a megvalósításához. De már listázni fogom magamnak, mit lenne jó bemutatni a közönségnek. Főleg most, hogy már egyre több minden érdekel. 
Némi kihagyással visszatértem a könyvekhez, és olyan jól esett olvasni. Ez persze nem azt jelenti, hogy a filmvilágot hanyagolni fogom, csak azt, hogy megpróbálom összeegyeztetni a kettőt, hátha sikerül. 
Ennyi mentegetőzés után akár bele is vághatnék...
Sipos Gergő Novemberi vihar című kisregényéről már írtam. A Szent Domonkos kertjéről még sajnos nem, de akkor máris felveszem a listámra, ha már annyira hangoztattam. Most pedig a Hirám koporsóját helyezném a fókuszba, mely által szintén körünkben üdvözölhetjük Fenyvessy Mártont, aki Sherlock Holmes magyar megtestesülése. Gergő egy sajátos mitológiát teremtett Márton alakja köré, mely ködös-rejtélyes, néhol hátborzongató, de nagyon izgalmas. És ez az izgalom csak nőttön-nő, ahogy haladunk a történetben. 
A Hirám koporsója kitűnően felépített regény, már az elején felcsigáz, és innentől a sztori nem ereszt. Egyfajta rejtélyes kirakós-játékkal találja szemben magát Márton, mikor megkéri egy ismeretlen idegen férfi az Öreg ördög fogadóban, hogy segítsen neki kinyitni egy ládát, mert arra csak az képes, aki pengeéles logikával rendelkezik. Márton hírneve pedig mindig megelőzi őt, bármerre is sodorja hősünket az élet. Miután némi kétkedés után rábólint a feladatra, bele is sodródunk abba a sajátos légkörű atmoszférába, mely Mártont veszi körül. Felelevenedik a régmúlt történelem, de olyan misztikusan borongósan, ami megalapozza a regény hangulatát. Gergő szépen festi le nekünk, tehát el tudjuk képzelni, fantáziánk szárnyalhat a szabadságharc bukása utáni időkben. Miután elhelyezte a történetet időben, jöhet a bonyodalom, ami olyan precízen van kidolgozva, hogy sokszor vissza kellett lapoznom, hogy újra felvegyem a fonalat, hogyan jutottunk el A-ból B-be. De minden olyan logikussá válik, ha Mártonnal együtt lépésről-lépésre dolgozzuk ki a megoldást a fennálló problémára. Mert senki nem szeretné, hogy az a nyolc font durranóhigany, melyet a titokzatos láda belseje rejt, olyan robbanást idézzen elő,amit még a szomszéd városban is hallani lehet. Akkor inkább dolgozzon az elme. Amint Márton és az idegen férfi elkezd elmerülni a láda kinyitásának rejtélyében, úgy tárul elénk számos kis világ. 
Megismerkedhetünk a szabadkőművesekkel, kik voltak ők, és mi célt szolgál ténykedésük az életben. Bevallom, felkeltette az érdeklődésemet Gergő a téma iránt. Aztán sok szimbólum jelentése is tisztázódik előttünk. Hogyan kapcsolódik a püthagoreusok és a szabadkőművesek „legendája” a láda felnyitásához? Miért található a láda felszínén egy olyan felirat a Szentírásból, ami „tartalmilag” hibás? Márton türelme határtalan, de egy-kétszer úgy érzi, kifog rajta ez a rejtvény. De ő nem az a feladós típus, még akkor sem, ha az élete múlik a dolgon. Ebben az esetben csak egyszer hibázhat. Utána nincs tovább. Hiába készül fel lelkileg a halálra, ő mégis győzni szeretne. Pedig az idő fogy, és csak pár éjjeli óra áll rendelkezésére, hogy a titokzatos láda feltáruljon előtte ott, egy sötét pince mélyén. Ezalatt az idő alatt kell megbirkóznia a nyakába zúduló rengeteg információ-halmazzal, és kihámoznia belőle azt, ami a megoldáshoz vezet. 
Bevallom őszintén, én csak néztem a végén, mint a moziban... és jegyzetelnem kellett, hogy a kapcsolódási pontok számomra is érthetővé váljanak. Gergő gyors tempót diktál, ráadásul mindent alátámaszt tudományos, ám érthető magyarázatokkal, hogy mindenki számára összeálljon a kép. A végén annyi újdonsággal távozhattam ebből a világból, hogy már zúgott az agyam. Az író olvasottsága erősen süt a sorokból. „Az a pillanat is ünnep volt, amikor bezárták ezt a ládát, és megszületett Hirám koporsójának rejtélye. Ettől furcsább talánnyal ugyanis még soha nem találkoztam.” És tényleg :)  
A borító nagyon tetszik, ahogy belecsempészték a szabadkőművesek szimbólumát az A betűbe. Ez elsőre nem tűnt fel persze, csak mikor a történet végére értem. Egyszerű, de mégis mindent elmond a könyv külseje. A regény nyelvezete tükrözi azt a kort, melyben játszódik, és a finom, kicsit kesernyés humor ott lappang végig a sorok között. 
Szeretném, ha a Fenyvessy Márton-féle Univerzum tovább szélesedne, és még több rejtély nyomába eredhetnénk ebben a misztikusan borongós világban. 


2019. február 26., kedd

ORPHAN BLACK - SÖTÉT ÁRVÁK


EREDETI CÍM: ORPHAN BLACK
MEGJELENÉS: 2013-2017
ALKOTÓ: JOHN FAWCETT, GRAEME MANSON
ZENE: TREVOR YUILE
NEMEZETISÉG: KANADA
MŰFAJ: SCI-FI

FŐSZEREPLŐK:
TATIANA MASLANY  SARAH MANNING / COSIMA NIEHAUS / ALISON HENDRIX / RACHEL DUNCAN / BETH CHILDS / HELENA / KRYSTAL GODERITCH / M.K. (...)
JORDAN GAVARIS  FELIX DAWKINS
MARIA DOYLE KENNEDY  MRS. S. / SIOBHAN SADLER
DYLAN BRUCE  PAUL DIERDEN
KRISTIAN BRUUN  DONNIE HENDRIX
EVELYNE BROCHU  DELPHINE CORMIER
KEVIN HANCHARD  ART BELL
SKYLER WEXLER  KIRA MANNING


Teljesen véletlenül bukkantam rá egy ajánló rovatban a Sötét árvákra, gondoltam, belevágok, ha nem tetszik, maximum abbahagyom, és új világot keresek magamnak, amit bebarangolhatok. Azonban szerencsém volt, egy ideig nem kellett keresgélnem. Már az első rész meggyőzött arról, hogy maradnom kell Sarah Manning-el és társaival.
Az Orphan Black több szempontból is egyedi és rendkívüli sorozatnak tekinthető. A viszonylag kis költségvetésű, kanadai széria agyonajnározott, túlságosan ismert színészeket nem vonultat fel, és témája sem az a hétköznapi és megszokott.
Sarah Manning



Na de kicsit másképp megközelítve, mi is olyan eredeti ebben az esetben? A számomra eddig ismeretlen Tatiana Maslany egy csapásra beírta magát a filmtörténelembe, amint és ahogy megszemélyesítette Sarah Manning-et és számos másik klónját. Ezt nem sokan csinálnák utána! Egyedül képes volt sok különböző karaktert eljátszani, méghozzá tökéletesen. A tehetség kódolva van a génjeiben, úgyhogy remélem, ezután már többször találkozhatunk a nevével. És azt is remélem, hogy megmarad ilyen közvetlen, kedves, természetesen bájos színésznőnek. :) 
Kicsit a történetről: a klónozás régóta vitatott téma, sokan feldolgozták már könyvben, mozifilmben egyaránt, de ilyen megközelítésből még nem fókuszáltak rá. A klónok megszülettek, köztünk járnak, és nem tudnak egymásról. Egészen addig, míg egy „véletlen” folytán össze nem kapcsolódik az életfonaluk.  
Ez a sorozat vérbeli sci-fi, tartalmaz akciót, humort, sok tudományos okfejtést, és persze a drámai alapok sem hiányoznak. Az alkotóknak köszönhetően betekintést nyerhetünk a biológia rejtelmeibe is, a klónozási folyamat részletezése is körvonalazva van, sikerül érthető formában tálalni a tudományos oldalt.
A néha sok szálon futó cselekménybe olykor könnyen belegabalyodhatunk, ha nem figyelünk, mert sorra bukkannak fel a különféle szervezetek különféle géntechnológiákkal. A sorozat öt évada egymásra épül, tehát az, aki mondjuk a második évad közepénél szeretne bekapcsolódni, nem fog sokat érteni a történésekből. Ez sajnos folytatólagos, és kénytelenek vagyunk az elejéről kezdeni. Ám ez az élvezetből mit sem von le.
Egy kicsit bővebben a karakterekről. Sarah egy lecsúszott bűnöző, aki próbálja megállni a helyét drogdílerként, több kevesebb sikerrel, de rájön, ezt az életmódot nem nagyon folytathatja, ha Kirát, a lányát, ő szeretné nevelni. Mostohaanyja, Mrs. S. nagyon meggyőző tud lenni, ha akar. Körülötte is gyűlnek a kérdőjelek, mert nem teljesen az, akinek megismerjük az elején.
Sarah a klón-háborúba akaratán kívül keveredik bele, de kiszállni már nincs ideje, magával rántja a gépezet, és ébredező lelkiismerete is. Egy ideig eljátssza Beth-t, a zsarut, és ebben a szerepben döbben rá felelősségérzetére. Megismeri Alison Hendrixet, Cosima Niehaust, Rachel Duncant és Helenát, az ukrán bérgyilkost is; a legutóbbival való találkozása egy új fő-szálat generál a történetben.
Sarah és Helena
Helena és Sarah kapcsolata tetszett legjobban. Ahogy szép lassan fény derül arra, kik is ők valójában, honnan jöttek, és miért olyan különlegesek a klón tesók körén belül. Itt zárójelben megemlíteném a szinkront is. Bár nem szeretem szinkronosan nézni a sorozatokat, ebben az esetben nincs ok panaszra.  Bogdányi Titanilla nagyon jól eltalálta a klónok személyiségét, és tökéletesen idomul Tatiana Maslany játékához. Mezey Kitti is a tőle elvárt módon szólaltatja meg Delphine Cormier-t, a francia kutatóorvost, akinek akcentusát remekül érzékelteti. Ezzel szemben Éveline Brochu színésznő angolján én nem éreztem annyira a francia akcentust. :)
Kicsit csapongós lesz ez a beszámoló, de filmek ismertetésében annyira még nincs gyakorlatom. Inkább nézem őket, és magamban vonom le a tanulságot  ha van ilyen – és a mondanivalót. Ez a sorozat viszont annyira tetszett, hogy kikívánkozik a blogomra az élménybeszámoló. Azért ne nevessetek ki :)
Már maga a cím felkelti az ember érdeklődését, mert nem az a megszokott csengésű, és illeszkedik is a Netflix világába. Csak néhány netflixes filmet és sorozatot láttam eddig, de biztosan többet is fogok nézni, mert nagyon tetszik, hogy száműzik a már néha cukormázas napos oldalt, és kicsit bevállalósabb mélységekbe rántják az embert (néha túlzottan is, ami azért már súrolja az ingerküszöböm). Azaz nem finomkodnak, nem szabnak át részeket, hogy szűkítsék a korhatárt, stb. Természetes marad minden, még ha kicsit sötétebb és naturalistább is, no meg szókimondóbb.
Felix és Sarah
A Sötét árvák a tudomány áldozatai, akik hazugságban nőttek fel, de ha már megpiszkálva a felszínt, közel kerültek az igazsághoz, nem nyugszanak, míg csak egy kérdőjel is marad a történetben. A készítők rengeteg embertípust bemutatnak, ebben áll a sorozat sokszínűsége. Sokszor futhattunk bele abba a megállapításba, hogy egy-két karakter szerepeltetése már-már erőltetett, és csak azért erőszakolják bele a filmbe vagy sorozatba, hogy ott legyen, minden funkció nélkül. No itt elfelejthetjük ezt, ugyanis minden apró mozzanatnak, identitásnak és kapcsolatnak meghatározó szerepe van az események sodrában. Felix, Sarah öccse, a kissé elvont, meleg művészlélek teljesen természetes, egy pillanatig sem érezzük karakterén az erőltetettséget, hogy nem kéne itt lennie. Jordan Gavaris flegma őszintesége és laza modora nagyon hamar megkedveltette velem a karaktert. Felix egy igazi egyéniség, aki úgy törődik másokkal, hogy ezt próbálja minél jobban leplezni, de annál inkább érezzük. Cosima és Delphine kapcsolata sincs pátoszosan ábrázolva. Együtt vannak, de nem hangsúlyozzák minden párbeszédben, monológban és jelenetben. Tudjuk és érezzük. Ennyi elég. Szerintem pont ezért hat minden őszintébbnek.
Üresjáratok is akadnak azért a sorozatban, és néha összekuszálódik a történetvezetés, ahogy újabb szervezetek bukkannak fel, amolyan „a kis halat megeszi egy nagyobb” módon, és így tovább, de annyira nem lesz érthetetlen, hogy emészthetetlenül félredobjuk. Minden megvilágosodik, hagyjunk időt az emésztésre és kibontakozásra. Gyors, dinamikus a tempó, unatkozni nem marad időnk.
Olyan kérdéseken rágódhatunk, hogy valóban képesek-e embereket megalkotni biológiai fegyverként? Rájuk áldozatként vagy ellenségként kell tekinteni? Legyőzhető a genetikailag programozott viselkedés? Felébredhet a lelkiismeret és a szeretet azokban, akiket csak kísérleti alanyként tartanak számon fegyverként? A bosszú meddig jogos, és mi után válik önkényes igazságszolgáltatássá?
Helena
Számos olyan történés akadt a sorozatban, ami megbirizgálta az igazságérzetemet. Ilyen volt például M. K. (Mika) és Ferdinand esete. A Helenával szemben elkövetett „malőr” végül pozitív végkifejletet eredményezett.
Egy-két karaktert sikerült olyan ellentmondásosra megalkotni, hogy elgondolkozhatunk azon, ő vajon tettes vagy áldozat? Gonosz, vagy a körülmények áldozata, és személyiségét csak a túlélés érdekében torzította el. Rachel tökéletesen kimeríti a „kategóriát”. Tetszett az a fajta jellemfejlődés, amin ez a karakter átesik. Ferdinandot viszont nem tudtam sajnálni.
Gracie
Azért akadtak olyan karakterek is, akikkel nem sikerült barátságot kötnöm. Ilyen volt például Gracie is. Szegény lányt csak sodorták az események, egyik felett sem volt uralma, és mikor végre önállóan dönthetett, már késő volt. Árulóvá válhatunk, ha a szívünk útját követjük? Ő is feldob néhány filozófiai eszmefuttatásra alkalmas kérdést.
Mindent összevetve, a Sötét árvák egy komplex történetet tár elénk, komplex karakterekkel és jellemvezetéssel. Kapunk drámát, kalandot, fekete és kevésbé fekete humort, helyzet és jelemkomikumot egyaránt. Szegényebb lenne a világ Tatiana Maslany nélkül, aki félelmetesen, hátborzongatóan zseniális alakítást nyújt. És nem, ezzel a kijelentéssel nem esem túlzásba! Hol bújkált eddig? A többi színész és színésznő is remekel, de ő föléjük emelkedik. Olyan nehéz elhinni, hogy Alison, Sarah meg Helena tulajdonképpen nem más-más színésznő által kel életre. És ez bizony Tatiana tehetségét támasztja alá. Ő, de mégsem, és mégis :) Az már csak hab a tortán, hogy Maslany kisasszony azzal a feladattal is könnyedén megbirkózott, mikor az egyik klónnak egy másikat kellett eljátszania (Cosima-Alison / Sarah-Alison / Helena-Alison / Sarah-Beth / Sarah-Cosima / Sarah-Rachel). Ezek némelyike a legmókásabb jelenetek közé tartozik a sorozatban. Kell is ez a feszültség oldásához.
Zárójelben megjegyezném, Tatiana már pusztán csak Helena alakításáért megérdemelte volna az Oscar-díjat. Igaz, sestra? :) (jajj, ezt annyira szerettem, főleg, hogy Felixet is így hívta Helena: fiú sestra)
Tatiana Maslany és az Emmy-díj
Az Emmy-díj 2016-ban a minimum, de én a Golden Globe-ot is neki adtam volna 2014-ben, de akkor Robin Wright elhalászta előle. Sebaj. Valami azt súgja, látjuk őt még a jelöltek és nyertesek között is.
Alison és Donnie
Külön kérték, írjam le a kedvenc karaktereimet. Ezt nehéz így meghatározni, mert mindenkiben volt, ami tetszett, még a negatív szereplőket is sikerült úgy megrajzolni, hogy teljesen hitelesnek hassanak. Nagyon tetszett Donnie és Alison kapcsolata, és maguk a karakterek is. Alison mintaháziasszonynak indul, de aztán képes meglepetést okozni nem csak a nézőknek, de környezetének is. Ő a legkomikusabb klón szerintem. Sarah is kijelenti, hogy alábecsülte :) Való igaz...
Delphine és Cosima
Rachel Duncan
Delphine-el egy ideig nem tudtam mit kezdeni, mert éppúgy képtelen voltam eldönteni, mit akar, mint ő maga vagy Cosima. Mégis megfogott a karakter sejtelmessége és tartása. Cosimát is kedveltem, ahogy próbál zöld ágra vergődni ezzel a sok szervezettel, meg Delphine-el, és a titkokkal, amikbe belezuhannak (Leda-projekt, Castor-projekt, Brightborn és így tovább...). Aztán itt van Rachel, aki nem öncélúan gonosz, csak hordoz magában egy jó adag kisebbségi komplexust, és emiatt torzítja el a személyiségét. De mégis bebizonyítja, hogy érző lélek valahol legbelül a felszín alatt. A legeslegjobban megformált karakter szerintem Helena, aki a kedvencemmé vált a klónok közül. A megnyilvánulásai, a viselkedése, puritán őszintesége és az akcentusa mind-mind felejthetetlenné teszik őt számunkra. Ő az, aki önálló történetben is megállná a helyét. Egyszerűen zseniális! :)
Kira Manning
Sarah vitte a hátán a sorozatot, ő kocogott végig az élvonalban, mégsem őt nevezném a leghangsúlyosabb szereplőnek. Nála futnak össze a szálak, de mégsem ő a legérdekesebb. Vad, lázadó, kitartó, szenvedélyes, amolyan „tűzőn-vízen át” típus, viszont meggondolatlan és önfejű. Tehát nem lehet nem szeretni :) Ez épp elég tulajdonság ahhoz, hogy közel kerüljön hozzánk :D Szerteágazó szerelmi élete (Paul, Cal, és a levakarhatatlan bumeráng: Vic) sokszor csal mosolyt az arcunkra, vagy épp könnyet a szemünkbe.
Charlotte és Cosima
A gyerekszínészek sokszor rontanak a film vagy sorozat minőségén, de szerencsére Skyler Wexler (Kira) és Cynthia Galant (Charlotte) nem tartozik közéjük. És itt egy kérdés, amit muszáj feltennem: a kis Helenát vajon miért nem Cynthia játszotta?  Úgy lett volna logikus, nem?

Szerintem zárom soraim, azt hiszem, mindenről beszéltem, amiről szerettem volna. Annyira rossz talán nem lett...
Ezzel a képpel búcsúzik a beszámolóm, mely bizonyítja, hogy a trükkök is elsőosztályúak, egy pillanatra sem zökkenünk ki, simán elhisszük, hogy a klónok egymással beszélgetnek.

2018. december 31., hétfő

KIS ÉV VÉGI ÖSSZEFOGLALÓ: 2018

Ismét elérkezett az év vége, és én ismét megpróbálkozom egy év végi összegzéssel, amit kis kihagyásokkal, de el szoktam készíteni. Kicsit kitoltam ennek megírását, mert olyan jó volt lazulni, csak olvasni, vagy elmerülni a filmek világában. Annyi mozit megnéztem, hogy hűűű, az olvasást icipicit hanyagoltam, de most így esett jól. Mozgalmasra sikerült 2018. Voltak szomorú és vidámabb periódusai is az évnek. Eljutottam Rhapsody és Péterfy Bori koncertre, Berlinben nyaraltam a barátnőimmel, elköltöztem, teljesen átalakítottam a blogomat, diplomaosztót ünnepeltünk, és a korcsolyapályára is sikerült kijutni. Sok projektet elindítottam, melynek kivitelezése folyamatban van, és minden erőmmel azon leszek, hogy sikerüljenek :) Aki mer, az nyer! Nem igaz? :) 
Na de akkor lássuk csak az évet kategóriákra bontva. Sajnos nem volt egyszerű dolgom, mert annyi remek könyv létezik, olyan sok jó színésznő, színész és film, hogy sokat kellett agyalnom a végleges sorrend kialakításán. De végül megszületett. Olvassátok szeretettel!

Akkor kezdem az év könyve kategóriával. Szégyen és gyalázat, de 2018-ban nem olvastam túl sok könyvet, de mentségemre szóljon, hogy egyet-egyet többször is, mert szerkesztős munkám bőven akadt. Tehát a győztes idén A Dög című mű Leda D' Rasi írónőtől. A történet több szempontból is közel áll hozzám; olyan életeseményeken vezet keresztül, amiken sajnos nekem is át kellett esnem. Tehát D karakterének megalkotásáért örök hála :)  Gratulálok 2018-ban az év könyve címhez! A legnagyobb csalódás ebben a kategóriában egy YA fantasy történet lett, melynek első részét imádtam, de a folytatás már közel sem ment olyan gördülékenyen. Sajnos a Jég mint tűz nem került közel hozzám, pedig az írónőt, Sarah Raasch-t imádom. :) Nem baj, a harmadik résznek is adok esélyt természetesen. ;)  Szó sincs arról, hogy a legrosszabb könyv lenne... csak idén ez ragadott meg a legkevésbé.
Akkor jöjjön az év írónője, aki nem más, mint Jodi Taylor. Ezen a kategórián sokat gondolkoztam, de a St. Mary krónikák olyan újdonság volt számomra mind történet, mind pedig a humor szempontjából, hogy győztessé avattam az írónőt. A legnagyobb csalódás sajnos Danielle Girard: Kihantolt múlt című könyvével. Bár szeretem a krimit-thrillert, de ez nagyon vontatott volt, és amikor vagy századszorra ismételt meg valamit az írónő az ötvenedik oldalig, besokalltam. Nem szeretem, ha ilyen szájbarágós valami. Nyomatékosítani másként is lehet, nem csak ismételgetéssel.



Az év írója abszolút győztese Franck Thilliez, méghozzá E-szindróma című sorozatával. Én még ennyire komplexen összetett krimi-thriller sorozatot nem is olvastam. Csak úgy húzott magával a történet, még egy kicsit és még egy kicsit... tudjátok... alig bírtam letenni a könyveket. A legnagyobb csalódás kategóriája férfi fronton ezúttal kitöltetlen marad, mert úgy jött ki a lépés, hogy szinte csak női írók művei kerültek a kezembe ebben az évben. Megesik az ilyesmi :)


Kim Stone ahogy én látom, és Meira


Kedvenc pozitív női regény-karakterem sokadszorra is Kim Stone lett, de azért közel került az első helyhez a szabad szájú, önjelölt terapeuta D is A Dög című regényből, aki sajátos pszichológiai gyógymódot alkalmazva juttatja el az embert a gödör aljáról a csúcsra. A legidegesítőbb pozitív női karakter Meira királynő lett a Jég mint tűzből. A szerelmi háromszög már kicsit unalmas számomra. Önmagának kreálja a lelki problémákat, inkább magában vívódik, minthogy cselekedjen.

A legellenszenvesebb női negatív karakter Vavyan Fable Mennyből a Húsvét című regényéhez köthető, ő pedig nem más, mint Vahina. Hú, azt a csajt annyira megtéptem volna egyszer-kétszer vagy többször.
De vannak rokonszenves gonoszok is. Kedvenc negatív női karaktert most nem igazán tudok mondani, inkább a filmeknél, de abban a pontban fel is tüntetem mindenképp. :)
A kedvenc pozitív férfi karakter Franck Sharko lett a E-szindróma sorozatból, de Bryant is ott kullog mellette, mint Kim Stone talán egyetlen igaz barátja. A legellenszenvesebb pozitív férfi karaktert is Fabléhoz kötném (Mennyből a Húsvét... újra), aki nem más, mint Olivo, a papucs ex-férj. De ott van a szerelmi háromszög két képviselője a Jég mint tűzből: Mather és Theron. Lehet, nem velük van a baj, hanem én nőttem ki ezt a kategóriát. 
A legellenszenvesebb negatív férfi karakter(ek) az E-szindróma sorozatban hemzsegnek, nem is említem őket név szerint. Durva, hogy valaki Istent játszik a dark neten, és olyan címszavakkal takarózik, hogy csak megtisztítják a világot. Ahha... mégis ki dönti el, hogy kinek van jóga az élethez, és kinek nincs? Ettől mindig felmegy bennem a pumpa. 
A legrokonszenvesebb írónő címet most Izolde Johannsen nyerte el. Többször is találkoztunk, és mindig olyan jól elbeszélgettünk. A legrokonszenvesebb író pedig Sipos Gergő, aki remélem, előkaparja a Szent Domonkos kertjének folytatását, és gyorsan befejezi, hogy újra együtt nyomozhassunk Fenyvessy Mártonnal
Számomra az év felfedezettje Urbánszki László történelmi regényíró lett, akit egy könyvbemutatón ismertem meg. Annyit nevettem, imádom a stílusát! Biztosan a regényeit is szeretni fogom. 

Kicsit a külcsínről...
A legszebb könyves borító Leda D'Rasi: Talán tündérmese. Ami pedig a legjobban irritált, az Vavyan Fable: Fattyúdal című korábbi kiadásának fedőlapja. Brrr.






Ééééés akkor jöjjön most a filmek világa! Erről a részről jobban és pergősebben fogok tudni írni, hiszen előnyben részesítettem a mozgó képet idén. :)
Kezdem a kedvenc színésznő kategóriával, amivel nagy bajban vagyok, ugyanis kapásból négyen vagy öten állnának az első helyen. No mégis megpróbálom. Egy ideig úgy tűnt, hogy Tatiana Maslany betonbiztosan tartja magát az első helyen, de aztán jött Amy Acker, és változott a helyzet. Közben Ruby Rose és Sarah Shahi is megérkezett. Milyen jó, hogy lehet montázst csinálni :) Ez a legnehezebben eldönthető kategória a számomra mindig... Amy annyira bájos, szimpatikus, és a mosolya is elbűvölő. :) Ruby Rose őszintesége megfogott, hogy nyíltan vállalja önmagát, emellett jó fej és még a magyar egészségüggyel is törődik. Örülök, hogy egyre többet láthatjuk őt, és hogy ő lesz Batwoman. :) Sarah Shahihoz is sok jó karakter köthető, Tatiana Maslany pedig egy őstehetség! 
Akit nem kedvelek színésznők közül, az Megan Fox. Egyszerűen kilök már az elején a film világából, nem engedi, hogy azonosulhassak a látottakkal, annyira nyögvenyelősen megy neki a színészkedés. Hát jajj! Pedig vannak jó filmek, amikben szerepel. 
A kedvenc színész kategóriájának befutója holtversenyben Jordan Gavaris és Eddie Redmayne. Jordan a Sötét árvák után vált kedvenccé, ahol Felixet alakította. Imádtam a flegma stílusát. Amit pedig Eddie leművelt A dán lányban, az se semmi. A legendás állatokban csak úgy volt, de az nem az ő hibája, hogy gagyi és unalmas lett a forgatókönyv.
Kedvenc filmes párosom Amy Acker és Sarah Shahi lett. :) A célszemély című sorozatot igazából miattuk kezdtem el nézni, ők szögeztek a képernyő elé. Root és Shaw érdekes és cseppet sem szokványos kapcsolata nagyon magával ragadott. A legrosszabb páros James Olsen (Mehcad Brooks) és Lena Luthor (Katie McGrath) a Supergirl-ből. Hiába játsszák a szerelmest, egy csepp kémia sincs köztük, annyira érezni. 

A kedvenc filmem a Ready Player One lett, ami izgalmas, mozgalmas, látványos és elgondolkodtató, és egy olyan világba repít, ahol az lehetsz, aki szeretnél. Bár még itt is felelősséggel tartozol a tetteidért. Amit leginkább nem szerettem: A Grand Budapest Hotel. Nem a legrosszabb film, az külön kategória. Ezt egyszerűen nem kedveltem, nem volt kapcsolódási pontom a történettel. Hiába játszott benne vagy ezer ismert színész, én kívül maradtam az eseményeken. 
A legnagyobb pozitív csalódás: Meg  az őscápa. Nem vártam sokat a filmtől, de ez most nem lett rossz, tényleg. A casting nagyon jól sikerült. A vízalatti felvételek is nagyon szépek voltak. Bár kiszámítható a végkimenetel, egy-két karakterért még izgulhattunk. Igaz, Ruby? :)
A legnagyobb negatív csalódás: Bosszúállók: végtelen háború. Tudom, sokan szeretik, de én végtelenül untam, és alig vártam, hogy vége legyen. Oké, hogy próbáltak belesűríteni minden ismertebb marveles karaktert egyetlen moziba, de ez nem ment szerintem. Pont ezért esett szét a történet. És még folytatása is lesz... talán megnézem, mert kíváncsi vagyok, mit hoznak ki belőle, de ez nagyon nem jött be. Jobbra számítottam. 
A kedvenc sorozat kategória abszolút győztese a Sötét árvák (Orphan Black) lett. Annyira különleges, sok szempontból kiemelkedik az átlag sorozatok közül. Már maga a téma, a klónozás is egyedibbé teszi, az meg főleg, hogy egyetlen színésznő, Tatiana Maslany alakít benne több különböző személyiséget olyan meggyőzően, hogy el sem hisszük, hogy például Cosimának és Rachelnek ugyanaz a megformálója. Ezt csinálja utána valaki!!! 

A sorozat, amit többszöri nekifutásra sem sikerült végignézni, a legnagyobb csalódás: The 100. A második évadig nagyon nyögvenyelősen jutottam el, mindig néztem közben valami mást. Aztán elengedtem. (...) 
Kedvenc női karakterem egyértelműen Root / Samantha Groves a Person of Interestből. Az ő a megjelenésével felélénkül a történet. Összetett, komplex személyiség, aki lehetne a kedvenc negatív karakterem is, de közben megváltozik. Kicsit pszichopata, de roppant intelligens és céltudatos. Erős jellem. Kedvenc férfi karakterem Charlie Crews, az Életfogytig zsaru (Life) című sorozatból, akit Damian Lewis alakít tökéletesen. Tetszett a higgadt önfegyelme és a zen szemlélet, amit partnerén kívül nekünk is megtanít. 
A legjobb film ami szerintem mindent elmond az emberi összetartozásról, az a Büszkeség és bányászélet. Kik vagyunk, kik lehetnénk, honnan jöttünk és hová tartunk, kiért és miért érdemes harcolni. Milyen az igazi becsület. 
A legrosszabb film a Szűzőrség. Amellett, hogy semmi értelme, erőltetett, gusztustalan és ízléstelen. Kár volt megcsinálni. Ilyen sajnos az Időcsavar is. Ez nem ízléstelen, csak szimplán rossz és nézhetetlen. 
A legjobb animációs film: a Hókirálynő. Bár a Jégvarázst imádom, ez a film a Hókirálynő igazi természetét mutatja be, aki nem teljesen olyan, mint Elsa
A legrosszabb animációs film: a Dzsungel mentőakció. Az egész történet több sebből vérzik, emellett logikátlan és idegesítő. Egy tigris felnevel tigrisként egy pingvint, akinek egy hal lesz a fia, miközben egy koala ellen harcolnak, aki ki akarja irtani a dzsungelt... szerintetek? 
A legjobb könyvadaptáció: ami könnyet csalt a szemembe: Mielőtt elmegyek. Mik a legfontosabb emberi értékek? A hibánkat sosincs késő jóvátenni, csak fel kell ismernünk őket időben.

Kedvenc animációs film és képregény karakterem, aki a képregények világából hamarosan a filmvilágba is átköltözik, az Kate Kane, azaz Batwoman (még mindig). Az Elseworlds című crossoverben (Flash, Arrow, Supergirl) kaphattunk belőle ízelítőt, de én még többet szeretnék. Mondhatjuk, a Batwoman a legjobban várt sorozat nálam. Hajrá, Ruby Rose! :) A stílusos "rosszak" közül Harley Quinn a nyerő, tehát 2016 óta ez sem változott :) 


Az év felfedezettje nem más, mint Tatiana Maslany! Ez a fiatal kanadai színésznő akkorát alakít a Sötét árvákban, hogy azonnal a legnagyobb színészek nyomdokaiba léphet. Remélem, sokszor láthatjuk őt mozifilmekben is, de emellett megmarad olyannak, amilyen most is: természetesen bájosnak.

Egy új kategória nálam: kedvenc videoklipem: Within Temptation ft. Tarja: Paradise (What About Us?) 

Kedvenc dalom: Rhapsody: Emerld Sword

Kedvenc rövidfilmem: Ruby Rose: Break Free 

Kedvenc énekesnőm: Péterfy Bori 

Kedvenc együttesem: Green Day  Wake Me Up When September Ends


Még rengeteg kategóriát felsorolhatnék, de attól félek, akkor idén már nem végeznék az összegzésemmel. :) Tudom, előbb is elkezdhettem volna, de olyan jólesett most csak filmeket nézni és lazulni. A Snitten lógni, adatlapokat létrehozni, kihívásokat teljesíteni. Felfedezni új műfajokat, köztük az animét. Jövőre már innen is tudok kedvencet avatni, hisz sok jó karaktert megismertem, pedig még csak a világ peremén járok. Most csak a Citrussal végeztem, akkor legyen ez a kedvenc egyelőre :)

ÉLMÉNYEKBEN, FILMEKBEN, KÖNYVEKBEN GAZDAG  BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK!  :* :* :*